Állapot-, mód- és okhatározók

Babusik Ferenc [1]

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megbízásából készített, 2004 nyarán befejezett kutatásunk a roma népesség reprezentatív mintáján felvett adatok alapján[1] elemzi a cigányság szociális, gazdasági és egészségügyi állapotát, illetve az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségét, az esélyegyenlőtlenségek kialakulásának strukturális és emberi okait.

A kutatás alapcélja az egészségügyi, illetve a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségének feltárása volt. Mostani cikkünkben a roma népesség szociális-gazdasági helyzetét leíró adatainkat nem részletezzük, legföljebb utalásszerűen villantunk fel közülük néhányat.[2] Tanulmányunk most közölt első része a cigányság szorosabban vett egészségi állapotával és annak okaival foglalkozik, ezen belül előkelő helyet szán a nők speciális problémáinak (terhesség, fogamzásgátlás, abortusz). A tanulmány második, a Beszélő következő számában megjelenő részében azt vizsgáljuk, hogyan férnek hozzá a romák az egészségügy szolgáltatásaihoz, milyen anyagi, előítéletekből fakadó és egyéb akadályokkal szembesülnek az egészségügyben.

Korösszetétel


A rossz egészségi állapot és az igen magas halálozási arányokat tükröző korszerkezet közötti összefüggés indokolja, hogy az elemzést a demográfiai szerkezet ismertetésével kezdjük.

Közismert, de kevéssé adatolt tény a roma és a nem roma népesség demográfiai szerkezetének eltérése. A romák a demográfiai fejlődés más szakaszában vannak, mint a nem roma többség. A demográfiai átmenet elmélete szerint a roma népesség még az ún. átmeneti fázis jegyeit mutatja. Fiatal a korösszetétele, magas a termékenysége, viszonylag magas a halandósága.[3] A roma népesség várható élettartama átlagosan tíz évvel rövidebb, mint a nem romáké.

1. ábra: A magyarországi roma és nem roma népesség kormegoszlása

A roma népesség várható élettartama, korösszetétele, illetve az egy főre jutó élve születések száma összefüggő rendszert alkot. A gazdaság és a család egymásra hatásának elemzéséből tudjuk,[4] hogy a többségi társadalomhoz képest relatíve magas átlagos gyerekszámot nem lehet gazdasági érdekekkel magyarázni, ugyanakkor a demográfiai megközelítés érvényesebb: a fiatal korösszetétel, a várható rövid élettartam és a magasabb gyerekszám az, ami összefügg. Amennyiben – egy lehetséges demográfiai forgatókönyv szerint – növekedne a roma népesség várható élettartama, úgy csökkenne a termékenységi ráta is, tehát a romák korösszetétele közeledne a teljes társadalom korösszetételéhez.

A roma népesség rövidebb átlagos élettartama, ezen belül az idősebb korosztályoknak a többségi társadalomhoz képest alacsonyabb aránya közvetlen függvénye a romák egészségügyi mutatóinak.

Állapotmutatók

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2002 folyamán végzett kutatásunk alkalmával[5] dolgoztuk ki azt a módszertant, amely lehetővé tette a bevallott betegségek adatainak ellenőrzését, és ezt a módszertanilag újdonságnak számító eljárást alkalmaztuk országos kutatásunk során.

A felkeresett háztartásokban a megkérdezettek beszámoltak arról, hogy bizonyos betegségeikről tudnak-e, illetve milyen ellátási szinten kezelték őket az adott betegséggel. Kizárólag fő belgyógyászati betegségkategóriákkal foglalkoztunk, nem vettünk fel baleseti, illetve üzemi baleseti adatokat. Ennek fő oka azt volt, hogy az adatokat összevethessük a KSH számaival.[6] Az üzemi balesetek esetén a teljes népességre vonatkozó adatok természetes módon feltételezik a balesetet szenvedettek aktív munkavállalását, ezért a vizsgált roma népesség alapvető gazdasági inaktivitása értelmetlenné tette az ilyen irányú adatfelvételt. Hozzátartozik mindehhez az a tény is, hogy a vizsgált fő belgyógyászati betegségek közül kerülnek ki a népesség halandóságát elsősorban befolyásoló vezető halálokok.

A kérdezettek által bevallott betegségek valóságosságának kontrolljára kialakított módszer a következő volt. Még a két évvel korábbi kutatásunknál kidolgoztunk egy tünetekből álló listát, amely tünetek bizonyos előfordulási kombinációi (szindrómák) olyan betegségek meglétére utalnak a populációban, amelyek a KSH adataival, valamint a kérdőíven bevallott betegségekkel összehasonlíthatók. A tünetekre vonatkozóan általános, illetve betegségspecifikus kérdéseket gyűjtöttünk össze. A kérdések alapján többé-kevésbé jól meghatározott betegségekre, betegségcsoportokra lehet gyanakodni. A kérdéseket célorientáltan, a KSH adatainak megfelelő betegségcsoportokhoz illesztve alakítottuk ki. A „Betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása”, az ún. BNO-csoportok szűkebb, tágabb betegségeket jellemeznek, ennek megfelelően több vagy kevesebb tünet tartozik hozzájuk. Az orvosi gondolkodás és tünetorientált diagnózis-felállítás módszere alapján az általunk megadott összes tünetből különböző arányban jelöltünk ki tünetszámokat, annak megfelelően, hogy hány tünet megléte esetén tekintettük az adott betegség gyanúját mindenképpen olyannyira nagynak, hogy az ilyen irányú kivizsgálás nagy eséllyel pozitív eredménnyel zárulna. A lekérdezett tünetekből így az arányszámoknak megfelelően kiszámoltuk, hogy az anamnézis felvétele szerint milyen betegségek milyen gyakoriak lehetnek.

Mivel a tünetekből számolt betegséggyakoriság nem tekinthető klasszikus értelemben vett survay adatnak, ezért ezt az adathalmazt arra használtuk, hogy a lekérdezettek által bevallott betegségek arányának valóságosságát kontrolláljuk: a bevallott betegségekben nem mutatnak-e nagyobb vagy kisebb arányszámokat a lekérdezettek a feltételezhető valósnál. A tünetegyüttesek és betegségek összefüggéseit a kérdezettek ugyanis nem ismerhetik, így ha a tünetegyüttesek alapján számolt betegségek aránya és eloszlása megfelel a bevallottaknak, akkor nem valószínű, hogy a valósnál több vagy kevesebb betegséget vallanának be a lekérdezettek.

A kérdőíven a romák által bevallott betegségek gyakoriságait mindezek után korcsoportonként össze lehetett hasonlítani a tünetekből számítható betegségek gyakoriságával, valamint a teljes magyarországi népesség betegségeinek gyakoriságával.

A 2. ábra az egyes betegségcsoportok előfordulási arányait tünteti fel a teljes népességben, valamint a roma népesség betegségeinek gyakoriságát – a kérdőíven bevallottak, illetve a szindrómák alapján számolva.[7]

2. ábra: Fő betegségcsoportok gyakorisága (%)

Mielőtt azzal a kérdéssel foglalkoznánk, hogy a roma népesség megbetegedéseinek aránya mely betegségcsoportok esetén múlja felül a teljes népességét, érdemes a validitást, az érvényességet igazoló pár adatra pillantanunk.

A felvételben a tünetek alapján számolt betegségek gyakorisága az általunk megszabott, szindrómákra jellemző arányszámok mellett a legtöbb betegség esetében közel azonos vagy valamivel alacsonyabb volt a bevallottaknál, egyúttal a kettő között korreláció magas (r= 0,77), így biztonsággal állíthatjuk, hogy a kérdezettek nem vallottak be több betegséget, mint a valós arány. A halláskárosodás, illetve a pajzsmirigybetegségek azok a csoportok, amelyek esetén a tünetekből számolt gyakoriság jóval felette van a bevallott betegséggyakoriságnak; ennek azonban az lehet az oka, hogy e betegségek esetében jóval ritkábban fordulnak orvoshoz (illetve csak a panaszt észlelik, de kisebb jelentőséget tulajdonítanak neki). A felvétel két adatsorának korrelációja nemek és korcsoportok szerint számolva igen magas, tehát ugyancsak biztonsággal állíthatjuk, hogy a bevallott betegségek gyakorisági eloszlása megfelel a valóságnak.

Betegségarányok, oki összefüggések

Az adatok elemzése nyomán tudjuk, hogy a 19 éves kor feletti roma népesség 66,3%-a szenved valamilyen betegségben, 16,1% -a egynél több betegségben, illetve 23% egyszerre három vagy több betegségben.

A vizsgált húsz belgyógyászati betegségcsoport közül tízben a romák betegségaránya legalább a kétszerese a teljes népességének, hatban több mint ötszöröse és háromban több mint tízszerese. A látáskárosodásnál mértük a legnagyobb eltérést, közvetlenül ezt követi a vashiányos vérszegénység, illetve a tüdő fertőző megbetegedései – ez utóbbi betegségcsoport komolyan rontja az életesélyeket.

1. tábla. Az egyes betegségarányok (%), valamint a roma népesség felülreprezentáltsága (szorzó) egyes betegségcsoportokban

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	Teljes népesség	Romák	Szorzó
Vakság, csökkentlátás	0,9	13,3	15,5
Vashiányos anémia	0,9	13,4	14,7
Tbc, tüdőcsúcshurut, gümőkor	0,3	3,8	12,9
Süketség, csökkent hallás	0,8	6,1	7,4
Asztma	1,4	9,3	6,6
Gyomor-, nyombél-, gastrojejunális fekély	3,0	17,1	5,7
Deformáló hátgerinc-elváltozások	2,2	8,9	4,1
Pajzsmirigybetegségek	1,4	4,0	2,8
Ischaemiás szívbetegségek	8,6	16,4	1,9
Daganatos betegség	2,0	3,4	1,8
Átmeneti agyi keringészavarok	1,5	2,5	1,6
Spondylopathiák (gerincbetegségek)	6,6	9,7	1,5
Csontritkulás	3,3	4,5	1,4
Idült alsó légúti betegségek	3,5	4,3	1,2
Pszichoaktív szerek okozta mentális és viselkedési zavarok	1,0	1,1	1,1
Hipertónia	22,0	21,0	1,0
Diabetes mellitus	5,8	5,2	0,9
A máj betegségei	2,3	1,5	0,7
Cerebrovascularis betegségek	2,9	1,7	0,6
Mentális és viselkedési zavarok (nem organikus)		14,1

Az egyes betegségek gyakoriságát a könnyebb értelmezhetőség érdekében a „szorzó” sorrendjében tüntettük fel, és nem a KSH hivatalos sorrendjében.

Figyelemreméltónak látjuk, hogy az olyan, általában alacsony életesélyt garantáló betegségcsoportok, mint a daganatos megbetegedések vagy az átmeneti agyi keringészavarok ugyancsak jóval magasabb arányban fordulnak elő a romáknál, bár ezek felülreprezentáltsága „csak” közel kétszeres.

Noha a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kutatás eredményei már előrevetítették, az országos adatok igazolják, hogy a roma népesség számtalan betegségcsoport esetében a teljes népességhez képest igen magas arányban beteg; e betegségcsoportok együttes és magas előfordulási gyakorisága is indokolhatja a romák rövidebb átlagos életkorát.

A következőkben az egyes betegségek, valamint a roma népesség e betegségek szempontjából releváns fő mutatóinak összefüggéseit elemezzük.[8]

A magasabb betegségarányok az eddigi nemzetközi és hazai vizsgálatok szerint közvetlenül a szociális-gazdasági deprivációval, a szegénységgel és az ebből következő rossz életviszonyokkal magyarázhatók; amint azt két évvel ezelőtti egészségfelvételünk is igazolta.

A következőkben néhány olyan adat, illetve index elemzésére szorítkozunk, amelyek közvetlenül a deprivált élethelyzettel függnek össze, illetve a betegségarányok hatását mutatják be.

A munkanélküliek betegségarányai az aktív dolgozókhoz képest a legtöbb lényeges kategória esetén jóval magasabbak – ezt mutatja a hányados (azaz hogy a munkanélküliek gyakorisága hányszorosa az aktív dolgozókénak). Az inaktivitás fokozott morbiditást jelentő hatása a tbc, a mentális eredetű viselkedészavarok esetén kiemelkedő, ugyanakkor jelentős a droghasználat következtében beálló egészségkárosodás, a pajzsmirigybetegségek, a halláskárosodás, a szívbetegségek esetén is.

2. tábla. Az egyes betegségcsoportokra vonatkozó indexek: a munkanélküliek/aktív dolgozók arányának hányadosa, a megváltozott munkaképességűek (rokkantnyugdíjasok) és a teljes átlag hányadosa, valamint a rokkantnyugdíjasokra vonatkozó varianciaanalízis beta értékei.

	Munkanélküli/aktív hányados	Rokkant nyugdíjas/átlag hányados		ANOVA beta
Tbc, tüdőcsúcshurut, gümőkor	2,6	3,4		0,21
Daganatos betegség	0,8	1,9		0,07
Vashiányos anémia	1,1	1,6		0,09
Pajzsmirigybetegségek	1,2	2,0		0,08
Diabetes mellitus	0,4	2,3		0,13
Pszichoaktív szerek okozta mentális és viselkedési zavarok	1,3	2,3		0,06
Mentális és viselkedési zavarok (nem szervi)	2,1	2,4		0,24
Átmeneti agyi keringészavarok		5,1		0,28
Vakság, csökkentlátás	0,5	2,3		0,22
Süketség, csökkent hallás	1,3	2,3		0,14
Hipertónia	0,8	2,0		0,23
Ischaemiás szívbetegségek	1,1	2,7		0,31
Cerebrovascularis betegségek		3,4		0,13
Idült alsó légúti betegségek	0,5	3,2		0,20
Asztma	1,1	2,4		0,19
Gyomor-, nyombél-, gastrojejunális fekély	1,1	1,1		0,02
A máj betegségei	0,5	2,5		0,08
Deformáló hátgerinc-elváltozások	0,6	1,3		0,04
(Spondylopathiák) gerincbetegség	0,7	2,5		0,20
Csontritkulás		4,4		0,31

A megváltozott munkaképességűek (rokkantnyugdíjasok) esetében az átlaghoz mért plusz gyakoriságot ábrázoló szorzó szinte minden betegségcsoport esetén igen nagy, azaz a rokkantnyugdíjasok minden betegségkategóriában felülreprezentáltak. A roma népesség szociális-gazdasági helyzetét jellemző adatokból tudjuk, hogy a rokkantnyugdíjasok aránya már a 35–48 évesek korcsoportjában – tehát a relatíve fiatalok között – is igen magas. Mivel kézenfekvő, hogy a romák között fellelhető magas betegségarányok közvetlen következménye a leszázalékolás, ezért fontos volt megvizsgálni, hogy mely betegségek vezetnek elsődlegesen a megváltozott munkaképességhez. Ugyanis bár a leszázalékoltak között minden betegség gyakoribb, nyugodtan feltételezhettük, hogy csak egyes betegségek vezetnek a megváltozott munkaképességhez, más betegségek pedig halmozottan vannak jelen.

A 2. táblának a varianciaanalízis eredményét feltüntető oszlopában szereplő beta értékek azt mutatják meg, hogy mely betegségcsoportok hány százalékkal járulnak hozzá a rokkantnyugdíjas minősítéshez. (Példaként, a tbc esetében a 0,21-es beta érték azt jelenti, hogy ez a betegség 21 százalékos eséllyel járul hozzá ahhoz, hogy valaki rokkantnyugdíjas a roma népességben. Ez tehát nem azt jelenti, hogy egy konkrét leszázalékolt tbc-ben is szenved, hanem az esélyeket, valószínűségeket tünteti fel.)

Látjuk tehát, hogy bizonyos betegségek igen nagy arányban járulnak hozzá ahhoz, hogy a romák között magas a rokkantnyugdíjasok száma, míg más betegségek – noha a romák közötti százalékos mértékük magas – mégsem közvetlen okai a megváltozott munkaképességűek jelentős reprezentációjának. Ilyen betegség pl. a vashiányos vérszegénység, amely ugyan több mint tízszeres arányban van jelen a romák között, mint a teljes népességben, mégsem vezet leszázalékoláshoz. Ellenben pl. az idült alsó légúti megbetegedések leszázalékoláshoz vezető valószínűsége 20 százalék, miközben ez a betegség csak 1,2-szeresen felülreprezentált a romáknál.

A szociális-gazdasági deprivációnak a munkanélküliség mellett pregnáns mutatója az is, hogy a háztartásban mekkora az egy főre jutó nettó megélhetés mértéke (bizonyos szegénységi nívó esetén a lakás fenntartási költségei relatíve magasak, azaz a megélhetésre fordítható összeg mértéke élesebb jelzője a szegénység nívójának, mint a nyers munkajövedelem-mutató).

Az adott betegségcsoportra nézve beteg/nem beteg populáció közötti eltérés mértéke jól mutatja, hogy mely betegségek gyakoriságát növeli a szegénység, mely esetben indifferens, illetve mely betegségek jelentkeznek paradox módon a viszonylag jobb életnívó mellett. Tipikusan ilyen a diabétesz, vagyis cukorbetegség, amely a relatíve – tehát a saját csoport átlagához mérve – jobb életnívón élők, egyúttal rossz minőségben táplálkozók sajátja.

3. tábla. Az egy főre eső nettó megélhetés forintértéke az adott betegségben szenvedőknél/nem szenvedőknél, valamint az eltérés mértéke

	Nem beteg	Beteg	Eltérés
Tbc, tüdőcsúcshurut, gümőkor	21603	15404	-6199
Daganatos betegség	21490	18817	-2673
Vashiányos anémia	21719	18927	-2792
Pajzsmirigybetegségek	21766	11125	-10641
Diabetes mellitus	21314	22787	1473
Pszichoaktív szerek okozta mentális és viselkedési zavarok	21363	24634	3271
Mentális és viselkedési zavarok (nem organikus)	22207	16165	-6042
Átmeneti agyi keringészavarok	21528	15810	-5718
Vakság, csökkentlátás	21408	21334	-74
Süketség, csökkent hallás	21782	14964	-6818
Hipertónia	21540	20824	-716
Ischaemiás szívbetegségek	22173	17249	-4924
Cerebrovascularis betegségek	21490	14875	-6615
Idült alsó légúti betegségek	21337	22680	1343
Asztma	21204	23126	1922
Gyomor-, nyombél-, gastrojejunális fekély	20559	25707	5148
A máj betegségei	21425	19892	-1533
Deformáló hátgerinc-elváltozások	21095	24438	3343
(Spondylopathiák) gerincbetegség	21576	19800	-1776
Csontritkulás	21392	21538	146

Néhány betegségcsoport esetén a családban egy főre jutó nettó megélhetés mértéke magasabb; ilyen pl. a gyomor-, nyombél-, és gastrojejunális fekély. Az elemzés azt mutatja, hogy a magasabban iskolázottak, illetve az erős kapcsolati hálóval rendelkezők között ugyancsak magasabb arányban jelentkeznek a fekélyes megbetegedések.

A betegségek csoportjában két speciálisan „ellentétes módon viselkedőt” is találunk: a drogok okozta, illetve a nem organikus eredetű mentális és viselkedészavarokat. Az előbbi a magasabb, míg az utóbbi a jóval alacsonyabb anyagi nívón élők körében reprezentált felül; egyrészt a drogozás relatíve magasabb életszínvonalat feltételez (hangsúlyozzuk a relatív jelzőt, ugyanis az élet perspektíváinak negatív megítélése ugyancsak kapcsolódik a tudatmódosító szerek használatához), másrészt a nem organikus mentális és viselkedészavarok a mély szegénységben élők körében ismert módon magasabb arányban szedik áldozataikat.

Az anyagi-szociális depriváció mellett a kapcsolatok erőssége ismert módon hozzájárul a betegség iránti fogékonysághoz – a kölcsönhatás éppolyan irányú, mint az anyagi nívó esetén.

Az extra erős szociális kapcsolati hálóval rendelkezők között a droghasználat során megbetegedettek aránya kétszerese az átlagnak, míg az elszigeteltség nem „kedvez” ennek a betegségnek (a droghasználat erősen szociális indikációjú).

A kapcsolati vákuummal jellemezhetők körében a nem organikus eredetű mentális megbetegedések aránya átlag feletti, míg az extra erős kapcsolati háló, úgy látszik, megvéd az ilyen megbetegedésektől. A kapcsolati vákuum oki hatása a mentális megbetegedések jelenlétére 13 százalékos. Mindez azt mutatja, hogy a roma népesség körében nemcsak a szegénység emeli a megbetegedések arányát, de azt elszigeteltség is.

A betegségek előfordulási gyakoriságainak ingadozásai tehát kizárólag a romák korával, nemével, gazdasági aktivitásával és anyagi helyzetével függnek össze, azaz a nem és kor kivételével a romák szegénysége indokolja egyes betegségcsoportok magasabb előfordulását körükben. Kimutattuk, hogy elsősorban a roma népesség abszolút értelemben vett deprivált körülményei tehetők felelőssé a magasabb arányban előforduló betegségekért; tehát a „közösség terápiája”, a betegségek gyakoriságának csökkentése elsősorban és mindenekelőtt gazdasági-szociális feladat. Azonban e népesség egészségi állapota olymértékben rossz, hogy halaszthatatlan az egészségügyi kormányzat azonnali beavatkozása is.

Születésszabályozás

A nőkkel kapcsolatban speciális problémának tekintettük azt a kérdést, hogy milyen az egyes fogamzásgátló eljárásokhoz való viszonyuk, mennyire ismerik, illetve használják azokat, a használatot milyen tényezők befolyásolják, valamint az alkalmazott fogamzásgátlási eljárások és a gyerekek száma között milyen kapcsolat mutatható ki. Ezek a kérdések egyrészt önmagukban lényegesek, másrészt nemcsak a magyar társadalomban, de az orvosok egy részének körében is vissza-visszatérő, meglehetősen előítéletes polémia tárgya a romák gyerekeinek száma és a fogamzásgátláshoz való viszonya. Jellemző sztereotípia, hogy „túl magas a romák gyerekszáma”, illetve „nem törődnek eleget a fogamzásgátlással”. Mindkét retorikai elemet érdemes megvizsgálni.

A romák gyerekszámával kapcsolatban már többször kimutattuk, hogy alapvetően demográfiai kérdésről van szó, az alacsony átlagos életkorú, magas halálozási arányú népességek gyerekszáma a torz demográfiai szerkezettel függ össze, abból következik.[9] Ugyancsak kimutattuk, hogy a családok magas gyerekszáma (amely korántsem tipikus jelenség) alacsonyabb életszínvonallal jár együtt, a családok nem „járnak jól” anyagilag, a gyerekek utáni támogatások nem fedezik a kieső jövedelmeket.

Bizonyos életkor, legtöbb esetben az 55. életév után a nők már nem alkalmaznak semmilyen fogamzásgátlást; ez abból ered, hogy ekkor már nem fogamzóképesek, és már nem élnek aktív nemi életet. Azok aránya, akik nem gátolják a fogamzást, életkori csoportok szerint növekszik, de a nem védekezők aránya még 44 éves korig is igen alacsony mértékű, mindössze 4,2 százalék. Mivel a roma származású kérdezőbiztosok közül a nőket kértük meg arra, hogy nőket kérdezzenek – éppen a fogamzásgátlás, az abortusz intim jellege miatt –, valószínű, hogy az adatok hitelesek. Ezek szerint valahol a nők negyvenes éveinek közepén-végén csökken az aktív nemi élet, addig viszont valamilyen fogamzásgátlást szinte mindenki alkalmaz.

Az viszont, hogy milyen fogamzásgátlást használ egy nő, roppant soktényezős kérdés, és inkább tekinthető általános női, mint speciális roma problémának. Szerepet kap benne a nő hormonháztartása vagy annak zavara, az, hogy szeretne-e még gyereket, továbbá befolyásoló tényező a szocializált szexualitás, amely a gumióvszer használatát, illetve a két természetes/hagyományos módszerhez való viszonyt érinti.

Mindezeket figyelembe véve, legalábbis szociológiai szempontból nem tehetünk különbséget az egyes fogamzásgátlási eljárások között, azt kell mondanunk, hogy mindegyik – a fogamzás megakadályozásának szándékát tekintve – egyenrangú. (A fogamzásgátlási módszer hatékonysága természetesen más kérdés.)

Az alkalmazott módszerek közül a hormonális készítmények (fogamzásgátló tabletták), illetve a spirál, éppen a női szervezet egészségi állapotával való erős összefüggésük miatt, nem azonos jelentőségűek. Spirált a még nem gyerekes nők esetén lényegesen ritkábban, kivételes esetekben alkalmaznak, míg gyerekszülés után – adataink szerint is – jóval gyakrabban. A tabletták használat elsősorban a női szervezet állapota befolyásolja. Az adatok azt mutatják, hogy a fogamzásgátló tabletták használatának aránya a fiatalabbaknál lényegesen magasabb: a 19–24 évesek korcsoportjában 54,6, a 25–34 évesek között 46,2 százalék használ hormonális készítményt, míg a 35–44 évesek között már csak 30,6.

A pesszáriumot „kihalt” eljárásnak tekinthetjük. Gumióvszert lényegesen kevesebben használnak, mint megszakításos módszert – ez utóbbival a 19–24 évesek korcsoportjának közel ötöde, 19 százalék él, a 35–44 évesek korcsoportjának pedig közel harmada, 29,2 százalék. A gumióvszert használó nők aránya ezzel szemben 3 és 12 százalék között mozog, míg a naptári módszer használata, nehezen kontrollálható mivolta okán, még ennél is ritkább. A fogamzásgátló tabletta vs. gumióvszer vs. megszakításos módszer hatékonysági különbségét az abortuszok számán mérhetjük le – és látjuk majd, hogy természetesen a hormonális fogamzásgátlás vezet biztonság tekintetében, illetve a megszakításos módszer a leginkább bizonytalan eljárás.

A nők egy nem jelentéktelen hányada felváltva többféle módszert – gumióvszert, illetve megszakításos módszert – preferál, ez azonban elsősorban a középgenerációra jellemző; ugyanakkor nincs összefüggésben a gyerekek számával, tehát elsősorban szocializációs kérdésnek tekinthetjük.

Az iskolai végzettség is befolyásolja természetesen azt, hogy a nők milyen eljárást választanak. Az általános iskolát be nem fejezett nők az egyetlen olyan csoport, amelyet a semmilyen eszközt nem használók magas aránya jellemez (18,1 százalék). A 19–55 éves korcsoportban a nők 28,7 százaléka nem fejezte be az általános iskolát, tehát e korcsoportban összesen 5,2 százalék olyan nőt találunk, aki nem használ semmilyen fogamzásgátló eljárást – ez az arány pedig igen jónak mondható.

Az egyes eljárások iskolai végzettség szerinti preferenciája az eljárás és annak biztonságos vagy bizonytalan kimenetelű eredménye között teremt képzettségfüggő kapcsolatot. A fogamzásgátló tabletták használata, mint eredményes eljárás, az iskolai végzettség függvényében gyakoribb – míg a mindössze általános iskolát végzett nők 38,7 százaléka, addig az érettségizettek 60,1 százaléka használ hormonális készítményt.

A legbizonytalanabb megszakításos módszert a legkevésbé iskolázottak preferálják; a végzettség függvényében csökken alkalmazása. Noha a gumióvszer használata nem függ iskolai végzettségtől, a vegyesen használt módszer (óvszer és megszakítás) az iskolai végzettséggel arányosan gyakoribb. Azok körében, akik a felváltva alkalmazott módszereket preferálják, az abortuszon átesettek aránya feltűnően alacsony – tehát korántsem jelent komoly módszertani rizikót az óvszer biztonságos, illetve a megszakítás bizonytalan, de természetesebb alkalmazásának keverése.

A fogamzásgátlási eljárások preferenciája és a gyerekszám között lényegében csak a spirál használatát tekintve van összefüggés – az pedig elsősorban egészségügyi-nőgyógyászati, nem pedig szociológiai kérdés.

Az egyes fogamzásgátló eljárások közül alapvetően a fogamzásgátló tabletta, illetve a gumióvszer használata kerül pénzbe. Eminens problémának tekintettük a kutatás során azt, hogy befolyásolja-e a nők fogamzásgátlási módszereit anyagi helyzetük, előfordulhat-e, hogy az egyébként biztonságos fogamzásgátló tabletták használatát a szegénység akadályozza. Az adatok azt mutatják, hogy a jelenlegi tablettahasználatot nem befolyásolja az anyagi helyzet – azaz akik használnak tablettát, azok anyagi helyzetüktől függetlenül előteremtik a rá való pénzt. Érdekes ebből a szempontból a fogamzásgátló tabletták használatának „karrierje” is.

A nők mindössze 8,7 százaléka nem ismeri az eszközt, ugyanakkor a 19–55 éves korú nők mindössze ötöde használja aktívan. Azok között, akik ismerik ugyan, de nem használják, illetve a használatot abbahagyók között összesen 22 százalék olyan nőt találtunk, aki anyagi okok miatt hagyta abba, avagy el sem kezdte a használatát. Abszolút értékét tekintve a 19–55 éves korú roma nők öszszesen 15,5 százaléka azért nem használ fogamzásgátló tablettát, mert nincs rá pénze. Mivel a 19–55 éves korú roma nők összlélekszáma 132 700 fő, úgy találtuk, hogy összesen 20 ezer roma nő nem használhatja anyagi okok miatt a leginkább biztonságot nyújtó fogamzásgátlási módszert.

Ez az anyagi kiszolgáltatottság azonban nem vezet sem a gyerekek, sem az abortuszok magasabb számához: azok körében, akik nem használják vagy el sem kezdték a fogamzásgátló tabletta használatát: a gyerekek számának, illetve az abortuszok számának rétegei azonos arányban oszlanak el. Mindez annyit jelent, hogy a roma nők szegénységük ellenére képesek a születésszabályozásra.

Abortusz

A születésszabályozás leginkább veszélyes, az egészséget és a pszichés háztartást károsító eljárása az abortusz.

4. tábla. Az abortuszok számának eloszlása a 19 éves kor feletti roma nők körében, korcsoportonként (%)

Az abortuszok száma	Eloszlás	19–24	25–34	35–44	45–54	55–64	65–74	75–
Nem volt	46,3	63,1	43,3	35,7	53,1	37,0	41,2	40,3
1	22,6	17,8	26,1	33,2	14,2	14,1	7,8	0,8
2–3	17,3	10,7	21,2	20,0	22,5	8,7	17,2	0,8
4–9	13,8	8,4	9,4	11,1	10,2	40,2	33,8	58,0
Egynél több volt	31,1	19,1	30,6	31,1	32,7	48,9	51,0	58,9

A 19 éves kor feletti roma női népesség közel fele soha nem esett át abortuszon – ez az arány ugyan az idősebb korcsoportok felé csökken, de a 65 év felettiek esetében is negyven százalék.

A roma nők ötöde esett át egy abortuszon. Megfigyelhető, hogy az egynél több abortuszon átesettek aránya a mai 55 év felettiek estében magas, ötven százalék vagy e feletti, miközben a fiatalabb korosztályokban (a legfiatalabbat kivéve) ez az arány stabilan harminc százalék körüli. Mindezek mellett igen magas azok aránya, akiknek négynél több abortuszuk volt; a legmagasabb abortuszszám pedig a kilenc! A legidősebb generáció nőtagjai polarizáltak: vagy nem volt abortuszuk, vagy nagyon magas az abortuszok száma – azonban az ő generációjuk az, amely a maga idejében valószínűleg egyáltalán nem jutott hormonális fogamzásgátló tablettákhoz.

Mindezek miatt fontos az, hogy a fogamzásgátlók használata hogyan függ össze az abortuszok számával. (Lásd az 5. táblát.)

5. tábla. Az egyes fogamzásgátlókat használók eloszlása az abortuszok száma szerint (%)

	Az abortuszok száma
Mit használ?	Nem volt	1	2–3	4–9
Semmit	75,9	2,5	10,1	11,5
Fogamzásgátlót	54,8	27,8	15,0	2,4
Pesszáriumot	100,0
Spirált	46,0	25,0	28,1	0,9
Gumióvszert	34,2	40,9	24,9
Naptári módszert	27,0	13,8	44,9	14,3
Megszakítást	19,5	45,5	27,8	7,3
Felváltva többfélét	76,1	13,6	10,3

A nem védekezők körében igen magas azok aránya, akiknek nem volt abortuszuk – ráadásul ez az adat nem függ attól, hogy van-e gyerekük. Valószínű tehát, hogy azok, akik azt vallották, hogy nem védekeznek, használnak valamilyen természetes eljárást, csak nem jelezték. Azok között, akik felváltva többféle természetes módszert használnak, hasonlóan magas azok aránya, akiknek nem volt abortuszuk – rájuk ugyancsak a jó hatásfokú védekezés lehet érvényes.

A legkevésbé hatékony védekezést azok körében látjuk, akik kizárólag valamelyik természetes módszer használatát jelezték, többségük egy vagy több abortuszon már átesett. Azok körében, akik fogamzásgátló tablettát használnak, az abortuszon életükben egyszer átesettek száma ugyan viszonylag magas, azonban azok aránya, akiknek egynél több abortuszuk volt, a teljes mintaeloszlást tekintve alacsony.

Az iskolai végzettség erősen befolyásolja az abortuszok számát; az érettségivel rendelkezők körében az átlaghoz képest másfélszeres arányban találunk olyanokat, akik nem estek át abortuszon, míg pl. az általános iskolát be nem fejezett nők körében az egynél több abortuszon átesettek aránya az átlag közel duplája.

A háttéradatok, a fogamzásgátlási szokások, az abortuszok, illetve a gyerekek számának adatai, valamint az anyagi helyzet együttes értékelése azt mutatja, hogy:

– a gyerekeik számát nem a védekezés hiánya, hanem demográfiai kérdések határozzák meg;

– a roma nők védekeznek a nem kívánt terhesség ellen;

– a legbiztonságosabb fogamzásgátló eljárást, a tabletták használatát nagyobb arányban az anyagi helyzet, a szegénység akadályozza, ezt követi az elszenvedett betegségek száma (minél valószínűbb, hogy egy roma nő beteg, annál valószínűbb, hogy nem használ fogamzásgátló tablettát, a varianciaanalízis beta értéke 17 százalék);

– a kevésbé biztonságos eljárások használatának aránya az iskolai végzettség emelkedésével csökken, hasonlóan az abortuszok számához;

– a nem kívánt terhességet abortusz árán is elkerülik;

– mindebből következően nem a gyerekek száma magas, hanem az abortuszoké.

Ha azt vizsgáljuk, hogy az abortusz hiányára milyen hatást gyakorol az iskolai végzettség, az egy főre jutó családi jövedelem, az elszenvedett betegségek száma, a gyerekek száma, illetve az alkalmazott fogamzásgátlási eljárás, akkor a következő eredményre jutunk:

Legerősebben, 20 százalékos mértékben a gyerekek száma határozza meg az abortusz hiányát. Magyarán, minél több gyereke van egy nőnek, annál valószínűbb, hogy abortusza is volt, ha pedig nincs gyereke, akkor valószínűbb, hogy abortusza sem volt.

Az abortusz hiányát másodsorban az iskolai végzettség befolyásolja, 18 százalékos mértékben: az alacsonyabb iskolai végzettség valószínűbben vezet abortuszhoz.

A betegségek hatása 13 százalék, azaz minél valószínűbb, hogy egy nő szenved a felsorolt húsz belgyógyászati betegségcsoport egyikében, annál valószínűbb, hogy volt abortusza is.

Ezt követi a jövedelem hatása, 12 százalékkal: minél szegényebb, annál valószínűbb, hogy volt abortusza.

Mindezek után következik a védekezés módszere. Az egyes eljárások hatása ± 6–10 százalék. Azaz minél hatásosabb a roma nő által alkalmazott módszer, annál kisebb eséllyel volt abortusza.

Összefoglalva tehát, a roma nők éppúgy szabályozzák terhességeik, gyerekeik számát, mint bármely csoport tagjai, éppen annyi gyereket szülnek, mint ahányat csoportjuk demográfiai törvényszerűségei megkívánnak, a nem kívánt terhességeket azonban a szegényebbek, alacsonyabban iskolázottak, illetve azok, akik betegségekben szenvednek, nagy arányban csak abortusszal tudják elkerülni. A megoldás ebben a kérdésben is hasonló, mint bármely más, romákra vonatkozó kérdésben: alapvetően a szegénységet kell csökkenteni, illetve elősegíteni a magasabb iskolai végzettség megszerzését.

A roma nők iskolai végzettségüktől, illetve abortuszaik számától vagy annak hiányától függetlenül veszélyesnek ítélik az abortuszt. Azok közül, akiknek nem volt, 86 százalék ítéli eléggé vagy nagyon veszélyesnek, azok közül pedig, akik átestek rajta, átlagosan 72 százalék tartja eléggé vagy nagyon veszélyesnek. Tehát nem felelőtlenségből esnek át abortuszon, hanem kényszerből.

Azon nők között, akiknek egy abortuszuk volt, közel 45 százalék nem kapott támogatást, holott az adatfelvétel szerint a létminimum alatt élők aránya legalább hetven százalék. Az abortuszok számának emelkedésével párhuzamosan nő azok aránya, akik nem kaptak támogatást, így pl. a három abortuszon átesett roma nők közül csak tíz százalék kapott mindegyik abortuszához szociális támogatást.

Az abortuszok esetén folyósított szociális támogatás ténye, valamint a család anyagi helyzete alig függ össze; a legszegényebbek éppoly valószínűséggel kapnak vagy nem kapnak támogatást, mint a jobb helyzetben élők. Azok közül, akiknek családja a legalsó jövedelmi tizedbe tartozik, közel negyven százalék nem kapott támogatást abortuszához, míg a legfelső jövedelmi tizedben élők közül közel hatvan százalék.[10]

Láttuk, hogy a gyerekek emelkedő száma erősen hozzájárul az abortuszokhoz, a gyerekek számának emelkedése azonban csak minimális mértékben járul hozzá a támogatások megítéléséhez. Azon roma nők között, akik abortuszuk esetén nem kaptak szociális támogatást, közel azonos arányban találunk gyermekteleneket, egy gyereket nevelőket, illetve többgyermekeseket. Megérett tehát az abortuszt elszenvedő nők és családjaik szociális támogatási rendszerének alapos felülvizsgálata, mivel az korántsem kedvez a rászoruló romáknak, éppen ellenkezőleg: a rászorultság tényétől tökéletesen függetlenül működik.

Jegyzetek


[1] Az adatfelvétel során 1200 háztartást kerestünk fel kérdezőbiztosok segítségével. Az adatok a 19 éves kor feletti roma népességet reprezentálják valós területi és életkor szerint eloszlásban, ± 2,5 százalékos hibahatár mellett.

[2] A teljes tanulmány A szegénység csapdájában. Cigányok Magyarországon – szociális-gazdasági helyzet, egészségi állapot, szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés címmel a Delphoi Consulting honlapjáról (www.delphoi.hu [2]) letölthető.

[3] Lásd: Hablicsek László: A roma népesség demográfiai jellemzői, kísérleti előreszámítás 2050-ig. Kézirat, KSH Népességtudományi Intézet, 1999.

[4] Lásd: A szegénység csapdájában…

[5] Lásd: Babusik Ferenc – dr. Papp Géza: A cigányság egészségügyi állapota. (Szociális, gazdasági és egészségügyi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.) Esély, 2002/6.

[6] KSH Morbiditási adattár, 2002.

[7]   A nem szervi eredetű mentális viselkedészavarok az egyetlen betegségcsoport, amelyről nem állnak rendelkezésre a KSH morbiditási adatai, ugyanakkor lényegesnek láttuk tünetek és bevallott betegségek szerint felvenni a fő belgyógyászati betegségek közé.

[8]  A betegségek etiológiai elemzését lásd: A cigányság egészségügyi állapota…

[9]  Lásd erről: A cigányság egészségügyi állapota..., illetve jelen cikkünkben ismertetett kutatásunk teljes verziója (www.delphoi.hu [2]).

[10]  Noha a roma népesség anyagi-szociális helyzetének elemzése nem e cikk feladata, érdemes két adatot ehelyütt megjegyezni: a legalsó jövedelmi tized esetén a roma családok egy főre eső jövedelme nem éri el a négyezer forintot (!), a legfelső jövedelmi tizedben ez az összeg ötvenezer forint feletti.

• Roma-dosszié [8]