„Volt egy cigány, aki a lovára esküdött. A cigány megnyerte a krist. Azt mondta, hogy »a legjobb lovam essen alattam össze, ha nem mondok igazat!« A krist tehát megnyerte, és hazaindult. Még ki sem ért az utcából, a templom előtt a lova összecsuklott. Hiába hívtak orvost, az sem tudta megmenteni. Ő maga is megsérült.”
A hagyományos elméleti, leginkább néprajzi és jogi etnográfiai megközelítések a jogi népszokások kapcsán a következő definíciót használják: a jogi népszokás olyan, az emberi magatartást befolyásoló tényleges gyakorlat, melyet nem az állam, az egyház vagy valamely hatalmat gyakorló személy alkotott és kényszerített ki, hanem a társadalom különböző kisebb-nagyobb közössége a tényleges gyakorlat folytán belülről fejlesztett ki. Ez a jogi praxis kifejezi a közösség meggyőződését a társas viszonylatok, a személyek, az anyagi kultúra és a közügyek rendjéről. Az életviszonyokban jelentkező érdekek egyeztetésére szolgál, tiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó kötelező s a közösség által kikényszerített szabály.[1] A szokásjog az állami jog mellett/felett/alatt létezik, néha megegyezően, gyakrabban azonban attól eltérően szabályozza az adott életviszonyt. Ezt az inkább leíró jellegű megközelítést a későbbiekben felváltotta a jogszociológiai, még inkább a jogi antropológiai értelmezés.[2] A közösségi jogi jelenségek, így a romani kris alkalmas az antropológiai értelmezési sémákkal történő megfeleltetésre.
Llewellyn és Hoebel[3] funkcionális jogfogalma (law-job theory), illetve Pospisil[4] jogi attribútumokra vonatkozó elméletének közös mozzanata, hogy a közösségi jog funkcióját a konfliktusfeloldásban vélik felfedezni, amely biztosítja (a kultúra egyéb elemeitől elválaszthatatlanul, azokkal szoros összefüggésben) a közösség fennmaradását. A szimbolikus „rend” felborulása esetén a közösség érdeke a rend, a „béke” helyreállítása.
A cigányság romani kris (cigány törvény, cigány bíróság) intézménye kapcsán érdekes dolgokkal kellett szembesülnünk. Neves romológusok, néprajzosok, szociológusok azt mondták, hogy ilyen Magyarországon már csak a mesében létezik, ez az intézmény már a távoli múltba veszett. Hogyhogy nálunk nincs – hitetlenkedtünk –, amikor tanulmányok sora írja le pl. az amerikai vagy a kanadai oláhcigányok krisét.[5] Ott van, itt meg nincs? Amikor viszont más irányú terepkutatásaink során élő jogintézményként találkoztunk vele, elcsodálkoztunk, hogy Erdős Kamilon[6] kívül (akire Tárkány Szücs is ebben a témakörben szinte kizárólag támaszkodik) senki sem írt róla. Mi tehát az igazság? 2001 és 2002 tavaszán és nyarán terepkutatást végeztünk dél-békési masari (egyike az oláhcigány nemzetségeknek) közösségekben. Kutatásunkban egyedül a romani kris intézményét vizsgáltuk.
A „vitamegoldó” fórum
A romani kris olyan fogalom, melynek nem létezik pontos magyar megfelelője, mert ez az intézmény csak az oláhcigányok közt létezik. Más cigány közösségekben ettől merőben eltérő intézmények szolgálnak a viták rendezésére.[7] A szó lefordítása helyett magyarázatára kell törekednünk. A romani kris „vitamegoldó”, „konfliktusfeloldó”, „igazságszolgáltatási”, „bírósági” fórumként szolgál az oláhcigányok között. Közösségi intézményként működik, az állam hasonló intézményeitől teljesen függetlenül: ezt a bírói fórumot az állami jog nem ismeri el. Saját közösségükön belül viszont roppant fontos jelentőséget tulajdonítanak neki, az általa kiszabott „szankció” kötelezően betartandó.
Magyarországon a cigány népesség nem homogén. Az oláhcigányok a magyarországi cigány népességtől döntően abban különböznek, hogy megőrizték nyelvüket, szokásaikat, hagyományaikat, belső jogszolgáltatási rendszerüket, egyszóval kultúrájukat. Számukat ötven- és nyolcvanezer közé tehetjük az egymástól eltérő kutatási adatok miatt. Bár az országban mindenhol megtalálhatók, a legtöbben és a legnagyobb sűrűségben Békés megyében élnek.
Az első tudományos igényű kulturális antropológiai leírást egy Magyarországon élő oláhcigány közösségről az angol M. S. Stewart adta.[8] Terepmunkáját egyik észak-keleti városunkban végezte. Ám, bár ottléte során többször volt kris, a könyvében[9] mégsem foglalkozott a kérdéssel. Erdős Kamil volt az, aki az 1950-es években az első néprajzi leírást adta a békési oláhcigány közösségekről.[10] Az ő munkái azonban csupán leírták a romani krist, de nem keresték a választ arra, hogy az intézmény miben gyökerezik. Magyarországon eddig tudományos igényű kutatás ezen a téren azóta sem történt.
A kris intézménye
A „jogszolgáltatási” mechanizmus az oláhcigány kultúra integráns részét képezi. Nemcsak a felmerülő problémákra tartalmaz megoldási lehetőségeket, hanem a mindennapi életvitelt is nagyban befolyásolja. A romani krist hatalmas tisztelet övezi. Az általa hozott döntéseket automatikusan elfogadják és végrehajtják. Nincs szükség külön végrehajtó intézményekre. A kris meghatározott szabályrendszernek megfelelően működik. Többnyire idősebb és bölcs („nagy becsületű”) emberek vesznek részt a döntéshozatalban. Nem rendszeresen ülésezik, hanem csak a probléma felmerülésekor hívják össze.
Bár hihetetlennek tűnik, de a romani kris még ma is létezik, és ma is igen nagy súllyal bír. Az egymás közötti kisebb vitás kérdések esetében a romák nem sietnek a magyar bíróság elé igazukat keresni, hanem inkább összehívják az öregeket, hogy tartsanak egy krist, és tegyenek igazságot közöttük. Ennek egyik oka, hogy minden igyekezetükkel megpróbálják elkerülni, hogy társaik közül akár egy is állami börtönbe kerüljön, vagy állami döntés, szankció következményei vonatkozzanak rá. Másrészt a pereskedés igen költséges: számolni kell az utazás költségével, a bíróság által megállapított eljárási költséggel, és különösen az ügyvédi segítségért fizetett összeggel.
A kris formalizáltan zajlik. Az eseményen a cigány nyelvnek egy nagyon választékos (ünnepélyes) formáját beszélik, és mind a krisen részt vevőkre, mind a kívülállókra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. A legutóbbi időkig például a nők teljesen ki voltak zárva. Még ma is ritkaság, hogy gázsók (nem cigányok) vegyenek részt a krisen, különösen nem bíróként, de azért ma már tanúként jelen lehetnek.
A legfőbb megélhetési forrásként lovakkal kereskedő oláhcigányoknak a legfontosabb, hogy gyors és igazságos döntés szülessen az ügyükben. További szempont, hogy ez a döntés viszonylag „olcsó” legyen. Arra törekednek, hogy a kártérítéseket a lehető leghamarabb megfizessék, égető szükségük van ugyanis forgótőkére. Nem engedhetik meg maguknak, hogy nagyobb összeg – hosszabb időre – maradjon ki a forgalomból. Mindennek a tetejébe időt veszítenek: nem mehetnek vásárba, nem mehetnek „üzletbe”, ha hónapokon át pereskednek.
A kris intézménye egyedülálló és nagyon ritka jelenség. Sosem tudhatjuk, mikor lesz a következő kris, lehet, hogy holnap, lehet, hogy a következő héten vagy hónapban, de az biztos, hogy ha probléma adódik, akkor a konfliktusok rendezésére előbb vagy utóbb krist fognak tartani.
A procedúra
Ha felmerül egy „ügy” (ahogy ők mondják), a krist nem azonnal tartják meg. Két ezt megelőző lépcsőfok is van. Hiszen a kris ítélete, illetve annak be nem tartása, figyelmen kívül hagyása nagyon komoly következményekkel jár, éppen ezért, hacsak lehet, mindenki próbálja a tanácskozást elkerülni. Első lépésként a felek megpróbálnak egyezségre jutni. Ilyenkor nincsenek kívülállók, nincsenek döntéshozók, maguk a felek próbálják rendezni a problémát. Ha például az eladott autó nem működik tökéletesen, a vevő egyszerűen visszamegy (illetve a mai divat szerint visszatelefonál) az eladóhoz: „Hallod, komám, nem jó az autó, amit nekem eladtál. Csináljuk vissza az üzletet!”
Egyszerűen megoldódik az ügy azzal, hogy a vevő visszamegy az eladóhoz, visszaadja az autót, és visszakapja a pénzét. De meglehet, hogy nem ilyen egyszerű lefolyású az ügy, mert például az eladó azt mondja: „Már hogyne lenne jó, komám, én magam is használtam!”
Második lépésként ekkor divanót tartanak. A divano vagy svato[11] (nevezzük „peren kívüli megegyezésnek”) még mindig informális, de itt már felkérhetik az öregeket, hogy adjanak tanácsot, miként oldják meg a vitás ügyet. Ha így sikerül megegyezni, nem kell krist tartani. Épp ezért a divano nagyon gyakori jelenség. Ilyenkor csak körben állnak, informálisan beszélgetnek, és megpróbálják megtalálni az igazukat.
Példa egy régebbi divanóra: „A barátom, V. J. vett egy szép lovat 1991-ben a vásárban. 17 ezer volt a ló, az akkor szép pénz volt. Csak 12 ezer volt akkor ott nála, de megígérte, hogy a következő vásárban megadja a hiányzó ötezret. Engem kért meg, hogy vállaljam, ha ő nem fizet, én fizetek helyette. Akkor azt mondtam: ez a V. nekem a barátom, jól ismerem. Ha nem fizet jövő héten, én fogok helyette fizetni. Sajnos, a következő hétig semmilyen üzletet nem kötött, nem volt pénze, nem tudott fizetni. A következő vásár Békéscsabán volt. Ahogy odaértem, körbefogtak a cigányok, hogy: Na, komám, te vállaltad, hogy fizetsz! Láttam, hogy nincs mit tenni. Ha nem fizetek, mindkettőnket krisbe tesznek. Fizettem V. helyett. Gyorsan megegyeztünk a cigányokkal, mert nem mondtam ellent. Ami pedig V.-t és a pénzemet illeti, hogy is volt. Nem tudta nekem visszafizetni a pénzt, még a következő hónapban sem. Volt akkor egy szép lova, amit meg akartam venni tőle. Szép sárga csikó volt, 11 ezerre mondta. Aztán így szólt: tudod mit, komám, te egy igaz ember vagy. Kifizetted helyettem a tartozást. Ha most adsz ötöt, viheted a lovamat! Hát ennyit ér cigányok közt a becsület.”
Ha még így sem sikerül megegyezésre jutni, megkezdik szervezni a törvénykezést. Az egyik cigány ezt kérdi a másiktól: „Te kit akarsz?” Ez azt jelenti, kit akar meghívni bírónak a krisére. Erre azt fogja válaszolni, hogy: „Én X.-et. És te? – Én Y.-t hozom.”
A kris két-három nap múlva fog összeülni, hacsak nincs mindenki éppen akkor a helyszínen. A két-három nap akkor szükséges, ha a bíró egy másik városban lakik, és a meghíváshoz, utazáshoz hosszabb idő kell. Amikor mindenki jelen van, keresnek egy nyugodt, semleges helyet. Általában valamelyik félnek a házában vagy udvarán tartják az ülést, de lehet ez árokpart vagy egy vásár nyugodtabb része is. A kris előtt esküt (soláx) tesznek. Arra esküsznek, hogy mindaddig étel és ital nélkül együtt maradnak, míg mindkét felet kielégítően meg nem hallgatták, az igazságot ki nem derítik, és bölcs döntést nem hoznak. Az eskü arra kötelezi a perre menő feleket, hogy az igazat és csakis az igazat mondják. Az eskü alatt nem lehet hazudni. Mikor az esküt mondják, kihoznak a házból egy szentképet. Bizonyos helyeken az eskü a templomban is történhet. Azt mondják, az eskü megszegése nagyon nagy bajt hoz arra, aki azt meg meri tenni. Az eskü kris előtti megtörténte azt is eredményezheti, hogy maga a tanácskozás meg sem történik, mert az egyik fél elfogadja a másik esküvel megerősített elmondását a történtekről.
„Haljon meg mindkét fiam és az egész családom, ha nem mondok igazat!” Vagy: „Dögöljön meg a legjobb lovam még aznap éjszaka, ha nem mondok igazat!”[12]
A bizonyítási eljárás
Az első kérdést – ami mindig ugyanaz – a legidősebb bíró teszi fel: „Mondjátok el testvéreim, hogyan történt az eset!” Nagyon lényeges, hogy a felek beszéde időben nem korlátozott. Annyi ideig beszélnek, amennyit csak akarnak. A romák úgy tartják, hogy az igazságot csak akkor lehet kideríteni, ha a történetet mindenki teljesen elmesélte. Ez a fajta döntéshozatali mechanizmus a szóbeliségen alapul. Írott bizonyítékokat csak különleges esetekben használnak, például ha lóbetegségről van szó, akkor bemutatják az állatorvosok szakvéleményét, vagy például, ha autó hibásodott meg, akkor is szükség lehet a szerelő véleményére.
Az ügyet a lehető legapróbb részletekig megpróbálják elmesélni. Lehet, hogy még az ügyet megelőző hét történéseit is elmesélik, mégsem szakítják őket félbe, türelemmel végighallgatják őket. Minden fontos lehet. Csak akkor állítják meg az elbeszélőt, ha a hallgatók úgy vélik, hogy a tanú vagy a fél nem mond igazat, vagy a válaszai megkérdőjelezhetők: „Hallgass, koma, zöldeket beszélsz!”
Ezért aztán a felek úgy érezhetik, hogy volt lehetőségük a teljes meghallgatásra. Miután mindkét felet meghallgatták, a bíróknak van lehetőségük kérdéseket feltenni, hogy az ügyet tisztán lássák. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden cigány nyelven folyik. A kívülálló semmit nem ért az egész forgatagból. Nagyon gyorsan beszélnek. Sokan azt hiszik, nem is békés megbeszélés folyik, hanem hatalmas vita. Igazából nem vitáznak, és nem kiabálnak, hanem a lehető legmeggyőzőbben próbálják előadni az igazukat. Magyar beszédet nem is hallani.
Mindkét fél hozhat tanúkat. A tanúknak is esküdniük kell – pont emiatt nagyon gyakran előfordul, hogy végül is a tanú nem annak a félnek ad igazat, aki őt a krisbe hívta: olyan nagyon fél az eskü erejétől, hogy csak az igazat meri mondani. Képviseletnek vagy meghatalmazott ügyvédnek nincs helye a krisben. Az ülés órákig elhúzódhat. Legalább 3-4 óra, de lehet, hogy napokat vesz igénybe a legjobb döntés meghozatala. Bár a tárgyalást akár 30-40 ember is hallgathatja, de csak a felek és a bírák – illetve esetlegesen a tanúk – nyilatkozhatnak érdemben. Miután mindenki megérkezett a helyszínre, elkezdik az esküket, ekkor mindenki megnyugszik, tudja ugyanis, hogy, meglehet, hosszú, de belátható időn belül meg fog születni a döntés. A tárgyalás során aztán elszabadulnak az érzelmek: kiabálás, esküdözés színezi a törvénykezést. A rend fenntartása a főbíró feladata. A felek esküdözéssel, térdre bukással, könnyre fakadással akarják a körülállók szimpátiáját kivívni, persze ha valaki ezeket a jeleneteket túlzásba viszi, a közönség kiabál és fütyül. Az is előfordul, hogy a bírák kiküldenek valakit, és arra kérik, ne is jöjjön vissza addig, míg le nem higgad egy kicsit. Különösen a vádlott próbálja majd a hallgatóságot a saját pártjára állítani, mondandóját néha nem is a bírákhoz, hanem a hallgatósághoz intézi.
Döntések és szankciók
A kris akkor hozza meg döntését, amikor a teljes ügyet átlátja. A rangidős bíró hirdeti ki a határozatukat a következő szöveggel: „Sok időt töltöttünk azzal, hogy megvizsgáljuk az ügyet, és mindkét felet alaposan meghallgassuk. Megkérdeztük a tanúkat is, hogy miként vélekednek az ügyről. Azt találtuk, hogy X. hibázott, és Y. nem vétett.”
Döntésük végleges és megkérdőjelezhetetlen. Nincs helye fellebbezésnek. Ami további különlegesség, hogy a döntések hasonló vagy azonos ügyekben nem egységesek. Tendenciát találunk, de az összehasonlítás nem teljesen lehetséges. Nincsenek írott törvényeik. A döntés más és más lehet későbbi hasonló vagy azonos ügyek esetében, mert tekintettel vannak a peres felek családi és anyagi hátterére is. Az igazságosság tehát a kulcsszó. Szigorúak és igazságosak, jobban megbüntetik azt, aki abban az évben már második alkalommal áll a kris előtt, és enyhébben bánnak azzal, aki még sosem követett el hibát.
A körülményeket mindig gondosan mérlegelik. Ezt példázza az alábbi két eset: „Egy hónappal ezelőtt történt ez az ügy, amit most fogok mesélni. Ez egy nagy, igazi kris volt. Könnyű döntés volt, de krist kellett tartani. Engem is hívtak bírónak. Az egyik koma eladott egy lovat egy másik komának. Az eladó A. volt, a másik B. 14 napon belül a ló megdöglött. Az állatorvos megvizsgálta, és kimondta, hogy régi betegsége volt a lónak. Ezt a boncolás is minden kétséget kizáróan megállapította. A krist X.-en tartották, B. vitt engem oda autóval. Elvárta tőlem, hogy segítsek bölcs döntést hozni. Először telefonon hívott, és röviden elmondta az ügyet. Megkérdezte, hogy elmennék-e bírónak, és én igent mondtam. Azt mondtam, hogy kész vagyok meghallgatni az ügyet, és addig kérdezni, míg ki nem derül az igazság. Ekkor meg fogom mondani a döntésemet. Azt mondta, két nap múlva jön értem, és autóval visz X.-re. Hatan voltunk bírók a krisben: jöttek K.-ról, Sz.-ről, F.-ről és én pedig V.-ről. A kris alatt végig józannak kell maradni. Aki iszik, arra nem hallgatnak. Ezt a krist A. házában tartották. A. volt az eladó. Mikor odaértünk, kiválasztották a főbírót, ő volt a legidősebb köztünk. Megnyitotta az ülést, és azt mondta: Jó reggelt, testvéreim. Isten adjon erőt, hogy a legjobb döntést hozhassuk ezeknek a komáknak az ügyében. A gyerekeim és lovaim haljanak meg, ha nem az igazat mondom, és ha nem a legjobb döntést hirdetem ki! A többi bíró és a tanúk is esküdtek. Valahogy így: Az egész családom haljon meg, ha nem az igazat mondom, végig, amíg ez a kris itt tart! Akkor azt mondta a főbíró: Szeretném hallani az ügyet. Mondjátok el, testvéreim, hogy történt! Ekkor A. kezdte mesélni a történetet. Végig ahhoz tartotta magát, hogy a ló egészséges volt, semmilyen hibája nem volt. Azt mondta, régi betegségéről sem tudott. Percekig beszélt. A másik koma azt mondta, hogy a ló köhögött és prüszkölt nála, már amikor hazavitte. Állatorvost kellett hívni, aki több injekciót is adott a lónak. Tanúja is volt rá, hogy a ló már első nap köhögött, amikor bekötötte. De az első koma csak azt hajtogatta, hogy hát lehet, hogy köhögött, de akkor is egészséges volt. Itt fogtuk meg. Elszólta magát. Megállítottuk a beszédben. Nagyon fontos ponthoz ért az ügy. A főbíró kérdezett rá: Hallottad a lovat köhögni, amíg nálad volt? Emlékezz az esküdre, és az igazat mondjad nekünk! A koma így válaszolt: ő megfürdette a lovat. Fürdetéskor meg elmondta, hogy nála a ló elköhögte magát. Ez volt, amivel elszólta magát. Megmondtad ezt a vevőnek? Mondtad neki, hogy adjon gyógyszert a lónak? Nem. Ez elég volt, láttuk, hogy A.-nak nincs igaza. A ló hibás volt, mikor eladta. Néhány perc alatt kimondtuk a döntést. A lovat B. 250 ezerért vette, a komának most 100 ezret kellett visszafizetnie. Hogy miért csak 100 ezret? Miért nem 125-öt? Az lett volna a fele, de B. is hibás volt a maga módján. Mikor hallotta, hogy köhög a ló, azonnal hívnia kellett volna A.-t, hogy ez és ez van, most mit csináljon. Lehet, hogy ha akkor visszaviszi a lovat, és visszakéri a teljes összeget, akkor A. jobb orvost hívott volna, több injekciót tudott volna fizetni, és nem vesztettek volna el egy lovat. Két hétig volt nála a ló, és ez sok idő. Ez volt a döntésünk alapja. Az ítéletet elfogadták, kifizette a százast még ott, azon nyomban. Kezet ráztak és megesküdtek, hogy ez az ügy most már le van zárva, többet egymás közt fel nem hozzák, és nem lesz belőle harag. A mai napig barátok, ismerem őket. A betegség pedig tüdőgyulladás volt. Két független orvos is volt szakértőként a krisben, meg egy, aki a kezeléseket adta. Az egész tárgyalás három órán át tartott, reggel 9-től délig. Nagy ebéd volt utána, és a vesztes fizetett néhány üveg sört is.”
A másik: „Több mázsa szénát loptak tavaly nyáron. A rendőrök forró nyomon keresték a tolvajt. Leállítottak egy cigányt, aki bár egy másik úton haladt, de ő sem tudott elszámolni a nála lévő szénával, igaz csak kevés volt nála, és azt mondta, hogy a sajátja. Nem tudta kimagyarázni. Feljelentették a rendőrök. Érezte, hogy komoly büntetést fog kapni, ezért még a büntetés kibocsátása előtt összehívott egy krist. Addigra ő már kitudta, ki volt az eredeti tettes. Akármennyi legyen is számára a büntetés, ő nem adja ki a tettest. Ítélet született arról, hogy a büntetést a másik fizesse ki, 8-2 arányban. A bíróság százezer forintra büntette a vétlent, pénzbüntetésre. Így nyolcvanezer-húszezer arányban osztották meg, mert így volt igazságos. Ő is lopta azt a kis szénát, csak szerencsétlen volt, hogy olyan kicsivel elkapták. Ezt a cigányok elég, ha tudják egymás közt.”
Végrehajtó hatalom nélkül
Egy ügyben nincs kettős szankció, vagyis az, hogy az állami (gázsó) igazságszolgáltatás és a kris is ítélkezik. Abban az esetben, ha valaki olyan bűncselekményt követ el, amelyet tárgyalhatna a kris, de az illetőt már korábban letartóztatták és elítélték, a közösség meg fog elégedni ezzel a büntetéssel, és nem citálja a felet a tanácskozás elé, miután letöltötte büntetését. A kris által kiszabott büntetés is a bűncselekmény súlyához igazodik. Létezik anyagi és nem anyagi kártérítés, de nem létezik már a halálbüntetés, fizikai megtorlás vagy a testcsonkítás. Gyakran alkalmaznak szorzókat, például a kár dupláját vagy a dupla dupláját kell visszafizetni.
Az ítélet kihirdetése után a felek kezet ráznak. Újra esküt tesznek, most viszont arra, hogy a döntést elfogadják, ezt az ügyet többet fel nem emlegetik, jó barátok és az üzletben partnerek maradnak. A kiszabott kártérítést vagy büntetést megfizetik, és megköszönik a bíráknak, hogy bölcs döntést hoztak. Ekkor pedig gyakran mulatság kezdődik. A vesztes fél állja a mulatság költségeit, általában sört és pálinkát isznak, az asszonyok csirkét vágnak, és abból készítenek ételt. A leggyakrabban a korábban szemben álló felek közt megmarad a barátság, később is kötnek egymással üzletet, akár még aznap este.
A teljes közösség felel az ítélet kikényszerítéséért: nincs a mi fogalmaink szerinti „rendőrség” vagy „végrehajtó hatalom”, amely figyelemmel kísérné az ítélet végrehajtását. Nincs börtön és nincs más szabadságkorlátozó vagy büntető intézmény, csak a közösségi nyomás. Mindenki ismeri az ítélet tartalmát, és egyáltalán egy ilyen komoly ügybe belekeveredni önmagában is nagy gondot jelent. Mindenki tudja, hogy „ügye” volt, sokáig nem mennek vele üzletbe, és ez az elképzelhető legnagyobb szankció annak, aki pl. kereskedésből tartja el magát.
A cigány törvények íratlan törvények, apáról fiúra öröklődnek, mint ahogy sokszor a bírói tisztség is. A fiúnak jelen kell lennie, amikor az apja ítélkezésben vesz részt, hogy megismerje a törvényt és szokást, lássa a formalitásokat, és apja halála után a nyomdokaiba tudjon lépni.
Rákérdeztünk egyszer arra, hogy előfordul-e egyet nem értés a bírák közt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az íratlanság nem vezet-e ellentmondásokra. A válaszadók szerint azonban még sosem volt nézeteltérésük a jó döntés tartalmáról. Ennek az az oka, hogy elsősorban igazságos döntésre törekszenek, és a „jó bírák mindig bölcs döntést tudnak hozni”. Azt is kiemelték, hogy a divano vagy az előzetes egyezkedés során is mindig olyan lesz az ügy kimenetele, ami megfelel a cigány törvényeknek. Hiába nem akar valaki egyezkedni, tudnia kell, hogy a törvény az törvény, és büntetése nem lesz enyhébb, ha kris elé kerül az ügy. A rosszul döntő vagy korrupt bíróra is igen szigorú büntetés vár, ha kiderül, hogy nem jól mondta a törvényt. Egyes adatközlők szerint a vesztes által fizetendő pénz duplájának dupláját kell fizetnie!
A bíró személye
Többször megkérdeztük, hogy mi lehet a legfontosabb szempont, ami miatt valakit jó bírónak tartanak, és gyakran hívnak krisbe. A következő válaszokat kaptuk: „Nem is tudom igazán. Öreg vagyok már, ismerem a törvényt, és megbíznak bennem.” „Nagy becsülete van.” „Fontos, hogy tiszta legyen, büntetetlen előéletű, ne legyen rossz híre, és ne legyenek zűrös ügyei.”
Gyakran a bírák saját költségükön utaznak, azt mondják, ezzel már nem illik terhelni a vesztes felet, de az ítéletet követő lakomán mindig bőségesen megvendégelik őket.
Nincsenek állandó bírák. De bárkit kérdeztünk a közösségben, több embert is meg tudott nevezni, akiről tudja, hogy bírónak szokták hívni. Elméletileg bármelyik roma felnőtt férfi alkalmas arra, hogy bíró legyen, mégis vannak olyan személyes tulajdonságok, amivel ezt ki kell érdemelni. Amikor 25-30 éves férfiakat kérdeztünk, hogy jártak-e már bíróként krisen, így válaszoltak: „Nem, nem – én még túl fiatal vagyok. Amíg az apám él, addig engem nem hívnak. Sokszor én is jelen vagyok, hallom, hogyan csinálják, de én még nem szólhatok bele. Meg kell tanulnom a törvényeket. Apám után nekem kell folytatnom…”
Látnunk kellett azonban, hogy a bírói tisztség nem szükségszerűen öröklődik. Bár N. apja kiváló bíró volt, és mindenki elismeréssel beszélt róla, a fiát nem szívesen hívták. Nem bíztak úgy benne az emberek, mint az apjában. Őt sosem fogják bírónak hívni.
Döntést hozni ugyanolyan nagy felelősség, mint az embereknek ennek a döntésnek alávetni magukat. A döntés a jövőre nézve egy egész család életét meghatározza. Talán ez lehet az oka, hogy vannak olyanok, akik a felkérést vissza is utasítják. Ha egy ügy túl bonyolultnak tűnik, vagy az egyik félről az járja, hogy nagyon indulatos, nem lehet vele beszélni, akkor a bíró azt mondhatja: „Kedves komám, nagyon köszönöm, hogy rám gondoltál, de nem érzem mostanában jól magam. Nem tudok elmenni a tárgyalásodra.”
A bírói visszautasításnak komoly indoka kell, hogy legyen. Lehet, hogy úgy érzi, nem kompetens egy adott ügy megítélésében, vagy éppen valamelyik féllel ő maga is haragban vagy pont üzletben van. Vannak bírók, akik még saját családtagjaik felett is vállalják az ítélkezést. Ezeket tartják a legtöbbre. Aki saját fiára rá mer esküdni, az az igaz ember. A bírónak végig pártatlannak kell maradnia. Ez a legfontosabb szabály.
Minden krisnek van egy „főbírája”, általában ez a legidősebb bíró. Ő nyitja meg az ülést, ő kezdi meg a kihallgatást, és ő tehet fel elsőnek kérdéseket. Neki lesz a feladata az ítéletet kihirdetni is. De ő csak első az egyenlők között. A bírák száma – közösségenként eltérően, illetve az ügy súlyától is függhet – kettő és nyolc közt változik. Az is meghatározza, hogy azonnal hívták-e össze a krist, vagy eltelt néhány nap, hét az ügy megtörténte és az ítélethozatal között.
A tipikus ügyek
A békési oláhcigányok legtöbbje lókereskedéssel foglalkozik. Egy-egy nagycsaládnak 2-30 vagy még több lova van. (Értékük kb. százezer és nyolcszázezer forint között mozoghat fajtától és minőségtől függően.) A lovak adásvételével kapcsolatos ügyek ennélfogva nagyon gyakoriak a kris előtt. Jobban megbíznak egy olyan ember ítéletében, aki maga is lovakkal foglalkozik, sokat tud a lovakról, mint az „állami” döntésekben, amelyek jogi logikáját és szankcióit ilyen speciális kérdésekben nehezen fogadják el.
A legintenzívebb közösségi élet a vásárokon zajlik. Egyedül vásárban fordulhat elő, hogy probléma esetén a krist azonnal összehívják – hiszen itt sok cigány van jelen. Ami valahogy így történik:
„Az egyik koma az előző vásárban beteg lovat adott el nekem. Egy hétre rá találkoztunk a következő vásárban. Mondom ott neki, hogy D. komám, így meg úgy, nem jó lovat adtál te nékem! Nem mondtad meg a hibáját! Nem mondtad, hogy köhög a ló. Itt van most már, visszahoztam a lovat, vissza is adom neked, te pedig fizesd vissza a pénzt, amit én a lóért adtam neked. A koma viszont ellentmondott: – Nem úgy van az, komám! Nálam nem köhögött az a ló. Nem tudtam a betegségről. Ha tudtam volna, megmondtam volna neked a hibáját! Sajnálom komám, de nem adhatom neked vissza a pénzt. Ekkor ért oda egy harmadik koma, mondjuk így: tanú. Hallotta, mit beszélünk, és az eladóhoz fordult: ej, komám, zöldeket beszélsz. Te tudtad, hogy az a ló köhög. Még mondtad is nekem, hogy a lehető leghamarabb túl akarsz adni rajta! Ekkor körbenéztem, és szóltam a többieknek: Gyertek ide, cigányok! Nem tudunk megegyezni. Mondjátok ki ti, hogy járja most már a dolog. Két vagy három ember oda is jött. Én elmondtam nekik az ügyet, aztán megkérték az eladót, hogy ő is mondja el, hogy szerinte hogy volt. Aztán odahívták a tanút, hogy mondja el, mit hallott. Egy órán belül a bölcs cigányok megmondták, hogy nekem visszajár a pénz. D. ott a helyszínen fizetett.”
Ez egy tipikus rövid krisnek a leírása. Nem tudtak megegyezni, de volt egy tanú, aki eldöntötte az ügyet. Az ügy tiszta volt és egyszerű, az ügyletet visszacsinálták. Az, hogy az eladó vonakodott volna visszafizetni a vételárat, nem fordulhat elő. A kris szava szent. Ha a kris döntése ellen cselekszik valaki, az halott. Nem fizikailag, hanem a kereskedésben, a közösség előtt. Elveszti a bizalmat, és senki nem fog vele többet üzletet kötni. Jobban teszi, ha elköltözik, mert ebben a közösségben ő már „senki”.
Ha megvizsgáljuk, hogy egyáltalán milyen ügyeket lehet a kris elé vinni, látni fogjuk, hogy az állam elleni bűncselekmények vagy a magánszemélyek sérelmére elkövetett súlyosabb bűncselekmények (pl. az emberölés) már kívül esnek a kris hatókörén. Ezeket feltétel nélkül az állami bíróság elé viszik, de ha nem vinnék is, oda kerülne a rendőrség vagy az orvos miatt. És ami szintén nagyon fontos: a cigányok által nem cigányok sérelmére, illetve a nem cigányok által a cigányok sérelmére elkövetett bűncselekmények soha nem vihetők a kris elé.
A következő tipikus ügycsoport még mindig kereskedelemmel kapcsolatos: a fiatalabb cigányok, már nemcsak lovakkal, hanem régiségekkel, tollal, használt autókkal stb. is kereskednek. Mindennel, amiben üzletet látnak. Úgy adják-veszik a dolgokat, mint az apjuk a lovakat.
Egy másik nagy „ügycsoport” a házasságokkal és lakodalmakkal kapcsolatban felmerülő nézeteltéréseket hivatott tisztázni:
„Leányszöktetés történt két éve M.-ben. A lakodalomból szöktették el a menyasszonyt. Ötszáz vendég volt ott. A hoppon maradt fiú apja hatmilliót követelt a megbékélésért. 14 nap múlva volt a kris. Nyolc bíró volt. A szöktető szülei azzal védekeztek, hogy már négy éve az ő gyermekükkel járt a lány. A lány is elismerte ezt. A lakodalom megszakadt, a kárt meg kellett fizetni. De csak a kárt. Mást nem.”
A hagyomány szerint a vőlegény családja áll minden költséget. Ez manapság már nagy, milliókra rúgó összeg is lehet. (Az egyik 2001. augusztusi esküvőn a hétmillió forintot is elérte.) Néha a menyasszony szülei olyan drága mulatsagot akarnak, hogy az öregeket kell hívni, segítsenek a szülőknek megegyezésre jutni. Ilyenkor egy rövid krist tartanak, meghallgatják a feleket, és csupán jó szóval próbálnak hatni rájuk, csökkentendő és a házasulandó pár szüleinek pénztárcájához igazítandó a lakodalmi költségeket. Ha valamelyik fél hibájából szétköltözik az ifjú pár, az ellenérdekelt szülők joggal követelhetik az esküvővel kapcsolatos költségeiket.
Dél-békési adatközlőink oláhcigányok, és magukat a masari nemzetséghez tartozónak mondják.[14] Beszélnek magyarul és cigányul is. Jelenlétünkben igen gyakran előfordult, hogy hozzánk magyarul, de egymás közt cigányul beszéltek. Mindenki nagyon készségesnek mutatkozott, mikor arra kértük őket, hogy a romani krisről meséljenek. Nemcsak a saját ügyeiket mesélték el, hanem másokét is, és mindenki fel tudott idézni egy-egy régebbi esetet, amit még apjától vagy nagyapjától hallott. A régi időkben a kris hasonló volt a maihoz, a változások csak a mindennapi életvitel megváltozásának köszönhetők. Nagyon érdekes volt, hogy a nők is sokat tudtak az ügyekről, annak ellenére, hogy régen a nők nem lehettek jelen az eseményen. De többen mondták, hogy ha nyilvánosan „papucskormányt” is kiáltottak volna arra a férfira, akinek a felesége beleszól a férje döntésébe, sok cigány otthon megbeszélte az ügyet a feleségével, a család többi tagjával. Sokszor jó tanácsokat kaptak. Ma már hivatalosan is jelen lehetnek a krisen, néha még bele is szólhatnak.
Jegyzetek
[1] Lásd: Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, Gondolat, 1981, 41. o.
[2] A hazai szakirodalomból lásd: H. Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányai. Budapest, 2000, Kn.
[3] Karl Llewellyn – Adamson Hoebel: The Cheyenne Way. Norman, University of Oklahama Press, 1941, 273-309. o.
[4] Leopold Pospisil: Kapauku Papuans and Their Law. New Haven, Yale University Publ., 1958, 257–289. o.
[5] The American Journal of Comparative Law. Berkeley, California 1997. A folyóirat pl. egy tematikus számot állított össze a témáról.
[6] Erdős Kamil: Cigány – Törvényszék (Romani – Kris). Néprajzi Közlemények, IV. évf. (1959), 1–2. szám, 203–214. o.
[7] Pl. a finn kaale cigányok vérbosszúmodellje. Lásd Martti Grönfors: Institutional Non-Marriage in the Finnish Roma Community and Its Relationship to Rom Traditional Law. The American Journal of Comparative Law, Berkeley, California, 1997, 305–309. o.
[8] M. S. Stewart: Daltestvérek. Az oláh cigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Budapest, T-Twins Kiadó – MTA Szociológiai Intézet – Max Weber Alapítvány, 1994.
[9] M. S. Stewart: „Igaz beszéd” – avagy miért énekelnek az oláh cigányok? Valóság, 1987/1., 49–65. o.
[10] Erdős Kamil: A magyarországi cigányság. (Törzsek, nemzetségek). Néprajzi Közlemények, III. évf. 4 szám. (1958), 152–173. o.
[11] Interjúalanyaink, bár értették mindkét szó jelentését, ők maguk nem használták az Észak-Amerikában élő oláhcigányok által használt kifejezéseket. Lásd: Ronald Lee: The Roma-Vlach Gypsies and the Kris-Romani. The American Journal of Comparative Law, 45. 1997, 361. o.
[12] Egy öreg cigány mesélte az ehhez kapcsolódó történetet, amelyet a mottóban idéztünk. Úgy kezdődött, mint egy régi mese, hogy egyszer, valamikor történt. Még az apjától hallotta ezt a történetet.
[13] Egy öreg b.-i ember mesélt egy asszonyról. Még gyerekkorában hallotta a történetet. A nő megcsalta a férjét, és ezért büntetésül nemcsak a haját vágták le – ez a büntetés még ma is előfordul –, hanem az orrát is. Hallott olyat is, mikor nem vágták le az orrát, csak belevágtak pengével.
[14] Irén Kertész-Wilkinson: The Fair is Ahead Me. Individual Creativity and Social Contexts in the Performances of a Southern Hungarian Vlach Gypsy Slow Song. Budapest, MTA Zenetudományi Intézet, 1997, 28. o.
- Roma-dosszié [7]