Witti, Héri meg a szüszifoszi

Dékei Kriszta [1]

„Minden megközelítés már önmagától tünékeny”

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki Tandori életművéből akár csak egyetlen kötet vagy regény elemzésére vállalkozik. A szinte felfoghatatlanul hatalmas és komplex œuvre elemei ugyanis számtalan szállal kapcsolódnak egymáshoz, s a szakadatlan ismétlések, utalások, újrafogalmazások és átiratok láttán gyakran úgy érzi az olvasó, hogy egy-egy jelenség vagy motívum kibogozásához emberfeletti erőre van szüksége. Ugyanolyan nehézségekkel találkozik, mintha a képpé változtatott alteregó, a t és a d betűkből kialakított kicsiny figura eredeti formájával, az egyszerű drótból összeállítható/szétszedhető ördöglakattal bíbelődne abban a reményben, hogy csupán a logikus értelmezés segítségével felépíthet vagy darabokra szedhet egy zárt világot. Ez az alig párcentis darabokból felépülő Tandori-világ azonban legalább szobányi méretű – így az értelmezés szükségszerűen csak részleges lehet.

„Egy alig-amatőr”

A Kortárs magyar művészeti lexikonban – melyben a „vizualitás képzőművészeti szempontjából lényeges alkotók” szerepelnek – Tandori Dezső külön szócikket kapott mint „költő, író, képzőművész és műfordító”, s az is tény, hogy kevés, elsősorban íróként megbecsült kortárs alkotóról mondható el, hogy ilyen sok szállal kötődik a képzőművészethez. Nemcsak hogy több alapművet az ő fordításában ismerünk (többek közt Felix Klee Paul Klee-ről írt monográfiáját, Goethe Antik és modern című könyvét, Hauser Arnold A művészettörténet filozófiája című művét vagy olyan antológiákat, mint a Corvina által kiadott Bauhaus és Konstruk­tivmus, valamint a Balassi Kiadó Dadaizmus című kö­tete), de számos könyvében megemlékezik a tulajdonában lévő Mark Rothko-, Cy Twombly-, Barnett Newman-albumokról, s aki végigkövette a Nat Roid-regényeket, az közelebbről is megismerkedhetett például az absztrakt expresszionizmussal. Több verse kapcsolódik a huszadik század számára fontos művészeihez (Klee, Utrillo, Monet, Renoir, Seurat, Christo, Braque, Hopper, Bacon, Tàpies, Beuys, Kaprow, Schwitters vagy a magyarok közül Kondor Béla és Korniss Dezső), és kismonográfiát írt Ba­ra­nyay Andrásról és Keserü Ilonáról. Rendszeres szerzője a Balkon művészeti folyóiratnak, melyben – Wols, Nicolas de Stäel, Ad Reinhardt, a minimal art és persze Duchamp1 mellett – több írásban is vall a képeihez való viszonyáról.2 Természetesen ezen írások alapján is kialakítható Tandori vizualitással kapcsolatos „portréja”, de talán érdekesebb kérdés, hogy egyes kép­versein vagy versképein a szöveg és a kép miként kapcsolódik egymáshoz. E művek a „lerajzolható és a fo­galmiság határán” állnak, sokszor azon a szűk mezsgyén, ahol a „dolog” sem szóban, sem rajzban nem jeleníthető meg. Akkor mégis hol? A képzeletben.

„Anorex konceptualizmus”

Tandori szókapcsolata éppen a hatvanas évek közepén/végén jelentkező konceptuális művészet lényegét világítja meg, azt a filozófiai meggyőződést, hogy a művészet természetének és funkciójának megérté­séhez nem a materiális végeredmények (festmények, szobrok stb.) esztétikai vagy morfológiai elemzése, hanem a művészet fogalmával fogalmilag foglalkozó művek visznek közelebb. A művészeti gondolat vagy maga a mű és a művészet tehát azonos, ahogy Ad Reinhardt tömören megfogalmazta: „A művészet művészet mint művészet, és minden más minden más.” A művész feladata pedig nem más, mint a művészetre irányuló fogalmi természetű vizsgálatok elvégzése, s mivel a műalkotás lényege a koncepció, a megvalósítás másodlagossá, érdektelenné válik: a mű állhat csupán szavakból, gondolatokból vagy logikai leve­zetésekből is. Tandoriul: „A gondolatképződés (»ab­szolutista konceptum«) szabad tere azonos a maté­­ria­el­fogyás, elhagyás tendenciájával, az étkezésre vonatkoztatva anorexiának nevezett izével.” A művészetfogalom új aspektusai közé bekerültek olyan alapvető té­nyek/fogalmak, mint az idő, tér, mozgás, környezet, a felhasznált eljárások közé az azonosítás (s ennek végletekig vitt változata, a tautológia), egyes algebrai alapműveletek (ismétlés, tükrözés, eltolás, forgatás) és matematikai jelek.

Beke László 1971 augusztusában Elképzelés (a MŰ = az ELKÉPZELÉS DOKUMENTÁCIÓJA) címen felhívást intézett 28 kortárs művészhez, abból a célból, hogy ösztönözze a magyar konceptuális művek létrejöttét, megkerülje „a közismert kiállítási nehézségeket”, és dokumentálja az így létrejött, tervekből, vázlatokból, rajzokból, fotókból, levelekből, szöveges leírásokból összeálló anyagot. A projektben való részvételre két költő is felkérést kapott; Balaskó Jenő és Tan­do­ri Dezső – akik Szentjóby Tamással, Oravecz Im­ré­vel és Tábor Ádámmal 1970-ben együtt léptek fel egy Akcióköltemények címmel megrendezett irodalmi felolvasóesten. S bár Tandori végül nem küldött mű­vet, a meghívás ténye arra utal, hogy akkoriban készült művei valamilyen módon kapcsolódhattak a neoavantgárd művészet szövegként megvalósuló műveihez.3 Ebből a szempontból a legtöbb analógiát Szentjóby Tamás verseivel kapcsolatban találhatunk, akinek 1966–67-ben készített képversein a szöveg a cím­nek megfelelően mozdult el a papíron (Megsüllyedt vers, Félrecsúszott vers). Megjelent művein a papírra írt vers mint tárgy, melynek roncsolódhat a szövege vagy akár a hordozója (Harakiri, Kaloda), s készített ready-made költeményeket, ahol a verssorok helyébe ostyák (Profán vers a Poeta Sacerhez, 1969), filcdarabok (Szi­tu­á­­c­ió, 1969), illetve egyéb tárgyak kerültek (Cipzár­vers, 1966). Szentjóbynál a szöveget bármi egyenrangúan helyettesíthette, legyen az applikált újságkivágás vagy felragasztott tárgy, s költészetnek tekintette azokat a vonalakat is, melyek egy pincér fehér kabátján a golyóstoll állandó be- és kihúzogatása nyomán keletkeztek (Képvers, 1973). A „matériafogyás” megfigyelhető Tóth Endre 1970 körül készült, a nulla morfémával kapcsolatos művein is, köztük például azon, ahol a szabályosan sorakozó nullák rendezettségéből kiolvasható olvasat, azaz a jelentéssel telítődő semmi magának a kommunikációs kódnak az értelmetlenné, jelentés nélkülivé válására utal.

„Kérdőszó; jelző (határozó)”

A korszakban felerősödő analitikus törekvések a képzőművészetben a nyelvi jelleg megerősödéséhez, a költészetben pedig a (semleges) szövegesedés felé vezettek. Tandori 1973-ban megjelent, Egy talált tárgy megtisztítása című kötete – amely valójában az 1969–­1970-ben íródott verseit tartalmazza – ennek az állapotnak a lenyomata egyben; például ahogy a rövid versekben szereplő „holok és mikorok”, a ragok, igekötők, betűk és szavak behelyettesíthetőkké és kicserélhetőkké válnak. Dan Graham 1966-ban készítette el a (azaz bármely) költemény sematikus vázát, melyben a vers egységei (a szavak), a betűk, sorok, kiemelések üresen hagyott száma mellett a papír mérete, típusa vagy a gépelésekkel „befedett” hely is később, az adott költeménynek megfelelően, pontosan meghatározható. Tandori Az innenső és a túlsó part című versének két része mintha ugyanezt a formát alkalmazná: az I. részben a verset alkotó szavak nyelvtani meghatározása szerepel, a II. részben pedig ugyanezen jelentés nélküli, elvont kategóriákból épül fel egy képvers, amely bárki képzeletében feltölthető tartalommal.

A szonett viszont nem a kötött forma, az adott rímképlet tréfás másolata, hanem egy történet, amelyben megjelenik a líra alanya, amint éppen kisebb döccenőkkel bár, de alkot.

Morfémaverseket (A lélek és a test – nagy ének és kis ének. Intarzia), betűkből és írásjelekből szellemes „képverseket” készít (Rimbaud mégegyszer átpergeti ujjai közt az ábécét4), miközben megnöveli az írásjelek (idézőjel, csillag, kötőjel) funkcióját, olyannyira, hogy verssé válnak (Halottas urna két füle. e.e. cummings ma­gán­gyűjteményéből). Az írásjelek képpé válása nemcsak későbbi, írógépre írt művein köszön vissza (A jól villanyozott írógép, 1984; Kocsis Zoltán egy „kromatikus” Vidovszky-művet játszik a szerző előírása szerint, 1985), hanem az olyan rajzokon is, ahol mondatzáró jelek, az ismétlés- vagy hiányjelek, a verslábak és a betűcsoportok önállósítják magukat (Pont a mondat végén, 1979; Kis múzeum I. – in mem. Paul Klee, 1977; Versreszelő, 1979; Miért nő a fű, hogyha majd leszárad, 1979; Idézőjelek fája: örökzöld! 1985; A hiánynövények kertje, 80-as évek; Találjunk megfelelő címet a fentinek, 1983).

Tandori sakkversei is rokoníthatók neoavantgárd művekkel, továbbá a sakkjátszma-leírások azon tulajdonságával, amely hasonlatossá teszi őket a képzeletbeli múzeumokhoz – bár tekinthetők olyan konkrét verseknek is, melyekben a metaforikus hatás átfordítódik egy másik jelrendszerre (A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz. Hc3). A Táj két figurával című sakkversében túllép a sakkleírás szabályain: már a lépések is vizuális képként, egymás mellé rendelve jelennek meg, s a lépésekből kialakuló kétszereplős történet is csak a jelrendszer vizuális visszafordításán, dekódolásán keresztül válik megismerhetővé.5 Az el­anyag­talanítás és kiüresítés utolsó állomása az eltüntetés, az olvasó képzeletére bízott rekonstrukció (A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn, 1969–70) vagy az olyan későbbi művek, mint A sakkfeladvány. Megoldás: Mi lesz a 65. mezőn? (1999) és az Ördöglakatban szereplő „nem ábrázolható” sorozat (Felhőtlen felhők, A pont is létrejöhetetlen [Zenón alapján] örök felezéssel, Körbe ér-e Hérakleitosz?).

Mint már utaltunk rá, Tandori igen sokat foglalkozott/foglalkozik Duchamp művészetével. A ready-made feltalálójának szempontjából új értelmet nyerhet a „Sárga kötet” címe is (még akkor is, ha tudjuk, hogy Tandori eredetileg az A. Rimbaud a sivatagban forgat címet választotta). Az Egy talált tárgy megtisztítása nem csupán a József Attilától kölcsönzött mottó je­gyé­ben interpretálható, mely szerint itt az élet=líra tisztul meg a költészettől, a lírai elemektől, a metaforáktól, költői képektől, azaz a bensőséges (szubjektív) sallangtól. Míg a talált tárgy szignálása és kiállítása például Csiky Tibornál is megfigyelhető, aki (többek között) egy kitöltött, fel nem adott lottószelvényt szignált, majd küldött el az Elképzelés-projekt számára,6 addig Tandorinál a ready-made átalakul, poétikai több­letet nyer, így a totószelvényen alapuló Posztu­musz játékszelvény és a Nap és Hold keltét, illetve nyugtát felsoroló táblázatot felhasználó/átalakító Egy Kosz­to­lányi-vers is. Ezeket a műveket – továbbá a Godot-ra várva: 11 aero-mobil című munkát – minden további nélkül tiszta konceptuális munkáknak is tekinthetjük, no meg olyan „anorexisztenciális” komplexumoknak, melyek azért szorosan kötődnek a magyar lírai hagyományokhoz is.

„A legrövidebb út: egy pont közt”

Tandori azonban 1981 óta kiállító művész is – ekkor mutatták be Hatvanban a Hérakleitosz H-ban című kiállítását. Az általa kifejlesztett technikával készült a Dekalokomániák című grafikasorozata 1974-ben, vagy a Tandoritypiák, melyben Tandori – Erdély Miklós indigó munkáihoz hasonló, de attól függetlenül fel­talált – indigón alapuló frottázs-technikát alkalmazott. Várnagy Tibor a Liget Galériában 1995 és 2001 kö­zött hat kiállítást rendezett a művésznek7 – főként rajzokból és szövegekből. Már akkor kiderült, hogy a több ezer, jegyzetlapokra, borítókra, mappafedelekre firkált szöveges rajz vagy rajzos szöveg egyrészt sorozatokra bontható, de ezek a sorozatok ugyanúgy szét is szedhetőek. A visszatérő, új meg új kapcsolatrendszerben felbukkanó motívumok már 1980 óta megtalálhatók könyveiben (pl. Sár és vér és játék, 1983; A megnyerhető veszteség, 1988; Evidencia-történetek, 1996; Kész és félkész katasztrófák, 1997; Pályáim emlékezete, 1997; Raszternyak, 2000), de nyilván mást jelent, ha ezen alkotások egy kiállítóterem kontextusában jelennek meg. A szöveges képek vagy szövegek utalásrendszerei nyitottabbá válnak, s felerősödik Tandori játékossága és reflexivitása (pl. „Nem egészen teljes csendet és magányt kérünk. Elnézést kérünk” – lap a Liget Galériában), az az ironikus, gunyoros hangnem, amely erőteljesen jelen van a magyar posztkonceptuális művészetben is. (Összevetésül: a Szájjal és Aggyal Festő Művészek Világ­szö­vetsége [SZAF]8 szinte csak ötlet-cetliket, elképzelt művek leírásait, meghökkentő aforizmákat állít ki.)

Az Ördöglakat anyagában találhatunk tradicionális képeket is: városrajzot, összeesett madártestekre emlékeztető tusfoltokat, leheletfinoman, csak pár tollvonással felrajzolt madártest-körvonalakat, eredetileg színes krétával készült lóportrékat és a teret-időt egymásba folyató, izgatott „ecsetkezelésű” lóversenybefutókat. Az aforizmák és vélemények mellett a többi képverset célszerűbb (Tandori nyomán) olyan „nézménynek” tekintenünk, melynek elemei újra és újra visszacsatolódó regénnyé (szöveggé) sűrűsödnek. Az 50+1 év válogatásában vannak képregénykék, melyeken apró pálcikalények hajladoznak (például abban a szóvicc-feloldásban, amely megmutatja, miként lehet élve alulról szagolni az ibolyát), és olyan rajzok, melyeken a td-rajz-alteregóhoz a képregények szövegbuborékjaira emlékeztető, beszélő lufik kapcsolódnak (pl. Most jöttem a 6.20-assal – mondja 6.21). Az ördöglakatra is hasonlító monogram némely rajzon sírhant és fejfa együttesévé áll össze – ezt erősíti a múlt idő jelének (-t, -tt) kiterjesztése a -td hangokra. Az elmúlástematikára rímel a Forever sírfelirat, a 0 km jelzéssel ellátott örökláng, a stilizált koponya, a végtelenjellel kapcsolatos játékok vagy a homokóra. A kötet kiemelt „szereplői” a képmezőt átlósan metsző hullámvonal (ez „jelzi” a gyakran csak Hériként aposztrofált Hérakleitoszt és a minden dologban jelen levő változásra utaló folyót), a kör (a madártojással küzdő Szüszifosz, Kant küllős kört formázó biciklikereke, a megnyomott körvonalú Madárszív, a duchamp-i WC-ülőkét formázó dicsfény, továbbá a kör négyszögesítésének és a 360º létezésének problémája), a félkör (amely lehet lemenő nap, Van Gogh-i hommage vagy súgólyuk), továbbá a Napember variációi. Ez utóbbi, fekete-fehér kontrasztváltással létrejövő alak egyszerre a szerző „megtestesítője” és „a könyv egyetlen ördöglakatja”, egy optikai trükk tandoris, feloldásában a sakknyelvre is utaló átirata („1. Világos sötétbe lép? 2. Világos, sötét egyszerre lép? 3. Dolmenes varjú?”). A kötetet át- meg átszövi a humor, nemcsak az olyan képi tréfákban, mint az eredetileg Korniss művészetének tisztelgő horizontális-vertikális betűcsere és keverés (itt: Nagykoalíció II.), az irányjelekkel szemléletessé tett A „vagy” villamosa vagy A nyár 2 iránya, hanem az olyan kis jelenetekben is, mint pl. ahol egy hullámvonalon td-monogramok lógincálnak (Kismosás. „Menj a Héri alá száradni!”), vagy ahol a „Witti”-idézetre („Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”) egy betű-alteregó reagál („Ez a beszéd!”). S míg a „nézvények” nagy része olyan „rajz, mely nem ábrázolás; nem a szó illusztrációja; mondom, optimá­lis esete (nekem, egyelőre) ez a bizonyos »egy pont közt«”, talán nem állunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ebben a pulzáló „pont közt”-ben van jelen az „annyi, ennyi, mint a semmi – ezt éltem” Tandori-féle teljessége.

„Mindenki sziget”

Az Ördöglakat összetett entitása miatt értelmezhető művészkönyvként is. Ennek a ténynek a felismerésére utal, hogy 2007-ben az Oktatási és Kulturális Mi­nisz­térium a könyv illusztrálásáért Tandorit alkotói különdíjban részesítette. Mindez persze azt is jelzi, hogy a magyar könyvkultúrában semmiféle elismertsége nincs a képzőművészek által készített, komoly nemzetközi kiállításokon is megjelenő művészkönyveknek. Még ha állítható is, hogy a könyv háromszáz, számozott példányának borítóját egyedi, saját kezű grafika díszíti, s hogy háromszor szerepel olyan, Szép Ernő-i idézetekkel teleírt lap, amelyen a „Ha volna e könyvben mozgatható lap, ez lenne az” felirat olvasható (nem beszélve az erre rímelő „Nem mozduló lap”-ról), akkor is sokkal inkább egy személyes és művészi komplexitás lenyomatának tekinthetjük. Amely nem más, mint egy „gondolkodás atlasza”, egy „gyűjtemény vagy ember-enciklopédia, egy teljesen sajátos ember-képződmény vallomásait” tartalmazó kéz-irat.

A Tandori-életmű olyan összefüggő jelenségek, egymásra rétegződő „dolgok” bonyolult rendszere, amelybe éppúgy beletartozik az 1977-től a budai Duna-part egy részén, Tandori Ágnessel együtt kialakított kismadáretető terep, az ún. Golfpálya-projekt, a Nagy és Kis Koala Kártyabajnokság, mint a lóver­senyek, a napi séták, madarak életének és halálának története vagy a felolvasó performanszok (például Hamlet nagymonológjának lóverseny-közvetítésre emlékeztető előadása).9 Az önmagába záródó, de az évek során mindig új utakra nyíló Tandori-mitológia felfejtéséhez szüszifoszi kitartás kell. De megéri, hisz minden egyes kisebb vagy nagyobb kődarab megtisztítása a gondolkodás örömét nyújtja a ma régészeinek.

Jegyzetek

1          30 éve halt meg Duchamp, még. Balkon, 1998/12.

            Mindenki Palackszárító Sziget. Duchamp Duchamp után I. (Talán „I.”). Balkon, 2005/1.

            Anorex konceptualizmus. Duchamp Duchamp után II. Balkon, 2005/1.

            A Nem-Más-Nincs Semmi. Ducha p m-lékének. Balkon, 2008/7–8.

2          Mi kerül a műbe? Balkon, 2003/11.

            Szó és rajz – és fordítva. Balkon, 2003/3.

3          SZENTJÓBY TAMÁS: Képzeletben (1970 előtt)

            Képzeletben –

            Keress egy hosszú szót.
            Keress egy rövid szót.
            Fedd el a röviddel a hosszút.

            ERDÉLY MIKLÓS: Perforált vers (1966)

            Az első sor minden betűje perforálva van.

            A következő sor összes betűje, kivéve egy a és egy k betűt.

            Itt sima performáció mentes rész következik, ami így hangzik:

            Sógornőmmel beszéltem telefonon.

            Most újra egyenletes rendben lukak.

            A szóközök szintén át vannak lyukasztva.

            A sorhosszak tökéletesen egyformák.

4          Ennek későbbi átirata a Még egynéhányszor átpörgetem a ujjaim közt az ábécét (1985).

5          Az ismétlődésjel és sakktábla kombinációjára is akad példa – Az élet: fűsakk (2001).

6          Csiky Tibor a hetvenes évek elején a struktúrák esetlegességét ismerte fel és gyűjtötte össze Az objektív valóság struktúrái című sorozatában. Szignálta és datálta (tehát művészeti alkotásnak tekintette) saját EKG-leletét, Nevelési munkanaplóját vagy egy számítógépprogram leírását.

7          A vízre írt név I–III. (1995), Dokumentaccs 1. Tánya Burton (1996), Dokumentaccs 2. Povera és Pobeda (Never say never say always no!) (1997), Doku­men­taccs 3. Cape­régeny (1998), Golfpálya (Tandori Ágnessel) (2000), Nokumenta. Julien Saglio – A szókincs földrajzi helyzete (2001)

8          A szájjal és lábbal festő művészek parafrázisaként 2005-ben létrejött csoport (mag: Mécs Miklós és Fischer Judit) a képzőművészetben eluralkodó gondolatszegénység és a középszerűség ellen küzd, az üres mesterségbeli tudás helyett a szellemi képességeket (az „agyfestést”) előtérbe helyezve.

9          Tandori képzőművészeti recepciójához, az életmű értelmezéséhez megkerülhetetlen Várnagy Tibor ta­nul­má­nya (A keresztrejtvény színelmélete, és tovább – Tandori kiállítástrilógiái a Ligetben. Balkon, 1998/12.).

• TD 70 [6]