Pacepa újra felbukkant. Rövidesen visszaszerzi tábornoki rangját Romániában (hogy milyen tábornok, nem tudom: katona nem volt, a Securitate, azt hittem, megszűnt), nyugdíjat kap, elkobzott vagyonát is visszakapja.
Cikket írni személyéről, tevékenységéről első látásra felesleges, hiszen hírneve mesterséges úton született, bűnei is, érdemei is – ha egyáltalán léteztek – banálisak. Romániában azonban túl sokat vitatkoztak ahhoz róla (egyenesen szimbólummá vált), hogy szó nélkül mehetnénk el a jelenség mellett.
Megítélésében két szögesen ellentétes és leegyszerűsített álláspont ütközik 14 év óta. A hatalmi zónában, Iliescu és hívei, a volt szekusok, katonatisztek, pártaktivisták és körei számára Pacepa egyszerűen „hazaáruló”. Nem bocsátanak meg, ma is azonosítják a diktatúrát a hazával. Ezzel vitatkozni sem érdemes.
A „demokraták”, „antikommunisták” számára viszont ő a Nagy Nemzeti Hős (NNH), aki, azzal, hogy elárulta a diktátort, lerövidítette a hidegháborút.
Dan Pavel, befolyásos politikai elemző Az árulás anatómiája és fiziológiája – Iliescu és Pacepa között című cikkében így fogalmaz: „Politikai kultúránk döntő ismérve a Pacepához való viszonyulás.” Dan Pavel „politológiailag” fejtette ki éveken át újra és újra, hogy a politikai kultúra döntő kritériuma, hogyan viszonyulunk a tábornokhoz. Aki szereti Pacepát, az demokrata, aki nem, az posztkommunista!
Így alakult ki a Pacepa-mítosz Romániában. Egy újabb a megszámlálhatatlan romániai önbecsapó történelemhamisítás közül.
Visszaemlékszem döbbenetemre, amikor Pacepa első könyvét olvastam, pár héttel 1987-es megjelenése után. Képtelen voltam 25 oldalnál többet elolvasni, pedig a téma izgatott – pár oldal után nyilvánvalóvá vált, sokszor túloz, máskor egyszerűen fabulál. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy tíz-tizenöt év múlva amúgy értelmesnek tűnő, állítólag demokratikus érzelmű emberek komolyan vegyék. Józan ember számára efféle züllött, primitív alak nem lehet „hős”. Kínos helyzet. Mintha egy táborba kerültem volna a fent említettekkel, akik Pacepát „hazaárulásért” gyűlölik. Én azonban más okokból vetem meg, illetve vélem őt jelentéktelennek.
27 éven át mocskos munkát végzett, soha semmi jelét nem adta a személyes megbánásnak. Árulása nem erkölcsi okokból történt, szimpla üzlet volt. Sokat reklámozott lelépése harmadrangú esemény. Szó sincs arról, hogy olyan titkok birtokában lett volna, amelyek siettették a Ceausescu-rendszer vagy a kommunista birodalom összeomlását. Igaz, leleplezte a nyugaton tevékenykedő román kémhálózatot, és ezzel valóban kellemetlenséget okozott, kisebb csapást mért Ceausescura. Ez hasznos volt, de ezzel Pacepa még távolról sem tekinthető NNH-nak.
Antik hősök helyett Pacepa sokkal inkább párhuzamba állítható az „éneklő” maffiatagokkal, akiket persze a köznyelv sokszor nevez „bűnbánóknak” (pentitónak), de pálfordulásuk mögött racionális döntések húzódnak meg. Hasznos-e, ha a maffia egyik bérgyilkosa leleplezi egykori bűntársait, tanúskodik ellenük, és cserébe persze büntetlenséget és védelmet élvez? Igen, hisz gyengíti a maffiát. Hősnek kell-e tekinteni azt a pentitót, aki személyes érdekből leleplezi kollégáit, tanúskodik ellenük? A maffiát eláruló, tanúskodni kész bérgyilkos hozzájárulhat a maffia vezéreinek letartoztatásához és a maffia (legalábbis az adott Család) összeomlásához, de a legtöbb esetben ettől még nem válik hőssé, morális példaképpé.
Valójában Pacepa az „éneklőkhöz” képest sem sok hasznot hajtott, átállásakor már semmiféle fontos információ birtokában sem volt. Mármint semmi lényegeset nem tudott Ceausescuról, ami ne lett volna közismert vagy az amerikai titkosszolgálat előtt ismert. Átadta a nyugatra „átdobott” kémek listáját, és ennyi. A maffia-párhuzamban ez megfelel annak, hogy valaki átadja a rendőrségnek a maffia harmadrangú bérgyilkosainak listáját. Ez kis kellemetlenséget, anyagi kárt okoz a Főnöknek, akinek új bérgyilkosokat kell alkalmaznia, de a rendszer valójában sértetlen marad.
Léteztek kommunista (revizionista) pártvezetők is, akik megpróbálták jóvátenni, amit „elrontottak”. Történelmi szerepük volt. Néhány volt átállt titkosszolgálati ügynök esetében létezik olyan jel, ami arra utal, hogy erkölcsi szempontok befolyásolták döntésüket. Pacepa bőbeszédű, így akaratlanul, szinte minden sorával bizonyítja, nem szabad bedőlnünk mítoszának: semmiféle erkölcsi megfontolás nem létezett életében.
A Nyugat sokáig támogatta Ceausescut. Tudták, kivel van dolguk, de hasznosnak vélték a hidegháborúban. Mire használták hát Pacepát szökése után kilenc évvel? Lassan rájöttek, nem érdemes Ceausescut támogatni, évről évre kompromittálóbb, és a 80-as évek második felében feleslegessé is vált, hiszen a Szovjetunió a gorbacsovi reformokon dolgozott, illetve éppen összeomlani készült. Ekkor jól jöttek Pacepa „leleplezései”. Rá hivatkoztak, amikor – kissé vulgarizálva – ilyesféléket mondtak: „Mi, Amerika és Nyugat-Európa vezetői éveken át azt hittük, hogy Ceausescu jó ember, ezért támogattuk. Jött Pacepa, és csúf dolgokat mesélt. Rájöttünk, hogy Ceausescu mégse jó ember, felesége sem akkora nagy tudós, mint hittük. Így hát Pacepa szupertitkos információi miatt megszakítottuk a barátságot Ceausescuval.” Fontos eleme a történetnek, hogy szökése után kilenc évig Pacepa nyilvánosan nem szólalt meg, illetve nem engedték, hogy megszólaljon. Abban se voltak biztosak, hogy valaha, valamire használni fogják. Ezzel magyarázható, hogy bár a menedékjogot azonnal megkapta, az amerikai állampolgárságot és a CIA „dicséreteit” csupán kilenc évvel később.
A botcsinálta propagandista
Pacepa nem csupán a Ceausescu-rendszerről fabulált össze-vissza, mostanában már amerikai aktuálpolitikai propagandamunkát is végez, főleg az elmúlt két évben.
A Washington Times rendszeresen helyt ad Pacepa cikkeinek. A kiérdemesült titkosszolga megtehetné, hogy a közismert információkat elemezze a „volt titkosszolgálati főnök” tapasztaltságával. Ehelyett unos-untalan „szenzációs titkok” jutnak eszébe. Senkinek sem tűnik fel, hogy ha e „titkok” egyáltalán valósak is, nem valószínű, hogy majd harminc év múlva még aktuálisak lennének.
Az iraki háború kitörése előtti vitákra emlékszünk. Pacepa a Washington Timesban és a National Review-ban is „elmagyarázta” miért ellenzik egyesek a háborút. Joschka Fischer például azért, mert KGB-ügynök.
Amikor az amerikaiak eldöntötték, hogy Arafatot „leírják”, akkor hirtelen megjelent „a szakember” Pacepa „leleplező sorozata” Arafatról. Természetesen minden információ 1978 előtti. „Arafat éveken keresztül terroristamozgalmat vezetett.” Ezt tudtuk. A probléma nem ez, hanem jelenlegi, közeljövőbeli befolyása, szerepe. Erről Pacepa mit sem tud, javára legyen írva, meg se próbál úgy tenni, mintha tudna. Részletesen mesél viszont Arafatról még abból a korszakból, amikor ő kapcsolatban állt vele Bukarestben. Egyik érve, hogy Arafatnak szexuális kapcsolata volt egyik testőrével (jellemző momentum, Pacepa lefilmeztette az aktust). Ez lenne a döntő bizonyítéka annak, hogy a PFSZ-vezér jelenleg is gátolja a békefolyamat kibontakozását?
Amikor kínossá vált, hogy Irakban semmilyen tömegpusztító fegyvert nem találnak, akkor Pacepának hirtelen eszébe jutott, hogy a KGB-nek már a hetvenes évek elején volt egy szupertitkos terve a tömegpusztító fegyverek megsemmisítésére. A harmincöt évvel ezelőtti csók- és ütésálló „titkos terv” az azóta már megszűnt Szovjetunió abszolút technikai fölényét bizonyítja, hisz oly remek, hogy senki ehhez hasonlót nem talált ki, oly titkos, hogy a KGB felső vezetőin és Pacepán kívül senki a világon nem tud róla.
Aztán például a CIA-ról így ír (The Washington Times, 2004. március 1.): „Az első védvonal a terror elleni harcban. Vietnam után kezdődtek a nyilvános vizsgálatok, amelyek aláásták a CIA kapacitását, sértették az USA érdekeit. A CIA-t hagyni kell nyugodtan, csendben, diszkréten dolgozni.” Ezzel a volt szekus voltaképpen azt javasolja, hogy senki ne ellenőrizze a CIA tevékenységét.
De Pacepának az amerikai elnökjelöltek versengéséről is fontos információi vannak: „John Kerry beszédmódja a KGB szövegeire alapszik” (National Review, 2004. február 26.).
Más cikkeiben pedig az NNH a román belpolitikába kotyog bele, úgy téve, mintha ez lenne „az amerikai álláspont”.
Pacepának a CIA nyújtott védelmet. Vajon ma szabadon saját elképzeléseit terjesztheti, osztogathatja a tanácsokat az új román hatalomnak? Nem hiszem, hogy tanácsai mögött az amerikai titkosszolgálat állna, de a román olvasóközönség számára Pacepa szavai egyenlők „Amerika Üzenetével”.
1997 őszén az Antena1 román tévécsatorna talk-show-jában megszólal telefonon Cornel Dumitrescu, a New York-i Lumea Libera nevű lap igazgatója. Állításai abszurdak, de érdemes idézni belőlük: „Pacepa oly megbecsülésnek örvend Amerikában, hogy a CIA visszaadta tábornoki rangját. Részt szeretett volna venni e talk-show-ban, de épp titkos kiküldetésben van.” Még egyszer: „visszaadta”. Nem kinevezte tábornoknak, hanem „visszaadta” tábornoki rangját! Azaz: Pacepa e pillanatban formailag aktív Securitate-tábornok a CIA keretein belül? Groteszk, de sokan „beveszik”.
Szabad Európa Rádió
Emil Hurezeanu (a Szabad Európa Rádió [SZER] volt igazgatója) cikkéből (Jurnalul National, 2004. február 2.): „1987 őszén olvastuk Pacepa könyvét [a Vörös horizontokat]. Megdöbbentünk. 1978-ban szökött meg, sokat tudott és mesélt, többek közt Emil Georgescu meggyilkolásának tervéről, amire 1981-ben került sor, Noel Bernard meggyilkolásának tervéről, a Radu kódnevű módszerről. És mi csupán majdnem tíz évvel később értesültünk erről, a könyvből! Miért nem figyelmeztettek bennünket az amerikaiak? Egy lépést se tettek védelmünkben, pedig tudtak e tervekről. A könyv sokkolta a szerkesztőséget, hiszen elsősorban rólunk volt szó. Az amerikaiak tudták, hogy igazgatóink és főbb munkatársaink feketelistán vannak. Miért nem védtek meg?”
Hurezeanu nem válaszol e retorikus kérdésre. Pedig tudja a választ. Pacepa részletesen elmagyarázza az igazgatók meggyilkolásának módszerét a „Radu” fedőnevű besugárzással. A lakásban vagy az irodában olyan gépet helyeznek el, amely hosszan tartó sugárzást bocsát ki, és ez később rákot okoz. A radioaktív sugárzás egy célpontra, kis területre irányított. Ezért nem betegednek meg a szomszédok, munkatársak, családtagok. Ez a részlet lényeges. „Radu” a fizika alaptörvényeinek mond ellent. A radioaktív sugarakat ugyanis nem lehet célzottan irányítani. Emellett könnyen ki is lehetett volna védeni a sugárzást. A radioaktivitás, mondjuk, kéthetenkénti mérése a lakásban, az irodában kimutatta volna, az embereken is mérhető lett volna, a sugarat kibocsátó gép megtalálása gyerekjáték lett volna.
Sok rosszat el tudok képzelni a CIA-ről, de azt nem, hogy jön Pacepa, elmeséli, kit milyen módszerrel fognak meggyilkolni, és a CIA ölbe tett kézzel várja az eseményeket. Tény, hogy többen haltak meg gyorskimenetelű rákban a SZER román részlegének vezetői közül. Pacepa nem jön rá, hogy e történetet utólag elmesélni kompromittáló? Vagy ő hazudik, vagy a CIA kilenc éven keresztül tűrte a könnyen megakadályozható merényletsorozatot. Én az előbbit valószínűsítem.
Pacepa: „1999 júniusában Románia Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette Ceausescu idejéből származó halálos ítéletem, és visszaadta tábornoki rangomat. Még mindig érvényben van Khadafi és Szaddám Huszein rám vonatkozó halálos ítélete, amiért felfedtem a nemzetközi terrorizmusban játszott szerepüket, valamint kémiai és nukleáris fegyvereket előállítására irányuló titkos kísérleteiket.”
Hogyan tudta „leleplezni” Szaddámot? Pacepa 1978-ban lépett le, Szaddám egy évvel később jutott hatalomra! Kitől fog félni ezután Pacepa, miután Szaddámot elfogták, Khadafit pedig „előléptették”, kinevezték „Amerika Nagy Barátjának”?
A bujdosó
Mindenesetre az amerikai radikális jobboldal primitívebb szárnya hálás a volt szekusnak, és elsősorban Arnaud de Borchgrave, a Washington Times szerkesztője újra és újra reklámozza Pacepát. Egy UPI-elemzésben ezt írja Arnaud de Borchgrave: „Pacepa és a többi átállt román titkosszolgálati ma is bujkál, halálos ítéletük ma is érvényben van.”
Ez persze abszurdum, 1990 első napjaiban megszüntették a halálbüntetést Romániában. Többen is hasonló helyzetben voltak, például Liviu Turcu (Amerikába szökött Securitate-őrnagy). Az Iliescu-rendszer „megüzente”, nem felejt és nem bocsát meg neki, és meggátolnák esetleges romániai karrierjét, főleg azért, mert 1990 elejétől nem őket, hanem az ellenzéket támogatta. De ettől még Turcu szorgalmasan folytatja publicisztikai tevékenységét, többek közt Nastase miniszterelnök és Ioan Mircea Pascu múltjáról mesél, mármint Securitate-kapcsolataikról, arról, hogy Pascu jelenlegi hadügyminisztert, szociáldemokrata alelnököt ’89-ben kémkedésért tiltották ki Amerikából. Turcu konzekvensen támadja őket, de sosem fontoskodik, panaszkodik arra, hogy félne, élete veszélyben forog, pedig egykor ő szintén halálos ítéletet kapott. Leleplezései kevésbé szenzációsak, mint Pacepáé, de hitelesebbek, tényszerűbbek, így a hatalmon lévők számára kellemetlenebbek.
Arnaud de Borchgrave újabb meghökkentő állítása: „Pacepa a hidegháború legfontosabb szökött személyisége.” Már miért lenne a „legfontosabb”? A legmagasabb rangú állambiztonsági tiszt, de melyik országból? A Varsói Szerződés „disszidens” országából, amelyet a szovjet blokkon belül úgy 1964-től nem tekintettek „megbízhatónak”, és az évek során viszonya egyre romlott a Szovjetunióval. Így a szovjetek semmiféle titkot nem kötöttek a románok orrára. Éppen ezért egy alacsony rangú KGB-s is több fontos titkot tudhatott, mint Románia felső vezetői.
A Washington Times szerkesztője tovább fényezi Pacepa nimbuszát, amikor azt állítja: „Ceausescu bérgyilkosainak egész csoportja ment Amerikába Pacepát meggyilkolni – sikertelenül.”
Ez is egyetlen forrásból származik: Pacepától. Szerintem a bujdosó tábornok ezzel csupán saját fontosságát próbálja bizonyítani. Ezt a módszert sokan használják önreklámra. Király Károly például azt meséli, őt is többször le akarták lőni, de sohase találták el, mert mindig hirtelen beugrott a lakásba. Érdekes módon csak amikor a balkonon ült, akkor lőttek rá. Aztán halálos adag radioaktív sugárzással, az említett „Raduval kezelték” Királyt. De ezt is kibírta valahogy. Tizenöt évvel Ceausescu halála után viszonylag jó egészségben van. Abszurdum. Persze elképzelhető, hogy egy külföldön bujkálót nem találnak meg, nem sikerül egy merénylet. Az viszont nem, hogy: „Ceausescu kiadta a parancsot a Securitaténak, gyilkoljanak meg, rám lőttek, amikor az erkélyen üldögéltem, de a golyó szerencsére nem talált, és behúzódtam a lakásba.” Elképzelem a gyilkos szekust, ahogy másnap szomorúan jelenti: „Ceausescu elvtárs! Sajnos, a parancsot nem teljesíthettem, mert az első golyó után Király Károly elvtárs orvul behúzódott a lakásba, így nem tudtam, mit is tehetnék.”
A UPI elemzője Talpest (volt SIE-főnök, egykori elnöki tanácsos, jelenleg a miniszterelnök első helyettese) idézi: „Pacepa egy jó dolgot tett életében, azt, hogy megszökött, most miért kellene tábornoki rangot kapnia, illetve visszakapnia? Miért is lett tábornok? Bűnös tevékenységért. Miért fosztották meg tábornoki rangjától? Amiért abbahagyta a bűnözést, és elárulta »titkait«, »cinkosait«. Most tehát a tábornoki rang visszaadása zavaros üzenet – azt jelentené netán, hogy tiszteljük, becsüljük szökése előtti tevékenységét?”
A Beszélő júniusi számában közölt cikkem bizonyítja, nem tartozok Talpes „csodálói” közé, de ezúttal mégiscsak igazat adok neki.
A Pacepa-csodáló Borchgrave szerint Talpesre és Iliescura még érvényesebbek e vádak, mint Pacepára. Talpes ’89 előtt történészként, illetve történelemhamisítóként dolgozott, együttműködött a Securitatéval, de múltja semmiképp sem hasonlítható egy vezető szekus tisztéhez. Borchgrave talán nem értesült arról, hogy Talpes, aki a ’44 előtti szélsőjobboldal rehabilitálásával fáradozott tudósként, legalább 10 éve Amerika kormányának és a CIA-nak teljes bizalmát élvezi. Iliescu úgyszintén. A mostani republikánus adminisztráció még erősebben bízik bennük, mint a korábbi demokrata.
Fontosnak véli, bizonyítékképp, egy napilapban megjelent névtelen levél idézését. „Az összes szekusnak vérében maradt az Amerikával szembeni gyűlölet.” Borchgrave hosszú elemzésének minden állítása ezek szerint csupán két „forrásra” alapul: Pacepára és egy „névtelen” olvasói levélre.
A szerkesztő úr ismerteti Carlos és a Securitate együttműködését is. Ez valós tény, de Borchgrave csupán a Pacepa által terjesztett változatot ismerteti. Carlost megbízták a SZER román szerkesztősége elleni bombamerénylettel. A részletek elképzelhetetlenek. Carlost soha senki sem vádolta azzal, hogy műkedvelő lenne. Kézhez kapta a SZER épületének skicceit, öt videofelvételt, hatvan fényképet – és eltévesztette a címet és órát: a nagy épületnek egy másik, távoli részébe, nem a román, hanem a lengyel részleg közelébe helyezte a bombát, méghozzá olyan órára időzítve, amikor legfeljebb éjszakai őrök tartózkodtak arrafelé. És mindezért 400 ezer dollárt kapott – volna. A technikai kivitelezés is fura. Harminchét kiló robbanóanyagot kapott a Secutól, ezzel utazott volna Bukaresttől Münchenig. Nem lett volna egyszerűbb, kevésbé veszélyes ott beszerezni?
Február 14-én a Washington Times cikket közölt (Romanian spies under scrutiny) ugyancsak Arnaud de Borchgrave tollából. Egy az egyben azonos a január 15-én közölttel, egyetlen vessző különbség sincs. Négy héten belül ugyanaz a lap ugyanazt az „elemzést” kétszer közli, más címmel.
Fura ellentmondás
A Washington Times szolgai módon támogatja Bush politikáját. Románia vezetői, elsőként tán Iliescu, régóta behódolt Amerikának, ezt tudják, megbecsülik, ebben a gárdában bíznak. És ezzel párhuzamosan Arnaud de Borchgrave, a Washington Times szerkesztője Pacepa reklámozása mellett Iliescut és leghívebb munkatársát, Talpest lebüdöskommunistázza. KGB-ügynökként becézi. Újra és újra.
Emlékezzünk vissza (júniusi cikkem a Beszélőben), más fontos amerikai volt CIA-sek, mint Derrin Smith, általában az AFIO-sok (volt kémek társasága) teljes bizalmukat fejezték ki Iliescuval és Talpessel szemben.
Derrin Smith: „Nicholson és Aldrich Ames, a CIA tisztjei, akikről kiderült, hogy egyben KGB-ügynökök, Iliescut és Talpest rágalmazó jelentéseik által bizalmatlanságot keltettek országaink közt.” Kis túlzással: „Aki nem szereti Iliescut és Talpest, az feltételezhetően KGB-ügynök.”
Éppen fordítva, mint Pacepa, Borchgrave és a román „demokratikus közvélemény” képzeli. Tehát nem Iliescuék a megvetendő KGB-sek, hanem azok, akik őket rágalmazzák!
Mindkét változat egyformán képtelenség.
Ahogy az alcím is mutatja, egy ellentmondásra akartam felhívni a figyelmet. Pacepa és „hívei” primitíven, de hűségesen kiszolgálják a Bush-adminisztrációt. De mintha tudomásuk se lenne arról, hogy az amerikai adminisztráció feltétel nélkül bízik Románia mai vezetőiben, különösképpen Iliescu és Talpes személyében.
Ez tán tisztázza a helyzetet. Pacepa személye érdektelen az amerikai adminisztráció és a CIA mai vezetősége számára. Pacepa és hívei fabulációja, hogy „támogatnák, követelnék rehabilitálását”. De valakik mégiscsak támogatják, felhasználják őt, és azt a benyomást keltik Romániában, hogy „Amerika Pacepa támogatója”. Kik ezek? Megítélésem szerint a republikánusok primitívebb szélsőjobboldali csoportja, tán a CIA nyugdíjasainak kiöregedettebb része. Ők azok, akik papagájszerűen ismételgetik a hidegháború jelszavait, mert képtelenek alkalmazkodni az új helyzethez, a rafináltabb „ideológiai vonalhoz”. Támogatják az Irak elleni háborút, bármilyen háborút örömmel támogatnának, csak azt nem képesek megérteni, hogy az amerikai adminisztrációt, a CIA-t réges-rég nem érdekli, ki volt jó fiú 1989 előtt, és ki volt rossz fiú, ki volt antikommunista, ki kommunista, tán a Szovjetunió összeomlásáról is megfeledkeztek.
Nem csupán Pacepa nevéhez kötődik a románok többségének ragályos betegsége, a KGB-mánia, az oroszfóbia. 1990 eleje óta napjainkig újra és újra mániákusan ismételgették minden bizonyíték nélkül.
Pacepa lényegében ugyanazt gondolja, mint amit Ceausescu alatt, hisz Ceausescu számára tényleg a Szovjetunió, a KGB volt a legfőbb ellenség. Pacepa újra és újra felsorolja „bizonyítékait”, hogy az új hatalom minden tagja KGB-ügynök. Olyanok, akiket már jóval az ő szökése előtt nyilvántartottak, akiket részben ő maga leplezett le.
Nyilvánvaló ellentmondás. Pacepa szerint Ceausescu véreskezű, kegyetlen diktátor volt, akinek információi voltak arról, hogy a KGB „összeesküvést” szervez ellene, megvolt a pontos listája a romániai KGB-ügynökökről. És mit tesz ilyen helyzetben a zsarnok? Egyeseket közülük valamivel alacsonyabb beosztásba, vidékre helyez, másokat nyugdíjba küld, és békésen várja, hogy visszajöjjenek Bukarestbe puccsot szervezni, és őt (és feleségét) agyonlőni. Arról is megfeledkeznek Pacepa is, „hívei” is, hogy a Romániában hatalomra jutott „KGB-s banda” miféle politikát folytatott 1989 decembere után. Ezek a KGB-sek nagyon ügyesen leplezték tevékenységüket. Nehogy kiderüljön, mi is az igazi céljuk, hosszú évekre minden téren (politikai, gazdasági, kulturális) befagyasztották, majdnem a nullára csökkentették a román–orosz kapcsolatokat.
Dunát rekesztve
A Duna TV 2000. augusztus 15-én interjút sugárzott Pacepával, akinek szövege tele volt önellentmondással, hamis állítással, vitatható megállapítással. Érdemes közülük néhányat külön is kommentálni.
„Apám nagy műveltségű, több nyelvet beszélő ember volt. […] Az volt a titkos vágyam, hogy valamikor majd Amerikában éljek. […] 1945-ben részt vettem a királypárti tüntetésen, mivel a király lett a romániai antikommunizmus szimbóluma. 1951. januárjában behívattak a belügyminisztériumba, és közölték, az egyetemet végzettek besorolását végző kormánybizottság a Securitatéhoz osztott be munkára. Nem volt esély a munkahely önálló megválasztására. A kormány kijelölte, hogy hol dolgozz és kész.”
Soha senkit se kényszerítettek szekus „munkahelyre”. Besúgókat zsarolással, de az más. Főfoglalkozású szekusnak lenni bizalmi pozíció volt, konzekvens tevékenységgel lehetett „kiérdemelni”. Bizonyítani kellett.
„1951-ben, amikor csatlakoztam a Securitate belföldi egységéhez, a leghalványabb elképzelésem sem volt arról, hogy igazából mivel foglalkozik ez a szervezet. A Securitate csak két éve létezett, még senki nem tudott róla. Amikor azonban rájöttem, hogy mivel is foglalkozik, már késő volt. Annyit tehettem, hogy megesküdtem magamnak, nem veszek részt olyasmiben, ami gyilkossággal jár.”
Művelt, politizáló családból származik. Monarchista, antikommunista. De „halvány elképzelése” sincs arról, mivel foglalkozik a Securitate, ami egyébként nem 1949-ben jött létre, hanem régebben. 1951-ben nem volt ember Romániában, aki ne tudta volna, mivel foglalkozik a Secu. Mint ahogy Magyarországon is mindenki tudta, hogy az ÁVO nem jótékonysági szervezet. Vajon azért jutott oly magasra a ranglétrán, mert ab ovo visszautasította a gyilkosságot? Humanizmusáért? Komolyan feltételezhetjük, hogy azokat a szekusokat, akik vertek, kínoztak, gyilkoltak, megvetették a szervezetben, nem is léptették elő?
„Huszonhét évembe telt, amíg el tudtam dönteni, hogy otthagyom a Securitatét. Hosszú évekig érlelődött bennem a kommunizmus elleni lázadás gondolata, aztán betelt a pohár. 1978. július 24-én elfogyott a türelmem, és politikai menedékjogot kértem az USA bonni követségén.”
Türelmes ember. Rég érlelődött benne a kommunizmus elleni lázadás gondolata, de nem siette el a döntést, 1951-től 1978-ig, 27 éven keresztül szekus volt. És miközben „érlelődik benne a lázadás”, lelkiismeretesen végzi munkáját, Ceausescu és felesége teljes bizalmának örvend, és kúszik felfele a ranglétrán. Hozzátenném, azt írtam, különösebb titkokat nem tudott, e szempontból kevesebbet ártott árulásával, mint képzelik. De árulása pszichológiai értelemben mégiscsak nagy csapás volt Ceausescunak is, feleségének is. Gyanakvó, bizalmatlan emberek voltak, Pacepa pedig a kevesek, nagyon kevesek közé tartozott, akikben teljesen megbíztak. Az árulás erősítette Ceausescu bizalmatlanságát, amúgy is létező paranoiáját.
„Sohasem hittem a kommunista eszmékben, ezért a hatvanas évekig be sem léptem a kommunista pártba; akkor azonban már magas tisztségem volt a román kémszolgálatban, és nem lehetett tovább halogatni a belépést. De az ötvenes évek második felében és a hatvanas években erősen támogattam a kommunista rendszert, mert hittem az ipari kémkedés hasznosságában.” Megható és az előzőekből logikusan következő kitárulkozás.
„Szökésemkor, 1978-ban Ceausescu nemzetközi dicsősége tetőpontján állt. Akkor fejeződött be legdiadalmasabb washingtoni útja, történelmi jelentőségű volt londoni látogatása is, a királyi fogadás, amiben Erzsébet királynő részesítette. Mindkét említett útját én készítettem elő, én voltam a jobb keze, így hallhattam, hogy mindenki hozsannákat zengett róla. Politikusok, lapok úgy nyilatkoztak róla, mint egy újfajta kommunista vezetőről, aki mindenkitől és mindentől független. Az egyedüli, aki mer ellenállni Moszkvának. A nemzetközi politika e kedvence azonban menekülésem után soha többet nem kapott meghívást a NATO üléseire vagy a fontosabb országokba.”
A NATO-ülésekre természetesen azelőtt se hívták meg, de a 70-es évek végén távol állunk még a nyugati szakítástól is. Igenis díszvendég volt még éveken át fontos országokban. A „barátság” megszűnése valójában a Gorbacsov-érában kezdődött, és semmi köze nem volt Pacepa leleplezéseihez.
„Ceausescu ezért visszakényszerült abba az omladozó házba, ami Románia lett uralkodása alatt, és felhúzta a világhoz vezető hidat. 1987-ben megjelentettem a Vörös horizontok című könyvet.”
Persze, mert Pacepa gazdái ekkor váltak meg véglegesen Ceausescutól.
„Ceausescu, mint a többi diktátor, kitűnően értett a nacionalizmusnak mint érzelmi fegyvernek a használatához. Az első dolog, ami az akkor még ismeretlen Ceausescut országos politikai dimenzióba emelte, Magyarország szovjet megszállása volt 1956-ban. Ő abban az időben a párt Központi Bizottságának titkára volt, Románia fegyveres- és biztonsági erőit irányította. Azzal az ürüggyel, hogy az akkori belügyminiszter felesége (Márta Czikó-Draghici) magyar származású, tehát nem megbízható, Ceausescu kezébe vette ezt a funkciót, és ő irányította azt a nagyon kifinomult kémakciót, amelyet Románia Magyarország szovjet megszállása támogatására indított. Azt az akciót is ő irányította, amellyel kicsalták Nagy Imre magyar miniszterelnököt a jugoszláv nagykövetségről, elrabolták, és Romániába vitték. Ceausescu felügyelte Nagy Imre szovjet és román belügyesek által végzett kihallgatását Bukarest egyik külvárosának egy eldugott házában, majd Budapestre szállítását. Trónra kerülése után egyre jobban kezdett félni attól, hogy e politikai bűntettnek meg kell majd fizetnie az árát. Ezért mindent megtett, hogy megsemmisítsen minden írásbeli dokumentumot, és megpróbált megszabadulni azoktól az emberektől, akik be tudták volna bizonyítani Nagy Imre kivégzésében játszott személyes szerepét.”
Abszurd kitaláció minden állítás ebben a szövegrészletben. Ceausescunak semmi köze Nagy Imre elrablásához. Draghici ekkoriban Ceausescu legközelebbi barátja, Gheorghiu Dej pártfőtitkár és Moszkva bizalmi embere, a pártvezetőség, mondjuk, négy-öt legfontosabb személye közé tartozik, még egy évtizeden át a Securitate főnöke. Czikó Márta pedig évtizedeken keresztül Elena Ceausescu legjobb barátnője volt.
A titkosszolgálatoknál a titok az titok. Pláne a Nagy Imre-ügyben, ami Romániában is tényleg hétpecsétes titok volt. Pacepa 26 éves volt 1956-ban – amennyiben közvetlenül nem vett részt a „műveletben”, úgy semmit se tudhatott róla. Sőt, akik részt vettek benne, azok is csak részleteket tudhattak. Tehát Nagy Imréék romániai internálásáról nem lehetett semmi komoly információja. Nyilvánvaló, hogy semmit se olvasott az ezzel kapcsolatban megjelent, dokumentumokra alapuló könyvekből, mert egyébként nem merne összevissza beszélni.
„Ceausescuban hisztérikus reakciót váltott ki Nagy Imre 1989. június 16-ai újratemetése. A Nagy Imre-ügyben való titkos részvétele miatt Ceausescu attól félt, hogy az újratemetés kompromittálja őt.”
Ceausescunak nem volt miért félnie az újratemetéstől, hiszen semmi köze nem volt Nagy Imre kivégzéséhez. Az újratemetés csupán ürügy volt egy újabb magyarellenes kampányra. Ekkor az egész tábor épp összeomlás előtt volt, ettől félhetett, félt is, ez azonban más tészta.
„Szerov megérkezett Bukarestbe, Hruscsov és Malenkov társaságában. Főnököm, Emanuel Zeides mellé ültettek le a tárgyalásokon, Szerovval szemben.”
1956-ban Pacepa 26 éves, 5 éve dolgozik a Securitaténál. Szigorúan bizalmas tárgyalásokról van szó, amelyen a szovjet és román pártvezetőség, illetve a KGB és a Securitate nagyfőnökei egyezkedtek. Hogyan képzelheti valaki, hogy e szűk körű tárgyaláson jelen lehetett? Ráadásul Szerovval szemben ült! Pacepa ugyanebben az interjúban azt állítja, ekkoriban léptették elő, éspedig a nyugat-németországi ipari kémkedés vezetője lett. Azaz maximum harmadrangú figura a szekus hierarchiában.
„Hruscsov »gyors és határozott« katonai akciót rendelt el Nagy Imre kormánya ellen. Minden »veszett kutyát« le kell lőni, mondta Szerov. Pár év múlva, mikor Gheorghiu-Dej-zsel közelebbi kapcsolatba kerültem, sokszor hallottam tőle, hogy a szovjet látogatók »őrültekként« viselkedtek azokon a találkozókon. Dej külön kitért Hruscsov vad magyarellenes kirohanásaira és kiabálására, hogy »meg kell ölni őket, mint a patkányokat«, és Szerov többször megismételt kijelentésére, hogy »csak egy vérfürdő gyógyíthatja ki Attila hunjait«.”
Ha az egész terjengős szöveget végigolvassuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy Ceausescu (és Dej) magyarellenessége, nacionalizmusa is Hruscsovnak és a KGB-nek „köszönhető”. Hruscsov „vad magyarellenes kirohanásai” inspirálták volna Dej és később Ceausescu ideológiáját? Ismétlem, „Dej külön kitért Hruscsov vad magyarellenes kirohanásaira”. Mintha ez zavarta volna, mintha meglepődött volna. Esetleg a későbbi szakítás Moszkvával ezzel magyarázható? Pacepa nem említi a román elvtársak buzgóságát, miszerint felajánlották, hogy ők is bevonulnak Magyarországra, amit a szovjetek elhárítottak.
„Ceausescut [1989-ben] azért ítélték el rögtönítélő bírósági határozattal, mert ő tudta a legjobban, hogy Iliescu Nicolae Militaru tábornok és a többi »új« román vezető a szovjet hírszerzésnek dolgozott. Iliescu kezdetben tagadta, hogy valaha is találkozott volna Gorbacsovval, később azonban kénytelen volt elismerni, hogy Ceausescu akkor távolította el őt az RKP politbürójából, amikor Gorbacsov lett a Szovjetunió vezetője, és azt is, hogy megtiltotta, hogy Bukarestben tartózkodjon, amikor Gorbacsov odalátogatott.”
Nevetséges. Gorbacsov ’85-ben került hatalomra, Iliescu ’72-ben esett ki a legfelső vezetőségből. Tizenhárom évnyi eltérés.
„Nagyot és kormányának tagjait nyugati kémeknek nyilvánították, és halálra ítélték a KGB által megrendezett kirakatperben.”
A pert Kádárék rendezték, a halálos ítéletekről is ők döntöttek. Kirakatper volt (bár másképp, mint a klasszikusak, amelyek nyilvánosság előtt zajlottak és a vádlottaktól kicsikarták a beismerést), de nem a KGB rendezte.
„Meglepődtem, hogy a szovjet titkosszolgálat kiszolgálói milyen gyorsan foglalták el a Ceausescu után keletkezett politikai vákuumot. Néhány órával azután, hogy Ceausescu helikopteren menekülni kényszerült, Nicolae Militaru tábornok megjelent a tévé képernyőjén, és kinevezte magát legfőbb hadparancsnoknak. Militaru tábornoknak 1978-ban mikrofonok rögzítették egy szovjet hírszerzővel történt találkozóját, aki be akarta őt szervezni. Mivel pár héttel az után, hogy erről a találkozóról beérkezett a jelentés, elhagytam Romániát, nem tudtam meg, hogy sikerült-e végül a szovjeteknek beszervezni őt vagy sem. Hamarosan választ kaptam erre a kérdésre Mihai Lupoi polgármestertől, aki az első ideiglenes kormány turisztikai minisztere lett. Lupoi megerősítette, hogy Militaru szovjet ügynök volt, és azt is hozzátette, hogy erre bizonyítékok a Securitate »Corbu« nevű iratcsomójában találhatók.”
Pacepának igazán megbízható forrásai vannak: Lupoi például „igazi forradalmár”, aki nem KGB-ügynök, hanem jelenleg a Nagy Románia Párt szenátora. Ha ő azt mondja, hogy valaki orosz ügynök, akkor az úgy is van. Lupoi pár hónapig volt miniszter, utána vagy 10 évet külföldön töltött. Nehezen képzelhető el, hogy szupertitkos iratcsomókhoz férhetett volna hozzá.
„Ion Iljics Iliescu, a Moszkvában képzett kommunista vezető és félreinformáló propaganda-szakértő, akinek az apja annyira rajongott a Komintern alapítójáért, hogy fiának az ő nevét adta.”
Ez (is) hazugság, Iliescut sosem hívták Iljicsnek. Egyébként is, mennyiben befolyásolná valaki meggyőződését, karrierjét, hogy hetven évvel ezelőtt milyen nevet adtak neki?
„Bejelentették a hírt, hogy a Ceausescu házaspár tárgyalása, elítélése és sortűz általi kivégzése megtörtént. A videofelvételen csak Nicolae és Elena Ceausescu holtteste volt látható, nem a kivégzés. Az eléggé elmosódó, zavaros képek két, hátán fekvő holttestet mutattak, semmilyen seb nem látszott rajtuk, sem a mellkas táján, sem az arcon, viszont a fejek vérárban úsztak. A KGB! Hátulról fejbe lőni, ez a KGB stílusa! Ez volt az első gondolat, amely átvillant az agyamon, miközben ennek a két ördögi embernek, aki szerencsétlenségemre életem nagy részét uralta, furcsa, élettelen testét bámultam.”
Ez ponyvának is rossz! Néhány elmosódó videofelvétel alapján Pacepának – és csakis neki – sikerült megállapítani, hogy minden ellenkező hír ellenére az áldozatokat hátulról lőtték le, és így kivégezni csakis a KGB szokott, bizonyosan szabadalma van rá.
Post Scriptum
Vajon hogyan sikerült Pacepának, ennek az összességében eléggé primitív alaknak átvernie Románia közvéleményének nagy részét? Nyilván mert olyasmit nyújt, amelyre jól rezonál a romániai közeg. Az összeesküvés-elméletek, az oroszfóbia, a KGB-mánia ma is alapelemei a kollektív román politikai pszichének.
Egy példa. 1996-ban győzött a „demokratikus ellenzék” Emil Constantinescu köztársasági elnökkel az élen. Pár hónappal az eufória után kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy az új hatalom vezető politikusainak egy része tán még szemtelenebbül lop, mint „neokommunista” elődei, más része vagy ugyanazok abszolút amatőrök, képtelenek elvégezni munkájukat, rossz döntések sorozatát hozzák. A kormány válságból válságba sodródott, úgy tűnt, működésképtelen lesz az állam, esetleg egyszerűen összeomlik. Miért? Én azt állítottam, tisztességtelenségüknek, műveletlenségüknek, politikai adminisztrációs tapasztalatuk hiányának köszönhetően. Ismerőseim kinevettek. „Szó sincs róla. Tudatos szabotázs! Iliescu beépítette ügynökeit a parasztpártba, a liberális pártba, az RMDSZ-be. Azért lopnak, azért hoznak rossz döntéseket, hogy kompromittálják a demokrácia valódi erőit.”
Még sokáig lesz kereslet Pacepa nézeteire, sőt meglehet, „világnézeti’ okokból Romániának egyenesen szüksége van Pacepára.
Kapcsolódó cikkek
- Játéktér [7]