Bernáth Gábor

Nyomtatóbarát változat

Egy 2011-ben Messing Verával közösen végzett tartalomelemzésünk1 eredményei szerint a legnagyobb közönséget vonzó többségi médiumok hírműsoraiban minden korábbinál jellemzőbb a kriminalizálás. Eltűntek a néhány évvel azelőtt még meghatározó diszkriminációs esetek; és a műsorok azt sugallják, hogy az előítéletesség már csak a szélsőjobboldalra jellemző. A szegénység bemutatásában az okok helyett a normaszegés eseteire helyezik a hangsúlyt. Mindez részben a média – és korántsem kizárólag a klasszikus bulvármédia – általános bulvarizálódásának trendjébe illeszkedik. Az alábbiakban ennek az átalakulásnak a jeleit és nem utolsósorban a tétjét próbáljuk körüljárni.

A média-tartalomelemzések jó része általában eltekint azoktól a szerkesztőségi, produkciós változásoktól, amelyek a tematikát és a jellegzetes megközelítéseket is befolyásolják. Holott ezek közül az egyik legkézenfekvőbb, a nézettségi verseny által olajozott bulvarizálódás ma már Magyarországon is elég régóta a szemünk előtt zajlik – nemcsak a szórakoztató műsorok lendületes növekedésében, de például a hírműfajok átalakulásában is.

Egyes elemzők a média nagymértékű globalizációjával és a médiaimperializmussal hozzák összefüggésbe a tartalmak kommercializálódását. „Biztonságosabb üzleti stratégiát jelent az olyan, sztereotípiákra építő tartalmak továbbítása, amelyek megítélésében szilárd társadalmi konszenzus alakult ki, és amelyek nem kavarnak felesleges, közönségriasztó vitákat.” (Bajomi 2001).

Ebből az is következhetne, hogy a romák helyzete, mint sok szempontból megosztó kérdés, „kikopik” a médiából, de az is, hogy karikatúraszerűvé laposodva néhány közkeletű pozitív és negatív sztereotípiára szűkül a repertoár. Bajomi azonban arra is figyelmeztet, hogy a médiaimperializmus tézise nem utolsósorban azon az előfeltevésen alapul, hogy a médiának egyirányú hatása van egy homogénnek, passzívnak gondolt befogadó közönségre (Bajomi 2001). Ezt a feltevést azok az elképzelések is cáfolják, amelyek szerint a fiatal célcsoportok esetében a megosztó témák nagyon népszerűek, és ez a felismerés például új típusú szappanoperák gyártásához vezetett. Jól látható ez az eltérő célcsoportválasztás, ha összevetjük mondjuk a brazil szappanoperák és a Barátok közt témáit, világképét vagy vágási stílusát.

„Puha hírek”

Bár ez az elemzés elsősorban a hírműfajok által felépített cigányképről szól, érdemes egy kicsit távolabbról indulni. Az elmúlt tizenöt évben a szórakoztató műsorok romaképe is megváltozott. Míg 1997-ben nemcsak a romák, de más kisebbségek is hiányoztak ezekből a műsorokból, mára ez jelentősen megváltozott. Ugyanakkor a bemutatott tartalmak túlnyomó többsége ma is egy-két sztereotípia és a romákkal kapcsolatos többségi képet jellemző ambivalencia mentén épül fel.

A „bulvármédia” és a „nem-bulvármédia” között nincs éles határ. Ha e határvonalat a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó médiaszabályozástól a lappiaci felmérésekig igyekszik is a szakma folyamatosan újradefiniálni, ezek a határok meglehetősen illékonyak. Az olvasó nem tesz fel másik szemüveget, amikor újságot olvasgatva a Blikk helyett elővesz egy politikai hetilapot. A mi szempontunkból az a hatás érdekes, amit a bulvármédia a magukat nem bulvár jellegűnek mondó médiumokra gyakorol.

Bizonyos szerkesztési eljárások egy irányba mutató elterjedése azonban mégiscsak a bulvarizálódás kategóriájával írható le. Például bizonyos tartalmak – katasztrófák, bűncselekmények vagy celebek – preferálása a tematikában, de az is, ha eredendően nem bulvártémákat perszonalizáltan, érzelmileg hangolva és a társadalmi strukturális magyarázatokat háttérbe szorítva mutatnak be. Ez az átalakulás a legplasztikusabban a hírműfajokban látszik: több longitudinális tartalomelemzés kimutatta a New York Times 1958-as és 2008-as címlaptörténeteitől8 a BBC hatórás híreinek 1975 és 2000 közötti elemzéséig. Utóbbi szerint a bulvár jellegű hírek aránya több mint tíz százalékponttal emelkedett a komoly belföldi, közéleti-politikai hírekével szemben (idézi Antal 2010, 16).

Az elmozdulás a közügyektől és strukturális problémáktól a megszemélyesíthető és szimplifikálható történetek felé megváltoztatta a romák médiabemutatását is. Okunk van feltételezni, hogy az elmúlt bő évtizedben a magyarországi média nem kizárólag a romákat kezdte másképpen látni és láttatni.

Az ORTT a különböző magazinműsorok – mint a szórakoztató és a hírműsorok között ebből a szempontból köztes helyet elfoglaló műsorok – kisebbségképét vizsgálva már 2000-ben így fogalmaz: „az esetek többségében a bemutatás a különlegességre (különcségre), a kiszolgáltatottságra vagy éppen a sajnálatra épít, s a legritkább esetben regisztrálhattunk egy-egy kisebbség sajátosságainak pozitív jellegű, az egyenlőséget hangsúlyozó bemutatását. (...) A fogyaszthatóság elve miatt, az olyan különösen kényes, érzékeny témák esetében, mint amilyenek a kisebbségekkel kapcsolatosak, felmerülhetnek komoly nehézségek. Ezek könnyen eredményezhetnek sugalmazó vagy előítéletes véleményalkotást, de még inkább az ellenhatások lehetőségét nem megfelelően kiszűrő bemutatásokat.” (ORTT 2000)9

A elmozdulást szintén jól dokumentálja a kereskedelmi híradók átalakulása. Kikoptak a pártpolitikai hírek, előbb a TV2, majd az RTL Klub híradóiból is, és változtattak a hírek sorrendjén is, elsőbbséget adva a „puha” híreknek (lásd NMHH 2012, 23). Bajomi-Lázár Péter és Monori Áron a híradókról szóló 2007-es elemzése szerint „világos munkamegosztás tapasztalható a vezető közszolgálati és a vezető kereskedelmi televíziócsatorna között: míg az előbbi részletesen tárgyalja a közérdekű eseményeket, az utóbbi a bulvárhírekre fókuszál”.10 A 2011-es újabb fordulatot egy széles körű közvélemény-kutatás (NMHH 2011) előzte meg, amely rámutatott, hogy „a tévéhíradók kielégítik a nézők igényeit: az áremelkedés, a közbiztonság és a gazdasági helyzet egyaránt sokszor megjelenő témakörök. A nézők megítélése szerint a pártok ügyeivel, a természeti katasztrófákkal, a korrupciós ügyekkel és az Európai Unióval foglalkoznak többet a híradók, mint amire igény lenne.” A romák esetében az alacsonyabb érdeklődéssel összevetve média-túlkínálatot mutatott a kutatás (NMHH 2011, 29).11

Az elmúlt évek elemzései egybehangzóan állítják, hogy a televíziós hírműsorokban megnőtt a bulvártémák hangsúlyossága, köztük a bűnözés vagy az erőszak bemutatása (ORTT 2008; NMHH 2012). A köztelevízió híradójában 2007 és 2011 között több mint 20 százalékkal csökkent a közéleti, politikai hírek aránya, és közel háromszorosára növekedett a bűntényekről és devianciákról szólóké, amelyek ma már a lehetséges témák közül a legnagyobb helyet foglalják el: négy hír közül egy valamilyen bűnügyről, deviáns viselkedésről szól (Nyilvánosság Klub 2012, 12).

Ha közvetlen kapcsolatot feltételeznénk a médiakép és a közönségelvárások között, akkor meg tudnánk magyarázni, hogy a romák miért a közbiztonság kapcsán kerülnek ma elsősorban a nyilvánosság főáramába. Sovány vigasz, hogy a média sok többségit is ugyanígy láttat. A külcsoportokkal kapcsolatos sztereotípiák és előítéletek miatt saját csoportunk egészére nem fogunk általánosító következtetést levonni, ha történetesen ebbe a csoportba tartozó bűnelkövető történetét értelmezzük, ám a marginalizált csoportokkal, köztük a romákkal kapcsolatban igen.      

A bulvarizálódás tendenciája azonban a fajsúlyosabb témák megközelítése és feldolgozása során is érvényesül. A korábbi gyakorlathoz képest jellemzőbb a témáknak a személyek felőli megközelítése, a társadalmi okok és kényszerek helyett az egyéni okok hangsúlyozása. Ugyancsak jellemző a vélemények és álláspontok szélsőségesen polarizált bemutatása, mitologizálása, a Jó és Rossz, Rend és Káosz abszolutizálása – mindezek jól ismertek a populista politika eszköztárából is.

„Nincs már idegen vér”

Egyes elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a média által közzétett elbeszélések „akkor a legsikeresebbek, ha az adott új információt képesek oly módon megfogalmazni, amely megfelel az olvasó birtokolta narratív konvencióknak” (Bird & Dardenne 1997, 346, idézi: Baráth 2006). Mindez azonban – különösen éles közönségverseny esetén – kódolja a leegyszerűsítő megközelítéseket és magyarázatokat.

Arra, hogy egy fontos és megosztó témában a közszolgálati televízió miként bulvarizálhat egy témát, jó példa a Pesty Fekete Doboz MTV által 2012 márciusában13 vetített – felvezetője szerint „a cigány–magyar együttélésről” szóló – 50 perces, nagy tiltakozást kiváltó filmje, amelyben összeér a populista politika, a propaganda és a bulvármédia a leegyszerűsítő, perszonalizált magyarázatok és karikatúraszerű szereplők révén.

A populista politikai magyarázatok

Már a témát felütő indító idézetek felsorolják azokat a tételeket, amiknek az igazolására készült a film:

„– Én, a cigány ember megmondom nektek, hogy nagyon nehéz ma Magyarországon a cigányokkal együtt élni rengeteg településen” – mondja Forgács István, az elhallgatás falát áttörő pozitív szereplő a Rendőrtiszti Főiskolán egy előadásában.

„– Nemzetem nevében mint keresztény lelkipásztor, hogy kérjek bocsánatot a magyar nemzettől, azokért a bűnökért, amit elkövettünk a magyar nép ellen mint romák” – folytatja Kovács Edgár uszkai lelkipásztor a gyülekezeti teremben.

„– Meg kell ezt a cigánysággal értetni, hogy nem az a menő, hogy nem az a nagy dolog, aki börtönbe jut” – nyilatkozza Lakatos Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei „cigányvajda”, miközben házában vendégül látja Forgács Istvánt és a riportert.

„– Nagyon-nagyon hibás az állam, mert segélyre szorítkozik. Nem segélyt kell egy cigánynak adni, munka helyett” – mondja Forgács Istvánné, az elsőként megszólaló Forgács István édesanyja, egy másik terített asztalnál.

„– Beszéljünk már végre egy kicsit egyenesen. Szóval ne ez a sunyi félrenézés folyjon” – mondja Réz András esztéta egy kávézóban.

„Köszöntöm nézőinket. Pesty László vagyok. Önök a Pesty Fekete Dobozt látják tíz év szünet után. Mai adásunk egy nagyon sokat vitatott írás nyomán a cigány–magyar együttélésről szól” – mondja a riporter egy cigánytelepi ház portáján, a lépcső tetején egy fiatal fiú kapucnival a fején, egy másik férfi nekünk háttal sepreget. A hitéleti képeket kivéve nagyjából ez az utolsó kép, amikor egy egyszerű cigány a műsorban valami hasznosat csinál.

Ez a felvezetés már csaknem minden tételmondatát tartalmazza annak a politikának, amely a cigányokat kollektíve megbélyegzi: a kriminalitást nem elítélendő, de egyenesen presztízsnövelő tényezőnek tekintik a cigányok között, akikkel sok helyütt nehéz együtt élni, és akik segélyt kapnak munkahely helyett. Még egy eleme később nagy hangsúlyt kap ennek a világképnek: a cigányoknak túl sok gyermekük van, jórészt tudatlanságuk miatt.14 Nagyjából ezek azok az elemek, amelyek a jobboldali populizmus és a cigányellenes előítéletek bevett elemei ma Magyarországon. Mindezt a riport néhány, a csendet megtörő romától, afféle tabudöntő különvéleményként mutatja be – ez az újdonság. Nem kérdés, hogy lehetnek ilyen vélemények is, azokat a véleményeket azonban, amelyek a riport szerint is ellentétesek ezekkel, nem ismerhetjük meg.

A riport sok-sok véleménye vagy tételesen nem igaz, vagy csak a magyarországi cigányok egy szűk kisebbségére igaz: a „romáknak 6-8 gyerekük van, és »elisszák a segélyt«.15 Ebben a filmben a cigányok maguk tehetnek a helyzetükről, és egy szó sem esik arról, hogy mik a szegénység, munkanélküliség mögötti strukturális magyarázatok, vagy hogy adott esetben miként befolyásolja azt a széles körben megélt diszkrimináció.

Az okok sematizálása mellett már önmagában a felvezetés is erős általánosításon alapul, azt ígérve, hogy „a cigány–magyar együttélésről” szól majd. Nyilvánvaló, hogy egy 6-700 ezer fős kisebbséggel Magyarország településein fennálló kapcsolat igen nehezen mutatható be a maga árnyaltságában még egy 50 perces dokumentumfilmben is, itt azonban erre kísérlet sem történt. Ehhez a sematikus fekete-fehér világlátáshoz aztán olyan kontrasztot kellett teremteni, amelyben mind a pozitívnak szánt üzeneteket idealizálnia, mind pedig a negatív példákat túlhangsúlyoznia és extremizálnia kellett.

A bemutatott, megszólaló romák vagy vezetőként, értelmiségiként, vagy a többiektől, korábbi önmaguktól elhatárolódó magánemberként jelennek meg. És vannak a többiek, akiktől az előbbiek – súlyos általánosítások révén – elhatárolódnak: ők azok, akik a vágóképeken és az elmondásokban szerepelnek. Róluk annyit tudunk meg, hogy túl sok gyermeket szülnek, segélyekre rendezkedtek be, virágzik körükben a börtönromantika. Hogy ők mennyien vannak, a romák mekkora részét képviselik, és mi van azokkal, akik nem ilyenek – pedig nyilván ők vannak többségben –, semmit nem tudunk meg – általában a romákról lesz szó.

Sematikus a film által csaknem negyedórán keresztül egyedüliként sugallt megoldás is: a megtérés.           

Mind a populista politika, mind a bulvármédia előszeretettel hivatkozik megkérdőjelezhető vagy nem igazolt „tudományos információkra”, azonosítatlan tekintélyekre. Itt ezt a szerepet a „helyi tereptapasztalat” és a tudományos cáfolatok elhallgatásának együttese játssza. Egy ilyen, sematizált világban leginkább a nem konkrét, általános mennyiségjelzők dominálnak: Lakatos Attila szerint „lassan minden kistelepülésen ez elő fog fordulni” „hogy elkezdtek egymás között férjhez menni, meg már nősülni, már nincs idegen vér”; Forgács István szerint „sok a cigány a börtönben”; utóbbi írása szerint „apánk sokszor elissza a segélyt”; „nagyon nehéz ma Magyarországon a cigányokkal együtt élni rengeteg településen”. Ezeket a határozatlan számneveket mindenki a saját előítéletei alapján értelmezheti akármennyinek. A riportban olyan kimondott és nyilvánvalóan képtelen általánosítások is maradtak, minthogy Lakatos Attila szerint „mindig a cigány gyerek arra fog felnézni, aki kiszabadul a börtönből, mert az egy menő”.

Borzongás a vadembertől

A film egyfajta vadember képet fest a „nem kiemelkedett” romákról. Ezt a képzetet kelti a túlzott szaporaság és a magas gyermekszám hamis tematizációja, a megtérés domináns, egyedüli megoldáskénti felmutatása, és ezt sugallják az agresszív zenével felerősített vágóképek is: az elhanyagolt lakásbelsőkről és utcákról, az egymással agresszíven viselkedő gyerekekről, kamaszokról. Ezt erősítik az olyan mondatok, mint például Lakatos Attiláé, hogy „annyira elkap minket a hév, elragad”. Ezzel meg is érkeztünk a Mónika Show vagy a Joshi Bharat világába és a bulvárborzongásba, amely az emberi természet riasztó gyarlóságával nyűgöz le.16

„Árammal soha többé”

A bulvarizálás eljárására és ezzel az érzelmi azonosulásra és a szubjektív állásfoglalásokra jó példa egy 2008-ban történt eset, egy emberöléssel és testi sértéssel vádolt kesznyéteni férfi felmentésének médiabemutatása. 

2008 júniusában Szoboszlai Barna a portáján belüli területen áramot vezetett végig. Az év június 30-án egy, a kertbe bemászó férfit halálos áramütés ért. Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Szoboszlait egy év fogházra ítélte, a büntetés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. A Debreceni Ítélőtábla 2011 márciusában megrovásra enyhítette a 70 éves vádlott büntetését.

A férfit a Blikk, de az Észak-Magyarország is egyfajta celebként mutatta be: az érzelmi azonosulást kiváltandó például konzekvensen Barna bácsinak nevezte. A tudósítások folyamatosan hangsúlyozták az idős kort és a kiszolgáltatottságot, az egyik külön kiemelte, hogy „botra támaszkodva jelent meg a bíróság előtt”. A fotók a vádlottat egyszer szigorú arccal, feltartott ujjakkal érvelő öltönyös férfiként, egyszer pulóveres, megtört, meghurcolt emberként mutatták.

Mindeközben soha egyetlen szó nem esett arról, hogy ki is ebben a történetben a valódi áldozat? Biztos-e, hogy Szoboszlai Barna? Beszédes az a csend, amelyik az életével fizető férfit és az utána-maradottakat körülveszi. A nyilvánosság még a bulvármédiabeli megközelítéseken belül is sok más utat választhatott volna: az életét vesztő férfi, a családja ugyanígy érzelmi keretezésű téma lehetett volna, ha kíváncsi rá valaki. Ő azonban tettével megfosztotta magát és családját is ettől az együttérzéstől. Még akkor is, ha jól ismert a bulvármédiában a bűnbánó bűnös toposza: ugyanebben az időben ez volt a Stohl András által bedrogozva okozott közúti baleset médiatálalásának egyik fő motívuma.

A történetet már 2008-ban is úgy mutatta be a média, mint a cigányok által elkövetett kiskerti lopásokkal szembeni tehetetlenség drámáját, ezért nem volt kérdéses, hogy ezek a tudósítások is utalnak majd erre. A képek szintjén a leglátványosabb ellentétképzés a TV2 riportjában feltűnő cigányok képe volt: míg más tudósításokban az áldozatokról alig esik szó, itt a vágóképekkel történik egy csoportos azonosítás, a szokásos toposzokkal: karján gyermeket vivő fiatal lánnyal, vagy az út másik oldalán összecsődült emberekkel.

A Blikk egyik nagy tudósításában (2011. 03. 27.) Szoboszlai a címben ígéretet tesz arra, hogy „Árammal soha többé”; a kiemelt idézet pedig az tőle, hogy „a cigányok is belátták, hogy értelmetlen a viszálykodás”. A fényképek egyikén egy betört ablakot mutat, amit a képaláírás még ismeretlen elkövető, a szöveg már a cigányok számlájára ír, a másikon a villanydrótot tartó karokat mutatja meg, míg a főképen kapával a vállán pózol.

A Szoboszlai-történet ironikus módon nemcsak a tálalásával kollektíve megbélyegzett cigányoknak nem segít, de a tolvajlásokkal szemben kiszolgáltatott többségieknek sem. Egy kriminális ellenállási módot mutat be, és közben egyetlen szó sem esik például arról, hogy a rendőrség vagy a polgárőrség miért nem tud olyan erőt és eredményt felmutatni, amely csökkentené az ilyen eseteket. Nyilvánvalóan ez lenne a megoldás, mint ahogy az sem megoldás, hogy valakinek egy kisebb lopásért az életével kelljen fizetnie.

Ezzel a keretezéssel nem utolsósorban éppen a populista bűnbakképzésnek adott teret a nyilvánosság. Egy országban, ahol az alulfinanszírozott rendőrség rosszul működik, könnyű szavazatokat szerezni az általánosító, bűnbakképző, megbélyegző „cigánybűnözés” hangoztatásával, és nagy a csábítás, hogy hősként ünnepeljük az „egyéni ellenállókat”. Barna bácsiért hamar megindult a népszerűség-kiaknázási verseny. A Összefogás Párt képviselőként indította a parlamenti választásokon, a szociális kártya atyja, a monoki polgármester pedig teátrális körülmények között befogadta Monokra. A tudósítások azt sugallják: az önbíráskodás és a nem arányos büntetés is megengedett. A tudósítások fontos jelei annak, hogy a magyar társadalom egy része szépen lassan a saját kezébe akarja venni a kezdeményezést „a cigányok” megrendszabályozása kapcsán.

A populista vagy éppen a szélsőjobboldali magyarázatok sikere, a szegények megbélyegzése csak egyik következménye annak, hogy ma a politika is bulvarizálódik. Azt, hogy a bulvár jellegű bemutatásoknak mi a tétje a kirekesztettek szempontjából, széles körű tudással és érzékenységgel mutatja be egy, az RTL Klub Fókusz című műsoráról szóló, a képektől a narratív stratégiákon át a produkció és a befogadás területéig terjedő alapos elemzés. (Hammer 2006). A szerző arra a következtetésre jut, hogy a Fókusz jellegzetes témaválasztásaival és tálalásaival egy kétpólusú világ jön létre: „a szegénység-riportokban a szenvedés, a kilátástalanság és a rászorultság motívumai, míg a középosztály-riportokban az egyéni teljesítmények és a közösségi összefogáshoz kötődő eredmények motívumai dominálnak” (Hammer 2006, 84). Idézzünk még egy jellegzetességet: „Teszi mindezt a média úgy, hogy műfaji jellegzetességeiből fakadóan a szenvedés, az ínség és a tragédiák képeit emberek egyperces személyes drámá­­jaként, az esemény eredőit, illetve következményeit kiiktatva jeleníti meg” (Hammer 2006, 118).

Az érzelmi hangolás ilyen dominancia például: bár első látásra a szolidaritás felébresztéséhez vezethet, maga is csapda: a történet perszonalizációján keresztül fel is menti az állami, társadalmi, egyéb aktorokat. A média bulvarizálódása kedvez az ilyen egyszerű értelmezések térhódításának, és jellegzetes megközelítéseivel hozzájárulhat a cigányokban megtalált ellenségkép vagy a szegényekkel szembeni büntetőpolitika fenntartásához.

A televíziócsatornák mellett ma már jól látszik az újabb impulzus, amely az online média és különösen a web2 felől érkezik. Ugyan még nem ezek Magyarországon a tájékozódás fő forrásai, látható a hatásuk a szövegek rövidülésében, a jóval harsányabb és nyersebb címekben és nyelvben, nem utolsósorban pedig abban, ahogyan a hagyományos szelektáló eljárások elhalványulnak. 

Az új Btk. tervezete legalizálja Szoboszlai Barna tettét. Az ügyével rokonszenvező monoki polgármester szociáliskártya-ötletét felkarolta az előző kormány, majd részben megvalósítja az új kormány által bevezetett Erzsébet-utalványos rendszer. Minden korábbinál jobban eldurvult a cigányokról való beszéd, hangnem, és tehetetlenül nézzük, ahogy egyre több helyen masíroznak a gárdisták.

Jegyzetek

1          Bernáth Gábor – Messing Vera: Szélre tolva – Kutatási zárójelentés a roma közösségek többségi médiaképéről, 2011. www.amenca.hu/uploads/pdf/szelre_tolva.pdf

            A kutatásba bekerült médiumok: Népszabadság, Magyar Nemzet, Origo, Index, Blikk, Vasárnapi Blikk, Index-Velvet, Új Dunántúli Napló, Észak-Magyarország, illetve az MTV, az RTL Klub, a TV2, a HírTV esti fő-híradói. Az írott sajtó esetében öt hónap alatt minden második számot, a televíziós hírműsorok esetében pedig egyenként minden negyedik napot vizsgáltuk. A kutatás a TÁMOP-5.5.4/B-09/1-2009-0005-ös projekt keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült. A televíziós elemzésekhez nagy segítséget nyújtott a NAVA.

2          Az interjút Kadét Ernő és Bernáth Gábor (Roma Sajtóközpont) készítette 2001-ben.

3          Magyar Nemzet, 2000. 11. 03.

4          Caramel: Nem hordjuk a vérünkben a zenét. Az interjúk készítette Munk Veronika.

http://index.hu/kultur/klassz/2012/02/10/nem_hordjuk_a_verunkben_a_zenet/

5          NMHH, 2009: Az RTL Klub által sugárzott Mónika és a TV2 programján szereplő Joshi Bharat című délutáni talk show-k értékelése. (50-50 műsorszám 2009. március 19. és június 12. között)

            http://www.mediatanacs.hu/elemzesek/21/1288195596monika_joshi_ 20101027.pdf

6          A Mónika Show elfogult, eséllyel előítéleteket is gerjesztő kommunikációjáról nem csak a romák kapcsán születtek elemzések és kritikák. Balogh Eszter érzékeny elemzése a show-ról, illetve a Joshi Bharat Show-ról a bemutatott konfliktusok és a moderátorok által alkalmazott kezelési módszerekről részletesen igazolja, hogy bár a műsor látszólag a békesség és a konfliktusok rendezésének esélyét nyújtja, az eljárások éppen a konfliktusok kiélezéséhez vezetnek, és gyakori az előítéleteket és sztereotípiákat megerősítő konfliktuskezelés. Médiatanács é. n.: Elemzés a talk show-k által közvetített értékekről és üzenetekről.

            http://www.mediatanacs.hu/elemzesek/21/1261491115mediacio_elemzes_ 20091222.pdf

7          Blikk, Vasárnapi Blikk: Hatalmas botrány lett a romás műsorból. 2010. 12. 21.

8          (http://jamienewscircus.blogspot.com/2008/04/tabloidization-of-new-york-times-front.html)

9          A kisebbségek bemutatásának néhány diszkriminatív eleme a magyarországi elektronikus médiában. ORTT, kézirat. Az elemzés a TV2 Forró nyomon, az RTL Klub Fókusz és Akták, az MR 16 óra és Vasárnapi Újság című műsorainak 2000. április 1. és június 30. között sugárzott, valamint az M1 112 című bűnügyi műsorának májusi adásait vizsgálta a kvalitatív szövegelemzés módszerével.

10         http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_03_osz/06_hiradok/01.html

11         A közönség érdeklődésének változásait más elemzések is regisztrálták korábban, pl. Terestyéni 2002.

12        http://www.origo.hu/teve/20120307-nem-kerult-szoba-az-rtles-munka-stohl-andras-szabadulo-bulijan.html

13         m1, 2012. 03. 07.

14         Mindez ilyen agresszív, megbélyegző kérdésekkel kerül napirendre: „Jól meggondolták ezt a hét gyermeket ebbe a nyomorba?”

15         Felmérések ezt a jelenséget a szegénységben élők mindössze néhány százalékára becsülik. Darvas Ágnes – Tausz Katalin (2002): A gyermekek szegénysége. Szociológiai Szemle, 2002/4. 95–120. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2007-ben készült felmérése szerint a szociális segélyben részesülők mindösszesen 5 százaléka küzd súlyos alkoholproblémával. Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsanna (2007): A rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségének teljesülése. Feltáró alapvizsgálat összefoglaló eredményei, zárótanulmány. ÁFSZ, Budapest.

Irodalom

Antal Zsolt (2010): Közszolgálati média Európában – Az állami részvétel koncepciói a tájékoztatásban. PhD-értekezés tézisek, 2010.

            http://ajkold.elte.hu/doktoriiskola/pol/fokozatosok/Antal%20Zsolt%20-%20Tezisek.pdf

Antal Zsolt: A bulvárműfaj terjedésével kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok. In: Antal Zsolt – Gazsó Tibor – Kitta Gergely (szerk.): Média és társadalom. Esztergomi Forrásközpont Sorozat, Budapest, Szent István Társulat, 121–138.

Bajomi-Lázár Péter – Kotroczó Róbert – Sükösd Miklós (szerk.) (2007): Kiegyensúlyozottság és kampány a médiában. Budapest, L’Harmattan, 54–67.

Bajomi-Lázár Péter (2001): Média, hatalom. A médiaimperializmus tézise.

Médiakutató, 2001. tavasz. http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_01_tavasz/05_media_hatalom/04.html

Baráth Katalin (2006): Revolver és vasvilla. Kisvárosi médiarítusok. (Magyarkanizsa, 1909–1914). Médiakutató, 2006. 3.

            http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_03_osz/03_kisvarosi_mediaritusok/02.html

Bernáth Gábor – Messing Vera (1998): „vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, Budapest.

Bernáth Gábor – Messing Vera (2001): Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske. Médiakutató, 2001. tavasz.

Bernáth Péter (1996): A távolságtartó megközelítés. Roma karakterek a két háború közti magyar játékfilmben. Beszélő, (1996). 7. 2002. 7–8. 107–114. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-tavolsagtarto-megkozelites

Császi Lajos (2002) A populáris média rítusai: pletykák és botrányok. Tabula, 1. sz. 32–53.

Császi Lajos (2010): A mindennapi élet tabloidizációja a populáris médiában. (A Mónika-jelenség kulturális szociológiai vizsgálata.)

               Kézirat, http://real-d.mtak.hu/379/4/dc_17_10_doktori_mu.pdf

Csepeli György (2008): Cigányok és gádzsók: romakép a magyar társadalomban. http://www.csepeli.hu/pub/2008/csepeli_ciganyok_gadzsok.pdf

Hammer Ferenc (2006): Közbeszéd és társadalmi igazságosság – A Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése. Gondolat Kiadó, Budapest.

Kemény István – Janky Béla – Lengyel Gabriella (2004): A magyarországi cigányság, 1971–2003. Gondolat Kiadó–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 192.

Kovács Éva (2009): Fekete testek, fehér testek – A „cigány” képe az 1850-es évektől a XX. század első feléig. Beszélő, 2009. január, http://beszelo.c3.hu/cikkek/fekete-testek-feher-testek

Munk Veronika: „Húzd rá, cigány!” A magyarországi roma sztárok reprezentációja. http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0702/07024.html

NMHH (2011): Közvélemény-kutatás a magyar lakosság hírfogyasztási szokásairól és a média megítéléséről.

            http://www.mediatanacs.hu/uploads/9/30/1324568738kozv_kutat_media_megiteles.pdf

NMHH (2012): A vezető kereskedelmi médiaszolgáltatók híradóinak bulvárosodása.

            http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1330329224hiradok_bulvarosodasa_.pdf

Nyilvánosság Klub (2012): Rádiós és televíziós hírműsorok tartalomelemzése. 2011. november 7. – december 16. http://www.nyilvanossagklub.hu/monitor/monitor60.shtml (12.03.24.)

ORTT (2008): Az erőszak, tragédia, brutalitás bemutatása a kereskedelmi és közszolgálati műsorszolgáltatók főműsoridős híradóiban (2003–2008).

            http://www.mediatanacs.hu/elemzesek/22/24/1235983580eroszak_hirmusor_2003-2008.pdf (utolsó letöltés: 2012.03.24.)

Szuhay Péter (2002): Az egzotikus vadembertől a hatalom önnön legitimálásáig. A magyarországi cigányokról készített fotók típusai. Beszélő, 2002. július–augusztus. http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-egzotikus-vadembertol-a-hatalom-onnon-legitimalasaig

Terestyéni Tamás (2002): Napirendek a televíziós tájékoztatásban és a közgondolkodásban. In: Terestyéni Tamás (szerk.): Magyarországi médiumok a közvélemény tükrében. Budapest, ORTT.

• Roma-dosszié

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges