Törvényszerű, hogy e baráti találkozó megszerveződött. Ehhez nem lett volna elegendő a politika még ma is kétséges, ingadozó türelmi rendelete. Biztatóbb az a bennünk növekvő készség, hogy ki kell szakadnunk a nomád értelmiségi léthelyzetéből.
(Lezsák Sándor)
Azt is gondolom, hogy egyben szintén közös ez a társaság, habár itt már a fogalmazásbéli kérdések is közbeszólhatnak: elkötelezett valamiképp a haladás iránt. Úgy gondolom, hogy olyan értelemben a haladás iránt, hogy a mindenfajta kiszolgáltatottság, a természeti és társadalmi kiszolgáltatottság oldása, lazítása, megszüntetése a célunk – így értem én a haladást; ilyen értelemben, gondolom, szintén közös nevezőn vagyunk. A szocializmust azért nem mondom ilyen egyenesben, mert olyan sokféleképpen értjük, én is – akár úgy is mondhatnám – elkötelezettnek érzem magam a magam szocializmusa iránt, és valószínűleg mások is így vannak ezzel, hiszen annyiféle manipuláció maszatolta be ezt a fogalmat, hogy azért nem merem egyből közös nevezőként használni. Abban az értelemben, hogy az egyén és a közösség olyan harmóniáját akarjuk a társadalomban, amely sem Nyugaton, sem Keleten ez idáig még nem valósult meg, ebben valószínűleg mindnyájan elkötelezettek vagyunk.
(Fekete Gyula)
…az előbb elmondott érdekképviseleti gondolat és a szervezeti feltételek jegyében lehetne a hamis alternatívák közül kiemelni a nemzetet. Hogy tudniillik vagy a hivatalos törekvések támogatása, vagy ellenzéki magatartás és a tagadás az egyetlen alternatíva. S mint amennyire ismerjük önmagunkat és az országot, úgy tudjuk, hogy a tagadás oldalán állni nem egyszerűen kényelmetlen, de lelkileg nyomasztó. Természetesen ebbe az is beletartozik, és ezt mindenképpen fontosnak tartom itt most kimondani, hogy ebben az alternatívában helyet kell kapnia annak is, aki a tagadás oldalán áll. De ne legyen választási kényszer azok számára, akik nem akarnak azon az oldalon állni. Nem tudom, elég világosan fejeztem-e ki magamat. Mert elképzelhetőnek tartok egyfajta nemzeti koalíciót – félve mondom ki ezt az itt-ott diszkreditált szót –, anélkül, hogy abból a kritikát kiiktatnánk, mert félő, hogy az együttműködési szándékot is kiiktatnánk vele.
(Pozsgay Imre)
A szemünk láttára írja át gyermekeink tudatát egy idegen kéz, és nekünk szavunk sincs hozzá. A szemünk láttára teszik gyermekeink vállára apáik elkövetett és el sem követett bűneit egy bizonyos progresszió nevében, és a nép ártatlan gyermeke, mire felnő, megtanulja titkolgatni magyar voltát.
Most nem az értelmiségről beszélek, a magaskultúráról és még csak nem is a médiák zavaros, híg kozmopolitizmusáról, hanem a népről, a magyar népről, amelyet megóvnak attól, hogy túlságosan magyarnak érezze magát.
Kérdezem: nem halad-e ez a társadalom egy szörnyű kettéhasadás felé, amilyen kettéhasadás már volt a történelemben, amikor egy szellemében s vérében is idegen arisztokrácia pöffeszkedett egy szegény és szegénysége miatt szükségképpen visszamaradott népi tömegen? Nincsen semmi jele annak, hogy ez a magyar társadalom újra egy ilyen kettéhasadás felé tántorog, amennyiben kialakul egy világ felé forduló s részben kozmopolita, idegen szellemű, haszonélvező rétege és ez alatt a mindennapi gondokkal küzdő, a maga levében fővő, a világtól szükségképpen elmaradó tömeggel, néppel, nevezzük úgy, ahogy akarjuk? (…)
A reform és a reformra való őszinte törekvés azonban így is igen nagy jelentőségű, amelyet minden épeszű ember csak pártolhat. Igaz az az állításuk a többször háttérbe szorított és elhallgattatott reformközgazdászoknak, hogy reformjavaslataik következetes végrehajtása esetén nem itt tartanánk, ahol tartunk, sőt ezt még azzal is meg lehet tetézni, hogy ezek a nagyon szomorú nemzetügyek, ez a halálszorítás sem volna ilyen mérvű, mint amilyen. A ’68-as reformkísérletet azonban elfojtották, elodázták, átírták és a hátába kerültek.
(Csurka István)
Pozsgay Imre is, elnökünk is mondotta, hogy itt tulajdonképpen nemzeti összefogásról van szó. Kritikusok, egyetértők és tagadók egyaránt foglaljanak köztünk helyet. Meg kell mondanom, ahogy szétnézek az arcokon, a magam részéről nagyon hiányolom, hogy egy sor ember nincs itt, akiket én megszoktam magunk között, és akikről tudom, hogy ugyanúgy gondolkoznak, mint akár jómagam, akár az ittlévők többsége vagy mindegyike. (Taps) Ha arról van szó, hogy fogjunk össze mindnyájan, akik az országot ebből a kátyúból megpróbáljuk ötleteinkkel, javaslatainkkal és tudásunkkal kiemelni, akkor nem érthetek egyet azzal, hogy ők most nincsenek itt, és főként nem értenék egyet azzal, ha a jövőben sem lennének közöttünk.
(Benda Kálmán)
No, azért lassan mégiscsak kialakul az egyetértők és kritikusok koalíciója. Alapozzuk a koalíciót, és remélem is, hogy ezzel a megjegyzéssel, mi nagyon nagy többségünkben egyet is értünk, s én különösképpen azzal a hangsúlyával, hogy ha a jövőben is ez a plénum vagy akár ilyen vagy hasonló plénum hasonló közéleti gondokban beszélgetést, vitát folytat, egészüljön ki erre is, arra is, mindenfelé.
(Fekete Gyula)
…a politikai pluralizmus kérdése, nevezetesen amikor annak lényegéről, a többpártrendszerről van szó, akkor mi általában lemondóan legyintünk erre, lehetetlen ügynek tartjuk, és – mint egyik barátunk egyszer mondta, amikor erről beszéltem – az már a perverzióval azonos, hogy a mi körülményeink között ilyen kérdéseket taglaljunk. Én mégis úgy gondolom, legalábbis a „csicsergő” elméletek szerint, hogy ezzel nekünk feltétlenül foglalkoznunk kell. Bár az érthető, ha politikai rangsorolás következtében ez a kérdés többnyire háttérbe kerül, ez érthető és magyarázható mint egy adott politikai helyzet következménye, elméletileg azonban mindig a legnagyobb ellenállás irányába kell haladni. Úgy látom, egyetértve az előttem szólók által hangoztatott nagyon komoly problémákkal, hogy mindez a kérdés, ami itt felmerült: a párt és az állam viszonyával, a félelem kérdésével, az alternatívák képződésével stb. kapcsolatban, valóságos és megoldásra váró kérdés ma. Ezek azonban olyan kérdések, amelyeknek a megoldása csak a pártelvű pluralizmus alapján létezhet, amelynek intézményesülnie kell, amelynek a technikája ki kell hogy alakuljon, és hát körülbelül ez a fogalom az, ami egyébként is a történetileg kialakult szabadságvágyainkat, igényeinket, problémáinkat jelen pillanatban mint korszerű vagy divatos fogalom átfogja, magába foglalja ezt az egész kérdéskört.
(Gombár Csaba)
Ez a mi országunk vidéki ország, szervetlen ország, világtalan ország. Kis híján ötszáz esztendeje nincs fővárosa, nincsen közege arra, hogy életformáit és alkatát, mozgalmait és megállapodottságait, vívódásait és megoldásait önmaga fölé emelhesse, hozzáférhetővé tegye, szólammá avassa egy nemzetek fölötti szellemi parlamentben. A város, amely központként besugározta, akár Bécs volt a neve, akár Pest-Buda, akár Budapest, rövid és mérvadó időszakoktól eltekintve mindig idegen hatalmi érdekeket és kultúrhatásokat közvetített, az utolsó 120 évben ráadásul a nemzeti program rangjára emelve ezeket. (…)
Budapest ma sem Magyarországon fekszik, hanem a levegőben lebeg kétfelé szakadva az ideológiai irányadó Moszkva és a hitelező Nyugat között. Hasadt arca egyik felével fegyelmet jelez erre, a másikkal liberális hajlandóságokat amarra. Mimikájában nincs szabad kapacitás egyébre. Ami alatta hallgat és sötétlik megnevezetlenül, az Magyarország. Bizalmatlanság és hitehagyottság övezi itt a kétirányú mimétikus produkciót.
(Csengey Dénes)
Most nézzünk szembe azzal, hogy ha néhány hónapon belül nem lesz változás a gazdaságban, akkor nincs kiút. Lehet kijátszani mindenféle politikai eszközöket, lehet arcul ütni ellenzéket vagy nem ellenzéket, meg lehet gumibotoztatni a fél országot, vagy lehet édesgetni – nem változtat semmit azon a tényen, hogy nem vagyunk Európában. És azt most hadd tegyem hozzá a közgazdasági megjegyzéshez, hogy a jövő évben elinduló gazdasági automatizmusok kormányprogrammal együtt és anélkül olyan folyamatokat szabadítanak el az országban, amelynek jövőre még csak 17-18 százalék, legyen 20 százalék infláció a következménye, de egy év múlva 100 százalékig is fölmehet, és megint csak azt kell mondanom, hogy a gazdaság automatizmusai folytán. (…)
Nekem hiányzik Vásárhelyi Miklós, például, itt kéne ülnie! Nem lehet a magyar demokráciáért évek óta szót emelők, a magyar állampolgári jogokért évek óta szót emelők nélkül itt ülni. Hol vannak a Kis Jánosok? Nekem hiányoznak! Nem lehet a magyar progresszió európai felzárkózásáért küzdő közgazdászok nélkül. Nem lehet azok nélkül a szociológusok nélkül, azok nélkül a társadalmi csoportok nélkül – akik itt igenis joggal foglalhatnának helyet – tárgyalni. Nagyon félelmetesnek tartom, történelmileg már Magyarországon nagyon sokszor előfordult, hogy a magyar progresszió különböző szárnyai egymást ütötték, különböző ürügyekkel szakítottak egymással, egymásra kenték, kijelentették egymásra, hogy kormányügynökök, idegen ügynökök, nem tudok veletek tárgyalni, gyanakodtak – ebben a vonatkozásban mindig a kormány nyert és mindig az ország veszített.
(Lengyel László)
Örömmel hallgattam Pozsgay Imre szavaiból, hogy most már a pártonkívüliek is érdekeltek lehetnek abban, hogy mi folyik a párton belül. De az már nem belső pártügy, ha fékezi a Népfront aktivitását, hiszen a párt is része a Hazafias Népfrontnak! Első felszólalásomat a Népfrontban azzal kezdtem, hogy kevés a párttitkár közöttünk. Derültség, cinikus összekacsintás, egyúttal egyfajta zavarodottság fogadta megállapításomat, pedig komolyan gondoltam én, amit mondtam. A Népfront a párttagok és pártonkívüliek olyan fóruma, ahol megbeszélhetik közös dolgaikat. Ezért lenne olyan fontos, hogy a Népfrontban is igazi vitaszellem alakuljon ki. Ady szavait kölcsönvéve: Ha az élet zengi be a Népfrontot, akkor az élet is derűs népfront lesz. (Taps)
(ifj. Fasang Árpád)
Ez egy baráti társaság összejövetele, amely egyszersmind ennél a baráti társaságnál messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváin gondolkodik. Ebben az értelemben elfogadom azt is, hogy azok a barátaim nincsenek most itt és nem voltak meghívottak, akik a magyar nemzeti függetlenség, a demokrácia, az önkormányzat kérdéseiről elmondták a véleményüket nyílt beszédben, és megtalálták a nem egyszer áldozatos módját annak, hogy ezt a létező magyar nyilvánossághoz úgy, ahogy lehet, azok között a szerencsétlen körülmények között, amelyek rendelkezésünkre állnak, öncenzúra nélkül – lehetőleg öncenzúra nélkül – elmondják. (…)
Tehát akkor, amikor pluralizmusról beszélünk, és Gombár Csaba szerencsés szóval pártelvű pluralizmusról beszélt, akkor arra is kell gondolnunk, hogy ebben az országban nem csupán az egypártrendszer nem volna a továbbiakban mint működő megoldás, fenntartható, hanem a kétpártrendszer sem, mert a pluralizmus többpártrendszert jelent, amelyen belül a magyar politikai hagyományok árnyalatosan kell hogy tagolódjanak és érintkezzenek, koalíciók és különvélemények megfogalmazásai alkotják azt a mezőnyt, ami nagyjából folytatása volna annak, ami 1947–48-ban még egy kicsit volt.
(Konrád György)
…vannak itt reformkommunisták és vannak e népi tábor képviselői. Én úgy érzem, hogy mi nem egy táborban vagyunk, ezzel nem akarok semmi rosszat mondani, csak egyszerűen másképpen éltük meg ezeket az évtizedeket, más a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyünk. Én más pozícióban vagyok egy iskolában, ahol nyomorgat egy községi párttitkár a hülyeségeivel – és Pozsgay Imre, aki a Népfrontban mégiscsak ennek a politikai elitnek az egyik felelős vezetője, akármennyire korlátozott is a Népfront szerepe és a Népfront élén Pozsgay Imrének a szerepe.
(Elek István)
…kinyilvánítjuk igényünket és szándékunkat egy olyasféle fórum létrehozására, amely a jövőben képes lehet közvetítő, tényfeltáró és javaslattevő szerepet betölteni államhatalom és társadalom között; amely a részvétel, a párbeszéd és az együttműködés egyik szerény lehetőségét nyújthatja minden tiszta szándékú magyar demokratának, aki a nemzet ügyét, a magyarság jövendő esélyeit a szívén viseli. Ehhez a Fórumhoz kellene kapcsolódnia szellemi értelemben annak a folyóiratnak, melyet már évek óta oly sokan kértek és kértünk, először Illyés Gyulával az élen, „Hitel” címen. (Itt jegyzem meg, hogy Lengyel László téved abban, hogy ez a lap úgymond a „népi tábor” lapjának indult, vagy hogy az lenne. Már csak azért sem lehet, mert „népi tábor” nincs. Nincs és ma már különösen értelmezhetetlen a „népi-urbánus” ellentétpár jegyében, ami még a népi írói mozgalom idejében is pontatlan, hamisításokra alapot adó megnevezés volt.)
(Bíró Zoltán)
Üdvözöljük körünkben Gajdócsi elvtársat, a megyei tanács elnökét, úgy is, mint baráti körünk vendégét.
(Fekete Gyula)
Németh László egy helyütt azt írja: az is jellegzetességünk, hogy az elmúlt századokban ha a szellemi élet építkezni kezdett, azt a politika lerombolta. Az utóbbi évek eseményei arra utalnak, hogy némelyek a politikát kisajátítva, magánvállalkozásban, gmk-ban, ám közösségi méretekben romboltak. Feltűnt az elmúlt időben, ha a szovjet társadalom és szellemi élet biztató fordulatára és tényeire hivatkoztunk, a mi leépítő vállalkozóink oktató fölénnyel közölték: nekünk nemzeti sajátosságaink vannak. Nemzeti sajátosságok? És mondják olyanok, akik korábban mindig gyanakodtak, ha valahol a szempontunk, igényeink sorában ez is felvetődött. Ha a nemzeti sajátosság az, hogy a Tiszatájat, a Mozgó Világot megszüntetik, akkor efféle kebelmelegítő érzésekkel nem tartok.
(Ablonczy László)
Vásárhelyi Miklós és Mécs Imre általam hozott üzenete kifejezetten így szól: nem azért nem jöttek el, mert Vásárhelyi Miklós beteg, hanem Vásárhelyi Miklós azért nem jött el, mert voltak mások, akik nem jöhettek el.
(Bába Iván)
…ha nem lesz kommunizmus, vajon lesz-e szocializmus? És most megint a nézetek két csoportjáról beszélhetünk. És én itt vélem megtalálni a közös nevezőt, mert azt kellene megcélozni, hogy legalább szocializmus legyen – ha már egy illúzióról le kell mondanunk. (Derültség) Mit mondhat egy reformközgazdász? A nagy reformer elődök: Kálvin, Luther a Bibliát nem írták át, a Tízparancsolatot nem módosították, és mégis ők lettek a reform szó első névadói. Most is ezt lehetne tenni, abban kellene megegyezni, hogy a klasszikusok által a gothai programban és még sok más helyen megírt, lerajzolt szocializmuskép megmaradjon, legalább ez bekövetkezzék. Csupán azzal csökkenthető a társadalmi elégedetlenség, ha nyilvánvalóan mérhető a termelési viszonyok területén az előrelépés a szocializmus felé.
Röviden utalni szeretnék arra, hogy most nem errefelé haladunk. Haladunk talán egy államkapitalizmus, egy modern ázsiai termelési mód felé, de semmiképpen nem a marxi szocializmuskép valósul meg, a jelek nem erre mutatnak. Az új adótörvény a szocializmus egyik legalapvetőbb törvényét, a munka szerinti elosztás elvét megszünteti.
(ifj. Fekete Gyula)
Kockázatvállalás nélkül egy csirkét sem lehet felnevelni. A reform érdekében is vállalni kell a kockázatot, ha kell, a bukás kockázatát is. Még okosabb a bukás elkerülésének kockázatát felvállalni. A Beszélő különkiadásában megjelent Társadalmi Szerződés című reformprogram a javaslatát egyszerűen így kezdi: „Kádárnak mennie kell!” Én úgy gondolom, ennek a kijelentésnek feltétlenül a meggondolás tárgyát kellene képeznie, különösen a szóban forgó személy esetében. (Derültség)
(Dénes János)
A reformok arról szólnak, amiről a forradalmak. Valamely társadalmi alakulatot meg kell változtatni, mert az akadálya lett az emberek élettörekvéseinek. Más szóval, az a bizonyos társadalomalakulat elvesztette legitimitását, polgárai szemében nem szent többé, rendelkezései erőszakos gesztusok, nem pedig törvények. Reform és forradalom között a legláthatóbb különbség az irányukban van, az előbbi felülről indul, az utóbbi alulról. Következésképpen mi reformot nem csinálhatunk. Történelmünk gyakran idézgetett korszaka a múlt század második negyede, a reformkor. Széchenyiék azonban nem egyszerűen a népet akarták megreformálni, hanem előbb önmagukat. Közelebbről, saját nemesi kiváltságaikat nyirbálták meg a nép, az ország s reménylették, önmaguk javára, de mindenképp kockázatára.
Vajon mostani vezető rétegünk elszánta-e végre magát igazi reformokra? Bír-e a reformkoriakéhoz hasonlítható bátorsággal és nemzeti felelősségérzettel ahhoz, hogy (...) átalakítsa a hatalmát eddig lehetővé tevő jogi – szakszerűbben ex lex – állapotot olyanná, amely a modern jogállamiságnak megfelel, a nem népképviselt jogforrások megszüntetésétől kezdve, a szocialista összeköttetésnek nevezett, intézményesített korrupciós hálózat fölszámolásáig.
(Czakó Gábor)
Az alkotmány második szakasza kimondja azt, hogy ebben az országban a legfőbb hatalom a népé, és a nép ezt a hatalmat választott képviselőin keresztül gyakorolja. Nagyon sokan tudjuk, hogy ennek milyen defektusai vannak a gyakorlatban, kezdve a választási eljárástól egészen az Országgyűlés ügyrendjéig. A 3. paragrafusa alkotmányunknak úgy szól, hogy az ország vezető ereje az MSZMP. Véleményem szerint ez a két szakasz így, ebben a formájában ellentmondásban áll egymással, különös tekintettel arra, hogy semmiféle törvény nem szól arról, hogy a párt milyen viszonyban áll az egyéb államhatalmi szervekkel.
…szükség lenne egy olyan párt létrehozására, amelyik az alkotmány második szakasza érvényesülését tekinti fő célkitűzésének.
(Tóth Károly Antal)
Nyilatkozat
(…)
A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.
Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. (…)
A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése. Ezért javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. (…) A fórumot a résztvevők nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak.
A tanácskozás 181 résztvevője közül 126 – háromból kettő – Budapestről érkezik, 15 helybeli lakos, 36 más magyarországi településről jön, 4 pedig külföldről. A 37 felszólaló közül 32 budapesti, 3 vidéki (Lezsák Sándor – Lakitelek; Csengey Dénes – Keszthely; Elek István – Örkény), 2 külföldi (Püski Sándor – New York; Tóth Károly Antal – Kolozsvár).