Bernáth Gábor, Messing Vera

Nyomtatóbarát változat

A magyarországi romák többségi médiaképéről az elmúlt években több tartalomelemzés készült,[1] amelyek azt mutatják, hogy a média a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel hangsúlyosabban láttatja ugyan a romákat, ugyanakkor az ábrázolások többségének keretét néhány masszív sztereotípia képezi. Nem születtek azonban felmérések arról, hogy maguk a romák mennyire elégedettek ezzel a képpel, hogyan „szavaznak” a műsorválasztásban, miket néznek, hallgatnak és olvasnak leginkább. Nem utolsósorban pedig médiafogyasztási szokásaikkal igazolják-e azt a többségi média döntéshozóinak széles körében elterjedt vélekedést, miszerint műsoraiknak nincs számottevő roma közönsége.[2] A kutatásnak nem volt célja valamiféle sajátságos médiafogyasztás kimutatása, főként azért nem, mert könnyen a sztereotípiák útvesztőjébe tévedhet az, aki itt keresi a különbségeket. A vizsgálat eredményei sokkal inkább néhány közkeletű mítoszt cáfolnak: így például, hogy a többségi médiának – a sztereotipikus ábrázolások, a romák csaknem teljes hiánya a televízió szórakoztató műsoraiban, a roma újságírók hiánya a szerkesztőségekben, és nem utolsósorban az érintettek gyakori lesújtó véleménye ellenére – számottevő, többségében tudatosan választó és főként nagyfogyasztású roma közönsége van. Ugyanakkor azt a triviális, ám gyakran figyelmen kívül hagyott igazságot is bizonyítják, hogy a romák nem csupán csak romák, hanem eltérő érdeklődésű nők vagy férfiak, fiatalok vagy idősek, városiak vagy falusiak stb. Ha volt hipotézisünk, akkor az az volt, hogy a magyarországi roma közösség egy sokféleképpen megszólítható, magas médiafogyasztású, zömében magára hagyott közönség, amelyet sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi média nem kezel súlyának megfelelően.

A vizsgálat adatait a Szelényi Iván és Ladányi János vezette, 1999–2000-ben lebonyolított Közép-kelet-európai szegénység/etnicitás kutatás reprezentatív magyarországi roma almintájának kiegészítő kérdőívekkel történő lekérdezése szolgáltatta.[3] Az adatgyűjtés 1999 novembere és 2000 júniusa között három hullámban történt, a mintába 458 fő 18 évnél idősebb roma került.[4] Ahol lehetett, ott a most feltárt, romákra vonatkozó adatokat orientációképpen összehasonlítottuk a teljes lakosságra vonatkozó, azonos időben felvett eredményekkel. Utóbbiak általában más módszertani eljárással készültek, ezért az összehasonlító táblák inkább trendekre, mintsem pontos különbségekre utalnak.

Televízió- és rádiófogyasztás

Bár a teljes lakossághoz képest csaknem háromszoros (8 százalékos) a televíziót nélkülöző roma háztartások aránya, ahol van televízió, ott azt a teljes lakosságnál intenzívebben nézik. (1. táblázat)

A megkérdezettek durván kétharmada naponta több órát nézi a TV2 és az RTL Klub műsorait, egynegyede a közszolgálati M1-et. Míg a földi sugárzású adók (M1, RTL Klub, TV2) esetében a roma és a teljes lakosság fogyasztása között az eltérés elhanyagolható, addig kimutatható különbségek vannak azon csatornák esetében, amelyekhez a hozzáférés a romák által nagy számban lakott kistelepüléseken csak nagy befektetéssel – kábel, műholdvevő – vagy egyáltalán nem lehetséges.

1. táblázat

Az egyes televíziós csatornák nézettsége a roma közönség körében

(N=459 fő)

2. táblázat
Az egyes televíziós csatornák teljes és napi hatóköre a romák és a teljes népesség körében[5]

A 2. táblázat bemutatja az országos televíziós csatornák teljes hatókörét. Segítségével, ha az eltérő mérési módszerek miatt többet nem is, de legalább következtethetünk az egyes televíziók napi hatókörére a roma és a teljes népesség körében.

Lényeges különbségeket kapunk akkor, ha nem pusztán a nézettséget, hanem annak gyakoriságát és intenzitását is vizsgáljuk. A televíziós csatornák napi hatókörére vonatkozó adatok – az eltérő módszertan ellenére is – arra utalnak, hogy a roma népesség jellemzően nagyon intenzíven televíziózik. Minden csatornának jelentősen magasabb a napi hatóköre a romák körében, mint a teljes népességen belül. Ez azt jelenti, hogy amíg például az RTL Klubot választók 40 százaléka nézi napi rendszerességgel e csatorna adását, addig ez az arány a romák között 65 százalék feletti. A televíziók kedveltségének szerkezete a teljes népességhez hasonló: a két kereskedelmi adó fej-fej mellett veri a többi televíziót.

A mélyebb elemzés érdekében a három legnézettebb televíziós csatorna nézettségi intenzitását egy kategóriarendszer alapján vizsgáltuk.[10]

Az így nyert adatok is azt mutatják, hogy a roma közösségekben igen magas az intenzíven televíziózók aránya. A kérdezettek közel ötöde napi minimum 5-6 órát tölt a televízió előtt. Ezen túl 42 százalékos azok aránya, akik legalább két csatorna műsorait egyenként napi több órán át nézik rendszeresen. Összesen a roma lakosság jóval több mint fele tölt napi négy óránál bizonyosan több időt a televízió előtt, és kevesen vannak azok – a kérdezettek egyötöde –, akik napi egy-két órás szelektáló televíziózással beérik.[11] Ugyanakkor nem mondható, hogy a magas televíziózási arány egyszerűen háttér-televíziózásból adódna: a műsorújságok magas vásárlási aránya, illetve a műsorok közül „nem válogatók” alacsony száma meglehetősen nagy arányú tudatos televíziózást feltételez.

Az adatokat a demográfiai jellemzőkre vetítve a teljes népességhez hasonló tendenciákat tapasztaltunk: a nők között magasabb a nagyon intenzíven televíziózók aránya, míg a keveset, vagy egyáltalán nem tévézők nagyobbrészt férfiak. A legintenzívebb fogyasztók körében a legidősebb korosztály aránya kétszer akkora, mint a minta egészében. Ez a teljes népességben is hasonlóan alakul: az AGB adatai szerint a nyugdíjasok átlagosan napi hat órát televízióznak. Ugyanakkor, míg a teljes népességben a 18–29 éves korosztály tölti a legkevesebb időt tévé előtt, a roma közönség esetében a sokat televíziózók aránya e korosztályban sem kisebb, mint az ötven év felettiek körében. Ez minden bizonnyal a széles körű munkanélküliséggel függ össze. A legtöbbet tévézők között a falusi lakosok erősen felülreprezentáltak, míg a keveset televíziózók között a budapestiek kétszer akkora arányt képviselnek (17 százalék), mint a városi és községi lakosok (8, illetve 5 százalék).

3. táblázat
A televíziófogyasztás intenzitása nemek és kor szerint (N=428 fő)

4. táblázat

Kedvelt tévéműsor-típusok a romák körében[13]

5. táblázat
Rádióhallgatási szokások főbb demográfiai jellemzők szerint

6. táblázat
A főbb rádióadók hatóköre a roma és a teljes népesség körében[18]

7. táblázat
Honnan tájékozódik a televízió- és rádióműsorokról?

8. táblázat
Az újságfogyasztás

Kedvelt csatornák és műsortípusok

A televíziók kedveltségének szerkezete is hasonlít a teljes lakosságéhoz: a közszolgálati televízió nézettsége mindkét csoportban erősen elmarad a kereskedelmiekétől, a roma közönség esetében azonban nagyobb mértékben. Ez azt is jelzi, hogy a közszolgálati média, amelyről azt feltételezhetnénk, hogy a – külön feladatául szabott – közszolgálati információk eljuttatásával vagy a roma műsorral nagyobb és stabilabb közönséget köthetne magához, nem tud élni ezzel a lehetőséggel. Hasonló a helyzet a helyi televíziók esetében is, amelyek többsége a helyi önkormányzatok fenntartásában – helyi adóforintok felhasználásával is – sugároz, tehát (elvileg) helyi közszolgálati feladatokat is ellát. Alacsony nézettségük azt a gyanút igazolja, hogy a helyi médiumok többsége nem teljesítette, vagy a helyi roma közösség igényeit nem kielégítő módon teljesítette azt a vállalását, hogy kisebbségi műsort sugároz.[12]

A teljes lakossághoz hasonló válaszok születtek arra a kérdésre is, hogy milyen típusúak azok a műsorok, amelyeket, ha csak tehet, megnéz a válaszadó. (4. táblázat)

Az adatok alapján a szórakoztató műsorok – show-műsorok, szappanoperák, sorozatok, játékfilmek – mellett leginkább a hírműsorok vonzzák a roma közönséget. (A teljes lakosság körében a legnézettebb öt műsor minden alkalommal show-műsor, szappanopera vagy játékfilm volt.[14]) Két olyan műsortípus van, amely kedveltségét semmilyen demográfiai változó nem befolyásolja erősen: a játékfilmek és a bűnügyi műsorok egyformán népszerűek minden csoportban. Ugyanakkor – a teljes népességhez hasonlóan – a szappanoperák elsősorban a nők, a show-műsorok pedig elsősorban az idősebbek és az alacsonyabb végzettségűek körében kedveltek. A sokat tévézők magasabb százalékban nézik a szórakoztató műsorokat, míg a kevésbé intenzíven televíziózók nagyobb arányban választják a nem fikciós műfajokat.

Rádiózási szokások

A rádió[15] kevésbé elterjedt a roma háztartásokban: a magyarországi háztartások 85 százalékával[16] szemben csak a megkérdezett háztartások 71 százalékban van rádiókészülék. A rádió elterjedtebb a 60 éven felülieknél, illetve az alapfokúnál magasabb iskolai végzettségű csoportokban. (5. táblázat)

Az adatok alapján a roma közönség valamivel több mint harmada (37 százalék) egyáltalán nem hallgat rádiót. A megkérdezettek negyede azonban több rádiócsatornát is megjelölt gyakran hallgatottként – nagy részük (17 százalék) több kereskedelmi csatornát, 8 százalékuk közszolgálati és kereskedelmi csatornát egyszerre. Ezt a két csoportot bátran nevezhetjük intenzíven rádiózónak. A többiek egyetlen rádiós csatornára mondták, hogy gyakran hallgatják: 11 százalékuk a közszolgálati, míg 27 százalékuk valamelyik kereskedelmi adót. A rádióhallgatási szokások a korral és a településtípussal mutatnak kapcsolatot: a rádiót nem hallgatók között a középkorúak vannak a legtöbben, a teljes népességhez hasonlóan a közszolgálati adókat nagyobb számban hallgatják az idősebbek, míg a kereskedelmi adók roma közönsége elsősorban a fiatalok és a rádiózó középkorúak köréből kerül ki. A 30 éven aluliak, ha rádiót hallgatnak, szinte kizárólag a kereskedelmi adókat hallgatják.[17] A közszolgálati adók hallgatói a vidéki – és azon belül is a kisebb településeken élő – romák, míg a kereskedelmiek a fővárosiak körében hallgatottabbak.

A 6. táblázat az országos vagy majdnem országos hatósugárral rendelkező rádióadók hallgatottsági adatait hasonlítja össze a roma és a teljes népesség körében.

Az adatok alapján a kereskedelmi adók kedveltsége gyakorlatilag azonos a roma és a teljes népesség körében, az egyetlen lényeges különbség, hogy a közszolgálati Kossuth rádió hallgatottsága a romák körében nem éri el a teljes népességre vonatkozó arány felét sem. A közszolgálati rádióadókat a kérdezettek mindössze 18 százaléka jelölte meg kedvenc adói között (a Kossuthot és Petőfit nagyjából egyenlő arányban), míg országos kereskedelmi rádiót a kérdezettek közel fele (46 százaléka). Annak ellenére, hogy a közszolgálatiság magában foglalja a különböző kisebbségek igényeinek kielégítését is, ez arra utal, hogy a magyar „királyi” rádió nem képes ennek a feladatának maradéktalanul eleget tenni. A helyi rádiók hallgatottsága igen alacsony: a közszolgálati rádió körzeti műsorait a kérdezettek mindössze 1 százaléka említette, míg más helyi rádiókat a válaszadók 6 százaléka. (Holott a helyi televíziókhoz hasonlóan a helyi rádiók jelentős része is vállalta, hogy roma műsort sugároz majd.)

A médiafogyasztás tudatossága

A kérdőív kitért arra is, hogy a kérdezett médiafogyasztása mennyire tudatos, illetve milyen mértékű a „válogatás nélküli” háttér-televíziózás vagy háttérrádiózás a roma közönség körében. Erre utalnak az arra a kérdésre adott válaszok, hogy a válaszadók honnan tájékozódnak az egyes rádió- és televízió-műsorok kezdési időpontjáról.

A válaszok alapján a roma közönség nagyobb része tudatosan válogat, 39 százalékuk egyenesen az újságból nézi ki a műsorokat. Tehát nem egy adottság, hogy a romák a műsortól függetlenül néznének televíziót vagy hallgatnának rádiót, hanem egy megszólítható és megszólítandó közönséget alkotnak.

Újságfogyasztási szokások

1998-ban a többségi média legnagyobb közönséget vonzó szerkesztőségeinek vezetőivel készített interjúkutatásunkban[19] a lapszerkesztők többsége úgy fogalmazott: nem hinné, hogy jelentős roma közönsége lenne az általa szerkesztett újságnak. „Nem hiszem, hogy minket olyan nagy számban olvasnának romák” – nyilatkozta az egyik bulvárlap szerkesztője. Ezt főként azzal magyarázták, hogy a roma közösségek körében csaknem általános szegénység miatt nemigen tudnának áldozni a lapokra („minket az a kör olvas, melynek a beruházási vágyai magasabbak, mint a romáké”). A roma média szerkesztőinek egy része is hasonlóan gondolkodott: a romák között alacsony az írott sajtót fogyasztók aránya. Ezeket a közkeletű hiedelmeket cáfolja mostani kutatásunk: a romák több mint fele olvas kisebb-nagyobb rendszerességgel valamilyen újságot.

Az alábbi táblázat a roma közönség sajtófogyasztási szokásait összegzi és hasonlítja a teljes népességéhez. A két csoportot leíró számok ugyanakkor távolról sem azonosak, így legfeljebb a fogyasztási szerkezet összehasonlítására alkalmasak, nem pedig a fogyasztás mértékének összevetésére.

Ezzel szemben az eredmények azt mutatják: bár az írottsajtó-fogyasztás a teljes lakosságénál ugyan jóval alacsonyabb, de a fogyasztás szerkezete ahhoz hasonló, és még így is – a keresztolvasást kiszűrve – a roma közönség 24 százaléka olvas (naponta vagy ritkábban megjelenő, országos vagy helyi) politikai lapokat,[22] csaknem ötöde napilapokat. Míg a teljes népesség hasonló gazdasági státusú rétegéhez hasonlóan az országos politikai napilapok olvasottsága alacsony (mindössze a Népszabadságot és a Magyar Hírlapot említették), annál kedveltebbek a helyi (megyei) politikai napilapok.[23] Az újságolvasási lista élén – a teljes lakossághoz hasonlóan – a televíziós és rádiós műsorújságok, a romantikus történeteket tartalmazó kiadványok (Romana, Tiffany, Csók és Könny stb.), valamint a női lapok (Kiskegyed, Nők Lapja, Meglepetés) állnak.[24] Az újságolvasást főként az iskolai végzettség és a lakóhely típusa befolyásolta. Az iskolázottsággal triviális a kapcsolat: az általános iskolát nem végzettek olvasnak a legkevésbé újságot, a végzettség növekedésével pedig nő az újságolvasók aránya. Ugyanakkor terjesztési kérdésekkel is összefügghet, hogy a falusiak olvasnak a legkevésbé lapokat, és a fővárosiak a leginkább. A magyarországi romák zöme által lakott kistelepüléseken újságárusi forgalomban meglehetősen nehéz vagy egyenesen lehetetlen lapokhoz jutni, ha az illető egyébként nem akar előfizetni rájuk. Egy harmadik összefüggés (amely arra enged következtetni, hogy a roma közönség egy része csaknem kizárólag a televízióból tájékozódik), hogy a sajtót nem olvasók között a legmagasabb a rádiót nem hallgatók száma.

A lapszerkesztők vélekedését ugyanakkor nem csak az említési arányok, hanem a lapok olvasási gyakorisága is cáfolja. A válaszadók közel fele (43 százaléka) mondta azt, hogy az általa említett újság minden számát elolvassa, további 37 százaléka gyakran olvassa a megjelölt lapot, és mindössze egyötöde mondta, hogy ritkán olvassa az adott sajtóterméket. A rendszeres olvasók többsége maga vásárolja a lapokat. Az újságok ötödét kapják előfizetés útján, 57 százalékát az újságosnál, boltban, postán vásárolják, de jelentős a „másodkézből” kapott lapok aránya is: a lapok közel negyedéhez úgy jutnak a válaszolók, hogy azt valakitől megkapják.

Információk, informáltság

Az 1997-ben roma vezetőkkel készített interjúk visszatérő eleme volt, hogy a roma közösségek jelentős részéhez nem jutnak el a legalapvetőbb, az iskoláztatással, a segélyezéssel, a munkavállalással kapcsolatos közszolgálati információk. A roma televízió- és rádióműsor szerkesztőivel készített interjúk is azt mutatták: szerkesztési elveik kialakításakor igen erős az a kényszer, hogy a meglehetősen korlátozott műsoridő egy részét ezeknek az információknak az eljuttatására fordítsák. Pedig ez legalább annyira feladata a közszolgálati médiának vagy a kereskedelmi média közszolgálatiként elkönyvelt műsorainak, mint a különféle többségi intézményeknek vagy a kisebbségi önkormányzatoknak.[25] A tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran a helyi önkormányzatok és bizonyos célintézmények (iskola, orvos, munkaügyi központok stb.) sem tesznek eleget e kötelezettségüknek. Az információs hiányokra egy, a romákat tömegesen[26] érintő kérdés, a szociális juttatások kapcsán kérdeztünk rá: honnan értesül a szociális juttatásokról és igénylésük módjáról?

9. táblázat
Honnan értesül az általa igénybe vett szociális támogatásról?

Az adatok alapján a leghatékonyabban azok az intézmények – általában a települési önkormányzatok – informálnak, amelyek az adott támogatást kiutalják. Az informális csatornák szerepe is jelentős: a válaszadók harmada értesült szociális juttatásokról ismerősén, rokonán keresztül. Ugyanakkor igen kevesen említették, hogy televízióból, rádióból szereztek volna ezekről a lehetőségekről tudomást.

A kutatásban az információs hiányokból fakadó hátrányokra is megkíséreltünk fényt deríteni. Megkérdeztük, hogy előfordult-e az interjúalannyal: azért nem jutott valamely őt megillető támogatáshoz, mert nem volt tudomása róla. Kérdésünkre 84 kérdezett, durván minden ötödik adott igenlő választ.

Vélemények a többségi médiáról

A média nemcsak tájékoztat, hanem hordozója és befolyásolója is annak a képnek, amelyet a társadalom saját magáról és saját magának kialakít. A magyarországi többségi médiával kapcsolatban is megkerülhetetlen kérdés, hogy felajánl-e olyan szerepeket, amelyeken keresztül a többség a romákra úgy tekinthet, mint a társadalom integráns csoportjára, és ezzel párhuzamosan lehetővé teszi-e, hogy a romák büszkék lehessenek identitásukra, vagy éppen annak eltitkolására, elfojtására készteti őket. A magyar média szórakoztató műsoraiból ma nemcsak a romák hiányoznak, hanem más kisebbségek is. Nincsenek, vagy csak alkalomszerűen jelennek meg kisebbségi karakterek a magyar szappanoperákban, a talk-show-kban, két kivétellel nincsenek roma bemondók a többségi televíziókban, de ugyanúgy rendre hiányoznak a napilapok „megkérdeztük az utca emberét” rovataiból is. A roma szervezet- és intézményvezetőkkel 1998-ban fölvett kutatásunkban interjúalanyaink csaknem egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a romák ritkán jelennek meg a többségi médiában, ám ha mégis, akkor is csaknem kizárólag a „problémák kontextusában”. Hiányoznak a médiából a többségi társadalom természetes szereplőiként megjelenő roma karakterek. E képnek a romákra gyakorolt lehetséges hatását egyik interjúalanyunk így foglalta össze: [a többségi médiából sugárzott híradások többsége] „általában úgy csapódik le a roma közösségekben, hogy már megint valamiféle botrányos vagy negatív kicsengésű hír ment le a televízióban, amelyet nagyon rossz emberi érzéssel él meg. Ha róla van szó, folyamatosan a negatívumait hallja. Vagy úgy, hogy a megalázottság érzése keltődik benne.”

Most először adódott lehetőség arra, hogy reprezentatív képet kapjunk arról, hogyan vélekednek valójában többségi médiaképükről maguk a romák. Ezt néhány korábbi kutatásunk során is használt véleménykérdéssel próbáltuk feltárni. A kérdőív két kérdéscsoportot tartalmazott: a kérdezett személyes véleményét, a médiában a romákról megjelenő állításokkal való egyetértését, illetve azt, hogy véleménye szerint a romák többsége egyetért-e ezekkel az állításokkal. (10. táblázat)

10. táblázat

A médiaképpel kapcsolatos vélemények/ a romák többségének feltételezett véleménye

Az adatok alapján a roma közönség leginkább a média negatív, konfliktusorientált ábrázolásainak túlsúlyát kifogásolja: tízből nyolcan osztják azt a tapasztalatot, hogy a televízió csak problémákkal összefüggésben mutat be romákat, ugyanakkor a megkérdezettek kilenctizede gondolta úgy (és még többen azt, hogy a romák túlnyomó többsége is így vélekedik), hogy „a tévének azt is meg kellene mutatnia, ami jó a romák életében”.

A roma média szerkesztőivel készített interjúk is arról tanúskodnak, hogy a többségi média és tágabb értelemben a többségi környezet asszimilációs nyomása, az előítéletek és ezek nyomán a roma identitás folyamatos, erőteljes stigmatizálása mellett a roma médiában megjelenő egyes történetek – kicsit sarkítottan fogalmazva – az egyetlen szigetei azoknak a médiabemutatásoknak, ahol a romák büszkén tekinthetnek magukra. A sztereotípiákkal terhes médiaképet megtörő személyiségek (például egy roma tévébemondó) szerepeltetésének a roma önszerveződés által is évek óta hangoztatott igényét megerősítették a válaszadók: közel háromnegyedük tartotta ezt fontosnak.

A közhangulatot, hogy a romák szerint a média nem tekinti őket célközönségének, tovább erősíti, hogy a kérdezettek közel kétharmada érzi úgy: a média nem foglalkozik eleget a romákat érintő kérdésekkel. Négyötödük gondolja, hogy általában így érez a roma társadalom is.

A televízió a romák többségének véleménye szerint nem ad róluk reális képet. Ugyanakkor a 46, illetve 48 százalékos egyetértési arány azt is mutatja, hogy a negatív ábrázolások nem maradtak hatástalanok a roma közönség egy részénél: valószínűleg ők azok, akik a többieknél hajlamosabbak a médiaképből való általánosításokra és azonosulásra. Ugyanakkor a romák többségéről tételezett vélemények éppen e kérdéseknél mutatnak alacsonyabb arányokat: alig több mint harmaduk gondolta azt, hogy a romák általában így vélekednek.

A kérdezettek fele érzi azt: sértő, ahogy a televízió a romákat bemutatja. Egy félmilliós csoport fele tehát olyan képet kap vissza magáról a televízióból, amelyet önmaga sértőnek érez! Hogy ez a vélemény mennyire lehet a roma közösségekben a mindennapi beszélgetések része, jól jelzi, hogy ugyanakkor kétharmaduk gondolja azt: a romák általában így éreznek. E vélemény alapján a médiában bemutatott kép megalázó volta a roma „közhangulatban” még hangsúlyosabb, mint ahogy azt az egyes személyek maguk megélik. Ugyanerre utal, hogy a kritikus vélemények mindegyikénél magasabb volt a környezet tételezett egyetértésének aránya. Ez a vélekedés az amúgy is lehangoló valóságos élményeknél még rosszabb közhangulatra utal.

Roma műsorok, lapok

A kérdőívben a közszolgálati média roma műsoraira és a roma lapokra vonatkozóan is feltettünk kérdéseket. Néhány bizonytalan becslésen kívül semmilyen adat nem áll rendelkezésre arról, hogy e médiumok elérik-e célközönségüket. A médiatörvény értelmében a közszolgálati média ma külön feltételeket biztosít a nagyobb nemzeti és etnikai kisebbségek műsorainak elkészítéséhez és sugárzásához. A társaságok által biztosított még „éppen elégséges” feltételek és „éppen nézhető” műsoridő azonban csak formálisan garantálja a kisebbségi közösségeknek az információkhoz, illetve önazonosságának megőrzéséhez való jogát.

A kérdésblokk nyitott kérdésekből állt: azt kérdeztük, ismer-e olyan televíziós, rádiós műsort, amely kimondottan romáknak szól, ha igen, milyen rendszerességgel nézi, hallgatja azokat. A nyitott kérdésekre adott válaszok általában valamelyest alulbecsülik a valóságos médiafogyasztási adatokat, hiszen sokkal inkább válaszol igennel valaki arra a kérdésre, hogy „ismeri-e a Roma Magazint”, mint hogy spontán említse e műsort.

A Magyar Televízió roma műsora. A közszolgálati televízióban a Roma Magazin hetente egyszer huszonöt percben kerül adásba hétfőn kora délután az M1-en, ismétlése szombat reggel látható az M2-n. A válaszolók több mint ötöde (21 százalék) mondta, hogy több-kevesebb rendszerességgel nézi, ennél többen – a válaszadók közel harmada – ismeri a műsort. Ugyanakkor a magazin meglehetősen rossz sugárzási időpontjára utal, hogy utóbbiak egyötöde mondta: soha nem nézi azt. Az AGB adatai szerint az M1 a kora délutáni idősávban az amúgy is kevés televíziónéző 13 százalékát tudja csak a képernyő elé csábítani egy átlagos hétköznap,[27] tehát a jelenlegi időpontban sugárzott roma magazin potenciális közönsége alig több a népesség 1 százalékánál, százezer nézőnél. A magazin ráadásul eleve elveszíti azokat a vidéki, dolgozó romákat, akik nem tudják az M2-t fogni.[28] A közszolgálati televízió a külön kisebbségi műsor sugárzásával törvényben előírt kötelezettségét így ugyan formálisan letudja, de nem felel meg annak a követelménynek, hogy egy-egy kisebbségi csoport valóságos igényeit is kiszolgálja. Az elmúlt években a műsor szerkesztőinek nem sikerült sem jobb működési feltételeket, sem olyan sugárzási időpontot kiharcolniuk, amikor a romák jelentős csoportjaitól nincs elzárva a műsor.

A Magyar Rádió roma műsora. Az adatok alapján a közszolgálati rádió roma műsora, a péntek délelőtt 11-kor jelentkező Cigány félóra a roma közönség körében kisebb ismertséget tudhat magáénak: a kérdezettek 6 százaléka mondta, hogy ismer kimondottan romáknak szóló rádiós műsort, 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel figyelemmel kíséri azt. Ez körülbelül húszezer roma hallgatót jelent: a rádióval rendelkező romák 7 százaléka, a közszolgálati Kossuth rádiót hallgatók 42 százaléka hallgatja a műsort.[29] Számításba kell venni az adatok értékelésénél azt is, hogy a roma rádióhallgatók nagy része elsősorban vagy kizárólag a kereskedelmi adókat hallgatja, míg a Kossuth rádiót mindössze 12 százalékuk – kisebb-nagyobb rendszerességgel. A Cigány félóra az adatok alapján a roma fiatalokat nem igazán tudja megszólítani.

A teljes lakosságra vonatkozó, a Gallup Intézet által rendszeresen végzett naplós közönségmérés 2000-es adatai alapján 1998 óta nem változott jelentősen a műsor hallgatottsága: e mérés a hallgatók számát 195–280 ezer közöttire becsüli.[30] Ez azt is jelenti, hogy a Cigány félóra közönségének mindössze egytizede roma.

A hallgatók demográfiai összetétele sem változott jelentősen: elsősorban az idősek (7 százalék körüli) és az alacsonyabb végzettségűek (4 százalék körüli) körében nagyobb a műsor hallgatottsága. Ugyanakkor az adatok alapján a fiatalok gyakorlatilag nem hallgatják a műsort, a 30–49 éves korosztályban is elhanyagolható (1 százalék körüli) a hallgatottsága. Meg kell jegyezni, hogy a Kossuth hallgatottságában a Cigány félóra hallgatóinak aránya nem kirívóan alacsony: a legnépszerűbb műsorok, a Reggeli és a Déli Krónika is mindössze 9–12 százalékot tud hozni, a Napközben 5–6 százalékot, a többi műsor hallgatottsága 1–4 százalék közötti.

A roma lapok. A roma sajtó ismertsége és olvasottsága még ennél is szomorúbb képet mutat. A lapok ismertsége igen alacsony: a legnagyobb példányszámú és legszélesebb körben (a települések jó részén működő cigány kisebbségi önkormányzatokhoz ingyenesen eljuttatott példányokon keresztül is) terjesztett Lungo Dromot is a 458 válaszadóból mindössze 20-an ismerték, és csak 11-en olvassák több-kevesebb rendszerességgel. A Phralipe azóta megszűnt azonos nevű lapját 9-en ismerték, 4-en olvasták. A harmadik jelentősebb roma lap, a színvonalas Amaro Drom ismertsége és olvasottsága hasonlóan alacsony.[31]

11. táblázat
Roma lapok ismertsége

Az adatok megerősítik a roma lapok szerkesztőivel készített interjúkban elhangzottakat: mindegyikük a legsúlyosabb problémaként a terjesztési nehézségeket értékelte. A lapok által megjelenésük fő támogatójának, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványnak 1997-ben megadott közönségadatok alapján a magyarországi romák lélekszámát félmillióval számolva, az Amaro Dromot a magyarországi romák 0,26 százaléka, a Lungo Dromot 0,3 százalékuk, az azóta megszűnt Phralipét 0,07 százalékuk vásárolta meg. A lapok saját adatai nagyjából egybeesnek a kutatásban pozitív választ adók arányával. A siralmas eredményeken az sem javít, hogy a többi magyarországi kisebbség lapjainak többségét is hasonló arányban vásárolják, illetve olvassák.

Ugyanakkor a kutatásnak a többségi sajtó fogyasztásával kapcsolatos adatai megkérdőjelezik azt a néhány szerkesztő által vallott véleményt is, hogy a roma közösségek kevéssé megszólíthatók az írott médián keresztül: ha igaz is, hogy messze a televízió vonzza a legnagyobb közönséget, jelentős az a csoport, amely rendszeresen olvas politikai lapokat, ugyanakkor a roma lapok hozzájuk sem jutnak el.

A kutatást a British Know How Fund for Hungary és a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) támogatta.

Jegyzetek

[1] Vicsek Lilla: Cigánykép a sajtóban. Amaro Drom, 1996/12.; Messing Vera: Nemzeti és etnikai kisebbségek képe a magyar sajtó híreiben 1996 végén és 1997-ben. Jel-Kép, 1998/4.; Bernáth Gábor–Messing Vera: „Vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, Budapest, 1998.

[2] L. erről: Bernáth–Messing: i. m. A kötetben publikált interjúkutatás során a többségi média 12 szerkesztőjét, a két legnézettebb magyar televíziós sorozat producerét, valamint két nagyobb reklámcég egy-egy munkatársát szólaltattuk meg.

[3] A legutóbbi, 1993-as, Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor vezetésével lezajlott reprezentatív romakutatás és a mostani adatfelvétel során megkérdezettek demográfiai összetétele néhány ponton erősen eltér: ennek oka leginkább a mintavételi eljárások és a „roma/cigány” definíciók különbségében keresendő. Az 1993-as kutatás mintájába a többségi környezet által romának tartott személyek kerültek. A kutatás alapegységei a többlépcsős rétegzett mintavétel útján, a közigazgatási, oktatási és szociális intézmények segítségével kiválasztott háztartások voltak. Az 1999–2000-es, Szelényi Iván és Ladányi János vezette kutatás más mintavételi módszerrel dolgozott. Ennek során országos, a felnőtt (18 éven felüli) lakosságra reprezentatív igen nagy, 18 ezer fős mintán kérdezett le egy szűrőkérdőívet, amelyben a kérdezett etnikai hovatartozására vonatkozó kérdés is szerepelt. Ezenkívül a kérdezőbiztosnak is állást kellett foglalnia abban, hogy a kérdezett roma-e vagy sem. Az így kiválogatott háztartásokhoz mentek vissza 1999–2000 folyamán. Mindkét mintavétel elvileg reprezentatív a magyarországi roma lakosságra, ám jelentős az eltérés a demográfiai változók szerinti összetételben.

[4] A minta kor és nem szerinti összetétele némileg eltér a 18 ezer fős szűrőkérdezés által megtalált romák demográfiai jellemzőitől, ezt utólagos súlyozással korrigáltuk. Mivel a kérdőívben csupán néhány a médiahasználatra vonatkozó kérdést tehettünk fel, nem volt alkalmunk a teljes lakosság médiafogyasztását bemutató nézőmérő vagy a naplós adatfelvételhez hasonló precizitású adatok előállítására.

[5] A teljes népességre vonatkozó adatok a Kreatív című folyóirat Média mellékletében Tévé, te egyetlen szerelem címmel közölt összeállítás alapján, 2000. április, 8–11.

[6] Az adott televíziós csatornát bármilyen rendszerességgel nézők aránya.

[7] A televíziós csatornák napi hatókörének (azok aránya, akik egy átlagos napon nézték az adott csatornát) meghatározása a roma és a teljes lakosság körében eltérő módszerrel történt. A teljes népesség esetében egy televíziós napló kitöltésével, illetve a „mely csatornákat/műsorokat nézte a tegnapi nap?” kérdés segítségével történt, míg a roma minta esetében a „mely csatornákat szokta nézni?” kérdésre a „naponta több órát” választ adókat számítottuk ide.

[8] Kreatív, Média, 2000. április, 8. (forrás: Szonda Ipsos)

[9] Uo., 10.

[10] Nagyon intenzív: mindhárom országos földi sugárzású csatornát egyenként naponta több órán át nézik; intenzív: két csatornát naponta több órán át néznek; átlagos: valamely, de csak egy csatornát napi rendszerességgel néznek, a többit pedig csak alkalomszerűen vagy egyáltalán nem, illetve akik vegyesen nézik a különböző adókat, de egyiket sem napi rendszerességgel; alkalmi: akik hetente néhányszor néznek egy-két csatornát; nem televíziózók: alkalomszerűen vagy egyáltalán nem televíziózók.

[11] Összehasonlításul: az AGB, az egyetlen műszeres közönségbecslő cég nézőmérője szerint a lakosság egészében a televíziózásra fordított idő évszaktól függően átlagosan 4 és 4 és fél óra közé esik. A KSH kérdőíves kutatása – amely a mi kutatásunk módszeréhez jobban hasonlítható – ennek csupán mintegy felét, napi 2 és fél órát mutat ki. Kreatív, Média, 2000. április, 10.

[12] Ez a vállalás a helyi frekvenciák odaítélésénél is előnyt jelentett, és az Országos Rádió és Televízió Testület kedvezményekkel támogatja azokat a műsorszolgáltatókat, amelyek (az ORTT által évente ellenőrzötten) nemzeti, etnikai vagy más kisebbségi cél szolgálatát vállalják. Az ORTT nem tudott kimutatást adni arról, hogy mely helyi műsorszolgáltatók vállaltak célzottan roma műsorokat, számuk 10-15-re tehető. (A kisebbségi ombudsman két éve tárgyalásokat kezdeményezett arról, hogy az ORTT mérje fel: teljesítik-e az adott műsorszolgáltatók vállalásaikat, ám elemzés azóta sem készült.)

[13] „A következő műsortípusok közül melyek azok, amelyeket, ha csak teheti, megnéz?” zárt kérdésre adott válaszok megoszlása.

[14] AGB mérések. Lásd például Kreatív, Média, 2000. október, 8. vagy a http://www.agb.hu.

[15] A rádiózási szokásokat nyitott kérdéssel mértük fel. Arra kértük a kérdezetteket: mondják meg, melyek azok a rádióadók, amelyeket leggyakrabban hallgatnak.

[16] Forrás: Szonda Ipsos. Ezúton köszönjük a Szonda Ipsosnak a rendelkezésünkre bocsátott adatokat.

[17] Ez az összefüggés fennáll a teljes magyar lakosság esetében is: a Kossuth hallgatóinak mindössze 8 százaléka 30 éven aluli, míg a Juventus és Danubius közönségének közel felét adja ez a korosztály. Az adatok alapján a közszolgálati Kossuth rádió hallgatóinak több mint 40 százaléka 60 évesnél idősebb.

[18] Míg a teljes népesség esetében az egy átlagos napon elért közönség arányát mutatják a százalékok, addig a roma közönség esetében a kérdés nem egy átlagos napra vonatkozott, hanem azokra a kedvenc rádióadóira, amelyeket, ha teheti, hallgat. Feltételezhető ugyanakkor, hogy a hallgatók kedvenc rádióadójukat nem sokkal ritkábban, mint naponta hallgatják.

[19] Bernáth–Messing: i. m.

[20] A sajtófogyasztásra vonatkozó blokk nyitott kérdést („kérem, sorolja fel azokat a lapokat, amiket olvasni szokott”) tartalmazott, az erre adott válaszok az irányított kérdezésnél (pl. „szokta-e a Népszabadságot olvasni”) alacsonyabb fogyasztási arányokat mutatnak.

[21] A Szonda Ipsos 2000-es adatai. RPI (Reader Per Issue): az utolsó számot olvasók aránya.

[22] Egy ember olvashat párhuzamosan helyi, országos politikai napilapot vagy hetilapot is, a 24 százalék az ilyen sokszorozódást (ún. keresztolvasást) nem tartalmazza.

[23] Annak ellenére, hogy ezek a lapok az országosoknál általában kevesebbet foglalkoznak érdemben a helyi roma közösségekkel, és a romákat hagyományosan kevesebb szerepben láttatják. Erre jó példa, hogy az 1997-es tartalomelemzésünkben találtunk olyan helyi lapot is, amely romákkal foglalkozó cikkeinek több mint felében a bűnözésről írt.

[24] Ez semmiben sem különbözik a teljes lakosság preferenciáitól, ahol a műsorújságok mellett a női lapok bírnak a legnagyobb eladott példányszámmal: a Kiskegyedet mintegy másfél millióan, a Nők Lapját 1,3 millióan olvassák, míg a legnépszerűbb politikai hetilap, a HVG olvasottsága ennek töredéke (Szonda Ipsos Médiaanalízis, 2000., I. félév).

[25] A többségi intézmények ezzel kapcsolatos teljesítményéről nem, a kisebbségi önkormányzatokéról viszont készült ilyesféle kutatás. Az 1997-ben Baranya megyei kisebbségi önkormányzatok körében végzett vizsgálat igazolta a roma közösségek információellátottságával kapcsolatos általános tapasztalatot: a kisebbségi önkormányzatok többségének igen esetleges a kapcsolata a települési önkormányzatokkal, de az országos kisebbségi önkormányzatokkal és a saját kisebbségi közösségével is. A kisebbségi önkormányzatok. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, 1998.

[26] A 459 kérdezett közül 184-en mondták azt, hogy részesülnek valamilyen – a kérdezés időszakában is változó – szociális juttatásban.

[27] AGB 2000 első negyedévi adatai. Kreatív, Média, 2000. április, 10.

[28] 1998 óta az M2 adása csak műholdvevővel vagy kábelen fogható. A községekben, ahol a romák közel fele lakik, ezek a lehetőségek csak a lakosság 40 százaléka számára állnak rendelkezésre. Antenna Hungária tájékoztatója, 2000.

[29] A „Vágóképként, csak némában” című 1998-as tanulmányunkban megkíséreltük megbecsülni a Cigány félóra roma hallgatóinak számát a teljes népesség körében készült hallgatottsági adatokból, illetve a hallgatók demográfiai jellemzőiből (falusi és alacsonyan iskolázottak felülreprezentáltsága). Akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy a műsort nagy arányban valószínűleg romák hallgatják. Ezt a hipotézisünket az adatfelvétel megcáfolta: az adatok alapján a műsor közönségének csak mintegy 7–10 százaléka lehet roma.

[30] Fel kell ugyanakkor hívni a figyelmet arra, hogy a 2,3–3,3 százaléknál nagy a veszély, hogy a mérés pontatlan. Más hétköznapokon ugyanebben a műsorsávban hasonlóan alacsony a Kossuth rádió hallgatottsága: 2,5–4 százalék között ingadozik.

[31] Az Országos Cigány Önkormányzat lapja, a Világunk első száma a kutatási kérdőív összeállításának időszakában még nem jelent meg.

• Roma-dosszié