Krusovszky Dénes

Nyomtatóbarát változat

Amikor az egymásba rakott mélytányérok
ugyanazon a hangon szólalnak meg
mint egy személyvonat,
nem akarok a közelben lenni.

Nem azért mert félek,
de már egy kertvárosi délutánban is
nehéz a harag és az unalom egyensúlyát
megtartani.

Mintha mindkét kezem szatyorban végződne.

Ráadásul ezek a nem szűnő kérdések,
mint most is, hogy mondjam meg,
mi a közös bennem és ebben
a puszta falból kimeredő rozsdás csőben?

Beomlott mozdulatok. Kiáll
belőlük egy láb, egy testrész.

Megérezni egy másik ember szagát,
az már majdnem olyan,
mintha beszélgetnénk.

• TD 70

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges