Meg kell mondanom most mindenkinek: nem olyan nagy hal ez a smároló gyilkos. Ez az egész baromira… hogy is mondjam csak. Felfújták a dolgot.
Gyerekkora óta ismerem, velem mindig rendesen viselkedett, soha semmi zaj, de még csak bűz sem jött ki a lakásából. Szóval el van túlozva ez az ügy. Ráragadt a jól hangzó, zamatos név Pistikére. Mert előtte így hívták. Pistának néha. De a legtöbb ismerőse előtt pusztán Pistike volt. És tudják miért lett ő a Smároló Gyilkos? Tudják, honnan kapta ezt a nevet?
Talán nem tévéznek eleget, vagy túl feledékenyek. No, nem baj, én röviden elmondom maguknak: azért nevezte el így a sajtó, mert több női holttestet találtak a nappalijában; a meztelen nők állítólag a szőnyegen hevertek egymás mellett, némelyik már több hónapja bomlásnak indult, és a vallatáson kiderült, hogy Pistike esténként csókolózott a tetemekkel.
A smároló gyilkos tehát lebukott. Nem tudni, a hat nőszemélyen kívül hány áldozata lehetett. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és valószínűleg nem fogják kiengedni.
A smároló gyilkos már négy éve ül a börtönben, s állítólag teljesen megváltozott. Szorgos ember lett, fest, rajzol, verset ír.
Megmondom őszintén, azért tartom figyelemre méltónak és tanulságosnak ezt a történetet, mert azt bizonyítja számomra, hogy a művészet nem lehet olyannyira unalmas, ha a sok viszontagság után maga a smároló gyilkos is úgy döntött, efféle tevékenységgel teszi színesebbé az életét. Persze, a tanulsághoz szerintem az is hozzátartozik, hogy megalkotni valamit sokkal izgalmasabb és jobb érzés, mint befogadni. (Ez különösen igaz a dilettáns művekkel kapcsolatban.)
Az oroszlán az egyik kedvenc állatom. Órákig fekszik tétlenül a homokban. Néha a karmával belekapar a fűbe, s teljesen jól elvan magában. Róla minden magyar semmittevő példát vehetne! Mert, bizony, e fenséges nagy királyt a szexen, a friss húson és a morfondírozáson kívül semmi más nem érdekli. Igazándiból még a táj szépsége se köti le a figyelmét.
Az oroszlánhímek különösen híresek arról, hogy egész nap fekszenek, nézelődnek és álmodoznak. Egy szóval nem csinálnak semmit. Oroszlánmámor? A nagy dolgokhoz véleményem szerint sok álmodozásra van szükség.
Ágyban, fotelban, repülőn lehet a leginkább álmodozni. A jól működő, fejlett társadalmak felső szintjein mindig is szükség volt az unalomra és a tétlenségre, hiszen ez az életforma az egyik legjobb lehetőség arra, hogy furcsa, újszerű dogokat eszeljünk ki, nagyszabású terveket szőjünk.
Szerencsére a mai világban egyre többen vannak, akik megengedhetik maguknak a tétlenséget, bár egyeseknek ez már az emberi történelem kezdeti időszakában is megadatott.
Egy nemzet véleményem szerint annál gazdagabb, minél több a jómódú, semmittevő polgára, akik minőségi fogyasztók, ráadásul komoly szellemi tőkét és többnyire kifinomult nézeteket képviselnek.
Jut eszembe, a kérdés talán nem is arra vonatkozott, lehet-e az unalomnak pozitív szerepe a mai magyar társadalomban, hanem inkább arra: unjuk-e a művészetet, továbbá: a kortárs művészek unják-e egymást. Képzőművészet, zene, filmművészet, színház, irodalom. Lehet unalmas ennyi minden?
Ez sokszor a nézőtől, olvasótól függ, vagyis attól, hogy ő hova teszi a lécet. Sokan az alacsony szellemi színvonalú művek bűvöletében élnek, ezek felszínes előnyeit értékelik. Például az izgalmas fordulatokat, a látványos technikát vagy a direkt humort, s közben megfeledkeznek arról, hogy valójában tartalmatlan és oktalan műveket szemlélnek, melyek bevált sablonokat ismételgetnek, és nem közölnek semmi újat.
Olyan ismerőseim is vannak, akik sose estek át, vagy éppenséggel már túljutottak azon a sokkon, hogy a magyar irodalom, filmművészet és képzőművészet csúcsa mint olyan, gyenge és jelentéktelen lenne. Én pedig még a befejezetlen vagy elrontott műveknek is tudok örülni, ha van bennük egy pici olyasmi, ami nincs másutt.
Az úgymond magas művészet nem lehet olyan értelemben izgalmas, mint egy kosárlabda-mérkőzés, egy horrorfilm vagy egy popkoncert. A befogadónak a művészet e szintjén másfajta izgalmat, másfajta élvezetet, másfajta mámort és másfajta kielégülést kell keresnie. Ehhez pedig – még ha ez fájdalmas is Pistike számára –, szerintem nagyon okosnak és érzékenynek kell lenni, vagyis sokat kell tanulni, és sokat kell művészetekkel foglalkozni.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]