Átirat, toldalék
Növény akartam lenni. Egyetlen
levél, és csak a fény.
Egy napszak hatalmas munkájában
bosszú és jóvátétel.
Elválasztok. Megemésztem
az áttetsző dolgokat,
és emésztetlenül hagyom a földet.
Nagy változásként meghalok.
Ez volt a természetes büntetés,
magamra fordítottam,
hogy lássanak.
És a fordított időt.
Az ennivalót kihánytam.
Nem is sejtették,
milyen szörnyű jel
zúdul ilyenkor a város csatornáiba.
Beteg voltam nagyon,
és ezt tudtam is,
bár talán csak abból,
hogy könnyű volt elmesélni. –
És aztán a gyógyulás is
így kibomlott bennem,
mint egy nagy, színes esernyő,
aminek csak meg kell nyomni a gombját,
és hozzászorítja a felhőt az éghez.
Akkor pedig tartani kell,
vagy megkérni valakit
egy pillanatra, és futás.