Skip to main content

A rég nem látott rokon ünneplése vs. a bűn büszke vállalása: deviáns magatartás-e börtönből szabaduló családtagunkat, barátunkat ünnepelni?

Vissza a főcikkhez →

Ha a bulvár-megközelítésekre jellemző, hogy „előszeretettel ábrázolják a deviánst, a groteszket, a botrányost, és hogy kedvenc témájuk a mindennapi normák és erkölcs megsértése” (Kevin Glynn: Tabloid Culture. Durham, Duke University Press, 2000, hivatkozza Császi 2010, 5), ez nemcsak azt jelenti, hogy az erről szóló történetek nagyobb eséllyel kerülnek a médiafelületekre, de azt is, hogy bizonyos témákat is innen fog a média láttatni. (Ebben az értelemben a devianciát éppen ez a látásmód teremti meg.) Ez aztán elvezethet ugyanazon jelenségek etnicizáltságuktól függően kriminalizált és nem kriminalizált olvasatához – amint az a szabadulóbulik kapcsán jól látható.

Mi történik, ha a színész-műsorvezető Stohl András szabadul a börtönből (az ő esetében híres színészek és népszerű műsorvezetők voltak 2012 márciusában a vendégek12), és ha valakik, akikről nem tudjuk, hogy miért ültek, de (több kép alapján vélhetően) cigányok? A válasz: az egyik társasági esemény lesz, a másik azonban olyan deviancia, amivel szemben a kormánynak is fel kell lépnie. Legalábbis a HírTV egy híre (Híradó21, 2011. 03. 06.) szerint, ami arról számol be, hogy szabadulóbulikkal kapcsolatos szabályozást tervez a kormány. A szabadulóbulikra „összegyűlik a széles rokonság apraja-nagyja, és hajnalig szól a zene. (...) A kormány szerint viszont az elszaporodó szabadulóbulik a lakosság nyugalmát zavarják, vannak az országnak olyan részei, ahol szinte minden napra jut egy, ezért [???? – B. G.] résztvevőiket elzárással is büntethetnék, hasonlóan a vagyon elleni szabálysértéseket elkövetőkhöz.”

Ebben a kettősségben jól látható, hogy egy celeb esetében a máshol deviánsnak tartott viselkedés is megbocsáthatóbb (ha nem így lenne, valószínűleg nem adták volna ehhez az arcukat elismert és népszerű színészek). De nem csak ez. Hanem az is, hogy egy ilyen jelenséget (aminek önmagában is kérdéses a minősítése) miként próbál devianciaként beállítani a politikai populizmus, és hogyan tölti fel a könnyen elítélhető csoportokkal a média. Miben különbözik egy szabadulóbuli egy születésnaptól vagy esküvőtől? Szabálysértési kategória-e, hogy korábban börtönben volt az, akinek rendezik? Más dolog történik-e, mint egy hangos rendezvényen történt szabálysértésnél?

A HírTV tudósításának erkölcsi felháborodása, miután jogi érvekre nehezen tud hivatkozni, erős érzelmi érvelésre támaszkodik: a szabadulóbulik közösségi presztízsét így állítja be: „az esemény egyes helyeken már hasonló rangot vívott ki magának, mint egy névnap vagy egy esküvő.” (Nyilván, egy megfelelő erkölcsiségű közösségben a rokon börtönviseltsége inkább takargatnivaló dolog lenne. De hogy vagyunk akkor az ország népszerű színészeinek közösségével?)

 

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon