Ha mottót keresnék e bemutató tárlat okán, azt mondanám, amit József Attila:
…dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.
Ha választ keresnék e kiállítás okán a bemutatás módjára, azt mondanám, amit Molnár Ferenc:
…igen, a részletek a legfontosabbak.
Ha hangulatot keresnék egy megelőlegezett összefoglalóhoz, azt mondanám, amit a századelő művészei:
…művészetet az életbe, művészetet a technikába.
Ez a kiállítás kicsit rendhagyó, mert az itt bemutatott tervező műhely a szerzők nevének említése nélkül sorakoztatja egymás után a műveket, csak egyet tudunk: az Építész Stúdió Kft. munkáit láthatjuk. Mintegy 20 épületet, 14 tervet és pályázatot.
A tervekből és megépült épületekből együtt sugárzik ki a szándék – az elérni kívánt cél azonos, a kimunkált gondolat kiváltotta hatás egyirányú, a művek egymásra épülése szövetséges és testvéri.
Itt nem az alkotók akarnak megdicsőülni. A befogadó közeg szándékainak kipuhatolásán túl felsejlik egy vágy – ez egy új építészet, fogadjátok be.
Hiszem és vallom, hogy az építészet története során nem stílusok versenyeztek a kizárólagosság és az egyedüli üdvözülés érdekében, hanem az emberi nézőpont, a mondanivaló megközelítése formálódott át a használó és a befogadó közeg megérintése céljából.
Az igazi építészet, sőt az építészet ott kezdődik és ott ér véget, ahol az ember nem felhasználója a hajléknak, hanem a hajlék azonos az emberrel. Minden mecenatúra hajlított, minden kor elvárt és minden megrendelő befolyásolt. Az alkotó építész volt mégis az, aki döntött. Nyitott volt az ismeretlenre és bátor volt megkísérteni a bizonytalant.
A XX. század eleji kísérletek nem enyésztek el hiába az őket követő stílusépítészet és eklektika zűrzavarában, mert az eltelt idő bebizonyította: a művészet és forradalom, a lélek és eszmény egy és ugyanaz.
Tanúi vagyunk ma is az építészeti lét megújulásának, lám bizonyság az itt látható kiállítás.
Az idén, amikor Breuer Marcell 100 éves, Nyíri István 100 éves, Lauber László 100 éves, Goldfinger Ernő 100 éves, méltán gondolom, hogy az itt látható munkák méltók az ő emlékükhöz. Ha az úgynevezett modern építészetbe vetett hitet a XX. század második felének háború utáni kényszer konjunktúrája devalválta is, a lélekkel teli új modernizmus képes lesz bebizonyítani: nincs más út. A névtelenségből végül mégis kiemelek egyet a tárlat anyagából. Ez az Alkotás úti irodaház.
Hajnóczi Gyula bölcsészdoktor, műszaki doktor, a műszaki tudományok kandidátusa, a BME Építészettörténész professzora írta 1977-ben Az Építészeti Tér Analitikus Elmélete című értekezésében az alábbiakat: „Jellemző módon, a historizmus alkonyán válik világossá, hogy az épületek nemcsak tálak, oszlopok, oszloprendek, mennyezetek, boltozatok, és tetők kézzel fogható, és kézzel csinált együttese, hanem foglalata a kézzel nem foghatónak, a térnek, amely nem puszta okozata amazoknak, de indoka is és általa a stílusváltozások szinte jobban értelmezhetőek, mint a köntössel, amely átöleli.”
Ebben az építészeti együttesben látom igazolódni az előző gondolatot.
- Kultúra [6]