„Az építész – akarja, nem akarja – szembe kell nézzen az esztétikai kihívással. Másfelől viszont, mivel az épületeket mindenfélére használjuk, véleményt alkotunk arról is, hogy a tér, amiben élünk és ténykedünk, kényelmes-e, lehet-é benne több embernek léteznie, hogy az épület célszerűen lett-é megalkotva. Vagyis az építésznek szembe kell néznie a funkcionális kihívással. Ez a kettős kihívás – és harmadikként bízvást említhetjük a publikusság kényszerhelyzetét – egyedülálló felelősséggel terheli az építészt művésztársaihoz képest.” (Petri György)
Mélységesen egyetértek Petrivel az építész felelősségét illetően. Azt gondolom, ez a felelősség kiterjed az építészeti alkotás teljes körére. Nincs tervezési feladat, melynél felmentést lehet adni/kapni. Van viszont tervezési feladat, melynél az építész felelőssége megsokszorozódik. Ez a feladatcsoport az alapfokú oktatási alapellátás intézményeinek köre (óvoda, általános és középiskola). Fokozott a felelősség, mert az ifjak ezekben az épületekben sajátítják el a követendő magatartásmintákat, a tanulás alapjait, az együttélés és a dolgozás szabályait. Fokozott a felelősség, mert ez a korosztály a legnyitottabb minden dolgok befogadására. Fokozott a felelősség, mert olyan építészeti, tárgyi kultúra bemutatására, alkalmazására van itt mód, amely az esetek többségében sajnálatos módon szöges ellentétben van a nebulók otthoni környezetével. (Lásd az áprilisi számban az „építészeti szemétdomb”-ról írott gondolataimat.)
Az elmúlt tíz esztendőben dicséretesen sok új iskola épült és sok iskolát újítottak fel. Mindet természetesen nem ismerem, de az a benyomásom, hogy építésztársaim érzik ennek a fokozott felelősségnek a súlyát. Karácsony Tamás és Sugár Péter igényes, szellemes munkája még nem épült meg. De jelentős iskola épült Perbálon (Janesch, Karácsony), Köveskálon (Váncza L., Váncza N.), Kaposvárott (Ekler), Győrben (Czigány, Fodróczy, Varga F.), Pécsett (Patartics), Bezerédjen (Karácsony, Kund, Páll), Szegeden (Golda, Madzin) és Budapesten is (Zoltai). A sor nem teljes.
Ebből a jelentős műveket tartalmazó mezőnyből is kiemelkedik a Turányi–Földes szerzőpáros Visegrád melletti erdei iskolája.
A város felől közelítve az épülethez az jutott eszembe, ezt nem is a tisztelt kollegák tervezték. Ezt az ékszert ilyen magától értetődően természetesre csak a patak vize moshatta ki a hegy oldalából. Ez nem egy alkotói pillanathoz köthető mű, ez a természet évszázados munkájának eredménye. Közelebb kerülve, és a házat jobban megtanulva, rájöttem, majdnem igazam volt. Évszázados, évezredes, kultúrákat átfogó építészeti tudást sűrítettek bele ebbe a házba. Alaprajzi szerkesztése, tömegalakítása Mükéné városának lakóegyüttesét (i. e. 1600–1100), sejtszerűsége, a folyamatos bővítés lehetősége az anasazi indiánok sziklapalotáját (1100–1300), homlokzatainak kőből kibontott homlokzatavolta a hindu szikla szentélyek eszköztárát és arányait (i. e. 2–1. század), az épület és a hegy közötti terek a zimbabwei fellegvár ívelt folyosóját (XI–XV. század) idézi. És a sor itt sem teljes. Turányi és Földes ÉPÍTÉSZ. A kezükben/fejükben van mindez. Így van ez akkor is, ha az alkotás során nem jutottak eszükbe az általam felsorolt párhuzamok, esetleg nem is ismerik valamennyit.
De a közvetlen előzmény, a társmű mindenekelőtt és mindenekfelett Frank Lloyd Wright vízesésháza. A két mű közötti összefüggés számomra egyértelmű. A helyszínek hasonlósága, a lépték és az arányok visszafogottsága, a mindezekkel összefüggő anyaghasználat könnyen belátható. A legfontosabb azonban a művek minőségének azonossága. Visegrádon az Apátkúti patak partján minden megtörtént, ami Pennsylvaniában a Rear Run-nál. Szentkirályi Zoltán megfogalmazása a vízesésházról „...mindez annyira magától értetődő, a tájjal organikusan együtt élő forma annyira természetes, hogyha egyszer láttuk, az a gondolat fogalmazódik meg bennünk: a Vízesésház szükségszerűen lett olyan, amilyen, oda mást nem is lehetett volna építeni” – szó szerint illik az erdei iskolára is.
Ebből a minőségéből nem von le semmit a megépült ház elkerülhetetlen kelet-európaisága. Itt élünk és itt építünk. A jó mű szerencsére átüt mindezen.