Az 1918-as békeszerződések előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egy politikai teret alkotott, szerves gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokkal. Ez érezhető volt az Ipolytól a Tiszáig terjedő területen is. Az első világháború után ezek a kapcsolatok széttöredeztek, az új határok kialakításánál teljes mértékben hiányzott a gazdasági racionalitás. A Monarchiából kiszakadt sok kis gazdasági egység mindegyike függő helyzetbe került a nagyhatalmaktól. Elvesztették ezzel a nagy gazdasági tér adta előnyöket, és eleinte egyre inkább Nyugat felé – azon belül is Németország felé – orientálódtak. 1945 után pedig képtelenek voltak ellenállni a Szovjetunió expanziós törekvéseinek, természetesen Ausztria kivételével.
1989-től kezdődően újra Németország az a gazdasági partner, ahová ezek az országok kapcsolódnak. Ugyanakkor Csehország és Szlovákia szétválása után utóbbi a politikai mellett valamifajta gazdasági függetlenséget is meg akart valósítani – egészen 1998-ig arra törekedett, hogy még a Nyugattól is elzárkózzon. De az eltelt néhány év bebizonyította, hogy ez a fajta függetlenség illúzió, és az önállósult Szlovákia is kénytelen volt feltenni magának a hogyan tovább kérdését.
Kézenfekvő volt a nyitás Magyarország felé, hiszen bár hibernált állapotban, de mégiscsak mindig létezett valamifajta kapcsolat – igaz, elsősorban kulturális téren. A határ menti kapcsolatok jellege 1990 után, a magyarországi változások eredményeképpen megváltozott: civil szervezetek, gazdasági szervezetek, önkormányzatok, megyei önkormányzatok és állami szervek is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. A Phare-programok és egyéb pályázati lehetőségek is ösztönözték az önkormányzatokat a részvételre. A korábbi kapcsolatok, amelyek elsősorban reprezentációs célúak voltak, most hirtelen megváltoztak, élővé váltak. A magyar-szlovák határon – és különösen annak keleti felén – viszonylag kis számú pályázati lehetőség is jelentős energiákat szabadított fel.
Funkcionálisan három terület emelkedik ki az együttműködések típusai közül: a környezetvédelem, a gazdasági és a településközi kapcsolatok. A környezetvédelem azért különösen fontos, mert itt félretolják a politikai szempontokat, mondván, a Föld, a természet közös kincs, amelynek védelmében összehangoltan kell fellépni. A környezetvédelmi szervezetek megtalálták a közös témát, a tájvédelmi körzetek problémáját, amelyek a határ jelentette peremterületek találkozásánál relatíve érintetlenek maradtak – most ezt az egykori hátrányt szeretnék előnnyé formálni, kihasználni.
A másik csoport a gazdasági kapcsolatoké. Ezekkel a gazdasági kapcsolatokkal a szlovák oldalon az érintett szervezetek ki akarják kényszeríteni saját országukban a piaci elvek maradéktalan megvalósulását. A helyi vállalkozások, a kamarák megpróbálják a nagyon is monolit, egyközpontú szlovák struktúrát valahogyan lazítani, működésébe gazdasági racionalitást belevinni.
Maga a terület egyébként nagyon alkalmas lenne arra, hogy egységesen nagyobb súllyal vehessen részt az érintett országok gazdasági életében. Az ukrán–szlovák–magyar hármas határ geopolitikai elhelyezkedése különösen előnyös. Itt fő közlekedési útvonalak, nagy energetikai folyosók, modern kommunikációs hálózatok futnak. De mivel ezek a vonalak itt csak átfutnak, a helybeli gazdaságot nem dinamizálják. Ennek meg kellene találni a hatékony módját, és a helyiek körülbelül sejtik is, hogy merre lehet elmozdulni.
A településközi kapcsolatok a múltban sok esetben csak politikai és adminisztratív kapcsolatok voltak, de azzal, hogy a területfejlesztés kezdett figyelmet fordítani a határokon átnyúló kapcsolatokra, rögtön élővé váltak.
- Euróna [8]