A strasbourgi bíróságon akkor is megindulhat az állam elleni eljárás, ha még nem történt jogsértés, de a panaszos igazolja: egy őt közvetlenül érintő törvény miatt annak veszélye nyilvánvaló, és folyamatosan jelen van. A magyar sajtó számára ilyen lehet a médiatörvény.
Az emberi jogok európai egyezményének 34. cikke alapján az Emberi Jogok Európai Bíróságához egyéni panasszal fordulhatnak azok a természetes személyek, nem kormányzati szervezetek vagy személyek csoportjai, „akik vagy amelyek azt állítják, hogy az Egyezményben vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben biztosított jogok valamely […] Szerződő Fél részéről történt megsértésének áldozatai”. A strasbourgi bírósághoz benyújtott kérelem befogadhatóságának feltétele az is, hogy a kérelmező az összes belső jogorvoslati lehetőséget kimerítse, és panaszát az utolsó hazai érdemi határozat meghozatalától számított hat hónapon belül nyújtsa be.
Tehát a strasbourgi bíróság akkor vizsgálja érdemben a kérelmet, ha a panaszos valamely egyezménybeli jog megsértésének közvetlen vagy közvetett „áldozata”, és a kérelem megfelel a fent említett elfogadhatósági kritériumoknak. Ezek a szabályok biztosítják többek között azt, hogy a strasbourgi eljárás tárgyai ne absztrakt, általános jellegű, közérdekű panaszok legyenek, hanem konkrét, egyéni jogsérelmekhez köthető kérelmek.
Felmerül a kérdés: a panaszos csak akkor fordulhat a strasbourgi bírósághoz, ha már ténylegesen jogsértés áldozatává vált, és ügye átvergődött a hazai jogorvoslati fórumrendszeren? A kérdésnek komoly gyakorlati jelentősége van, gondoljunk például a médiára vonatkozó új szabályok súlyosan jogkorlátozó rendelkezéseire. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata alapján ugyanis valószínűsíthető, hogy az új médiaszabályozás kritikus pontjait érintő kérelmek jó eséllyel azt eredményezhetik, hogy a bíróság megállapítja az egyezmény 10. cikkében biztosított véleménynyilvánítási szabadság sérelmét.
Ahhoz, hogy a fent említett kérdésre választ kapjunk, át kell tekinteni az esetjogot. A probléma két irányból is megközelíthető: egyrészt megvizsgálható, hogyan értelmezi a strasbourgi bíróság az „áldozat” fogalmát, másrészt érdemes utánajárni, hogy a joggyakorlat vajon ismer-e kivételeket a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének kötelezettsége alól. Ez az írás érdemben csak az áldozati státusz értelmezésének egyes kérdéseit tekinti át. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének kötelezettsége nem abszolút jellegű, és egyes esetekben, például ha az adott jogorvoslati lehetőségek a kérelmező számára ténylegesen nem hozzáférhetők, vagy nem biztosítanak hatékony jogvédelmet, a kérelmező „felmentést” kaphat e feltétel teljesítése alól. A kivételek elismerésének alapja a strasbourgi bíróság azon törekvése, hogy biztosítsa az egyezménybeli jogok tényleges és hatékony érvényesülését.
Ez a törekvés fontos szerepet játszik az áldozati státusz kiterjesztő értelmezésében és egyes kivételek megállapításakor. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (és korábban a Bizottsága) számos esetben kimondta: ahhoz, hogy a kérelmező az egyezmény 34. cikke értelmében „áldozatnak” minősüljön, elegendő igazolnia, hogy szembenéz annak kockázatával, hogy a kérdéses állami aktus, intézkedés, jogszabály őt közvetlenül érinti, rá közvetlen hatással lesz (potenciális áldozat). Ebben az esetben tehát nem kell, hogy a kérelmező ténylegesen jogsértés áldozatává váljon, elég, ha igazolni tudja, hogy a jogsértés veszélye nyilvánvaló és folyamatos. A potenciális áldozati státusz jellegéből következik, hogy ezekben az esetekben a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésének kérdése fel sem merül, hiszen ténylegesen még nem történt jogsérelem.
A Campbell és Cosans kontra Egyesült Királyság ügyben a kérelmező szülők azt sérelmezték, hogy gyermekeik az érintett skót oktatási intézményekben testi fenyítés áldozatává válhatnak. Az állami és magániskolák tanárainak Skóciában a common law alapján „tanári státuszuknál fogva” joguk volt fegyelmezési eszközként testi fenyítést alkalmazni. Bár ténylegesen egyik érintett gyermek sem kapott ilyen büntetést, a szülők sikerrel hivatkoztak arra, hogy már a testi fenyítés lehetséges alkalmazása is sérti az egyezményhez csatolt 1. kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkében foglalt oktatáshoz való jog azon elemét, amely szerint „az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti” meggyőződését.
Hasonlóképpen, a Dudgeon kontra Egyesült Királyság döntésen alapuló Norris kontra Írország ügyben a kérelmezők olyan jogi szabályokat sérelmeztek, amelyek felnőtt férfiak közötti, beleegyezésen alapuló homoszexuális aktusokat is bűncselekménynek minősítettek. Írország vitatta az eljárás alá nem vont kérelmezők áldozati státuszát. A strasbourgi bíróság azonban megállapította, hogy az egyezmény alapján az egyéni kérelmezőknek lehetőségük van arra, hogy azt állítsák: egy jogszabály léte „önmagában, egyedi hatósági intézkedés hiányában is megvalósítja jogaik sérelmét, ha annak kockázatával néznek szembe, hogy az őket közvetlenül érinti”. A bíróság megjegyezte, hogy bár a kérdéses időszakban az érintett jogszabály alapján nem indultak eljárások a felnőtt férfiak közötti, konszenzuális homoszexuális aktusok miatt, a bűnüldöző hatóságok nem nyilvánították ki, hogy nem áll szándékukban a továbbiakban a rendelkezés kikényszerítése. Az érvényben lévő jogszabály, annak ellenére, hogy jelentős ideig nem alkalmazták az esetek egy adott csoportjában, semmit sem veszített alkalmazhatóságából. Bármikor „elővehető” maradt a büntetőpolitika irányvonalának megváltozása esetén, ami már önmagában megalapozta a kérelmezők áldozati státuszát. A bíróság hangsúlyozta, hogy a kérelmező személyes körülményeire tekintettel a „jogszabály puszta léte folytán folyamatosan és közvetlenül hatással van” a kérelmező magánéletére.
A kérelmezőknek tehát nem kell feltétlenül megvárniuk, amíg a szabadságukat súlyosan sértő jogszabályt végrehajtó hatósági intézkedés miatt ténylegesen jogsérelmet szenvednek. A panasz sikeres benyújtásához elég igazolni annak kockázatát, hogy a kifogásolt rendelkezés közvetlenül érinti a panaszost, és a jogsértés veszélye nyilvánvaló. Ebben az esetben (mivel még nem történt tényleges jogsértés) a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése értelemszerűen nem feltétele a strasbourgi eljárás megindításának.
Eredetileg megjelent 2011. január 20-án a Szuveren.hu portálon.
- Folyamatos jelen [6]