Ez volt a nyolcvanas évek végén a magyar film három K-ja. A korszak alkotásai jellemzően krízisfilmek, szembetűnő különbség inkább csak abban van közöttük, hogy milyen léptékben és mértékben bontakozik ki bennük a káosz, hogy családi, politikai, társadalmi vagy ontológiai vetületben mutatkozik-e meg a rendetlenség. A rendszer széthullása még nem gyorsult fel annyira, hogy a filmgyártás természetéből fakadó tempóvesztés (az ötlettől a film elkészültéig tartó egy-másfél év) elmossa a filmek hol publicisztikus hevületű, hol erőteljesebb politikai pikantériáját.
Kovács András és Bacsó Péter mindig is érzékenyen követték a közéleti, napi politikai fordulatokat. Főképp Bacsó jeleskedett a forró témák megszelídítésében, a tűrés és a tiltás közötti határok kitapogatásában. Új filmjeikben mindketten aktuális konfliktusokra reagáltak. Kovács az 1985-ös választások áldemokráciáját elevenítette fel, Bacsó fantáziáját pedig az 1986. március 15-i tüntetések mozgatták meg. A Valahol Magyarországon kisvárosi mérnöke meghiúsít egy kártékony beruházást, ezzel elnyeri az emberek bizalmát. Képviselőnek jelölik, és a hatalom minden ármánykodása ellenére meg is választják. A képlet persze a filmben sem ennyire szép, az utóhang egyértelműen jelzi, hogy hősünk hányattatásai talán csak most kezdődnek. Kovács filmje ha ironikusan is, de a hatvanas-hetvenes évek közéleti vitafilmjeinek és filmesszéinek hagyományához kapcsolódik. Bacsó szintén hűséges maradt a rá jellemző szatirikus attitűdhöz. A Banánhéjkeringőt, mint a rendező oly sok filmjét, a naivitás és egyszerűség kontra ostobaság és jellemtelen ügyeskedés kétosztatú dramaturgiája mozgatja. Szeretetreméltóan balek hőse, a sármos Kondacs doktor március 15-én, esküvőjére igyekezve egy meztelen, bolond nőre teríti a kabátját a Batthyány-örökmécsesnél, és a jelenetet a nyugati lapok szemfüles fotósai is megörökítik. A belügyi szolgálat emberei nem hajlandók elhinni, hogy mindez csak véletlen. Kondacs elcsúszik ezen az ostoba banánhéjon, egyre őrültebb kalandokba keveredik, végül azonban megleli a békét egy szépséges ápolónő oldalán, mezítelenül az elmegyógyintézetben.
Az évtized második felében mind több háztartásban megjelenő új fogyasztói státusszimbólum, a videó új kihívás elé állította a mozikat. Egyre több amerikai kommersz film került be Magyarországra (ráadásul most már nem is sokéves késéssel, mint korábban), de a házilag másolt Rambo-filmekkel és a pornókazettákkal így sem volt könnyű felvenni a versenyt. Azt, hogy a videó a politika számára is komoly problémát jelenthet, egy-két év múlva a Fekete Doboz Videófolyóirat története demonstrálja majd. De már ekkor szamizdat módjára, VHS-kazettán, különleges szellemi csempészáruként jár kézről kézre Ember Judit 1985-ös filmje, a Hagyd beszélni a Kutruczot! Az 1945 után a kommunista párt által is felhasznált, nyilvánosan azonban elítélt náci háborús bűnös, Bosnyák Zoltán sztorija hivatalosan éppúgy tiltólistára került, mint két ifjú rendező, Erdélyi János és Zsigmond Dezső egy évvel korábbi politikai szociográfiája egy Heves megyei község tanácselnökének leváltásáról (Ez zárkózott ügy). A ’87-es premierek között szerepelt azonban a dobozokból frissen kiengedett film is, Kósa Ferenc több mint tíz évvel korábban készült sokórás portréfilmje Béres Józsefről, Az utolsó szó jogán.
A glasznoszty jegyében ekkoriban kerültek elő betiltott szovjet filmek is, illetve elkészült néhány, a korábbiaknál keményebb hangú alkotás, mint például Tengiz Abuladze Vezeklése. A magyar mozikban is újra megelevenedtek az ötvenes évek. Gárdos Péter tisztességes, szép filmjében groteszk családi kalamajkatörténetbe ágyazva elevenítette fel az ’56-os forradalmat. A Szamárköhögés nem tabutörő film, javarészt kikerüli a témában rejlő csapdákat, hiszen a pesti utca forradalma és a politika helyett arról mesél, hogy egy zaklatott család mindennapjait miként borítja fel a forradalom. Mészáros Márta filmjében viszont már a „nagypolitika” is megjelenik. Az önéletrajzi ihletésű Napló-sorozat első részének puritán tónusa és szűk családi metszete a folytatásban tágabb társadalmi és politikai panorámára váltva az ötvenes évek Moszkvájában kíséri tovább Juli történetét.
Dömölky János Ottlik Hajnali háztetőkjéből készített filmjében a regényhez képest a történet második felére, az ötvenes évekre, a kiábrándulás krónikájára helyezte a hangsúlyt. Maár Gyula adaptációja, a Malom a pokolban pedig sorsdrámává alakította Moldova György regényét. Az ötvenes évek kényszermunkatáborai kísértettek Böszörményi Géza nyolcvanas években játszódó filmjében, a Laurában is. Böszörményi és felesége, Gyarmathy Lívia ekkor már javában készítik új filmjük interjúit. A Recsk 1950–1953 a következő év megrendítő dokumentumfilm-sorozatának egyik legfontosabb darabja lesz.
A közönségfilm évek óta zajló rehabilitációja jegyében (és ebbe a puha „nyugatosodásba” a mozifilmek mellett a tévésorozatok és szappanoperák is beletartoztak, Lindától a Szomszédokig) Tímár Péter sajátos klipfüzért forgatott. A Moziklipben békésen megfért egymás mellett a pop és a new wave, Komár László, a V’ Moto Rock, Laár András és a Sziámi. Zsombolyai János vezényletével pedig elkészült az első eurokonform magyar koncertfilm. A Queen budapesti látogatását és a Népstadionban adott grandiózus koncertjét megörökítő Magic a magyar koncertfilm-hagyománnyal (Extázis 7-től 10-ig, A koncert) ellentétben nem valamifajta társadalmi jelenségként vizsgálta a rockzenét – egyszerűen csak szórakoztatni akart, profi színvonalon. (A filmet a legjobb magyar operatőrök fényképezték).
Két fiatal rendező, Dér András és Hartai László eredetileg az első magyar szépségkirálynő-választásról akartak filmet készíteni, időközben azonban kiderült, hogy az eseménynek van sötét oldala is. A Szépleányok ezért a sikersztori helyett Molnár Csilla tragédiájának nyomába eredt, és a szépségbiznisz körüli dilettáns és baljós ügyeskedéseket próbálta feltárni.
Gyarmathy Lívia és Tolmár Tamás filmjét dramaturgiai rokonságuk rendeli egymás mellé. Mindkét filmben a vak véletlen nyomán szabadulnak el az indulatok, mindkét esetben végzetes egybeesések kötik össze a külön-külön szálon futó cselekménysorokat, ráadásul mindkét történet értelmetlen halállal végződik. A Vakvilágban főhősét egy részeg, mulatozó társaság tagjai összetévesztik egy haragosukkal, összeverekednek, és a férfit halálra gázolja a villamos. A Zuhanás közben katasztrófadramaturgiájában pedig három emberpár sorsát láncolja össze a véletlen és a hirtelen felszabaduló indulat.
Gazdag Gyula filmjében szintén sorsszerűen találkoznak a szereplők, a Hol volt, hol nem volt különc hősei azonban messze szállnak ebből a világból. A film mese és valóság határán egyensúlyoz, a Varázsfuvola dallamára és hatására csodálatos dolgok történnek. Gazdag és operatőre, Ragályi Elemér a puritán fekete-fehér kompozíciók és a dialógusok helyére állított zenei betétek segítségével fordítja át a szociológiailag hiteles motívumokból építkező történetet a mesei igazság és igazságszolgáltatás világába.
Jancsó, aki az Oldás és kötés óta (az Olaszországban készült A pacifistát leszámítva) nem forgatott szinkronidejű történetet, új filmjében a nyolcvanas évek Magyarországának rémálmait keltette életre. Harmincéves osztálytalálkozóra gyűlik össze egy társaság valahol vidéken, az ünneplést azonban misztikus és véres események zavarják meg. „Ugye harminc éve a nagy vizsgán, mind megbuktunk, mind, feleim / Ugye máig bűzlik a romlott bor, meg a bárány vére az ing elején” – ez a Cseh Tamás által megénekelt néhány sor egy ’86-ban játszódó filmben éppúgy félreérthetetlen célzást jelentett, mint mondjuk Nagy Gáspár verse a Tiszatájban, jóllehet Jancsó fanyar katasztrofizmusa nem pusztán a Kádár-rendszer perspektívájában szemlélte az összeomlást. A Szörnyek évadja gigantikus katasztrófafilm: „Ez a mai világ el van szarva. Egy robbanás, egy villanás, és kész. Katasztrófát kell teremteni. A katasztrófa motor, hajtja a kereket. Hátha egy jobb világ születik.” A férfiak csak legyilkolni képesek egymást, a Nyakó Juli által játszott jósnőfigura baljós prognózisa süket fülekre talál. A Szörnyek évadjában nyoma sincs a progresszió és az alávetettség jancsói történeteinek (azok már a Zsarnok szívében kitűntek a képből). Az egyenlőség harmóniáját hirdető agysebész professzor (Madaras József) és az elitista értelmiségi (Cserhalmi György) víziókkal szédítik egymást és a társaságot, egy krisztusi figura feltámasztja a zűrös körülmények között halomra gyilkolt embereket, akiket ezután egy marhaszállító teherautó távolít el a terepről, a titokzatos megváltót pedig a két főhős azon nyomban elpusztítja, hogy immár teljes legyen a káosz. A Szörnyek évadja újabb fordulat Jancsó pályáján, ezután a korábbiaknál jóval ironikusabb, kortárs víziókat festő, pre-katasztrofikus filmek következnek. Formai szempontból egyre nagyobb szerepet kap a videó (ez az eszköz már Jancsó különleges koncertfilmjében, az Omega, Omegában is megjelent), ami a következő filmekben a zárt térbe komponált jelenetek tér- és időkompozícióinak teljes átalakítását és megbolondítását teszi lehetővé.
A Szörnyek évadja katasztrofikus zárlatában két fontos epizódszerepben, hófehér ruhában feltűnik Tarr Béla (a krisztusi figura) és Fehér György. Jancsó ironikus krízisjóslatát radikalizálva ők ketten a következő évek és a rendszerváltás Magyarországának legfontosabb, kíméletlen, fekete-fehér apokaliptikus filmjeit készítik majd el a Kárhozattal és a Sátántangóval, illetve a Szürkülettel.
De addig még hátravan egy és más.