„Útban a totális győzelem felé”

Kende Tamás [1]

Egy megye, egy lap, egy alispán

A kistérségünk hagyományos, anekdotázó helytörténeti szakirodalma jószerivel egyáltalán nem foglalkozott azzal a sajnálatos ténnyel, hogy vidékünkön a nyilasok és minden rendű-rangú nemzetiszocialisták támogatottsága országos viszonylatban is kimagasló volt a harmincas évek végén és a negyvenes évek első felében. A jelenség az országos politikatörténet-írás számára nem volt ismeretlen1, ám ennek sem politikatörténeti, sem társadalomtörténeti hátteréről mindeddig nem készült elemzés. A jelen dolgozat a térség sajtójával és nyilvánosságával foglalkozó előtanulmánya kíván lenni egy ilyen elemzésnek.

A Szentendre és Buda Környéke 1944. április 5-i, Útban a totális győzelem felé című vezércikke még véletlenül sem a világháborúval foglalkozott. Pontosabban – a lap szerkesztőségének akkorira már megszokottá vált kifejezésével élve – a „belső front” áttörő és örvendetes eseményét ünnepelte, s egyben mosta egybe a húsvéti feltámadással. Az esemény a sárga csillag viselésének elrendelése volt. Ezt nevezte a lap a feltámadáshoz és a totális győzelemhez vezető út döntő lépésének. „Ha végigtekintünk a zsidóság történetén, abban faji önzést, faji kíméletlenséget és gyűlöletet látunk. [...] Lapunk megindulás óta hirdeti a gömbösi gondolat jegyében a zsidóság ellen meg nem alkuvó harcot. [...] Sok gáncs érte szerkesztőségünket. [...] Ezek a zsidó bérencek egyet elértek: késleltették a totális győzelmet. [...] Találkozhatunk majd olyan sárga csillagossal, akiről csak most derül ki az igazság...”2

És kétségtelen, ha végigolvassuk az idézett lap és jogelődje, a Szentendre – Pilishegyvidék évfolyamait az 1941. januári megindulástól kezdődően 1944 őszéig, igazat kell adjunk a vezércikk szerzőjének: a Szentendre és Buda Környéke valóban a zsidók elleni meg nem alkuvó harc pörölye volt, igaz, amolyan provinciális módon, ahogy az egy vidéki hetilaptól elvárható. A lap provinciális antiszemitizmusa leginkább abban mutatkozott meg, ahogy a szerkesztők absztrakt zsidógyűlölete szisztematikusan a vidéken élő és ott látható konkrét zsidók ellen irányult. Négy éven át, rendszeresen közöltek konkrét zsidók elleni feljelentő cikkeket, híreket, tárcákat. Ezek során mindig egy-egy – névvel, gyakran még címmel is megjelölt – zsidó volt a lap célpontja, míg a zsidóellenes cikkek címzettje legfőképp a hatóság volt. És amikor a hatóság a „közvélemény” nyomására intézkedett – az efféle „megkereséseknek” többször volt foganatja, mint ahányszor nem –, arról a lap mindig akkurátusan beszámolt.3 Az absztrakt zsidóellenesség konkrét megszemélyesítése konkrét községekben, városokban és közösségekben elképesztő következetességgel folyt a lap hasábjain.

Ez nem volt egyedi jelenség a korszak vidéki magyar sajtójában, ám a magyarországi helyi sajtó egészét tekintve távolról sem volt általánosan jellemző ez a fajta provinciális zsidóellenes harc. Ez a Szent­endre és Buda Környékéből is kitűnik. A német megszállás után egy hónappal és a gettósítás előtt majd’ egy hónappal kétrészes cikksorozatot közölt a lap Így írtok ők... a zsidóság érdekében címmel. Ebben részletes alapossággal idézték fel a Budakörnyéki Hírlap ártalmas, úgymond zsidómentegető cikkeit.4 A „zsidó bérenceket” is ugyanúgy szükségesnek vélték megszemélyesíteni, megnevezni, mint a zsidókat. Ebben a lap által következetesen képviselt szellemben természetes eseményként tűnt fel a környék zsidóságának gettósítása. A gettósítást bejelentő cikkben az esemény világ- és kultúrtörténeti dimenziót kapott: „A most folyó háború a zsidók háborúja a keresztény kultúra és civilizáció alkotásai ellen.” A gettósítandó zsidók nem lehettek mások, mint a belső front aktív ellenségei, bomlasztók.5

Ez a szemlélet töményen átitatta a lap számait már a gettósítást és az auschwitzi deportálást, ahogy a lap fogalmazott, a „totális győzelmet” megelőző években is. Hangsúlyozni kell, nem pártlapról, nem hivatalos nemzetiszocialista, nyilas újságról beszélünk, hanem egy vidéki társasági, közéleti hetilapról. Olyanról, amelyik az előfizetői és vásárlói közönségének készült, a közönség számára érdekes és fontos helyi társasági, közéleti, politikai, gazdasági, kulturális és sporthírekkel, tudósításokkal. Talán a sporthírek kivételével minden hagyományos helyi sajtóműfajban rendszeresen megjelent a lap által büszkén vállalt zsidóellenes harc motívuma.6 A zsidóellenes gazdasági rendeletek, törvények kapcsán magától értetődő természetességgel jelentek meg közlemények az újra felosztható vagyontárgyakról, ingatlanokról. A közönségi és közösségi hullarablás a lap hasábjain még a helyi zsidóság életében megkezdődött.7

A hatóságok – és különösen Pest-Pilis vármegye alispánja, a szélsőségesen antiszemita, nemzetiszocialista Endre László – felé kacsingató módon zsidóellenes harci orgánum nemcsak a helyi, de a vármegyei „illetékesekkel” is rendszeresen összejátszott. Endre Lászlót a lap megindulásától kezdődően kritikátlan tisztelettel tüntette ki. A megye más, hagyományosan konzervatív lapjai Endre – gyakran alkotmányellenes, törvénytelen – zsidóellenes intézkedéseit csak ismertették, ám itt tárgyalt lapunk ezeket minden alkalommal hangosan üdvözölte.

Endrét Pest vármegye közgyűlése 1938. január 11-én választotta alispánná. Endre szélsőséges, nemzetiszocialista, zsidóellenes nézetei ekkoriban nemcsak a megyei és az országos közélet előtt voltak közismertek, hanem a Budapesten szolgáló diplomáciai testület számára is tudottak voltak.8 Endre politikai nézeteinek és emberi tulajdonságainak ismeretében választotta őt a vármegye „közönsége” – törvényhatósága közgyűlése – alispánná. Beiktatásakor elmondott beszéde azok számára is egyértelművé tette kreatív viszonyát a joghoz és alkotmányossághoz, akik előtt ez még ismeretlen volt. A főispánnak az alkotmányosságra emlékeztető szavaira felelve „természetesnek mondotta a magyar alkotmány tiszteletét és a törvények szigorú betartását, hiszen nem merev ez az alkotmány, és a nemzet egészséges fejlődése nem engedi meg a magyar alkotmány félre tételét, a kívánatos fejlődés az alkotmányosság keretein belül mindig megtörténhetik.”9 Az alkotmány Endre László-féle kreatív értelmezése 1944 tavaszán vált egészen tragikussá, amikor az alispán már a királyi belügyminisztérium államtitkáraként foglalkozhatott a „totális győzelemmel”. Ám addig is az általa vezetett megyében alispánként kicsiben kísérletezett a zsidókérdés megoldásán. Még Pest megyei alispánként vetette 1942-ben papírra A zsidókról címet viselő írásában, hogy „(a) tét túlságosan nagy. Élet vagy halál. Vagy ők, vagy mi. Számoljuk le tehát velük úgy, hogy a zsidó világuralom álmát örökre törölhessük szótárunkból és mindnyájunk emlékezetéből.”10 Endre a zsidósággal világ-, de legalábbis európai méretekben kívánt leszámolni. Kistérségünk Endrét megváltóként üdvözlő sajtója ebben nemcsak lelkesen kiszolgálta, de aktívan összejátszott vele. Ennek az összjátéknak is betudható, hogy a „totális győzelem”, a vidék zsidóságának deportálása banális, elfogadott – néhány helyen, így például Szent­endrén egy hangos kisebbség körében11 kifejezetten ünnepi – eseménysorrá lett 1944-ben.

Ennek az említett összejátszásnak jellegzetes példája volt, amikor 1942 augusztusában, a fürdőszezon vége felé a csillaghegyi Árpádfürdő éttermében, az étterem bérlője helyet kívánt biztosítani egy helyi érdekű, műkedvelő antiszemita színdarab bemutatásának. Tóth Mihály csillaghegyi nagykereskedő Küzdj és győzni fogsz címmel írta s egy dr. Bánhegyi nevű, helyi műkedvelő zenész zenésítette meg az antiszemita operettet, amelyet a környék ismert színészei terveztek előadni az Árpádfürdő éttermében. A színdarab bemutatását a fürdő tulajdonosai nem engedélyezték az étterem bérlőjének, amiről a Szentendre és Buda Környéke felháborodott hangon tudósított nagy terjedelemben.12 A cikk szerint a fürdőtulajdonosok elutasítása mögött az a félelmük állt, hogy az antiszemita darab bemutatása következtében a fürdő zsidó bérlői és vendégei máshova mennének, s őket kár érné. A lap meglepve kérdezte, hogy miként lehet 1942-ben zsidókat akár így is védeni?

Önmagát és az olvasóközönséget megnyugtatandó egyidejűleg arról is tudósított a cikk írója, hogy a közismerten „soha meg nem alkuvó főjegyző” minden bizonnyal megtartatja az előadást az Árpádfürdő éttermében. Mint az újság következő számából kiderült, ez nem volt teljesen igaz. Még a főjegyző sem volt képes a fürdőigazgatóság és az étterem bérlője között fennálló polgárjogi viszonyt olyképp módosítani, hogy kierőszakolja a tulajdonosok beleegyezését a darab előadásához a tőlük bérelt étteremben.13 Az olvasók azonban értesülhettek arról is, hogy a darabot mégis bemutatják, egy másik csillaghegyi vendéglőben. Az eseményről lelkesülten beszámoló következő lapszám olvasója megtudhatta, hogy valóságos, Csillaghegyen is túlnyúló jelentőségű társadalmi és politikai esemény lett a Tóth–Bánhegyi-szerzőpáros zenés darabjának a bemutatója. A műkedvelő színdarabot külön műsor vezette fel, amelyet Böhm János – a soha meg nem alkuvó – főjegyző nyitott meg. A nagyszámú közönség első sorában tüntetőleg megjelent a megye alispánja, Endre László is, aki az előadást követően személyesen gratulált a szerzőknek.14

Endre Lászlóról közismert, hogy alispáni működése során az érvényben lévő alkotmány és törvények kereteit messze túlfeszítve igyekezett érvényt szerezni szélsőségesen zsidóellenes politikájának az általa vezetett vármegyében. Ennek legismertebb példája az a később törvénytelenség miatt visszavont rendelete volt, amelynek értelmében 1941. május 5-én kitiltotta a megye fürdőiből, strandjairól a nem helyi – Pest megyei – zsidókat.15 Ugyanő volt az, aki megpróbálta kötelezni a megye zsidó kereskedőit boltjaik megjelölésére, mely kísérlete szintén közismert a szakirodalomban. Kérdéses lapunk viszont egyöntetű lelkesedéssel üdvözölte Endre eme, utólag törvénytelenség miatt visszavont zsidóellenes intézkedéseit, ahogy részletesen beszámolt arról is, hogy az alispán kezdeményezésére és személyes részvételével Szentendrén 1941 júniusában népművelésügyi vezetőképző tanfolyam ürügyén milyen „tudományos” zsidózás is folyt. E tudósításból is kitűnik, mit is értett Endre népművelésen, és a népművelésügyben mit tartott a legfontosabb kérdésnek. A rendezvényen a népművelésügy vidéki szakemberei mellett megjelent Szentendre és a járás teljes tisztikara. A tudományos ismeretterjesztést generáló esemény fő műsorszáma Méhely Lajos faj­biológus előadása volt, amelyben az előadó arra jutott, hogy „Madagaszkárt még Isten is zsidó otthonnak teremtette”.16 A nyíltan fasiszta fajbiológus ekkor már egy évtizede kigolyóztatott a magyar akadémiai tudományból, ám a műkedvelő fajtudományokkal személyesen is foglalkozó Pest megyei alispán felkarolta őt is, és jelentős közönséget szervezett számára, az adott esetben Szentendrén. A fajtudós Endre 1942-ben újra kiadott, A zsidókról című innen-onnan összeollózott förmedvényéhez írott előszavában „nemes és fölötte szükséges felvilágosító munkának” nevezte „az ő nagyon tisztelt barátja” áltudományos zsidózását.17 Endre személyesen is igyekezett hozzájárulni a korszerű fajtudományok terjesztéséhez. A rendezvényen ő is beszédet tartott, amelyben a pozitív és negatív fajvédelemről szólva kijelentette, hogy: „pozitív a hathatós egészségvédelem, ezt szolgálja a Zöld Kereszt, és negatív a kártevőktől való megtisztítása fajtánknak. Ezt célozza a már megjelent két zsidótörvény és a most jövő harmadik. … Érdekünk azok [azaz a zsidók – K. T.] megrendszabályozása és elhelyezése valahol.”

A nép(művelési) gyűlésen Endre és Méhely egybehangzóan hirdette, hogy a zsidóság mint olyan kártevő fajta, olyan, amelynek kollektív eltávolítása egyszerre korparancs és fajbiológiai, fajhigiéniás szük­­ségszerűség. 1941 nyarán még „csak” a Mada­gasz­kárra történő kitelepítésben látták a korparancs teljesítését. A zsidókérdésre és Endre zsidóügyi tevékenységére figyelmes helyi sajtó nemsokára át is vette a Madagaszkár-témát, ám annak helyi értelmezése – a szo­kásos harcias provinciális módon – nélkülözött mindenféle áltudományosságot. A harmadik zsidótörvényt – amelyet hivatalos szemérmességgel csak Házassági törvénynek hívtak18 – hírül adó Szentendre és Pilishegyvidék a megszokott helyi érdekű, pogromhangulatú kishírében a lap által folyamatosan támadott békásmegyeri gyárigazgatón köszörülte nyelvét az Ahol nem értik az idők szavát alcímmel.19 Az idők szavát tolmácsolandó fogalmazott úgy az újság, hogy „[no] majd megtaláljuk az elveszett »egyensúlyt« valahol Madagaszkár szigetén. És ebben szívesen segítünk.”

Népművelési és helytörténeti kitérő

A népművelés Endre László-féle értelmezésére jellegzetes példa az Ezer év Pest Vármegye földjén című, nagy példányszámban megjelentetett népszerű képes vármegye-történeti összefoglaló könyv, amelynek az alispán nemcsak felelős szerkesztője volt, de a kötet összeállításában is aktívan részt vett.20 A könyvet Pest Vármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága adta ki. A drága és gazdag kivitelezésű népszerű megyetörténet nagyobb részét a jó minőségű illusztrációk teszik ki. A politikatörténeti fókuszáltságú helytörténetben minden korszakkal kapcsolatosan kiemelt szerep jutott a mindenkori – a szerzők által vélt – zsidópolitikának, az Árpád-házi királyoktól egészen 1941-ig. A könyvben jószerivel a zsidókérdés az egyetlen folyamatosan visszatérő téma. Álljon itt néhány idézet annak illusztrálására, miként is nézett ki az alispáni ihletésű hivatalos vármegyei helytörténet: „II. Endre 1222-ben az elégedetlenkedő nemesség követelésére kiadta az Aranybullát, mely alkotmányunk egyik alapköve lett. Szomorú emlékű uralkodása alatt a zsidóság száma megnövekedett. A pénzügyigazgatást kezükre játszották, és rövidesen a király és tanácsosai védelme alatt minden téren hallatlan befolyásra tettek szert. Ez is mutatja, hogy míg kiváló és nagy királyaink a zsidókkal szemben felléptek, ellenük szigorú törvényeket hoztak, addig gyönge vagy szerencsétlen uralko­dóink alatt a zsidóság megerősödött és befolyáshoz jutott.”21 Természetesen a mohácsi vész és a török uralom felvezetésénél sem hiányzott ez a téma. A kora­újkor döntő helytörténeti folyamatait így vázolja a kiadvány: „Vármegyénkben 1690-ben, az alispán jelentése szerint, egyetlen zsidó sem lakott. 1720 körül az országban is csupán 11 ezer zsidót találunk, 1785-ben pedig már 75.000-re nő a számuk. Bevándorlásukat nagyban előmozdította az, hogy főuraink védelmükbe veszik őket. Pártfogójának a zsidó adót fizetett, ezért az őt és ügyeit, különösen a megyei hatóságok előtt támogatta.”22 Ugyanott II. József kártékonyként bemutatott uralkodásáról így ír kötetünk: „Halála évében, 1790-ben rendeleteit eltörölte, és a régi rendet állította helyre. A beszivárgott zsidóság azonban már itt maradt az ország nyakán. [...] A zsidóságnak II. József alatt elkezdődött be­özönlése tovább tartott és ijesztő méreteket öltött. Ez az élelmes, lelkiismeretlen s a magyarságtól annyira idegen lelkületű kártékony faj először a ke­res­kedelemre vetette magát, és munka nélkül is ha­tal­mas vagyonokat harácsolt össze.”23 A XX. század eleji történelem legfontosabbnak tartott mozzanatára is fényt derít a népszerűsítő helytörténeti munka: „A zsidóság a nyugatról beszivárgott marxista eszmékkel fertőzi a magyar munkásságot. Ezeket az eszméket nemcsak az ipari munkások, hanem a falvak népe között is elhinti. Így készítették elő a talajt ahhoz, hogy az 1914–18. évi háború ne győzelemmel érjen véget, hanem, hogy hadseregünk bomlá­sával, országunk romlását és szerencsétlenségét is előidézzék.”24 Az első világháború végének öszszeomlása, az 1918–1919-es forradalmak, majd Trianon is természetes módon alkalmat adott szer­zőinknek a jól ismert zsidó-, bolsevik- és sza­bad­kő­műves-ellenes toposzok sorolására. Népművelőink szerint a Magyarországot ért összes baj – ahogy a kötet szerint már évszázadok óta – ez­úttal is a zsidóság tevékenységének és létezésének az eredője. De annyi balszerencse után a fényes közelmúltról és jelenkorról már egészen más hangnemben írtak kötetünk szerzői.

„Ebben a magyar faj uralmáért folyó küzdelemben Pestvármegye csak történelmi elhivatottságának megfelelő úton jár, amikor az elsők között küzd. Ezen a téren kifejtett munkássága példát mutat az országnak. Különösen értékes munkásságot fejtett ki vármegyénk a katonai szervezkedés előkészítése terén. Akkor, amikor a Trianoni szerződés miatt tilos volt honvédelmünk fejlesztése, felállítja a MOVE lövészcsapatokat. A gyerekkorát élő Levente-intézmény és a Vitézi Rend megszervezését hathatósan elősegíti, és nagyban hozzájárul mai honvédelmünk alapjainak a lerakásához. [...] Vármegyénknek nemcsak a honvédelmi, de a közegészségügy terén felállított és szociális irányú intézményei nem kis részben példájául szolgáltak az utóbb törvényhozás útján országosan életbeléptetett intézkedéseknek. Munkásságát kiterjeszti közgazdasági térre is, és ezen a vonalon is szolgálja a magyar faj védelmet. Általában az utolsó években e téren kifejtett működését mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy vármegyénk nemcsak szigorúan őrködik a magyar faj védelmét célzó törvények végrehajtásán, hanem a fajvédelem érdekében mind újabb és gyökeresebb intézkedéseket sürget és valósít meg a maga törvényes hatáskörében.”25

A vármegye „öntevékeny” zsidóellenes fajvédő politikája világtörténelmi jelentőséget és kontextust kapott szerzőinktől:

„Az 1938-as esztendővel elérkezett nemzetünkre a nagy próbatétel ideje. A két évtizeden át látszólag mozdulatlan Európa újabb vajúdás korszakába lépett. A világ zsidó szabadkőművessége által reánk és szövetségeseinkre erőszakolt páriskörnyéki békeszerződések rendszere eresztékeiben recseg és ropog. Hitler német vezér és kancellár térdre kényszeríti Cseh-Szlovákiát, a bécsi döntés visszaadja számunkra a Felvidék egy részét. A tárgyalások sokáig nem bíztatnak békés megoldással, ezért a nemzet felkészül, hogy jogait fegyverrel érvényesíti. Vármegyénk is talpra áll, a MOVE-lövészcsapataiból számos zászlóaljat ad a szabadcsapatoknak. Vármegyénk lakossága a megye tisztikarával együtt vett részt a felkelésben. Fiaink 1938-ban ott vannak a Felvidék, majd 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Erdély visszavételénél. Közben kitör a méreteiben az elsőt is felülmúló világháború. 1941 tavaszán az áruló jugoszláv kormány parancsára hazánk ellen is megindul a légi haderő támadása. Vármegyénk területén Halast is jugoszláv repülőgépek támadják meg. Honvédeink visszafoglalják a Délvidék egy részét, Jugoszlávia a másik trianoni utódállamhoz, Cseh-Szlovákiához hasonlóan, alkotó elemeire bomlik. 1941 nyarán a zsidó vezetés alatt álló vörös bolsevista Oroszország is belép a háborúba, hogy a zsidó világuralom megvalósításához a katonai döntést biztosítsa. [...]”26

A „népművelést” Pest vármegyében Endre László alispánságát megelőző bő évtizedben senki nem fogta fel az áltudományos, zsidóellenes nézetek terjesztési eszközeként. A Pestvármegyei Népművelés című folyóirat néhány hónappal Endre alispánná választása előtt szűnt meg, ám 1929 és 1937 között megjelent számaiban nem szerepelhettek olyan szövegek, amelyeket Endre és elvbarátai propagáltak. A folyóirat egy 1934-es számában olvashatjuk, hogy milyen az igazi népművelő: „nemzeti és keresztény világnézeten épült erkölcsi jellem. [...] Nap legyen a népművelő, amely küldi a szeretet és a meleg sugarait, de nem alacsonyodik le.”27 Ezen a kedélyesen felvilágosult konzervatív szemléleten változtatott a megyei népművelés terén is Endre László alispán, úgy is, mint a vármegyei népművelés felügyelője. Míg korábban a hagyományos népművelés keretein belül rendszeresen közöltek a mezei és kerti kártevők elleni védekezésről ismeretterjesztő cikkeket agrárszakemberek, kertészmérnökök, az új kurzusban a kártevők elleni harc egyértelműen a zsidókérdéssel vált azonossá.

Érdekes, hogy idézett lapjaink és az Endre ihlette népművelésügyi kiadványnak a zsidókérdésen kívül volt még egy közös témája. Ez nem volt más, mint a Pomázon élő, műkedvelő régész, Sashegyi Sándor Holdvilág-árokban folytatott, Árpád fejedelem sírját kereső ásatásai. Az ásatásokról lapunk rendszeresen beszámolt, Sashegyi több tucat cikkét közölte. Ez a lap adta először hírül, hogy Sashegyi megtalálta Árpád sírját. Az Endre főszerkesztette vármegyetörténet – bár annak publikálásakor már komoly tudományos kételyek merültek fel Sashegyi ásatásainak eredményével kapcsolatban28 – kész tényként közölte, hogy Árpádot az ország szívében, Pest megyében, azon belül is a Holdvilág-árokban temették el.29 Minderről elsőként a Szentendre – Pilishegyvidék tudósított elsőként. A lap híradásai szerint az alispán kitüntetett figyelmén túl pénzzel és folyamatos gesztusokkal is támogatta Sashegyi kutatásait.30 És talán az is a Sashegyi vezette ásatásokkal és Endre világnézetével31 lehetett összefüggésben, hogy Pest megye első önálló megyei történeti múzeumát az alispán épp az akkorra városi és járási székhelyi rangját elvesztő Pomázon szándékozott megalapítani, Egy időben a Sashegyi-féle ásatások megindításával.32 Erről is a helyi sajtó számolt be elsőként.33 Ebben kétségtelenül megnyilatkozott a lap és az alispán közötti kölcsönös segítség, összjáték.

Visszatérve helyi lapunkhoz, annak „szíves segítsége” a továbbiakban sem maradt el, ahogy nem maradhatott el Endre László még inkább szíves segítsége vidékünk lapjának és közönségének a zsidóság ellen vívott következetes harcához. A kölcsönös segítség jegyében egyre-másra jelentek meg a lap hasábjain, hol a címlapon, hol csak a kis „színes” hírek között a harcos zsidóellenesség provinciális lenyomatai. Ez a provinciális rasszizmus, antiszemitizmus a fent említett kölcsönös segítség fényében bátran nevezhető egyben providenciálisnak is. És mint már számos példából is kitűnhetett, ez a „segítség”, jellemző módon és leggyakrabban nem eseményeket követve, hanem azokat megelőzve és megelőlegezve jelent meg vidékünk közönségi és közösségi lapjának hasábjain. Az Endre fentebb idézett negatív fajvédelmi koncepciójáról tudósító lapszám közölte a Házasságokról szóló törvény módosítása – vagyis a harmadik zsidótörvény – eljövetelének hírét. Ez a hír a lap olvasóit semmilyen szempontból nem lephette meg. A törvény életbelépéséről majd csak augusztus közepén számol be lapunk, ám annak elkerülhetetlenségéről részben – igaz, már nem sokáig – vezető megyei politikustól34, illetve a provinciális rasszista sajtó szokásos életképeiből, híreiből értesülhetett a lap közönsége. Jellegzetes megjelenési formája volt ez utóbbinak az a lap újság­írója által leírt, Budapesten – állítólagosan – megtörtént eset, amelynek során egy vegyes felekezetű pár igyekezett még a törvény hatályba lépése előtt bejegyeztetni házasságát. Az utólag cinikusan és kegyetlenül gúnyosnak nevezhető zsurnáléletképnek egyetlen emberi és emberséges szereplője nem találtatott, sem az árja, sem a párja.35 Ezen persze nincs mit csodálkozni, hisz lapjainkban még a konkrét – az olvasóközönség számára ismerős vagy ismerhető – zsidóknak sincsenek soha emberi tulajdonságaik, vonásaik, gesztusaik, szavaik, s ha esetleg nevük van, az csak, mint X vagy Y zsidóé lehet. Hangsúlyozni kell, hogy a lapszerkesztők és a lap olvasói számára gyakran ismerős, a kisváros, község utcáin, üzleteiben, a vasútállomáson, a piacon, a munkahelyen vagy épp a strandon látott, a szerkesztőkkel és az olvasókkal sokszor együtt élő, konkrét zsidó honfi- és polgártársakat dehumanizáltak, neveztek ki belső ellenségnek, kártevőnek – s a kártevővel mindenki tudta, mi a teendő. Méghozzá akkor, amikor Magyarország még jó ideig nem állt idegen megszállás alatt. Újságjainkat nemhogy nem a megszálló németek, de még csak nem is a főváros nyilas és nemzetiszocialista vezetői szerkesztették, írták. Helyben készült sajtótermékek voltak, helyi érdekekkel, helyi fogyasztásra. Műfajuk a zsidóság elleni következetes és önkéntes harcukban a feljelentő életkép és a feljelentő hír volt, vegyítve az alispán notórius zsidóellenes kirohanásaival és rendelkezéseivel, valamint az országos zsidóellenes intézkedések ismertetésével.

A rövid életű Magyar Élet

Nem igaz persze, hogy szűken vett térségünk sajtója kizárólag fasiszta, antiszemita, nyilas és nyilasbarát újságokból állt. A Szentendrén szerkesztett, 1934 januárja és 1938 vége között megjelent, eredetileg NEP-irányultságú, kifejezetten helyi érdekű hetilap, majd kéthavonta megjelenő periodika, a Magyar Élet – bár szerkesztői és az említett lapok szerkesztői között volt átfedés36 – például nem tüntetett harcos zsidóellenességével, mi több: a lap irányultsága kifejezetten náci-, nyilas- és szélsőségellenes volt. Ahogy lap egyik vidéki levelezőjének 1936. augusztusi írása fogalmazott a Magyar Életről (és metaforikusan a magyar életről), az nem volt más, mint „becsületes, elmaradhatatlan, realisztikus, levegőt és napfényt óhajtó és követelő… kedves, szimpatikus szellemi fegyver”.37 Hogy a lap nem élt tovább 1938 októbere után, minden bizonnyal irányultságából is fakadt. A lapot sem közönsége, sem a járás és a vármegye hatóságai nem tudták vagy nem akarták eltartani. Ez volt az a lap, amelyik az első zsidótörvényről a környéken egészen eltérő hangnemben tudósított. Már magát a törvényt is úgy adta hírül címlapján, hogy a „zsidótörvény miatt körülbelül 13 ezer ember veszíti el kenyerét”.8 A címlapon tüntető módon fogalmazó lap szerint embereket érintett az első zsidótörvény, és ez a megfogalmazás alapvetően megkülönböztette e lapot társaitól. Ugyanezen lapszám a hír „emberséges”, empatikus közlésén túl vezércikket is szentelt a témának. A cikk szerzője nemcsak az emberiségbe emelte vissza az érintett zsidóságot, de a nemzetbe is: „Sokkal nagyobb és sokkal magasztosabb cél előtt állunk, minthogy pártoskodjunk, felekezeti harcot vívjunk. […] Kéz a kézben, kemény szavakkal, elszánt akarattal meg kell mutatnunk, hogy Magyarok vagyunk. […] És ami fő, ne zsidózzanak azok, akik ebben örömüket lelték, mert a magyar zsidóság az első jelre ott lesz, sőt már ott is áll a katolikus, a református, az evangélikus hitvallású magyar katona mellett, hogy megvédje hazáját, hogy visszaszerezze a Felvidéket és azután a többi édes Magyar Földet.”39 Ez a szemlélet, párosulva manifeszt antifasizmussal és nyilasellenességgel, már kezdetektől sajátja volt a lapnak.

1934 novemberében törvényhatósági bizottsági tagválasztást tartottak Pest megyében, s a környéken – a pomázi járásban és Szentendrén – a hivatalos jelöltekkel szemben vezető nyilasok, Csia Sándor és Kiss Károly indultak. A lap vezércikke Vigyázz az urnák előtt címmel jelent meg. A cikk szembeállította a csendes Szentendrét a fasiszta propagandától hangos járással, majd így folytatta: „Csakis olyan férfiak lehetnek követeink, akik ellent tudnak állni úgy a nyílt ellenség támadásának, mint az álnok képmutatók macskadorombolásainak. Csakis olyan igazi magyarokra eshet a választásunk, akik minden széttagoló statisztikai adathalmaz dacára sem tudnak különbséget tenni magyar és magyar között. Csakis azok lehetnek népünk küldöttei, akik sosem voltak az osztály- és felekezeti harc konkolyhintői. […] Ne engedjük, hogy a csonka te­rület kilencmillió magyarját idegen eszmék felda­rabolják.”40

A Magyar Élet nem állt egyedül a vármegye sajtójában ezzel a hanggal. Ám ez a hang kistérségünkben épp akkorra halkult el, amikor erre a legnagyobb szükség lett volna. De ez a megfogalmazás történelmietlen, hisz valódi szükség, valódi kereslet erre a hangra épp a zsidótörvények meghozatalakor, a nyilasok és mindenféle fasiszták előretörésekor, Endre László hivatalos antiszemitizmusának kibontakozásakor megszűnőben volt. És ha a Magyar Élethez hasonló hangvételű, monori Pestvidéki Hírlap nem is volt kénytelen megszüntetni tevékenységét, ám irányultságán, hangvételén alaposan változtatott ekkoriban, igaz, a Dunakanyar és a Pilishegyvidék korabeli lapjainak radikalizmusát sosem érte el. A filoszemitizmustól mindig is távol álló újság 1938. karácsonyi számában a zsidótörvény kapcsán így fogalmazott: „Nem a zsinagógák ablakait kell beverni, hanem keresztény elvek szerint átszervezni a gazdasági életet!” Külön óvott a lap a náci Németország zsidópolitikájának utánzásától, mert ott „ellenségnek kezdték tekinteni a kereszténységet”.41 Magyar és keresztény szempontból kritizálta a keresztényellenes, idegen érdeket szolgáló horogkereszteseket. 1938 márciusában, az Anschlusst követően és március 15-ét közvetlenül megelőzően Magyar Testvér! címmel közölt a lap cikket. A cikk szerzője így szólította magyar testvérét: „Tépd le melledről, ha rajta van, idegen érdekek István királyunk koronájáról másolt, kitekert keresztszimbólumát, s helyezd helyette el nemzeti színű, magyarságodat valló jelvényünket. Vigyázz, mert a kivetett horogra Te is ráakadsz, és hiába vergődöl, a kegyetlen nemzetközi halász pórázra fűz és magának megtart. Ne kovácsolj az Isten keresztjére nyilakat, és ne alakíts magadnak az idegen érdekekből bálványokat. […] Ne tekintgess se Nyugatra, se Keletre! […] Testvér vigyázz! Horogra soha ne akadj!”42

A Dunakanyar másik központjában, Vácon ebben az időben két lap jelent meg rendszeresen: az önmagát hangsúlyozottan a polgárok lapjaként meghatározó – kétségtelenül polgári – Váci Hírlap és az attól jobbra álló, a rendszeresen a Baross Szövetség hangját közvetítő Váci Élet. E két helyi sajtótermék átolvasása után még inkább feltűnő a Pilishegyvidék és Szentendre környéke sajtójának radikálisan zsidóellenes hangvétele, és kritikátlan elfogultsága Endre László alispán irányában. Még a keresztény polgári irányultságú Váci Hírlapnál jóval jobbra álló Váci Élet sem folytatott olyan konkrét, helyi zsidók elleni uszítást, mint amilyent térségünk lapjaiban rutinná váló rendszerességgel olvashattunk. Az esetek többségében az országos, a városi – de nem a vármegyei – zsi­dó­ellenes törvények, rendeletek közlésére szorítkozott a Duna túlsó oldala szélsőjobboldalának lapja.43 Antiszemita írásainak sosem volt műfaja a konkrét zsidók elleni feljelentgetés, az uszítás.44 A zsidóellenes intézkedéseket nem kommentálta a lap, nem fordította azt le a helyi viszonyokra és ismerős emberekre. Amikor a Baross Szövetség zsidóellenes javaslatait közölte a lap, akkor is mindig absztrakt zsidókról beszélt, s a javaslatok minden esetben az ország más városaiból hozott példákon keresztül fogalmazódtak meg.45 A Váci Hírlapban pedig egész egyszerűen még ez a fajta absztrakt zsidózás is elképzelhetetlen volt. A váci polgárság lapja nem ismerte azokat a műfajokat, amik a Dunakanyar másik felén virágoztak ekkoriban. Pedig ez is helyi, közönségi lap volt.

„Magyar testvér”

Míg például a monori Pestvidéki Hírlap szerzője attól óvta „magyar testvérét”, nehogy felakadjon a nyilas és horogkeresztes csalira, addig kistérségünk vezető orgánuma, a Pilishegyvidék – Budakörnyék, igaz két és fél évvel később, egészen eltérő hangnemben fogalmazott a kérdésről. 1940 novemberében Pilisvörösváron községi választásokat tartottak, amelyen a helyi nyilasok elsöprő győzelmet arattak. A község képviselőtestületébe kizárólag nyilas jelöltek kerültek. Az erről tudósító újságcikk az 1939 óta a térséget az Országgyűlésben képviselő nyilas dr. Csia Sándort „országgyűlési képviselő-testvérnek” nevezte.46 A lapnak ezt a gesztusát néhányan kifogásolták, hárman pedig emiatt le is mondták a lap előfizetését. Erre feleletül közölte a lap Testvér! című vezércikkét. Ebben emlékeztetett a két héttel korábbi tudósításra, melyben testvérnek nevezték a nyilas Csiát. Majd beszámolt arról, hogy ezért a járás egyik tanítója, és „két, állítólag intelligens vezető ember” lemondta a lapot. A helyi értékű eseményt lapunk vezércikke újabb intellektuális pogromra használta fel. Így fogalmazott: „Mi kitöröljük azok neveit az előfizetők közül, akik lemondták a lapot, harag nélkül, de mint magyarok, számon tartjuk a gyűlöletet a másik magyarral szemben. S ezek után itt jelentjük ki, hogy aki nem érzi magával egytestvérnek ennek a Hazának minden dolgozó, küzdő, becsületes magyar és keresztény polgárát, az mondja le sürgősen a lapot. […] S nagyon örülnénk, ha a tisztességes emberek köréből önként válnának ki azok, akik magukra nézve nem tartják megengedhetőnek, hogy testvérek között éljenek, akik nem kérnek a testvéri közösségből, a testvéri és faji szeretetből, s nem kérnek a tisztességből.”47

A faji szeretetet és a „testvéri” tisztességet hirdető, a térségünkben legpatinásabbnak számító sajtótermék, a Pilishegyvidék-Budakörnyék Endrét Pest vármegye első emberének, a magyar nemzeti és faji gondolat első harcosának és vezérének nevezte 1940-ben.48 Endre László iránti rajongása az alispánná választását köszöntő vezércikkből is kitűnik. A cikk levél formában íródott, s címzettje helyi messiásként tűnt fel az olvasók előtt: „Alispán Úr! Testvéri szeretettel köszöntjük. Vártuk Önt nagyon szívünk minden melegével. Csakis Önt vártuk. Mert nekünk nagyon régen megígértetett, hogy valaki eljövend. […] Alispán Urunk! Az életünkből eltelt húsz esztendő, és mi még nem is éltünk […] Tele vagyunk már mindennel, amit úgy hívnak, szebb jövő! Mi szebb jelent óhajtunk és akarunk!”49 Ugyanebben a lapszámban lírai riportázs támasztja alá az ádvent utáni hangulatot: „...Szerte a járásban, ahol csak megemlítjük a választást, felcsillan az emberek szeme, és bizakodóvá válik a kimondott szó a jövőt illetően.”50 Endre „eljövetelének” ilyetén tálalása a kistérségi társasági sajtó mellett kizárólag a nyilas sajtóra volt jellemző. Az Első nyilas kalendáriumban Fiala Ferenc idézte fel egy évvel később az 1938. januári „ádventi” érzést: „A lelkek vágyakozása csodálatos erőket szült… Január 11-én olyan esemény történt, amely a jobboldali közvéleményt boldog örömmel tölti el. Pestvármegye 142 szótöbbséggel alispánná választotta vitéz Endre Lászlót. Valósággal ujjong erre a hírre a magyarság, viszont a terézvárosi és a többi asszimiláns polgárkörökben annál hosszabbra nyúltak az orrok: ojvé, mi lesz itt még…”51 Érdekes módon a Duna túloldalán, Vácott Endre Lászlót nem mint a messiást várták, és megválasztását követően sem lett médiasztár. A Váci Hírlap jó előre tudatta olvasóival, hogy Endre alispánként „a szélsőséges tábor jelöltje”, aki hónapokig folytatott szervezkedést megválasztása érdekében.52 A megválasztásról szóló nagy terjedelmű riport jó érzékkel tudatta, hogy „soha még alispánválasztás olyan nagy érdeklődést nem váltott ki, mint Pest megyéé… Messze túl a megyei határokon felcsigázták az érdeklődést a lapok hírei…”53 Ezt követően Endre lekerült a váci lap címoldaláról.

A Pilishegyvidék-Budakörnyék ugyanakkor már az első pillanattól kezdve rendszeresen beszámolt Endre rapid, problémamegoldó kiszállásairól a megye, és főleg a Dunakanyar területére. Ezekből a tudósításokból az derülhetett ki, hogy az alispán „nem a nyilatkozatok, hanem a tettek embere”.54 Míg a megye más lapjai óvatos várakozással tekintgettek az új alispán tevékenységére, a Pilishegyvidék-Budakörnyék az első pillanattól elragadtatott propagandát folytatott Endre minden megnyilvánulása mellett. Mindez nem a megyei őrségváltás következménye volt a lapnál. A lap már korábban is várta és sürgette az őrségváltást, s 1938-tól csak tovább radikalizálódott a hangja. 1938-ig elsősorban szociáldemokrácia-ellenesség jellemezte, amit az őrségváltást követően felváltott a nyílt zsidózás. A nyilasok, nemzetiszocialisták iránti megértése, szimpátiája sem az 1938-as megyei őrségváltással kezdődött.55 A lapban nem a nyilasok, hanem a szocialisták-szociáldemokraták voltak az izgatók.56 Ugyanebben a lapban sugalmazták, hogy a tiszaeszlári vérvád mögött valódi zsidó rituális gyilkosság állt.57 Az 1939-es, a megyében kimagasló nyilas sikert hozó választásokat követően lelkesen tudósított újságunk a különböző nyilas tömegrendezvényekről. Kiemelkedik ezek közül a lap 1939. július 8-i számának címlapján olvasható beszámoló a nyilasok juliálisáról, amit Pomázon és a Kőhegy alján tartottak. A cikk hatalmas tömegről és leírhatatlan lelkesedésről írt. A lelkesedés az újságíróra is átcsapott, hisz sok ezer nyilasnak az Úrhoz szóló fohászáról úgy fogalmazott, hogy „a Legfőbb Jó közelségében olvasztotta eggyé a Pilishegyvidék nemzeti szocialista lelke” a vallásos érzést és a hazaszeretetet.58 Míg a címlap Csiáé és a környék nemzetiszocialista és nyilas lelkéé volt, addig a második oldalon két terményhamisításért elítélt zsidó malomigazgató elítéléséről olvashatott az olvasó. Hitler római útját Új Caesar Rómában című vezércikkel köszöntötte az újság. A cikkben Caesar nem Mussolini, hanem barátja, Hitler volt. „Legnagyobb érték pedig az emberiség számára az ő barátságuk, hogy egymásra találtak, és egész Európát elindították azon az úton, amely egy szebb, emberibb jövő felé vezet.”59

Közvélemény és magánérdek

Az Endre és a Pilishegyvidék-Budakörnyék közti politikai és ideológiai összhang minden jel szerint nem összeesküvés eredménye volt. A lapot nem az Endre fémjelezte őrségváltó vármegyei vezérkar kézivezérelte. A lap és közönsége már alispánná választása előtt Endrére várt. Közöttük sajátos kölcsönösség állt fenn. Ám az Endre-szakirodalomból ismert, a zsidókat a megyei fürdőkből kitiltó rendelet kapcsán az ösztönös és kölcsönös segítség egy rövid pillanatra megtört. Érdemes ezt a momentumot felidézni, mert kiderül belőle, hogy a lapot valóban nem a vármegyei tisztikar mozgatta, s bár a lap zsidóellenessége kifogástalan volt Endre számára is, az mégiscsak provinciális és közösségi eredetű volt. Olyan sajtóvállalkozás, amelynek eminens érdeke volt vásárlóközönségét kiszolgálni, s csak azzal összeegyeztethető módon a vármegye emberének, a magyar nemzeti és faji gondolat első harcosának és vezérének az intencióit szolgálni. Az újság készséggel és örömmel tudósított Endrének arról a rendeletéről, amellyel kitiltotta a főként budapesti fürdővendégeket a megye strandjairól, fürdőiből. Nem sokkal később, 1940. május 31-én viszont aggódó cikket közölt a Mi lesz a fürdőszezonnal? – A zsidókitiltás érdekes fejleményei Pestkörnyékén címmel. Az írás felidézte Endre rendeletét, mi több, azt történelmi kontextusba helyezte, mondván hasonló rendelkezéseket hoztak Németországban, Olaszországban, sőt két évtizeddel korábban már Cegléden is (a lap szerint a ceglédi szabályt csak 1939-ben vonták vissza).60 Ugyanakkor azt is közölte a lap, hogy Endre rendelete ellenére még 1940-ben is a fürdővendégek legnagyobb része a megye fürdőiből egészségügyi okokra hivatkozva kitiltott zsidófajúak közül kerültek ki. Ebből fakadóan 1941-ben – mint fogalmazott – a fürdővidék példátlan nehéz helyzetbe került. Az újság ugyanis a fürdővidék fürdővendégekből élő népének is készült. Nem csoda, hogy riadót fújt: „a bizonyos szemszögből indokolt zsidókitiltás miatt a megye s elsősorban Csillaghegy és környéke strandjai üresen maradnak.” Ennek előjelei már a fürdőszezon elejére érezhetővé váltak a lakáskiadásokban. A lap fenntartói bizonyos szempontból természetesnek tartották Endre törvénytelen megyei rendelkezését, ám mint sajtóvállalkozás kénytelen voltak kijelenteni, hogy „Csillaghegy szemszögéből a kitiltás veszélyes és káros”. Ebben a helyzetben a közönsége és a saját anyagi érdekeire érzékeny lap Endrét szólította meg azért, hogy – a pozitív és negatív fajvédelem bajnokaként – ne csak tiltson, de a kitiltott zsidók helyett szerezzen keresztény fürdővendégeket, a zsidóknak pedig jelöljön ki külön fürdőket az érintett helyeken. Az Endre rendeletén bánkódó cikk végén azért megjelent a reménysugár, mondván, az alispán „nagyszerű ötlettárában” bizonyosan kész van már a megmentés.61 A cikknek számos folytatása lett, amelyek azt sugallták, hogy a megfelelő propagandának hála, a „keresztény tömegek” már kezdték fel- és kiváltani a nem keresztény fürdő- és fogyasztó vendégeket, s virágjában volt július végére a strandélet a vidéken, a korábbi aggodalom eltúlzottnak bizonyult.62 Mindezekből a tudósításokból nem az a fontos, hogy megoldódni látszott a csillaghegyi és környéki, a fürdőturizmusból élő és többek közt a lapot is eltartó kisegzisztenciák gondja, hanem önmagában az a tény, hogy e kisegzisztenciák lapja óvatosan szembehelyezkedett Endre zsidópolitikájának egy rendelkezésével. Az absztrakt zsidóellenesség minden kérdésében elkötelezett segítője volt a zsidófaló alispánnak. Bizonyos esetekben még az alispáni zsidópolitika provinciális implementálásában tovább is ment, hisz láthattuk, hogy milyen lelkesen bélyegezte meg személy szerint a helyi és helyben látható zsidókat, az állítólagos szabály- és törvénysértőket. Ám az ellenpélda azt mutatja, hogy az újság mégiscsak közösségi és közönségi sajtóvállalkozás volt. Ha az alispán konkrét zsidóellenes rendelete sértette a lapot előfizető kisvállalkozók érdekeit, akkor ezt a rendeletet – bár indokoltnak és elvileg helyesnek, de a lap közönsége szempontjából – károsnak nevezte, igaz, nem valláserkölcsi, törvényességi, emberiességi alapon. Ilyen szempontokat a lap manifeszt módon nem ismert a zsidókkal szemben. A kifogás a lap közönségének anyagi érdekeit érintő rendeletet illette.

A náci Németország közvéleményét igen széles forrásbázison rekonstruáló történelmi monográfia szerint hasonló jelek voltak megfigyelhetőek a nácik első éveinek zsidópolitikája kapcsán rekonstruálható közvéleményben. Néhány – elsősorban kisszámú katolikus és kommunista disszidenshez köthető – bátor gesztus mellett a köz vagy közönyösen, vagy lelkesen követte a berendezkedő nemzetiszocialista rezsim zsidópolitikáját, a német zsidóság teljes jogfosztását. Ami esetenként rosszallást válthatott ki, az a zsidóüldözések eseti látványos kegyetlensége és rendetlensége – azaz: formája, valamint emellett az is, ha a zsidóellenes politika következményeképp sérültek a helyi, kistérségi üzleti érdekek. A zsidóellenes intézkedések kritikája ritka kivételtől eltekintve minden esetben haszonelvű, üzleti szempontokon alapult.63 Elvi és morális kifogások nem jellemezték a náci zsidópolitika társadalmi fogadtatását. A gazdasági önérdek és a központi politikának túlzó módon megfelelni kívánó helyi adminisztrációk megbékélésének példája volt az 1938-as Bad Kissingen-i eset, amikor a polgármester kezdeményezésére a helyi gyógyfürdőkben külön (sárga színű) zsidójegyeket vezettek be, a zsidókat a koncerttermek és az olvasótermek látogatásától eltiltották, és a fürdőkön belül is csak meghatározott – gettószerűen elkülönített – helyekre mehettek.64 David Bankier monográfiája alapján az is elmondható, hogy még a náci Németországban sem volt szokás a hivatalos antiszemita propagandát konkrét kiszsidók ellen irányítani. Annak célpontja mindig az absztrakt zsidó volt. Az absztrakt zsidóság elleni „törvényes” fellépést mindig támogató német többségi közvéleményen belül az együttérzés majdnem mindig konkrét, együtt élő zsidók felé irányult. A konkrét zsidók elleni rendszeres és kíméletlen uszítás tárgyalt kistérségünk lapjainak egészen különleges, provinciális sajátossága volt.

Ami pedig kistérségünk közvéleményének alakítóját, a zsidókérdés végleges megoldásának provinciális bajnokát, lapunk főszerkesztőjét,65 Kanyaró Gézát illeti, utóélete már-már paradigmatikusnak nevezhető. Szülőhelyének hivatalos honlapja mint jelző nélküli szerkesztőt és újságírót említi, akinek nevelt fia igaz magyar életet leélve, emigrációban halt meg.66 A szerkesztő-újságíró (nevelő-) papa pedig még véletlenül sem volt náci a kollektív és családi emlékezet szerint.67

A vármegye „közönsége” által 1938 januárjában megválasztott alispánt, Endre Lászlót, és a Pilishegyvidéken az 1939-es titkos választáson képviselővé választott Csia Sándort háborús bűnökért 1946-ban kivégezték. Ám ezzel a térség múltjának legsötétebb fejezete távolról sem lett feldolgozva. E rövid dolgozat csak emlékeztethetett egy – mondjuk ki bátran – népszerű fejezetére közös múltunknak. Ez a múlt adott, de teljes körű feltárása és leírása még előttünk áll.

Jegyzetek

1 L. pl. Sipos Péter: Egy politikai eszmerendszer kialakulása. In: Szálasi Ferenc börtönnaplója. BFL-FILUM, Budapest, 1997, 22. „Csia bizonyos tekintélyt élvezett a fővárosból zöldövezetbe költöző keresztény középállású értelmiségiek, hivatalnokok között, akik a divatossá vált Duna-közeli kertes északi övezetben, Csillaghegyen, Békásmegyeren, Pomázon, Szentendrén telepedtek le. […] Ebben a környezetben fogamzott meg Szálasi elhatározása: önálló pártot alakít…” Vö. Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták. Kossuth, Budapest, 1966. „Novemberben belső válság tör ki a párt egyik ősfészkében, a szentendrei szervezetben is.” I. m. 283. stb.

2 Útban a totális győzelem felé. Szentendre és Buda Környéke (a továbbiakban SZBK), 1944. április 5. IV. évf., 14. Vezércikk. (Kiemelés tőlem. – K. T.)

3 Megjelölik a zsidó üzleteket. Szentendre – Pilishegyvidék (a továbbiakban SZPHV), 1941. február 26.; Súlyosan elítéltek egy zsidó kereskedőt Szentendrén. SZPHV, 1941. április 30. Vö.: Eltiltották iparától a szentendrei Weiszt. SZPHV, 1941. június 11. Vö.: Még a szentendrei Weisznak is van kérése. SZPHV, 1941. július 9.

A cikk sikerként számol be arról, hogy az újság közbenjárására felszámolták „a zsidó” Weisz vállalkozását. Ugyanakkor felháborodva értesíti az olvasót arról is, hogy Weisz Lipót nem volt hajlandó – a saját – üzlethelyiségéből kiköltözni, hanem azt lakóingatlanná kérvényezte átminősíttetni. Ezen felháborodva így írt lapunk: „A Weisz ellenben marad, és még kérése is van. […] De nekünk is. És pedig a hatóságtól: nézze meg, mi történt Weisz árujával. […] Vezessék be az üzlet- és műhelyhelyiségekre is a zárt számot.” Id. és ifj. Weisz Lipót, valamint Weisz Ilona Auschwitzban pusztultak el. www.yadwashem.org [2]; Zsidókat kitiltotta az alispán a fürdőhelyekről. SZPHV, 1941. május 14.; Az első nyári vasárnap és a strand. SZPHV, 1941. május 28. A szeméremsértő kisgyermekes zsidó asszony elleni, a hír szerzője által kezdeményezett eljárásról – melynek során a rövidnadrágot viselő anyára kihívták a csendőrt – tudósító kishírben így fogalmaz a lap: „Sajnos az alispáni rendeleteknek nem sok látszata van még a fürdőhelyeken, de ezt nem a rendelet, hanem a bürokrácia okozza.”; Egy zsidó üzlettel kevesebb lett Csillaghegyen. SZBK, 1942, március 11. „Lapunk hívta fel a figyelmet Sohr Izsóné cipőáruházára és iparengedély nélküli cipészipar gyakorlására. ...így végleg megszűnt ismét egy zsidó üzlet Csillaghegyen.”

A sikerről beszámoló cikk szerint Endre László rapid intézkedése is kellett az eljáráshoz. Vö. Zsidó áruház is van Csillaghegyen. SZPHV, 1941. szeptember 10. Az eredeti feljelentő cikk szerint „semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Sóhr zsidófajhoz tartozik. […] Ha pedig az elöljáróság nem tudná, hogy hol az az »áruház« eláruljuk…” ; Mikor szentendrei zsidó háztulajdonosnak... SZBK, 1942. április 22.; Hogyan bányász agyagot a zsidó Békásmegyeren? SZBK, 1942. július 22. Vö.: Ahol még mindent a liberális ortodoxia takar. 1942. november 18., Elítélték a Gőztégla-gyár zsidó igazgatóját. SZBK, 1942. november 25. Vö.: „Árjásít” a Pestvidéki Gőztégla? SZPHV, 1941. október 1.; Gőztéglánál tűz volt – de nem jelentette be a hatóságnál. SZPHV, 1941. október 8.; Kunhegyesi téglagyárát miért állította le a békásmegyeri zsidó? SZPHV, 1941. szeptember 10. A cikk azt hányja az amúgy a lap által rendszeresen tollhegyre tűzött gyáros szemére, hogy magyar családoktól vette el a kenyeret, vagy ahogy pontosabban fogalmazott: a „munkástestvéreinktől”.

A zsidó vállalatoknak milyen szociális berendezései vannak a budakörnyéki és szentendrei járásban? SZPHV, 1941. július 16.; Miért nem kérdezi meg a hatóság Steinbach Rezső csillaghegyi zsidót, miből él? SZBK, 1942. szeptember 9. Ebben a cikkben az illetékes hatóság mellett megszólítottak egy országgyűlési képviselőt is: „Az ipartestület elnökének, Kuhajda Vilmos volt nyilas, most Imrédy-párti országgyűlési képviselőnek – állítólag – tudomása van erről. Vajon tett-e lépéseket a kontárság megtorlására?”; Groszné „fegy­verszünetet” kér. SZBK, 1942. november 25.; Baj van a pomázi zsidóval is. SZBK, 1943. január 13.; Újra itt a László zsidó. SZBK, 1943. január 20. Vö.: Zsidó hírverés szöveteladás ürügyén. SZPHV, 1941. szeptember 10. A tudósítás szerint bizonyos „László zsidó” részletre adott el munkásházaknál textilt, s eközben (rém-) „hírekkel is szolgált”. A szerző így fejezte be publikus feljelentését: „Ismeretlenül is állítjuk, hogy textiláruval nem kereskedhet, erre iparengedélye nincs.” A feljelentés két súlyos vétséget említ egyszerre, a kontárkodást és a rémhírterjesztést.; Mikor tűnik el a zsidó „Napsugár” a csillaghegyi Dunapartról? SZBK, 1943. február 17.; Csillaghegy-dunapartiaknak nem kell a „Napsugár”. SZBK, 1943. május 19.; Fajgyalázásért el­já­rás indult egy csillaghegyi asszony és egy budapesti zsidó ellen. SZBK, 1944. január 19. stb. stb.

4 SZBK, 1944. április 19–26.

5 Hova költöznek a zsidók a budakörnyéki járásban? SZBK, 1944. május 17. Vö.: Kijelölték a zsidók végleges lakóhelyét Budafokon, Csillaghegyen és Szentendrén. SZBK, 1944. május 24. Az utóbbi cikk már megjelenésekor nyilvánvalóan aljas módon volt cinikus, hisz véglegességről a kijelölt „lakóhelyek” esetében nem lehetett beszélni. Pontosabban csak a Szentendre és Buda Környéke hasábjain...

6 Bár a helyi szervezett versenysportéletet a MOVE fémjelezte, s a MOVE egyéb, nem sportrendezvényeiről szóló tudósításokban azért fellelhető a téma.

7 A magyar föld sorsa (vezércikk a zsidó birtokok igénybevételéről). SZBK, 1942. május 27.; Kik azok a zsidók, akiket Csillaghegyen ingatlanaik átengedésére köteleztek? SZBK, 1942. július 22.

8 A német diplomaták már 1937-ben jelentették Berlinnek Endre nacionáléját. Ránki György et al.: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933–1944. Kossuth, Budapest, 1968, 235–239. Ami kevéssé közismert, hogy a Foreign Office is külön jelentést kapott Endréről, pontosabban az alispánná választását követő ünnepi tüntetésről, amelyet a Gellértben tartottak, mintegy félezer fő részvételével. Sir G. Knox Lord Halifaxnak küldött táviratát közli Vago, Bela: The Shadow of the Swastika. The Rise of Fascism and Anti-Semitism int he Danube Basin, 1936–1939. Saxon House, London, 1975, 301–302.

9 Dr. Hohvannesian Eghia: Az 1938. évi alispánválasztás. In: Csatár István – Dr. Hohvannesian Eghia – Oláh György (szerk.): Pest-Pilis-Solt.Kiskun vármegye és Kecskemét törvényjogú város adattára. Budapest, 1939, 116.

10 Vitéz Endre László: „A zsidókról”. A berni per tanulságai. 2. kiadás. Stádium, Bp., 1942, 102.

11 L. pl. G. Sin Edit: Szentendre 30 éve (1945–1975). Szent­endre, 1975, 15–16. Pest Megyei Múzeumi Füzetek IX.

12 Árpádfürdő tiltakozik a zsidó ellenes és strohmann-rendszert gúnyoló színdarab előadása ellen. SZBK, 1942. augusztus 12.

13 Nyilatkozott a csillaghegyi Árpádfürdő igazgatósága. SZBK, 1942. augusztus 19.

14 Endre László alispán Csillaghegyen megnézte a Tóth-dr. Bánhegyi operettbemutatót és gratulált a szerzőknek. SZBK, 1942. augusztus 26. Vági Zoltán szerint Endre „1943 szeptemberében vállalkozott dr. Béládi László Zsidóbújtatás (Strohmannság) című műve előszavának megírására. Az előszóban Endre a strómanokat azzal vádolta, hogy »zsidó érdekek szolgálatába szegődtek… cselekedetükkel árulóivá lettek fajtájuknak, nemzetüknek, hazájuknak…«” Vági Zoltán: Endre László. Fajvédelem és bürokratikus antiszemitizmus. In: Braham, Randolph, L. (szerk.): Tanulmányok a Holokausztról. II. Balassi, Budapest, 2002, 128. A Vági által jelzett könyv valójában dr. Belányi László írása. Címe pedig: Zsidóbujtatás, strohmannság, jogosulatlan iparűzés.

A jogi tárgyú könyvecske a Magyar Zsidókutató Intézet kiadványaként 1943-ban jelent meg Budapesten.

15 Vági: i. m. 138–140. Vö.: Molnár Judit egyoldalas, rövid életrajzi összefoglalóját Endréről. In: Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993, 265. A kiváló holokauszt-szakértő történész, Molnár Judit rövid Endre-biográfiájában is fontos, magyarázó jelentőségű adaléknak tartotta Endre említett alispáni rendeletét.

16 Dr. vitéz Endre László alispán a pozitív és negatív fajvédelemről. SZPHV, 1941. június 25. Méhelyire is l. Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd. Beszélő, 2001. 6. sz. A zsidókérdés „tudományával” szakmányban foglalkozó Endre alispánsága alatt Méhely mellett felkarolta Bosnyák Zoltánt, a leghíresebb hazai náci zsidókutatót. Bosnyáknak az Endre vezette pesti vármegyeházán külön irodája volt a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején. Vági i. m. 93–94.

17 Méhely Lajos: Előszó. In: Vitéz Endre László: „A zsidókról”. A berni per tanulságai. Stádium, Bp., é. n. (1942), 5–9. Endre könyve nem más, mint az Ohrana főtisztje, Racskovszkij által hamisított Cion bölcsei jegyzőkönyvének nívótlan kompilációja.

18 Életbe lépett a házassági törvény. SZPHV, 1941. augusztus 13.

19 Az „Új Rend” rikkancsán töltötte ki bosszúját a zsidó gyárvezető Békásmegyeren – Ahol nem értik az idők szavát. SZPHV, 1941. augusztus 13.

20 Vitéz Endre László – Fára József – Kampis Antal – Katona Géze – Takáts Albert: Ezer év Pest Vármegye földjén. Történeti képeskönyv Pest Vármegye népe számára. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Törvényhatósági Is­ko­lánkívüli Népművelési Bizottsága, Budapest, é. n. (1942).

21 I. m. 34.

22 I. m. 91.

23 I. m. 96–103.

24 I. m. 129–130.

25 I. m. 142–145. Kiemelés tőlem. – K. T.

26 I. m. 153–157.

27 Felczán József: Milyen az igazi népművelő? Pestvármegyei Népművelő, 1934. 8–9. 319–322.

28 Hát mégsem Árpád sírját találták meg Pomázon? Pilishegyvidék – Budakörnyék, 1941. december 6. A helyi lap írásából is kiderül, pár hónappal az ásatások megkezdését követően komoly kritikák fogalmazódtak meg a kutatások irányát illetően. A cikk így ír ezekről a kételyekről: „Eszünk ágában sincs, hogy csatlakozzunk ahhoz a gúnyáradathoz, amely most Sashegyi Károly [sic!] felé irányul abból az alkalomból, hogy nem bizonyultak helyt­állónak azok a felfedezései és bizonyítékai, amelyeket azon állítása támogatására vonultatott fel, hogy megtalálta Árpád sírját a pomázi Holdvilágárok egyik barlangjában. Mi tiszteletben tartjuk lelkességét, fáradozását, jószándékát és kétségtelen régészeti tudását, még akkor is, ha ez utóbbi csak amatőr alapon mozog.”

29 „Árpádot nemzete nagy dísszel és pompával temette el, a hagyományok szerint az ország szívében, nemzetsége szállásterületén. […] A nemrégiben Pomázon feltárt sziklasírban sejtjük azt a… helyet, ahová nemzete kegyelete örök álomra kísérte. […] Feltehető tehát, hogy a pomázi sziklasír esetleg magának Árpádnak volt temetkezési helye.” I. m. 20–21. Vö.: Sashegyi Sándor: Pomázon megtalálták Árpád fejedelem sírját. SZPHV, 1941. augusztus 13. (Ugyanez a lapszám tudósít a harmadik zsidótörvényről is, meg a „madagaszkári egyensúlyról”.); Uő: Megindult a feltárási munka Árpád fejedelem sírjánál. SZPHV, 1941. augusztus 27.; Uő: Pomáz város tragédiája. SZPHV, 1941. június 25.; Uő: Régészeti és történeti összefoglalás a pomázi ásatások eddigi eredményeiről. SZPHV, 1941. október 1. (Ebben a számban jelenti fel a lap ismét a Pestvidéki Gőztéglagyár zsidó igazgatóságát.) Sashegyi nyomán – Sashegyi apolitikusságát nélkülözve – manapság Szörényi Levente veti fel az egykori kultuszt. Szörényi Levente: Az eltűnt Ősbuda nyomában. h. n. (Budapest), Design Quality Kft., 2003. Szörényi könyvének mottója – az egykori patrónus, Endre működésének fényében – sajátosnak mondható. „Amelyik nemzettel sikerül elfeledtetni múltját, azzal szemben egyéb gazságok is elkövethetők!” Az újjáéledt kultuszra politikai és gazdasági vállalkozások is épülnek napjainkban.

30 A pomázi Holdvilág-árok. SZBK, 1943. február 17.

A tudósítás szerint Endre személyes vezetésével szállt ki az ásatások helyszínére illusztris tudós társaság. Ekkorra már az említett kételyek Sashegyi felfedezései­vel kapcsolatban igencsak elterjedtek voltak a tudományos közéletben és az országos sajtóban is.

31 A még pogány Árpád emléke köré szervezendő vármegyei, majd Endre szándékai szerint országos kultusz alapja minden bizonnyal az lehetett, amit Karsai László így fogalmazott meg: „A magyar antiszemiták zöme – talán az egyik leghírhedtebb kivétel Endre László volt – a nácik pogány vér-faj mítoszát elutasította.” Karsai László: Gyilkosok és cinkosok. In: Szirmai Rezső: i. m. 225.

32 Egy másik megyei lap tudósításából tudható, hogy a múzeumalapítás gondolata már alispánsága első évében felmerült Endrében, ám ekkor a múzeumot a vármegyeházán képzelte el. Vármegyei múzeumot létesít vitéz Endre alispán. Pestvidéki Hírlap, 1938. november 27.

33 Pestmegye múzeumot létesít. Pilishegyvidék – Budakörnyék, 1941. augusztus 30.; Pomázon rendezik be Pestvármegye múzeumát. PHVBK, 1941. október 18.

34 A nagy magyar jövőről, a zsidó és díszzsidó kérdésről, az idegen eszmékről beszélt a főispán a szentendrei választmányi ülésen. SZPHV, 1941. június 19. Dr. Barcsay Ákos, az Endre hathatós segítségével nemsokára eltávolított vármegyei főispán – épp Endre ellene folytatott suttogópropagandájával is feleselve – így fogalmazott a pilishegyvidéki választókerület MÉP választmányi ülésén: „Azt mondják a zavarosban halászók, hogy zsidó bérenc vagyok. Én nem szájjal, hanem tettel szoktam a kereszténységet gyakorolni. […] Kaposvár egyetlen keresztény sajtója az én nevemhez fűződik. […] Ne akarjon minden fiatalember mindjárt ezer pengős állásba ülni, mert az állások betöltésénél a hozzáértés a mértékadó.” A zsidókról és a díszzsidókról szólva megnyugtatta hallgatóságát, hogy lesz harmadik zsidótörvény.

35 „Még a törvény előtt megesküszünk” a jelszó a díszkeresztény és zsidó házasulandók között. SZPHV, 1941. június 19.

36 Pest Megye sajtóbibliográfiája 1794–1975. PMKK, h. n. (Szentendre), 1977, 124.

37 Magyar Élet (a továbbiakban MÉ), 1936. augusztus 5.

38 MÉ, 1938. október 21.

39 Uo.

40 Vigyázz az urna előtt. MÉ, 1934. november 7. A lap ugyanakkor 1934. július 25-i számában beszámol a Németország elleni igazságtalan sajtóhadjáratról. „Akár csak a világháborúban, úgy áll magárahagyatva Németország gyilkos gyűlölettenger közepén.” A lap – hasonlóan a többi vidéki laphoz – rendszeresen közölt irodalmi és irodalmi tárgyú írásokat. Jellemző ebbéli irányultságára az ötvenéves Kosztolányit köszöntő terjedelmes laudációja. Az ötvenéves Kosztolányi. MÉ, 1935. május 22–29.

41 Pestvidéki Hírlap (A továbbiakban PVH), 1938. december 25.

42 Lévay A.: Magyar Testvér! PVH, 1938. március 13.

43 Megjelent az új lakásrendelet – Béremelési és felmondási tilalom – Zsidó üzlethelységet fel lehet mondani. Váci Élet (a továbbiakban VÉ), 1941. augusztus 16.; Életbelépett a fajvédelmi törvény. VÉ, 1941. október 18.

44 Még amikor arról tudósít a lap, hogy „Lőwinger romlott rozsból akart lisztet őröltetni”, sem jelezte a tudósítás az elkövető felekezetét, se „faját”.

45 Városi épületben zsidó üzletnek felmondanak. VÉ, 1941. október 4. A cikk olvasói levélként jelent meg névtelenül, s Nagykanizsa példájára hivatkozott. A kiskúnhalasi példa. VÉ, 1942. november 14. Ez az írás sem konkrét váci történetet mesél el, hanem „csak” in abstracto beszél – a halasi példa kapcsán – a „zsidókaszinó” kisajátításának lehetőségéről és hasznáról.

E mögött az írás mögött is a Baross Szövetség állt.

46 Nyilas győzelem a pilisvörösvári községi választásokon. PHVBK, 1940. november 23.

47 Testvér! PHVNK, 1940. december 14.

48 Vitéz Endre László alispán nyilatkozata lapunknak. PHVBK, 1940. június 8. Ekkor a lap 14. évfolyamában volt.

49 Alsipán Úr! PHVBK, 1938. január 15.

50 Uo.

51 Első nyilas kalendárium. Szerk. Fiala Ferenc. Összetartás, Bp., é. n. (1939), 3.

52 Pest vármegye kedden választja meg alispánját. Váci Hírlap (a továbbiakban VH), 1938. január 9.

53 Így választotta meg alispánjának Pest vármegye vitéz Endre Lászlót. VH, 1938. január 12.

54 Érdeklődik az alispán... PHVBK, 1938. július 30. Endre rapid zsidópolitikáját a nyilas sajtó is üdvözölte.

L. pl. Első nyilas kalendárium, 5.

55 „Lapunk számolt be társasági hírben a csillaghegyi katolikus legényegylet zászlószenteléséről, ahol Szálasi Ferenc volt a főszónok és díszvendég. Igaz isteni hit és krisztusi szeretet vezethet csak...” PHVBK, 1937. május 22.

56 Pl.: Baloldali bűnök. A sztrájk. PHVBK, 1936. október 18.; Kik izgatnak a gyárakban. PHVBK, 1937. július 25.; Lelepleztek Budakalászon egy álnév alatt szereplő szociáldemokrata központi előadót, akiről kiderült, hogy a Vízművek segédtisztje. PHVBK, 1937. november 27.

57 A tiszaeszlári per eddig nem ismert iratai a csillaghegyi Merzicky-hagyatékban. PHVBK, 1938. január 23.

58 Hatalmas tömeg ünnepelte Csia Sándor nyilaskeresztes képviselőt... PHVBK, 1938. július 8. Vácon pedig a katolikus polgárság lapja a nyilasok szegénységi bizonyítványáról beszélt annak kapcsán, hogy váci képviselőjelöltjeik között kizárólag iparosok és kereskedők szerepeltek, míg polgárok egyáltalán nem. Ki az éljen? VH, 1938. december 18.

59 Új Caesar Rómában. PHVBK, 1938. május 7.

60 Cegléd az ellenforradalmi rendszer születésekor élen járt a „nemzet- és fajvédelem” provinciális alkalmazásában. Az „idegen fajhoz” tartozókat minden eszközzel igyekeztek a helyi gazdasági és közéletből kiszorítani. Ennek során került arra sor, hogy a városi tanács még 1919-ben kitiltotta a zsidókat a városi uszodából. Ezt a rendeletet – a Baross Szövetség kezdeményezésére – 1942 júliusában újból kiadta a város. Cegléd története. Szerk. Ikvai Nándor. Studia Comitatensia 11. Szent­endre, 1982, 410.

61 Mi lesz a fürdőszezonnal? PHVBK, 1941. május 31.

62 Tapasztalatok a csillaghegyi strandéletben. PHVBK, 1941. június 28.; Virágjában a strandélet Aquincumtól Pünkösdfürdőig. PHVBK, 1941. július 26. stb.

63 Bankier, David: The Germans and the Final Solution. Public Opinion under Nazism. Jewish Society and Culture. Blackwell, 1996 (első kiadás 1992), 73–86. Bankier alaposan adatolt monográfiája szerint jelentős, az SD-nek jelentenivaló kifogások rendszerint a zsidóüldözések szélsőséges, látványos formáit érték. Amennyiben a zsidóüldözések, beleértve a deportálásokat és a végső megoldást is törvényes keretek között, államilag szervezetten zajlottak, jelentős kifogások nem merültek fel a német közönségben. A pogromokká fajuló korai zsidóellenes zavargásokat felváltó törvényes jogfosztást a jogi pozitivizmussal takarózó közvélemény kifejezetten lelkesen üdvözölte mindenütt.

64 I. m. 82.

65 Pest megye sajtóbibliográfiája 174., 196.

66 http://www.csillaghegy.info/csh/index.php?cikk=58 [3].

A keresztény szellemű, társaságot kedvelő fiú a háborút követő szűkölködő években is – így az idézett írás – aktív keresztény társasági életet élt. „Igaz magyar éle­tet.”

67 Welzer, Harald – Moller, Sabine – Tschuggnall, Karoline: „Opa war kein Nazi”: Nationalsocialismus und Holocaust im Familiengedächtnis. Fischer, Frankfurt a. M., 2002.

• Befejezetlen múlt [8]