Kuncze Gábor

Nyomtatóbarát változat

Polgártársak! Most, 150 év elteltével nekem, aki annak idején a nagy idők tevékeny résztvevője voltam, valamilyen csoda folytán lehetőségem adódott ismét körbepillantanom szeretett hazámban, bizony mondom nektek, meglepődtem. Meglepődtem azon például, hogy mit műveltetek a szavainkkal. Itt van mindjárt… a megszólításban alkalmazott polgár kifejezés, mely rögtön derültséget váltott ki bennetek. Nem értem, mit vagy kit értsek ma ezen? Azt látom, hogy valakik eldöntik, hogy kit nevezzenek polgárnak és polgárinak, és kit nem, csak azt nem értem, hogy mi a rendező elv? Olyan érzésem van, mintha először valaki kijelölte volna magát polgárnak, és utána kikötötte, hogy aki rám szavaz, az polgár, a többi pedig nem. Nos, ha ez így leend, akkor ez jókora badarság. Vagy itt van a jelző, hogy nemzeti. Amikor annak idején Wesselényi először felvetette a nemzeti őrsereg felállításának gondolatát, a nemzeti jelző nem csupán magyart jelentett, hanem az egész nemzetet átfogót is. De mit tettetek ti ezzel a fogalommal? Hogy értsem azt, hogy a nemzet egy része nemzeti, a másik meg nem? Ki mondja meg, és milyen alapon, hogy ki hova tartozik? Kik és honnan veszik a bátorságot, hogy ma ezen az alapon osszák meg az országot, és annak polgárait? És ráadásul ezen az alapon gyűlölséget szítsanak. Akik ezt teszik a nemzettel, ránk ne hivatkozzanak. S hogy van az barátim, hogy az, hogy szabadelvű, liberális, mára hovatovább szitokszóvá válik? Hogy lehetett ezt tenni, s közben minket ünnepelni? Minket, a reformkor liberálisait. Mi az áprilisi törvényekkel Magyarországot rendi feudális országból polgári parlamentáris országgá alakítottuk át. Biztos, hogy amit ma tesztek az országgyűléseteken, az folytatása elképzeléseinknek? Mi 1848-ban az új polgári jogokat nemzeti különbség nélkül mindenkinek megadtuk. Ez helyesen ma is így van. De vajon mindenkinek megadjátok-e ma az esélyt arra, hogy éljen a jogaival, érvényesítse azokat nemzeti hovatartozás nélkül? Mert ha nem, s nem is ismeritek fel, hogy akkor pedig tennetek kell valamit, megint csak nem minket követtek. A mi forradalmunk akkor Európa főáramába tartozott. Akkor ez volt az előrevivő, a modern, az európai, ez volt a fejlődés, a felemelkedés útja. Ma ennek az Unióhoz való csatlakozás felel meg. Igaz ugyan, hogy azon kívül is van élet, de a felemelkedés és a felzárkózás enélkül nem lehetséges. Ha ezt az esélyt nem ragadjátok meg, nem vagytok az örököseink. Nekünk nagy vitáink voltak egymással is. De a másik tisztességét, jobbító szándékát nem vontuk kétségbe. Mint ahogyan a politika tisztességét sem vonhatta kétségbe senki. Ezzel most hogy álltok? Van-e még annak, hogy politika, vagy pláne hogy politikus, valamiféle becsülete? Mert ha nincs, ha ezt eljátszottátok, ehhez a példát nem mi szolgáltattuk. Amikor a nemzeti őrsereget létrehoztuk a közcsend és a belső rend biztosítására, saját haderővel nem rendelkeztünk. A leselkedő veszélyek közepette a gyors megalakulás elengedhetetlen volt. Mégis. Batthyány 1848. május 20-i levelében a megyéknek a következőt írta: „Ott, hol a nemzetőrség iránt ellenszenv nyilatkoznék, az összeírás életbe léptetése megtiltatik. S csak az oly helyekbeli végrehajtása hagyatik meg, hol az lelkesedéssel fogadtatott.” Háborúban persze jól jöhet egy sasszemű miniszterelnök, aki ránézésre mindenkiről meg tudja állapítani, hogy katonaviselt-e. De békeidőben mi végre, kedves Barátaim! Aki minket követ, az nem tör a nemzet megosztására, nem szít gyűlöletet annak csoportjai között, nem rekeszt ki belőle senkit, hanem éppen összefogja. Az törekszik mindenki jogainak biztosítására és védelmére. Az óvja a tisztességet, a becsületet, benne a politikáét is, az vigyáz a demokratikus szabályokra, óvja annak intézményeit. Az szabad, de mások szabadságát is biztosítja. Tiszteli a jogot, s betartja a törvényeket. Az felismeri, mi segíti az ország felemelkedését, és bátran cselekszik annak szellemében. Az nem kirekeszt, hanem befogad. Mi ma ezt kívánnánk. Aki nem így tesz, annak mi nem követendő példa vagyunk, legfeljebb silány hivatkozási alap. Kérlek azonban, barátim, ekkor már ránk ne hivatkozzatok.

• Márciusi tézisek