Nagy Bálintot több mint egy évtizeddel ezelőtt, New Yorkban ismertem meg. Amerikai tanulmányútra s New York-i barátai számára tervezett épület kivitelezésére készült. Az épület, vagy ahogy ők nevezték, a „barn” – az Egyesült Államokban meghonosodott vöröses színű fából készült istálló-magtár –, tulajdonképpen barkácsolóműhely volt. Bálint terve, a négyzet és az átlós motívum végtelen variációja, egyszerre volt játékos és ravasz matematikai kompozíció.
Meglepetés ért, amikor megtudtam, hogy kivitelezésen az ő esetében a tervező saját, kétkezi munkáját kell érteni. S valóban, a tetőszerkezetet kivéve, amelyet építtető barátjával együtt emeltek be, Bálint mindent maga végzett. Csodálkoztam, akad ma is olyan építész, aki egyedül képes felhúzni az általa tervezett házat? Megtudtam, hogy annak előtte, amikor nem talált megfelelő tervezői feladatot, ácsként vállalt munkát. Tadao Ando jutott eszembe, aki egy időben ugyancsak ácsként dolgozott, s akinek egyetem helyett a gyakorlat volt a tanító mestere. Bálint a tanulás mindkét útját kijárta, s tapasztalataiból és az iskolából egyaránt okosodott, az alapozástól az ácskötéseken keresztül a bútorkészítésig és az iparművészeti remekekig mindent meg tud valósítani.
Az épület elcsúcsosodó szarufái, a mennyezet helyén a keresztgerendák, a magasba emelt belső tér vagy az ablakok fából készült, ólomablakokra emlékeztető osztásmintája, nem műhelyre, hanem kápolnára emlékeztetett. A sátortetős épület tömege a lebegő gerendákkal kiegészítve kockát alkotott. A homlokzat egyes oldalai dobókockához hasonlóan azonos elemek eltérő ismétléseiből állt. Az oldalak egymásnak ellentmondtak, másrészt összecsendültek. Ettől volt gazdag. Néhány évvel később Bálint már Magyarországon folytatta a „kockajátékot”. A kockák halmozásával templomot alkotott (Megbékélés háza, Békásmegyer), s meditációra alkalmas bensőséges, transzcendens teret teremtett.
Tíz évvel ezelőtt megalapította saját irodáját. Újonnan készült tervei, megépült épületeiről készült fotói s tervpályázatai kiszélesített témakörről tanúskodnak. A tervek között a városrendezési tervtől az irodaépületen keresztül a társasházig és a családi házig mindenfajta épület szerepelt. A margitszigeti Szent Margit-kolostorrom rekonstrukciójára készített terv bravúros ideából indult ki. Az évszázadok során lerombolt részeket lézersugarakkal rekonstruálta, így érzékeltette az eredetit. A Jókai tér rendezésére kiírt tervpályázatra is szellemesen válaszolt. A keskeny térre átlós elemeket, lejtős vertikális falat javasolt, melyek széthúzták és kitágították volna a különben szűk teret. Az új Jókai tér egyszerre lett volna bensőséges és nagyvonalú. E tervek mind grafikai mesterművek, s kiállítást érdemelnek. Bálint széles skálán dolgozik, urbanisztikai, építészeti munkáit kiegészítik az iparművészetiek, a játékok, a háznagyságú székek vagy a sakkjátékra alkalmas figurák. Ez utóbbiak nemcsak a sakktáblán, hanem a méretek sokszorozásával, a tereken lefolytatott emberméretű bábukkal való játszmákra is alkalmasak lennének.
Kísérletezőkészsége, merészsége, mérhetetlen energiája örökmozgó természetre, burjánzó tehetségre vall. Szerintem sohasem alszik, az agya mindig újabb megoldásokon jár, ötletei kifogyhatatlanok. Ritkán ismétel, munkáit közös nevezőre a feszültségteremtési vágy s a dinamikus megoldások hozzák. Szenvedélye az építészettel határos területeken túlra is elvitte. Könyvkiadásra is vállalkozott, építészeti, fotóművészeti és családjának történetére vonatkozó írások publikálására. Bálint maga is rendszeresen ír, például a Beszélőbe, ahol sorozatosan jelentek meg építészeti vonatkozású cikkei. Majd az irodája alatti pincében építészeti galériát hozott létre. Vállalkozása hiánypótló tett volt, s ugyanakkor csoda, hiszen New Yorkban is csak egyetlen egy ilyen építészeti galéria működik. Időszerűségére utal, hogy két évre előre foglalt a galéria programja. Kiállításainak megnyitói, előadásai, összejövetelei fontos eseménnyé váltak.
Irodájának légköre vonzó. Bálintot fiatal tehetséges építészek veszik körül. Bohémság, áldozathozatal, építészeti hangulat és a kitermelt tervek özöne fogadja a betérőt. A terem végén a fáradhatatlan Nagy Bálint, megszokott overalljában, munkára készen. Az Ybl-díjra benyújtott dosszié is termékeny fantáziájának, minden részletre kiterjedő gondosságának, művészi érzékenységének a bizonyítéka. A megvalósult tervek mellett a meg nem épültek még inkább árulkodnak a tervező elképzeléseiről, koncepciójáról. Bálint fontos eleme, sajátos színfoltja a magyar építésztársadalomnak. Valamilyen irányzat merev határai közé beszorítani, besorolni nehéz és értelmetlen. Nem stílusról van szó, mert formavilága széles, hanem építészeti érzékenységről, amelyik keresi a feladatra adandó helyes választ. Az épület rendeltetése, szerkezete nála csak a kiindulási pont, amely lehetőséget ad a gazdagításra. Az egyszerűből kiindulva halad a bonyolultabb, összetettebb, részletezettebb megoldások felé. Egymás ellen játssza ki az elemeket, hogy kontrasztokra építve teremtsen kompozíciót. A már régen kiérdemelt Ybl-díj, munkásságának, szerepének ez a hivatalos elismerése, elősegíti, hogy Nagy Bálint megkapja a megérdemelt helyét a magyar építészek között. Építész kollégáid, barátaid, munkatársaid, a Beszélő olvasói, családod és a magam nevében köszöntünk az Ybl-díj elnyerése alkalmából.
New York, 2002. március 20.
- Kultúra [5]