Települési és lakásviszonyok

Janky Béla [1], Kemény István [2]

2003 februárjában és márciusában felmérést végeztünk a magyarországi cigány lakosság körében. A korábbi, 1971-es és 1993-as vizsgálatok során a cigány népesség két százalékát vizsgáltuk reprezentatív alapon.

A 2003. évi felmérésben csak egyszázalékos reprezentatív minta kiválasztására volt módunk. Ezért ez a felmérés pontatlanabb, mint a tíz évvel ezelőtti volt. A pontosságot egy másik tényező is korlátozta. Az 1993-as felmérésben a minta elkészítésénél az 1992. évi iskolastatisztikát használtuk fel annak megállapítására, hogy az ország községei, illetve a városok választási körzetei közül melyekben lakik nagyon sok, közepesen sok, kevés cigány, vagy egyetlenegy sem. 2003-ban ilyen iskolastatisztika már 10 éve nem állt rendelkezésünkre, ezért a 2001. évi népszámlálás cigány nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adataiból indultunk ki. Ez az eljárás természetesen jóval pontatlanabb, mint az iskolastatisztikán alapuló.

Végül is 1165 lakásban 5408 személyt számoltunk össze. A kutatás magyarországi cigány népességre vonatkozó alapadatait (létszám, kormegoszlás, családnagyság, nyelvhasználat, nemzetiségi megoszlás) a Beszélő 2003. októberi számában, míg a foglalkoztatási és jövedelemadatait az Esély 2003/6-os számában adtuk közre. Az alábbiakban a 2003-as felvételnek a cigányok települési és lakóhelyi viszonyira vonatkozó adatait vetjük össze a megelőző két reprezentatív vizsgálat eredményeivel.

Telepek

1971-ben a cigányok kétharmada telepen élt. A telepen lakók aránya Budapesten 30, a vidéki városokban 52 és a községekben 68 százalék volt. Telepen élt a magyar anyanyelvű cigányok (zenészek vagy romungrók) 65, a román anyanyelvű cigányok (beások) és a cigány anyanyelvű cigányok (romák) 75 százaléka. Budapesten telepen lakott a magyar anyanyelvűek 22 és a cigány anyanyelvűek 52 százaléka. A vidéki városokban telepen lakott a magyar anyanyelvűek 74, a cigány anyanyelvűek 62 és a román anyanyelvűek 87 százaléka. A községekben telepen lakott a magyar anyanyelvűek 68, a cigány anyanyelvűek 80 és a román anyanyelvűek 45 százaléka.

A telepek részben spontán módon keletkezett hagyományos, részben mesterségesen létrehozott új telepek voltak.

A magyar anyanyelvűek telepei általában a települések szélén helyezkedtek el, a cigány és a román anyanyelvűek telepei többnyire (nem mindig) a településtől távol, sokszor négy-öt kilométer távolságban. Eredetileg a magyar cigánytelepek is távol feküdtek a községektől, a terjeszkedő falu azonban fokozatosan elérte, sőt sok helyen körülvette a telepet. A falvak szélén fekvő beástelepek lakói eredetileg távolabb fekvő erdei telepeken laktak, és az 1971-es felmérést megelőző években költöztek a falvak közelébe.

Az alábbi sorokat az 1971-es felmérés beszámolójának szövegéből idézzük: „A telepi házakat a cigányok maguk építik, vályogból vagy vert földből. Alapot nem ásnak, a falakat nem szigetelik. A padlózat földes, az ajtók és az ablakok rosszak, mivel többnyire bontásból származnak. A szobák 9-12 négyzetméter alapterületűek. A padozatból és a falakból jövő nedvesség átjárja és elrothasztja a ruhákat és az amúgy is nagyon szegényes és hiányos bútorzatot. A rossz ajtók és ablakok miatt erős légmozgás alakul ki, az ablakok kis mérete miatt nem lehet rendesen szellőztetni. A tető gyakran hiányos, úgyhogy beesik az eső, de ahol nem hiányos, többnyire ott is átázik. Fűtésre tűzhelyet használnak, amely csak addig melegít, amíg a tűz ég. Gyakori a gombásodás, a levegő nehéz, dohszagú. (…) Az egészséges ivóvíz, az árnyékszékek hiánya, a szétdobált szemét miatt sok a fertőző betegség, vérhas, hastífusz, fertőző májgyulladás. (…) A hagyományos telep zsúfolva van házakkal, mivel a növekvő népesség a telep határain túl nem terjeszkedhet. Elsősorban emiatt nem tudnak árnyékszéket építeni. A telep környéke tele van szétdobált hulladékkal, szeméttel, hasznavehetetlen holmikkal és fekáliával. (…) Megfelelő számú ágy felállítására nincs elég hely, többen alszanak egy fekhelyen, vagy egyszerűen a földre fekszenek. A zsúfoltság neurotizálja az embereket, egymás ellen fordítja, és megnehezíti az együttélést.”

Az új telepek létrejöttének három típusában a hatósági átköltöztetés játszotta a döntő szerepet. Az első típusban a hagyományos telepen lakó cigányokat meglévő régi épületbe (majorba, cselédlakásba, elhagyott szeszfőzdébe, raktárba stb.) költöztették. A majdnem mindig rossz állapotban lévő, általában nem lakás céljára épült, többnyire lakhatatlan épületekbe rendszerint túlságosan sok személyt költöztettek be, az együttélést elviselhetetlenné tevő zsúfoltságot hoztak létre, és az egészségügyi körülmények nagyon ritkán, akkor is csak valamivel voltak jobbak, mint a hagyományos telepeken.

A második típusban az átköltöztetésre ítélt cigányok számára csupán helyet jelöltek ki, amelyen azután maguk építették fel a kunyhóikat, és ezek nem voltak jobbak a hagyományos telep házainál. A harmadik típusban a cigányokat meglevő vagy erre a célra újonnan épített barakktelepekre költöztették, és természetesen ezek sem voltak jobbak a hagyományos telepeknél.

Új telepek azonban nemcsak hatósági átköltöztetés útján keletkeztek, hanem a részben saját erőre támaszkodó építkezések és vásárlások során is. Ezek ismertetése előtt összefoglaló képet adunk az 1971-es lakásviszonyokról.

Nem volt villany a cigány lakások 44 százalékában, ezen belül a magyar cigány lakások 39, a beás lakások 48 és az oláh cigány lakások 65 százalékában, a budapesti lakások 21, a vidéki városi lakások 35 és a falusi lakások 48 százalékában.

Vízvezeték a lakások 8 százalékában volt (a budapesti lakások 55, a vidéki városi lakások 11, a községi lakások 2 százalékában). Az épület telkén fekvő kút állt rendelkezésre a lakások 16 százalékában (a budapesti lakások 15, a vidéki városi lakások 8 és a falusi lakások 18 százalékában). Száz méternél közelebb fekvő kút volt a lakások 37 százalékában, száz méternél távolabb 39 százalékban. A vidéki városi lakások 43 százalékban száz méternél közelebb volt a kút, száz méteren túl 37 százalékában, a községekben száz méternél közelebb volt a kút 38 százalékban és távolabb 42 százalékban.

A vízzel való ellátottság nyelvi csoportok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja.

1. tábla. A háztartások vízzel való ellátottságának százalékos megoszlása 1971-ben, anyanyelv szerint.

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	Magyar	Cigány	Román	Együtt
Vízvezeték	9,7	4,5	3,9	8,1
Kút az épület telkén	13,7	18,4	32,4	16,4
Száz méternél közelebb	35,6	39,5	31,8	36,7
Száz méteren túl	41,0	37,6	25,3	38,8
Összesen	100	100	100	100

Viszonylag nagy volt azoknak a lakásoknak az aránya is, amelyeknél még száz méteren túl, sőt annál jóval nagyobb távolságban sem állt rendelkezésre iható víz, és ezért a lakások lakói kényszerűen fertőzött vizet ittak. Országosan 16 százalék, a magyar és a román cigányoknál 14-14 százalék, az oláh cigányoknál 21 százalék, a keleti régióban 37 százalék volt az ilyen lakások aránya.

Vízöblítéses WC a lakások 3 százalékában volt a lakáson belül és 5 százalékában a lakáson kívül, de árnyékszék sem volt a lakások harmadánál, az oláh cigányok lakásainak 47 százalékában és a keleti régió lakásainak 59 százalékában.

A cigányok kétharmada vályog-, vertföld- vagy sárfalú kunyhóban lakott, és nagyobb fele olyanban, amelynek alapozása sem volt. Ezeknek az aránya a községekben volt a legnagyobb, de vályogból épült a házak nagyobb része a vidéki városokban és több mint negyedrésze Budapesten is.

2. tábla. A házak alapozásának és falazatának százalékos megoszlása 1971-ben, anyanyelv szerint

	Magyar	Cigány	Román	Együtt
Tégla, beton, kő, panel	32,1	32,2	44,7	33,0
Vályog, alapozással	16,9	13,4	6,8	15,3
Vályog, alapozás nélkül	51,0	54,3	48,5	51,7
Összesen	100	100	100	100

Földes lakásban lakott 1971-ben a cigány háztartások 61 százaléka, kövesben további 14 százaléka. A vidéki városokban 68 százalék, Budapesten 37 százalék volt a földes és a köves lakások aránya. (Lásd a 3. táblát.)

Az egy helyiségre jutó személyek száma (ne feledjük, hogy egy helyiség legtöbbször 9-12 négyzetméter volt) 2,5 fölött volt a cigányok 69 százalékánál és 4,5 fölött a cigányok 25 százalékánál.

3. tábla. A lakások padozatának százalékos megoszlása 1971-ben

	Föld	Kő	Melegpadló	Összesen
Budapest	15,2	21,9	62,9	100
Vidéki városok	51,2	16,7	32,1	100
Községek	67,8	12,4	19,8	100

A cigány lakások 35,5 százalékában találtunk rádiót és 24 százalékában televíziót. Ezt a két 1971-es adatot akkor tudjuk értékelni, ha tudjuk, hogy 1969-ben az országban a száz háztartásra jutó rádiók száma 115 volt a munkásoknál és 89 a parasztoknál, a száz háztartásra jutó televíziók száma pedig 75 volt a munkásoknál és 37 a parasztoknál.

Mosógépet és hűtőszekrényt a cigány lakások 4-4 százalékában találtunk. A száz háztartásra jutó mosógépek száma 1969-ben a munkásoknál 76, a parasztoknál 54 volt, a hűtőszekrényeké a munkásoknál 37, a parasztoknál 6.

Az 1971-es helyzet leírását annak megállapításával kezdtük, hogy a cigányok kétharmada telepen élt. Most tegyük hozzá, hogy nem soroltuk a telepi lakások közé a községeken és városokon kívül fekvő elszigetelt cigány lakásokat, és nem minősítettük telepnek a településeken kívül fekvő két-három cigány lakás együttesét sem. Ezekkel együtt a cigány lakások 76 százaléka feküdt a községeken és a városokon kívül. (Lásd a 4. táblát.)

4. tábla. A cigány lakások százalékos megoszlása fekvés szerint 1971-ben.

Anyanyelv	A településtol távol		A település szélén		A településen belül		Összesen
	telepi	nem telepi	telepi	nem telepi	telepi	nem telepi
Magyar	12,0	2,7	29,3	5,2	24,3	26,5	100
Cigány	20,8	5,3	26,6	5,8	27,0	14,5	100
Román	39,1	2,0	10,8	14,7	6,9	26,5	100
Együtt	16,1	3,1	27,3	6,2	23,0	24,3	100

1965-ben telep-felszámolási akció indult, amelynek legfőbb eszköze a kedvezményes kamatú lakáshitel volt. A hitelből a cigányok az átlagos családi háznál kisebb és rosszabb minőségű, úgynevezett „CS”-házakat, csökkentett értékű házakat építhettek, vagy csökkenő lélekszámú falvakban megüresedett régi parasztházakat vásárolhattak. Az 1965-ben indult akció 1985-re nagyjából véget is ért. Az akció kezdete előtt, 1964-ben 49 ezer telepi házban 222 ezer személyt írtak össze, 1984-ben már csak 42 ezer személyt 6277 telepi lakásban.

Az 1993-as felmérés idején a cigányok 13,7 százaléka – valamivel több mint hatvanezer ember – élt a telepen. Hagyományos telep azonban már csak kevés volt. A felmért telepek többsége újabb keletű volt. Leginkább az északi régiókban, közelebbről Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jöttek létre új típusú telepek.

A Horn–Kuncze-kormány 1997-ben középtávú tervet fogadott el a cigányság helyzetének javítására. A tervezet előírta a telepek összeírását. Erre csak évek múlva került sor, akkor is hiányosan és pontatlanul. Az összeírás szerint körülbelül 100 ezer ember élt telepeken.

A 2003. évi felmérés szerint jelenleg a cigányok 6 százaléka, vagyis 36 ezer ember él telepeken.

A szegregáció új formái

A telepek nagy többségének felszámolása csökkentette, de nem szüntette meg a cigányok szegregációját. A községek és a városok külterületéről a belterületre költözött a cigányok négyötöd része, de a belterületen a szegregáció új formái jöttek létre. A „CS”-házakat többnyire egymás szoros szomszédságában, a településnek erre a célra kijelölt részén építették, és ezáltal újratermelték a korábbi elkülönítettséget. Régi parasztházak megvásárlására azokban a községekben volt lehetőség, amelyekben a megélhetési viszonyok romlottak, és ezért a nem cigányok kezdtek elvándorolni. A cigányok házvásárlása és beköltözése azután fokozta a nem cigányok elvándorlását. Ez a folyamat kisközségekben és az aprófalvakban volt a legszembetűnőbb. Kocsis Károly és Kovács Zoltán már 1991-ben megállapította, hogy 675 településen a cigányok aránya meghaladta a 8 százalékot, 94 településen a 25 százalékot és 9 településen az 50 százalékot. Azóta sokkal nagyobb lett az elcigányosodó települések száma.

Havas Gábor 1987-ben folytatott kutatást az elcigányosodó kistelepülések társadalmáról Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Baranya megyei CIKOBI (Cigányügyi Koordinációs Bizottság) adatai szerint a megye népességének 15 százaléka lakott az ezer főt meg nem haladó lélekszámú, helyi tanáccsal és téeszközponttal nem rendelkező községekben, a megye cigány lakosságának viszont csaknem 37 százaléka élt ilyen településeken. A megye falvai közül 148 tartozott ebbe a kategóriába.

A cigányok aránya a 148 község közül három faluban haladta meg a 75 százalékot, további három faluban az 50 százalékot, tíz faluban az egyharmadot, tizenhat faluban a 25 százalékot és tizenhét faluban a 20 százalékot. Összesen tehát negyvenkilenc volt Baranyában az elcigányosodó kistelepülések száma. Ezzel kapcsolatban Havas megállapította, hogy 20 százalék az a kritikus határ, amelynél a konfliktusok megsokszorozódnak, a nem cigányok elköltözésének üteme felgyorsul, és az elcigányosodás folyamata visszafordíthatatlanná válik.

Borsodban 1984-ben 16 olyan ezer fő alatti község volt, amelyben a cigányok aránya meghaladta a 25 százalékot.

1991-ben Fekete Éva, az MTA Regionális Kutatások Központja Észak-magyarországi Osztályának munkatársa végzett kutatást Borsod-Abaúj-Zemplén megye 76 településén. A cigányok aránya a 76 település kétharmadában haladta meg a 10 százalékot, több mint felében a 20 százalékot és kilenc faluban az 50 százalékot.

Ugyanilyen folyamatok zajlottak és zajlanak le a nagyközségekben, a kisvárosokban és a nagyvárosokban is. Cigányok oda tudnak beköltözni, ahonnan a nem cigányok elköltöznek, vagyis a települések hanyatló, leromló részeibe. Az elköltözés azután erősödik a cigányok beköltözésének hatására, és a leromlás erősödik az elköltözések hatására.

---

Az 1993-as vizsgálat során a megkérdezettek közvetlen környezetének összetételét is rögzítettük. A megoszlás a következő volt: a közvetlen környéken kizárólag vagy túlnyomórészt cigányok laktak a megkérdezett családok 30 százalékánál, vegyesen laktak cigányok és nem cigányok 29 százaléknál, többségében nem cigányok laktak 29 százaléknál, egyáltalán nem laktak cigányok 9 százaléknál, illetve nem lehetett megállapítani 3 százaléknál.

A 2003. évi felmérésben is rögzítettük, hogy a kérdezett család közvetlen környezetében milyen arányban élnek cigányok, de a kizárólag cigányok lakta környezetet különválasztottuk a túlnyomórészt cigányok laknak környezettől. A válaszok a szegregálódás nagymértékű fokozódását mutatják. A közvetlen környezet 25 százalékában kizárólag, 31 százalékában túlnyomórészt cigány családok laknak (míg 1993-ban a kizárólag és a túlnyomórészt cigány családok együtt képeztek 30 százalékot), vegyesen laknak cigányok és nem cigányok 22 százaléknál (szemben az 1993-as 29 százalékkal), többségében nem cigányok laknak 17 százaléknál (szemben az 1993-as 29 százaléknál) és a közelben nem laknak cigányok 5 százaléknál (szemben az 1993-as 9 százalékkal).

Ezen a téren nagyok a különbségek a településtípusok és a régiók között. Budapesten és Pest megyében a közvetlen környezet 16 százalékában laknak kizárólag és 20 százalékában túlnyomórészt cigány családok, 29 százalékában laknak vegyesen cigányok és nem cigányok, 34 százalékában laknak többségében nem cigányok, és 1 százalékban nem laknak cigányok a közelben. Még ezek a szegregációs arányok is nagyobbak az 1993-as felmérés arányainál.

A szegregáció mértékét mutatja az is, hogy a megkérdezett cigány családok 50 százaléka lakik a település belsejében, 42 százaléka a település szélén, de közvetlenül a településhez illeszkedve, 2 százaléka a településtől távol, és – mint láttuk – 6 százalék elkülönült cigánytelepen.

E megoszlás alapján azt gondolhatnánk, hogy 50 százalék lakik szegregáltan. Elkülönülten lakik azonban a település belsejében élő cigány családok majdnem fele is: 15 százalékuk szomszédságában kizárólag cigány családok és 29 százalékuk szomszédságában túlnyomórészt cigány családok laknak. Mindent összevéve, a felmérésbe került 1165 lakásból 483 (42 százalék) fekszik a település szélén, 23 (2 százalék) a településtől távol, 73 (6 százalék) elkülönített telepen és 254 (22 százalék) a település belsejében, de kizárólag vagy túlnyomórészt cigány környezetben, vagyis a cigány családok 72 százaléka szegregáltan lakik.

Mint említettük, 1971-ben a cigányok kétharmada élt telepeken, igen erős elkülönítettségben. Az 1993-as felmérés idejére az elkülönítettség nagymértékben visszaszorult. 2003-ban újra az 1971-es elkülönítettségi arányokkal találkozunk. A forma más, mert telepek már csak kismértékben vannak, a szegregáció mértéke azonban ma is ugyanakkora.

Hozzá kell tenni, hogy a 72 százalék a 2003. első negyedévi helyzetet mutatja, ugyanakkor a szegregáció fokozódó erősödését jelzi, és minden arra mutat, hogy ez a folyamat a jövőben folytatódik.

A lakás fekvését és szegregáltságát illetően Budapest erősen különbözik a vidéki városoktól és a falvaktól. (Lásd az 5. és 6. táblát.)

5. tábla. A lakás fekvése a településtípusok szerinti százalékos megoszlásban

	Falu	Város	Budapest	Összesen
Település belsejében	40,5 %	46,8%	100 %	49,8%
Település szélén	54,7%	39,7%	–	41,6%
Távol, de nem telepen	3,0%	1,6%	–	2,0%
Telepen	1,7%	11,3%	–	6,3%
Egyéb	–	0,7%	–	0,3%
Összesen	100	100	100	100

6. tábla. A környezeti szegregáltság településtípusok szerinti százalékos megoszlása

	Falu	Város	Budapest	Összesen
Kizárólag cigányok	24,0	25,5	6,7	23,4
Túlnyomórészt cigányok	31,9	33,6	23,3	31,8
Vegyesen	24,5	19,0	29,2	22,3
Többség nem cigány	13,2	15,8	39,3	17,2
Nincsenek cigányok	5,4	5,2	1,7	4,9
Nem lehet megállapítani	–	0,5	–	0,3
Összesen	100	100	100	100

Már említettük, hogy jelenleg a cigányok 6 százaléka, vagyis 36 ezer ember él telepeken. Telepi lakások Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében találhatók. Budapesten a cigányok a város belsejében laknak. A lakások közvetlen szomszédságának 30 százalékában laknak kizárólag vagy túlnyomórészt cigányok, vegyesen laknak további 30 százaléknál, és a közelben lakók többsége nem cigány 40 százaléknál. A falusi cigányok 60 százaléka a település szélén vagy attól távol lakik, és a közvetlen szomszédok 57 százaléka kizárólag vagy túlnyomórészt cigány.

Igen nagyok a regionális különbségek. (Lásd a 7. táblát.)


7. tábla. A lakás fekvése a régiókban (százalékos megoszlás)

	Budapesti iparvidék	Kelet	Alföld	Észak	Dunántúl	Nyugat	Összesen
Település belsejében	70,1	21,6	39,6	54,3	51,1	71,4	49,8
Település szélén	29,9	65,3	49,1	33,5	42,2	28,6	41,6
Távol, de nem telepen	–	1,9	0,9	1,9	4,9	–	2,0
Telepen	–	10,8	10,4	10,0	0,9	–	6,3
Nem lehet megállapítani	–	0,5	–	0,3	0,9	–	0,3
Összesen	100	100	100	100	100	100	100

Lakásviszonyok

A lakásviszonyokat illetően 1971 és 1993 között alapvető változás ment végbe. Putriban vagy kunyhóban lakott 1971-ben a cigányok kétharmada, 1993-ban 6 százaléka. Jelenleg 5 százalékuk lakik ilyen körülmények között.

1993-ban a cigány lakások egyharmada volt egyszobás, 43 százaléka kétszobás és 24 százaléka három- vagy többszobás. Ugyanakkor a teljes magyarországi lakásállományban 16 százalék volt az egyszobás, 43 százalék a kétszobás és 40 százalék a három- vagy többszobás lakások aránya.

2003-ban a cigány családok lakásainak 28 százaléka egyszobás, 42 százaléka kétszobás és 30 százaléka három- vagy többszobás. A teljes lakásállományban 12 százalék az egyszobás, 41 százalék a kétszobás és 47 százalék a három- vagy többszobás lakások aránya.

1993-ban a cigány lakások 80 százaléka volt tégla-, beton- vagy kőépületben, 20 százaléka vályog-, vertföld vagy sárfalú épületben. A tégla- vagy betonépületek aránya Budapesten 96 százalék volt, Miskolcon 78 százalék, a többi vidéki városban 74 százalék, a községekben 52,5 százalék.

2003-ban a falazat 77 százaléka volt tégla vagy beton, 19 százaléka vályog vagy vertföld, és a lakások 4 százalékánál nincs adatunk a falazatról. A tégla- vagy betonfalazatok aránya Budapesten 98,3 százalék, a vidéki városokban 82,6 százalék, a községekben 64,2 százalék.

A földes padozatú lakások aránya 1993-ban 10 százalék, 2003-ban 4 százalék volt.

1993-ban és 2003-ban a cigányok lakásainak 98 százalékában volt villany. 1993-ban vízvezeték volt a cigány lakások 65 százalékában, Budapesten 95, a vidéki városokban 75, míg a községekben 55 százalékban. Az épület telkén fekvő kútból nyerték a vizet 10 százalékban, 100 méteren belüli kútból 20 százalékban és 100 méteren túliból 5 százalékban. WC volt a lakások 49 százalékában, Budapesten és a vidéki városokban 61, a községekben 41 százalékában. Fürdőszoba volt a lakások 48 százalékában.

2003-ban vízvezeték volt a cigány lakások 72 százalékában, Budapesten 94, a vidéki városokban 68, a községekben 67 százalékban. A vízellátást az épület telkén fekvő kút biztosította 6 százalékban. WC volt a lakáson belül 51 százalékban, Budapesten 59, a vidéki városokban 54, a községekben 44 százalékban; a lakáson kívül 7 százalékban, Budapesten 33 százalékban, a vidéki városokban 5, a községekben 3 százalékban. Fürdőszoba volt 2003-ban a cigány lakások 57,6 százalékában, Budapesten 66,7 százalékban, a vidéki városokban 57,4 százalékban, a községekben 55,5 százalékban.

Az egy szobára jutó személyek száma a cigány népességben 1993-ban 2,27 volt, 2003-ban 2,4. Az egy főre jutó alapterület 2003-ban maximálisan 5 négyzetméter volt a személyek 9,3 százalékánál, 5,1 és 10 négyzetméter között volt 26,5 százaléknál, 10,1 és 20 négyzetméter között volt 44,4 százaléknál és 20 négyzetméter fölött volt 19,7 százaléknál.

A szegregáció új mozgatói

Sokakat meglephet, és feltétlenül magyarázatra szorul a települési szegregálódás nagymérvű fokozódása 1993 és 2003 között. Utaltunk már arra, hogy a cigányok 1990 előtt is azokba a településekbe, illetőleg a falvak és városok azon részeibe tudtak beköltözni, amelyekből a romló viszonyok miatt a nem cigányok fokozatosan elköltöztek. „A kis települések és a romák” című tanulmányában (A cigányok Magyarországon. Szerk. Kemény István. MTA, Budapest, 1999. 163–204.) Havas Gábor részletesen tárgyalta a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években bekövetkezett tömeges elvándorlásokat és beköltözéseket, és ezen belül olyan állami akciók hatását, mint a mezőgazdaság kollektivizálása, a téeszek, tanácsok, iskolák, intézmények összevonása. Ezek helyére a kilencvenes és a kétezres években más tényezők léptek: gazdagodás és szegényedés, valamint a jómódúak elkülönülési és elkülönítési törekvései. A társadalom egyre inkább gazdagodó, befektetésekre képes felső harmadának háztartásai elköltöznek korábbi lakhelyeikről, azokat üresen hagyják, kialakították és tovább alakítják elkülönített lakóövezeteiket. A kilencvenes évek elején kitört gazdasági válság következtében egymilliónál jóval több ember vesztette el munkahelyét, és maradt meg 2003-ban is munkanélkülinek vagy inaktívnak. A munkanélküliséggel sújtott családok egy része is költözött, olcsóbb lakóhelyekre, szegények és cigányok településeibe és lakónegyedeibe.

A válság idején földrajzilag is többfelé szakadt az ország. A munkanélküliség és a nyomában járó szegénység sokkal kevésbé sújtotta az ország fejlettebb, középső és nyugati részét, mint a fejletlenebb Északot, Keletet, Alföldet és Dél-Dunántúlt. Az 1997-ben kezdődő fellendülés azután a középső és nyugati részeken eltüntette a munkanélküliséget és virágzást hozott, míg a válságban tönkrement részeken megmaradt a munkanélküliség, az inaktivitás és a szegénység. Csak bizonyos mértékig jelzi a különbségeket, hogy 2002-ben a regisztrált munkanélküliségi ráta Budapesten 2,2 százalék volt, Pest megyében 3,7, Győr-Moson-Sopron megyében 4,0, Vas megyében 4,5, Szabolcs-Szatmár-Beregben viszont 16,7, Borsod-Abaúj-Zemplénben 19,1. Azért csak bizonyos mértékig, mert a kistérségek közötti különbségek még jóval nagyobbak. A kedvezőtlen helyekről elmennek azok, akik mozdulni tudnak, és maradnak azok, akik erre nem képesek.

A szegregálódást tovább fokozták a szocpolos lakásépítések, amelyek során mindig gondosan ügyeltek a cigányok szigorú elkülönítésére. Ennél is nagyobb hatást gyakoroltak a városi rehabilitációk, amelyeknek egyik bevallott célja és népszerűsített eredménye volt egész városrészek megtisztítása a cigányoktól. Az elkülönítéshez azzal is hozzájárultak az önkormányzatok, hogy a cigányokat nem engedték a nem cigányok közé települni, és az építkezések során külön utcákat jelöltek ki a cigányoknak és a nem cigányoknak. Az ilyen típusú hatósági cselekvések az elmúlt tizennégy esztendőben szaporodtak el, és bizonyosra vesszük, hogy a következő években is terjedni fognak. A szegregálódásnak az a foka, amelyről beszámoltunk, még nem csúcspont. Rosszabbodás következik.

8. tábla. Környezeti szegregáltság a régióban (százalékos megoszlás)

	Budapesti iparvidék	Kelet	Alföld	Észak	Dunántúl	Nyugat	Összesen
Kizárólag cigányok	14,3	37,7	36,0	14,4	27,6	20,9	23,4
Túlnyomórészt cigányok	19,2	26,9	24,0	47,9	29,3	14,0	31,8
Vegyesen	32,0	22,2	8,0	24,1	18,7	14,0	22,3
Többség nem cigány	31,5	11,8	20,0	10,5	15,1	37,2	17,2
Nincs cigány	2,0	1,4	12,0	3,0	4,3	11,6	4,9
Nem lehet megállapítani	1,0	–	–	–	–	2,3	0,3
Összesen	100	100	100	100	100	100	100

• Roma-dosszié [8]