Babarczy Eszter tiltakozik gyereke és gyereke gyerekei nevében, egyben alternatívát ajánl: „Ne védje meg őt [ti. gyerekét és gyerekei gyerekét] senki egy nem létező veszélytől olyan eszközzel, amely elidegeníti barátaitól, gyanakvást és gyűlöletet ró rá örökségként, és nem engedi, hogy boldog legyen Magyarországon. Volna egy alternatíva, a nevetés. Döbrentei Kornél tökéletesen nevetséges. Miért olyan nehéz ezt megérteni?” (Népszabadság, március 20.)
Ezt egyáltalán nem nehéz megérteni. Döbrentein nevetni se nehéz. Éppen hogy túlságosan is könnyű. Éppoly könnyű, mint szörnyülködni. Attól tartok, Babarczy Eszter nem látja a nevetséges fától a komor erdőt. Persze azok se látják, akik szörnyülködnek. (Szörnyülködők alatt itt persze nem azokat értem, akik öntudatosan kilépnek az antiszemitizmus bűzköréből, hanem azokat, akik ebben a bűzben már rögtön gázszagot éreznek.) Az a speciális veszély, ami Babarczy szerint nem létezik, a szörnyülködők szerint pedig óriási, csupán az egyik lehetséges (és valóban: az egyik legkevésbé lehetséges) következménye annak az általános veszélynek, ami nagyon is létezik, és nagyon sok rossz lehetőséget rejt.
Babarczy élvezetes, elegáns és eredeti cikkeket ír, a szörnyülködők többnyire laposakat, sablonosakat és unalmasakat, de valamennyien túlságosan optimisták. Azt hiszik, hogy az antiszemitizmus témaköre a közbeszéd önálló része, amit egymagában ki lehet tolni a nyilvánosság perifériájára, és ha ez sikerül, akkor gyermekeinket már meg is óvtuk a gyanakvás és a gyűlölet örökségétől.
Ezzel szemben a szomorú valóság az (és ezt se nehéz megérteni, csak kellemetlen), hogy a zsidózásnak, cigányozásnak, magyarozásnak, jenkizésnek, arabozásnak, niggerezésnek… stb. közös alapja van, ez a közös alap nagyon szilárd, nagyon kiterjedt, és nagyon kevesen vannak, akik nem ezen állnak. Nem is könnyű másutt állni. A magyar politikai életet nem az osztja meg, hogy ki áll ezen a közös alapon és ki nem, hanem az, hogy ki hol áll rajta és mennyire.
Minden anti- potenciális antiszemita, és minden filo- is az a filoszemitáig bezárólag. Aki bármilyenezik, az potenciálisan zsidózik. Cigányozik, magyarozik stb. Amíg mindebből bármi benne van a közbeszéd fő sodrában, addig az antiszemitizmus is ott van, vagy bármikor odakerülhet. Márpedig ez az amíg sokáig tart, annak a történelmi korszaknak a végéig, amely a nemzetállamok kialakulásával kezdődött.
Az antiszemitizmus gyakorlati veszélyeit lehet sokkal nagyobbnak vagy sokkal csekélyebbnek gondolni, mint más származási vagy identitáscsoportokkal szembeni ellenséges érzelmeket és meggyőződéseket. Ugyanazon az alapon: a holokauszt alapján. 1. Ami megtörtént, újra megtörténhet; 2. Ami megtörtént, az egy jelentéktelen kisebbségen kívül mindenkit visszatart a tevékeny antiszemitizmustól.
Babarczy a második lehetőséget evidenciának tekinti (én is), az elsőről pedig azt gondolja, hogy csak szociálpszichológiai magyarázatot lehet adni rá. Ezzel az Élet és Irodalomban (április 16.) meg is próbálkozik. Úgy gondolja, két alaptalan félelem hiszterizálja a magyar közéletet. Az egyik oldalon alaptalanul félnek attól, hogy bántani fogják azokat, akiket zsidónak minősítenek, a másik oldalon pedig alaptalanul félnek attól, hogy bántani fogják azokat, akiket antiszemitának tartanak. Merthogy ilyen alapon is, olyan alapon is bántottak már sokakat a múltban, ez a múlt élményközösségek képében jelen van, és ezekben az élményközösségekben az egymás zsidóságára, illetve antiszemitaságára való utalás fölidézi, jelenné teszi a múltat. Ez a magyarázat csak addig működik, amíg Babarczy kizárja belőle az értéket. A saját értékeit is, természetesen. Hiszen bizonyára ő is úgy gondolja, hogy zsidónak vagy zsidó származásúnak lenni nem helytelen dolog, antiszemitának lenni pedig helytelen dolog. Ezért aztán a zsidónak minősítettekkel szemben fellépni akkor is helytelen, ha a minősítés helytálló. Ezzel szemben az antiszemitának minősítettekkel szemben fellépni csak akkor helytelen, ha a minősítés nem helytálló. Nem egészen mindegy, hogy valaki azért fél a rendőrtől, mert ártatlanul meg szokták büntetni, vagy azért, mert lopni szokott.
Babarczynak azért lehet mindegy, hogy egy állítás antiszemita, vagy csak túlérzékeny lelkek érzik annak, mert úgy gondolhatja: ha valaminek nincs közvetlen gyakorlati jelentősége, akkor semmilyen jelentősége nincs. Gyanús, hogy ez a fölfogás nem nagyon férhet össze egy jelentékeny eszmetörténész gondolkodásmódjával és egzisztenciájával, de hiába gyanús, nem tudok másra következtetni.
De ettől függetlenül is: az elvi vagy potenciális veszély nem azért elvi vagy potenciális, mert a gyakorlat szempontjából érdektelen, hanem azért, mert bármelyik pillanatban valóságossá válhat. S ha kisebb az esélye annak, hogy a zsidósággal szemben válik valósággá, azért kisebb, mert egykor már éppen eléggé azzá vált, és ez a tény (a köz tudomásának mindenféle hiányosságával együtt is azért eléggé) köztudomású.
Az antiszemitizmusnak az anti-k között akkor is kitüntetett szerepe van, ha a zsidónak minősített emberek nincsenek nagyobb veszélyben, mint mások. Egyszerűen azért, mert a modern antiszemitizmus a modernitás legátfogóbb univerzális rendszereit, jelenségeit és ideológiáit minősíti zsidónak, zsidólényegűnek: a kapitalizmust, a kommunizmust, a liberalizmust, a materializmust, a globalizációt (kozmopolitizmust, internacionalizmust), az elvilágiasodást… Lényegében mindent, ami a konzervativizmuson, a kereszténydemokrácián, a nacionalizmuson kívül van. A mai magyar „jobboldal”, miután antiliberális is, antikapitalista is, antiszocialista is és antikommunista is, lényegében mindazzal szemben azonosítja magát, amit a modern antiszemitizmus zsidólényegűnek tekint.
A mai magyarországi „jobboldal” főereje neofita és fölöttébb harcias, nagyon erőteljesen igyekszik demonstrálni a maga sajátosságait, dramatizálni mindazt, ami a másik oldaltól elválasztja, kizárni mindazt, ami a határain túl van, és egybefogni mindazt, ami a határain belül van. Miután ez a határ éppen ott húzódik, ahol az antiszemiták által zsidólényegűnek tekintett dolgok kezdődnek, úgyszólván ellenállhatatlan a késztetés ennek az antiszemitizmusnak a befogadására és fölhasználására. Miközben persze az ellenkésztetés is igen erős, hiszen az antiszemitizmus valóban szalonképtelen, komoly szerepre igényt tartó politikai erő számára fölvállalhatatlan, és egyébként is megosztaná a „jobboldalt”.
Ez a kettősség kétértelműséghez vezet, a kétértelműség pedig frusztrációhoz. Mégpedig kétoldali frusztrációhoz. A „jobboldal” főerői egyértelműen antiszemita jelenségekhez kétértelműen viszonyulnak, és egyértelműen magukénak vallanak kétértelmű megnyilatkozásokat. Olyanokat, amelyeknek antiszemita és nem antiszemita olvasatuk is lehet. Leginkább annak lehet, ami az idegenséggel kapcsolatos. Az idegent az antiszemita és az anti-antiszemita zsidónak fogja olvasni, ettől az antiszemita boldog lesz, az anti-antiszemita rágalmazó, a szalonjobboldali pedig lebegteti a maga értelmezését. Alkalmasint önmaga előtt is.
Ez azért lehetséges, mert csak az antiszemitizmus szalonképtelen, de egyáltalán nem azok a behelyettesítési lehetőségei, mert nem az a gondolkodási séma sem, amire az antiszemitizmus épül. Arról a sémáról van itt szó, hogy univerzális jelenségeket, ideológiákat, világrendszereket, politikai irányzatokat, elveket, mozgalmakat, képességeket, intézményes működéseket, szociológiai jelenségeket nemzeti, etnikai, származási csoportokhoz kötnek. Olyan partikuláris csoportokhoz tehát, amelyek a felsorolt kategóriák mindegyikében megosztottak, és nem is lehetnek mások, miután kinőttek abból az állapotból, amelyben az egyén azonos volt a közösséggel, amelybe beleszületett. Ha ez a kötés, mely tehát csak hamis lehet, legitim pozitív értékek esetén, akkor annak kell lennie negatív értékek esetén is. S ha az, akkor az antiszemitizmus sem lehet általában illegitim. Csak szalonképtelen. Nem lehet elvileg helytelen, csak szituatíve és illemtanilag. Nem föltétlenül elutasítandó, hanem csak itt és most, tekintettel a körülményekre, érzékenységekre… stb. Ha pedig az antiszemitizmus nem általában illegitim, akkor az antiantiszemita kényszert érez, hogy ne a gondolati sémát tagadja, hanem azt elfogadva tagadjon. Ahelyett, hogy egyszerűen visszautasítaná egy származási közösség és egy politikai rend összekapcsolását, azt bizonygatja, hogy például a zsidók között nem is volt olyan sok kommunista, aki volt, többnyire az se volt már zsidó. Ami igaz ugyan, de ebből a szempontból lényegtelen. Mint ahogy ebből (és kizárólag ebből) a szempontból az is lényegtelen, hogy a magyarok közül hányan üldözték és hányan mentették a zsidókat.
Az önmagukat nemzetinek tekintő politikai irányzatok abból indulnak ki, hogy az ő nemzeti irányzatuk (mely természetesen éppoly univerzális és internacionális, mint az összes többi), nem pusztán az ország érdekeit fejezi ki, hanem a nemzet karakterét, sajátosságát. Összekapcsolnak egy partikuláris nemzetet egy univerzális irányzattal. Tehát: az antiszemitizmussal (és a filoszemitizmussal) közös gondolati sémára épülnek. Eszerint az találta meg igazán a karakterét, aki megtalálta őket. S ha ez igaz, akkor a többiek már csak idegenek vagy önmaguktól elidegenedettek lehetnek. Zsidók vagy idegenek, elzsidósodottak vagy elidegenedettek.
Mindebből pedig az következik, hogy amíg a nemzeti politizálás fogalma legitim, addig az antiszemitizmus sem lehet illegitim.
- Folyamatos jelen [6]