Éppen 30 éve, 1970 nyarán rendezték meg az első kiállításokat a balatonboglári kápolnában, amely működésének négy éve alatt a 70-es évek legjelentősebb underground kiállítóhelyévé, a magyar neoavantgárd meghatározó központjává vált: „…ezen a helyen minden jelentős ember megfordult, aki Magyarországon a szellemi életben fontos lett” – írta róla Beke László. A kápolna körüli csoportosulást a hatalom 1973 augusztusában adminisztratív eszközökkel felszámolta, és ezáltal akaratlanul is mitizálta. Amire az emberek „emlékeznek”: az a balatonboglári botrány és legenda, az elmúlt kultúrpolitikai manipuláció „emléke” és nem a művészetről szerzett valóságos élmény. A nemrég véget ért kiállításon (KB 30 éve – Kápolnatárlatok Balatonbogláron) az Artpool Művészetkutató Központ épp arra tett kísérletet, hogy mítoszok és előítéletek nélkül mutassa be ezt a korszakot.
A kápolna 1970 és 1973 között zajló eseményeit feltáró, már több mint öt éve folyó levéltári kutató- és feldolgozómunkán alapuló kiállítást eredetileg az Ernst Múzeumban, majd a Műcsarnokban, valamint a berlini Művészeti Akadémián bemutatásra kerülő „Szamizdat kultúra” című kiállítás keretében akarták megrendezni, ám különböző okokból mindegyik elmaradt. Az Artpool a weboldalakkal (http://www.artpool.hu/veletlen/naplo/0605.html [1]) ugyan nem pótolja az elmaradt nagy kiállítást, viszont a témát új nézőpontba állítva segíti a további kutatómunkát.
A kápolnatárlatok művészeti intézmény-projektje 1966 és 1976 között formálódott történetté, s a katolikus egyházzal való tárgyalás kezdetétől Galántai György rendőri megfigyelésének (időszakos) lezárásáig tartott. Az 1968-as és az 1973-as meghatározó dátumok – a kápolna bérleti jogviszonyának kezdete és vége – véletlenül pontosan egybeestek a meghirdetett majd leállított „új gazdasági mechanizmus” dátumaival. A kultúrpolitikusokkal folytatott „eredménytelen párbeszéd” 1971-től 1973-ig tartott.
A „Kápolna Tárlat” nem volt előzmény nélküli: a 60-as évektől számos új stílus és gondolkodási irány jelent meg a magyar művészetben. A kalligrafikus festészet (1959), a pop art (1965), a happening, a hiperrealizmus (1966), a minimal art (1968), a kinetikus művészet (1969), az alternatív színház, az új zene, a land art (1970), a kísérleti film, a kapcsolatművészet, a koncept art (1971/1972), a vizuális költészet (1973) stb. A számtalan kiállítás és esemény változó alkalmi, gyakran betiltott helyszínei után keletkezett az első intézményszerű alternatív művészeti helyszín Balatonbogláron, egy műteremként funkcionáló temetőkápolnában.
Köszönjük az Artpool Művészetkutató Központnak az összeállításhoz nyújtott segítségét.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]