Hogyan befolyásolja és tükrözi a média az európai integrációt és az Európával való azonosulást? Elősegítik vagy akadályozzák ezt a folyamatot az Európáról folyó nemzeti médiaviták? Mi a tétje azoknak a csatáknak, amelyek a nemzeti és európai szándékok, illetve identitásalternatívák között dúlnak? Elő tudják-e segíteni a nemzeti híradások a nyilvánosság politikai és kulturális azonosulását Európával? Hogyan tálalják az egyes országok a különféle problémakörök európaizálódását? – Ezek voltak a fő kérdései annak a – francia, német, ír, olasz, holland, spanyol, svéd és brit média-kutatóintézetekkel együttműködésben zajlott – kutatási programnak, amelyben az Európáról szóló híreket figyeltük két egyhetes időszakban 1999-ben, a nyolc ország négy napilapjára, főbb közszolgálati és kereskedelmi televíziós csatornáinak fő műsoridejében sugárzott híradóira koncentrálva. A kutatás során az európai identitás fogalmának a mai szakirodalom elfogadottnak számító jelentését használtuk: Európát tágan értelmeztük, olyan egységként, amelybe az EU-n kívül természetesen beletartoznak az Európában élő különféle népek, beleértve a nem európai származásúakat is.
A nemzeti média hagyományosan nagy szerepet játszik a „nemzet megalkotásában”, mégpedig három eszköz együttes alkalmazásával: ahogyan megszólít egy adott csoportot; ahogyan kialakítja az adott országra, nemzetre vonatkozó hírstruktúrát; és ahogyan bemutatja a külvilágot. Mivel az üzleti és a politikai elitnek szóló orgánumokon túl páneurópai média nem létezik, nincs olyan meghatározott európai csoport, amelyet a média az európai gazdasági és kulturális kérdések kapcsán kollektív módon szólítana meg. De ha a hírpiac nem is tud aktívan-kezdeményezően közreműködni az európai identitás és az integráció mélyítésében, mégis tanulságos lehet annak vizsgálata, hogyan tud hozzájárulni a média a maga információs, felvilágosító és szórakoztató funkcióival az európai identitás kialakításához. Annál is inkább, mivel kialakulóban van a specifikusan európai kérdések köre, érdemes tehát összehasonlításokat végezni, mi az egyes országok médiakoncepciója az adott témák vagy események tálalásakor, hogyan és milyen mélységben tudósítanak ugyanarról a hírről. Az, hogy már találni azonosságokat, a nemzeti médiák európaizálódásának újabb jeleként értelmezhető.
A kutatásban használt módszer kvantitatív és kvalitatív elemzési módok együttesét használta. A vizsgált két, egyhetes időszakra vonatkozó kvantitatív elemzéseket és kvalitatív összefoglalót politikusokkal és médiaszereplőkkel készített interjúk egészítették ki. E kutatás eredményeit foglalom össze röviden jelen írásomban.
Európa-hírek: „külföld” vagy „belföld”?
A vizsgálat időszakában az Európáról szóló hírek témái között a következők domináltak: koszovói válság, sport és kultúra, EU-ügyek, európai parlamenti választások. Az Európa-hírek mennyisége nagyban eltért az egyes országokban: a listát Németország vezette, ahol, elsősorban a sajtóban, rengeteg Európa-specifikus vagy Európára vonatkozó híradat volt, miközben mennyiségileg az olasz média figyelt a legkevésbé az európai kérdésekre. Kiderült az is, hogy a televízió és a sajtó fókusza némileg különbözik: például a dioxin-botrány sokkal érdekesebb tévéhír, mint mondjuk az Európai Monetáris Unió (EMU) és a közös kül- és biztonságpolitika (CFSP), amelyek viszont fontos helyet foglaltak el a sajtóban.
Az összehasonlítás azt is feltárta, hogy a különböző orgánumok az EU-híreket nem egyformán kategorizálják: a legszembetűnőbb eltérés, hogy a hírek többsége egyes országokban a „külföld” rovatban található (Hollandia), míg másutt a „hazai” hírek között (Írország, Olaszország és Franciaország). Lehet úgy érvelni, hogy az európai hírek „belföldiként” történő kategorizálása a nemzeti politikai és kulturális hírek európaiasodását jelenti, de ugyanígy annak a számlájára is írhatjuk, hogy az európai híreket elsősorban a hazai helyzet fényében nézik, a nemzeti érdekekre koncentrálva.
Az olyan általános kérdésekről való tudósítás, mint az európai integráció, állampolgárság vagy identitás, nagyon ritka mind a nyolc országban. Az ARTE – mint „európai” tévécsatorna – gyakrabban tesz utalást ezekre a fogalmakra. Az „európai identitás” mint kifejezés általában csak a minőségi sajtóban jelent meg, főként Franciaországban és Németországban.
Európai parlamenti választások: csak semmi politika
Az országos választások ritualizált folyamatot jelentenek, amelyben a média egyre jelentősebb szerepet játszik. Az európai parlamenti választások kapcsán megvizsgáltuk, hogyan kezeli a média az ilyen rítusokat a nemzetek feletti szinten, s milyen szerepet játszik az európai állampolgárság fejlődésében.
Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a választásokról szóló médiabeszámolók hagyományosan a politikai szereplők hazai kérdésekre koncentráló kampány-stratégiáit tükrözik, s a választói magatartás általában a hivatalban lévő kormányt minősítő egyfajta referendum.[1] Ilyen jelenséget a vizsgált országok közül leginkább Spanyolországban, Írországban és Olaszországban észlelhettünk. Írországban néhány képviselőjelölt nyíltan „kimondta, hogy a választásokat olyan lehetőségnek kell tekinteni, ahol a választók kifejezhetik véleményüket az ország jelenlegi kormányának teljesítményéről”. A spanyol és olasz média szintén a belföldi politikai játszmákra és stratégiára figyelt, viszont az Egyesült Királyságban zajló kampányokat a főbb politikai pártok Európával kapcsolatos vegyes nézetei uralták. A választásokra vonatkozó hírek viszont egy országban sem foglalkoztak az EU legfőbb politikai kérdéseivel. A választási kampányokról szóló beszámolók eltértek abból a szempontból is, milyen mértékben utaltak más tagállamokra; a legátfogóbb a francia és a svéd sajtó volt.
Az újságírók a beszélgetések során arra mutattak rá, hogy a politikai hírek általában valamely álláspont megjelenítését és „megszemélyesítését” igénylik. „Mindig óriási feladat az eseményekről vonzó beszámolót adni. Máskülönben az olvasó elveszíti érdeklődését. Bizarr ezt mondani, de lehet, hogy a válságoknak, korrupciónak stb. köszönhető, hogy Európa jobban érdekli az embereket” – jegyezte meg egy holland újságíró.
Bár a nemzeti politika és a belpolitikai témák még uralják a kampányokat, számos kísérlet történt, hogy európai perspektívából közelítsenek a választásokhoz. A sajtóban választási útmutatók jelentek meg, vázolták az egyes pártok EU-kérdésekben elfoglalt álláspontját, és beszámoltak a kampány állásáról más országokban. Ilyen cikkek jelentek meg például a skóciai Heraldban; az Irish Timesban; a spanyol El Pais, El Mundo, ABC című lapokban; a holland NRC Handelsblatban; a német Süddeutsche Zeitungban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, és kevésbé a Westdeutsche Zeitungban; illetve a francia Le Monde-ban. A többi tagállamról a francia és svéd sajtó közölte a legátfogóbb képet.
Koszovói válság
A koszovói válság felvetette a békével, stabilitással és az EU keleti bővítésével, valamint a NATO jövőbeli európai szerepével kapcsolatos kérdéseket, de a vita mélységét és természetét tekintve már igen sok eltérés volt, aszerint, hogy a hagyományok és régi szövetségek, illetve a jelenlegi aggodalmak és érdekek milyen módon befolyásolták az újságírókat. Olaszországban például a konfliktus vitát gerjesztett az „Európa-koncepciókról”, az „európai integrációról” és az „európai identitásról”, illetve a háborús hírekben az „európai biztonsági identitásról”. Az ír és a svéd médiában pedig ezek a viták a semlegesség kérdései körül forogtak. A brit lapok beszámolói viszont meg sem kísérelték az európai integrációról szóló tágabb politikai és gazdasági vitákat összekapcsolni a balkáni eseményekkel, még a The Times vagy a The Guardian sem volt képes erre. A spanyol média viszont azzal tűnt ki, hogy a többi országnál hangsúlyosabban figyelte az orosz álláspontot Aznar miniszterelnök moszkvai látogatása kapcsán. A francia tévé fő műsoridejében harminc-kilencven másodperces hírsorozat mutatta be az európai vezetők együttműködését és lehetséges nézetkülönbségeiket Koszovóról, a német média figyelmének középpontjában pedig a belső viták álltak (a kormányzó Zöld Párton belüli kritikák Joschka Fischer külügyminiszterrel szemben, illetve az a politikai dilemma, hogy küldjenek-e szárazföldi csapatokat Koszovóba). A háború alatti tudósítások nyomán körvonalazódott egy bizonyos „Európa”-koncepció, amelyet az Egyesült Államokkal való részleges szembenállás jellemez. A jövő „Európájáról” szóló általánosabb fejtegetések Európát inkább egy tágabb koncepcióként, eszmeként fogják fel, semmint konkrét politikai vagy földrajzi térként.
Vízválasztó volt az egyes országok között, hogy mennyit foglalkoztak az európai közös biztonságpolitika kérdésével: Franciaországban viszonylag sokat, Nagy-Britanniában viszont szinte semmit, ami természetesen történelmi és tradícióbeli különbségekben gyökerezik. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a „nemzetbiztonsági identitás” még nem adta át helyét „európai” megfelelőjének; még ott sem, ahol vita folyt az európai biztonsági politikáról, ott is „nemzeti” szemszögből értelmezték a kérdést, mint Olaszországban, ahol az európai problémákra olasz megoldást kínáltak.
Gazdasági kérdések
Az európai integráció mindmáig nagymértékben gazdasági kérdés volt, érthető tehát, hogy az Európával foglalkozó hírekben mindenütt lényeges szempont a gazdaság. A megfigyelt időszakokban fontos hír volt az euró értékének változása a nemzetközi valutapiacon. Míg az egységes valuta nyilvánvalóan központi kérdése a gazdasági integrációs folyamatnak, a valuta az integráció egyik politikai aspektusa is. A nemzeti valuták a nemzeti identitás fontos jelképei, leginkább a britek, németek és franciák számára, ami befolyásolja az Európai Monetáris Unióról (EMU) folytatott vitákat. Németországban a korábbi fenntartások ellenére, mióta az eurót bevezették, Európa olyan mindennapi téma lett, ami a kormány adminisztratív feladata. Az Egyesült Királyságban, ahol az EMU-hoz való esetleges csatlakozás még most is vitás kérdés, az EMU kulcsszerepet játszott az európai parlamenti választások idején lefolytatott politikai eszmecserékben. A The Sun, amelyet a politikusok a brit közvélemény érzékeny barométerének tartanak, az 1997-es parlamenti választások előtt átállt Tony Blair Új Munkáspártjához, ennek ellenére továbbra is erősen ellenezte a szorosabb politikai és gazdasági európai integrációt, és gyakran bírálta Blairt „Európa-párti hitvallásai” miatt. A lap úgy állítja be magát, mint az angol font harcos védelmezőjét és az EMU kérlelhetetlen ellenzőjét: olyan főcímekkel közöl cikkeket, mint A font csak nálunk van biztonságban, amivel a konzervatív ellenzéket segíti a brit valuta feladása elleni kampányában.
A többi országban viszont, különösen az „Eurózónában”, az EMU-t nemcsak hogy nem kérdőjelezik meg, hanem az euró egyenesen az Európáról szóló általános beszédmódot is átformálja. Olaszországban úgy vélték, hogy „az egyetlen kérdés, amelyet igazán »európainak« tekinthetünk, az az euró hullámzásai, vagy általánosabban szólva a gazdasági kérdések, amelyek kapcsolatosak az EU egységes valutájával, illetve az EBESZ jelentései” – áll az Olaszországot elemző kutatási beszámolóban.
Melyik Európa releváns?
Kétségtelen, hogy az újságírók munkájuk során igyekeznek széles látókörben foglalkozni Európával, de a híreket a politikai napirendek és szerkesztői döntések is befolyásolják. A vizsgált országokban Európa más és más aspektusai relevánsak. Egyes országokban Európa jobbára csak az Európai Uniót jelenti, de egyes esetekben – például az ír sajtóban – gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy a szerző „Európa” alatt a geográfiai területet érti, vagy az Európai Unió intézményeit. Érdekes következtetéseket kínál az is, hogy mely országokról esik a legtöbb szó az európai választások kapcsán. Kiderült, hogy az Egyesült Királyság – Franciaországot és Németországot megelőzve – a leggyakrabban elemzett ország, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság az európai politikai kérdéseket „izolacionista” és „nemzeti” szemszögből értelmezi. A legtöbb figyelmet az ír média fordítja az Egyesült Királyságra, de az EMU-val összefüggésben a britek válnak „egyéb” kategóriájúvá az írországi európai hírekben. A francia, holland és svéd médiában Németország fordul elő a legsűrűbben.
Az EU-n kívüli országokkal, elsősorban a tagjelöltekkel, a német média foglalkozott a legszélesebb skálán, de sok utalást találhatunk az ír médiában is, részben a bővítés írországi hatásaival kapcsolatban. A német média természetesen a határaitól keletre elhelyezkedő országokról, a Cseh Köztársaságról, Lengyelországról és Magyarországról tudósít leginkább.
Az egyes országok tehát eltérőek abból a szempontból, hogy az Európáról szóló tudósítások milyen mértékben épülnek be a hírközlésbe: megfigyelésünk szerint a német sajtó és a vizsgált többi állam közt szakadék húzódik. Mennyiség tekintetében az olasz média tekinthető a legkevésbé európaiasodottnak, habár a közös európai kül- és biztonságpolitikáról szóló viták fontos helyet foglaltak el az olasz sajtóban. Az újságírókkal folytatott beszélgetésekből kiderült, mi az akadálya annak, hogy Európáról, elsősorban az EU-ügyekről mélyebben és bővebben tudósítsanak. Az európai politikai kérdések komplexek, és a tudósítóknak nehézséget okoz meggyőzni az otthoni szerkesztőket arról, hogy a sztorijaik fontosak. A hírek általános „kommercializálódása” miatt a médiasztoriknak „nemzeti sarokpont” és „személyiségtörténet” kell, vagy a botrány, esetleg a pánik egy eleme, mint például a kergemarhakór, a dioxin, korrupció, a Bizottság lemondása vagy háború. Európai politikai vagy kulturális esemény ritkán élvez prioritást a televíziós hírekben, hacsak nem felel meg a fenti kritériumoknak.
A többi európai népről és kultúráról való beszámolókból kiderül, hogy a sportesemények a legszélesebb körben ismertetett „európai jelenségnek”. Az utazás, kultúra, irodalom és zene szintén fontos téma, de talán inkább abból a szempontból, hogy más kultúrák „árucikké” válnak, és nem ismeretterjesztő funkciót töltenek be. Nem meglepő, hogy a kulturális és utazási cikkekben elsősorban a mediterrán országok szerepelnek. A spanyol, francia és olasz média azonban még ilyen megközelítésben is keveset foglalkozik más európai országokkal. Ez az „említési index” persze leginkább a földrajzi közelség függvénye: Írország számára például a legfontosabb európai szomszéd Nagy-Britannia. A vizsgált időszakban a bevándorlás és menekültek kérdése csak a koszovói menekültekre korlátozódott, ami abból a „rutinból” következik, hogy a „másikra” csak háború vagy válság esetében figyelnek. A médiaszakemberekkel és politikusokkal készült interjúkból kiderült, sokan nem is tartották fontosnak, hogy a hírmédia „felvilágosító” beszámolókat közöljön kultúrákról konkrét események hiánya esetén, jóllehet néhányuk úgy vélte, a híreknek konfliktusokról való tudósítások esetében több „háttér-információt” kell nyújtaniuk.
Az „európai nyilvánosság” kialakulását mérhetjük azon is, mennyire nő az átfedés az országos hírek között. Az egységes valuta és a gazdasági hírek fontos példa, bár főleg az eurózóna országaiban. Az európai választások jelentősége nő, főleg a minőségi sajtóban. De az európai perspektíva politikai kérdésektől és országoktól függően eltérő lehet. Az európai integráció és az Európával való azonosulás folyamatát a hírek tematikája és a nemzeti elitek vitája befolyásolja – akárcsak a média erőfeszítései, hogy a nemzeti határokon túl szélesítsék ezeket a vitákat.
Ez az írás a „Building Bridges between Cultures” projekt beszámolója alapján készült a düsselforfi Európai Média Intézet és az amszterdami Európai Kulturális Alapítvány támogatásával. Az utóvizsgálati programot („Europe in the Media”) a WDR finanszírozza hat országban, melynek keretén belül a hírtelevíziós programokat kutatjuk az Európáról szóló viták témáinak és szereplőinek vizsgálatával. Ezek a programok relevánsak az EU kelet-európai bővítésével kapcsolatos EU-szintű információs kampányok megindítása miatt is.
Jegyzetek
[1] Jay Blumler: Communicating to Voters: Television in the first European Parliamentary Elections, London, Sage, 1983, Leroy, P. and Siune, K.: The role of television in European elections: the cases of Belgium and Denmark, in: European Journal of Communication, Vol. 9., 1994, 47–69. o.