Várady Szabolcs

Nyomtatóbarát változat

Ó jaj, poétám,
most hát így lenne az:
hogy csak panasz?
Örök öröm-diétán?
Ficamodott láb és kedély,
csak éj meg éj,
és semmi nap?

És most még ez a Hetven!
Az sem javít a kedven,
nem kapsz rajta, amit
(mint akit rajtakaptak)
csak kapsz pedig.

Jeles voltát e napnak
ellógni lehetetlen,
nincs, aki megvéd.
Talán a medvéd.

Így vagy vele
hetven fele?

Hetven fele:
harmincöt, annyi éve
még zongoráztál is nekem,
én meg doboltam, kissé részegen,
és Schubertet, igen,
igen, Schubertet énekeltem!

Egy pacák, júliusban.
Jó vicc, hehe.
De felvidultam!
Két dalt tudtam betéve.
Te hogy voltál vele?

Aztán a kocsmák még, ugye.
Vörösborok,
néhák és olykorok,
több s több szünettel.

Mint aki ablakot kiglettel.
Ez rímnek rím, de hova visz?
Elvégre hisz…
Nem, ne menjünk bele.
Neked tikettek, majd tikett el.

S még láttalak kalapban.
Aztán csak egyszer aztán
a kép kilobban.

Nem lesz tavasz tán?

Túl nagy nekem, túl messze már, mit
te hordasz össze hegynek.
Bámullak, mint ködülte Kosztolányit,
kis csorba ásóm még alányit
egy-egy lyukat, ahol belessek.

De szól, de csenget,
töri a telefon a csendet.

Még hallni halljuk
egymást, csak halni ne,
halni ne haljuk!

Ne még. Dezső. Dide.

• TD 70

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges