A 4. pont: törvény előtti egyenlőséget. 1848-ban a törvény előtti egyenlőségen azt értették, hogy nemesek és „nemtelenek” legyenek a törvény előtt egyenlők. Magyarországon ez a jogszabályok szintjén 1848-ban valósult meg, a nyugati országokban általában sokkal előbb. Ha ma beszélünk törvény előtti egyenlőségről, többről, bonyolultabb dologról van szó, mint erről a formális, jogi egyenlőségről. Manapság mindenekelőtt kétfajta egyenlőtlenségről beszélhetünk: a szociális helyzet szerinti egyenlőtlenségről és a származás szerinti egyenlőtlenségről. A szociális helyzet szerinti egyenlőtlenség nemcsak az anyagi egyenlőtlenséget jelenti, hanem a társadalmi státus, a kapcsolatrendszer szerinti egyenlőtlenséget is, de maradjunk ezúttal pusztán az anyagi egyenlőtlenség tényénél és a törvény előtti következményeinél. Tudjuk, mennyivel jobb helyzetben van a büntetőeljárásban az a gyanúsított, akinek van meghatalmazott, „fogadott” ügyvédje, azzal szemben, akinek nincs. Elég utalnunk az állampolgári jogok országgyűlési biztosának erre vonatkozó vizsgálatára. Ez a vizsgálat számadatokkal igazolta, mennyivel később kerül kapcsolatba az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított a védőjével, ha csak kirendelt ügyvédje van, ha nincs pénze meghatalmazott ügyvédre. A kirendelt ügyvéd, ha nem akarja a saját vagyonát áldozni a védencére, többnyire – tisztelet a ritka kivételnek – nem is tudja a feladatát a magas szintű szakmai követelményeknek megfelelően ellátni. A jogszabály megállapította csekély javadalmazást sem kapja meg például arra az időre, amikor találkozni szeretne a gyanúsítottal, hogy megbeszélje vele a védekezés taktikáját. Csak arra van módja, hogy a nyomozati cselekménynél jelenjen meg, de hogy előtte megbeszélést folytasson a védencével, arra nincsen. Még súlyosabb az egyenlőtlenség, ha a gyanúsított külföldi, és tolmácsra volna szükség. A büntetőeljárásban arra az időre fizetik a tolmácsot, amíg a rendőrségnek tolmácsol. De ha a gyanúsított és az ügyvéd közötti kapcsolathoz volna szükség tolmácsra, a tolmácsolás díját nem fizeti meg senki. A Magyar Helsinki Bizottságnak volt egy büntetőjogi programja, amelynek keretében az általunk megbízott ügyvédek alkalmanként elvállalták előzetes letartóztatásban lévő, anyagiakkal nem rendelkező gyanúsítottak védelmét. Magunk is meghökkenve tapasztaltuk, hány esetben fordult elő, hogy mihelyt az ügyvéd beadványt készített, és kérte a – többnyire fiatalkorú – gyanúsított szabadlábra helyezését, megszüntették az előzetes letartóztatást. Egyszerűen csak annak a ténynek a következtében, hogy volt egy ügyvéd, aki felsorolta a jogi érveket, hogy miért nem indokolt az előzetes letartóztatás. Ha nincs ez a véletlen, hogy sok ezer gyanúsított közül éppen ők kerültek bele a mi oktatási célú kísérleti programunkba, ezek az emberek még hónapokat töltöttek volna előzetes letartóztatásban, és valószínűleg annyi hónapot szabnak ki rájuk büntetésként, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek.
A másik és talán még súlyosabb, s feltétlenül ijesztőbb vonatkozása a törvény előtti egyenlőség kérdésének, a származás szerinti egyenlőtlenség. Felteszem, mindenki sejti, arra gondolok, hogy a cigány származású emberek a büntetőeljárásban rosszabb helyzetben vannak, mint a nem cigány gyanúsítottak. Ezzel kapcsolatban csak feltételezések vannak, különféle, olykor szélsőséges álláspontok, de a fenti hipotézist objektív vizsgálatok még nem támasztották alá. Ezért próbálkozik most a Magyar Helsinki Bizottság azzal, hogy nagyobb számú esetet elemezve képet alkosson arról, befolyásolja-e a jogegyenlőség elvének érvényesülését a gyanúsítottak származása a büntető igazságszolgáltatásban. Két évvel ezelőtt Genfben az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának ülésén a bizottság egyik tagja felvetette, vajon mi az oka annak, hogy Magyarországon a lakossági számarányhoz képest kilencszer több cigány van börtönben, mint ahány nem cigány. A bizottság négyévenként megvitatja, hogyan hajtja végre egy-egy ország az ENSZ kínzás elleni egyezményét, amelyhez Magyarország 1988-ban csatlakozott. Az ülés résztvevői ez alkalommal a magyar országjelentést vitatták meg. A kérdésre a magyar küldöttség vezetője azt válaszolta, ilyesmiről nem is lehet beszélni, Magyarországon törvény tiltja az etnikai, nemzetiségi hovatartozás nyilvántartását, tehát senki nem tudja, hogy ki cigány és ki nem cigány. Ugyanezt a választ kaptuk az egyik megyei bíróság elnökétől, amikor segítségét kértük az előbb említett vizsgálathoz. Egyáltalán hogyan vetődhet fel ez a kérdés – kérdezte a megyei elnök –, hiszen Magyarországon senki sem tudja, hogy cigány-e a vádlott, vagy nem az. Ilyen adat egyetlen aktán sem szerepel. Nos, ezt az utóbbi állítást a vizsgálatunk, amelynek még az elején vagyunk, máris megcáfolta. Eddig nem nagy számú, mintegy 150 aktát elemeztünk, fele részben cigány, fele részben nem cigány gyanúsítottak aktáit. A cigány gyanúsítottak aktáinak több mint 70 százalékában találtunk vagy a feljelentésben, vagy a nyomozati iratokban határozott utalást arra, hogy az illető cigány. Ezek a nagyon kezdeti eredmények is valószínűsítik, hogy a hipotézis – az egyenlőtlenség feltételezése – nem alaptalan. Nem mernék még számokat mondani, mert ahhoz az elemzés még nem volt részletekbe menő, a vizsgált esetek száma még nem elégséges, de már eddig is úgy tűnik, hogy a cigányok jóval hosszabb időt töltenek előzetes letartóztatásban, ügyükben jobban elhúzódik az eljárás, hosszabb idő telik el az egyes eljárási cselekmények között, és azonos súlyú bűncselekmények esetében hónapban, évben kifejezve súlyosabbak az ítéletek. Ha a következő egy-másfél évben a vizsgálat igazolja a hipotézist, akkor szomorúan kell elmondanunk, hogy a törvény előtti egyenlőség elvét nem csupán a szegény és a gazdag közötti egyenlőtlenség csorbítja – ami sajnos nagyon sok demokráciában elmondható, bár a jóléti társadalmakban sok mindent próbálnak tenni az esélyegyenlőtlenség csökkentésére –, de bizony a legdurvább faji megkülönböztetés is érvényesül. A származás szerinti különbségtétel nagyon távol áll 1848 eszméitől, az egyenlőség és testvériség eszméjétől. Ha valóban a helyünket keressük Európában, a magyar társadalomnak, a magyar politikai elitnek szigorú önvizsgálattal kell szembenéznie a saját előítéleteivel, melyeknek a törvény előtti egyenlőtlenség csak egyik megnyilvánulása.
Hivatkozott cikkek
- Márciusi tézisek [7]