A Beszélőben essék szó arról, ami egy majdani életrajzban, ha nem is külön fejezetet, de egy bekezdést megérdemel: Illyés Gyula és a második nyilvánosság kapcsolatáról.
Az aláírásgyűjtők szinte elsőnek őt keresték fel, ha beadványukhoz, tiltakozólevelükhöz igyekeztek megnyerni a közvélemény támogatását. Illyés azonban járta a maga másolhatatlan, egyéni útját, nem vett részt „nyílt ellenzéki akciókban”. A nemzet számadójaként tette a dolgát az ügy érdekében, amit a vállára vett: a politikai és lelki nyomás alatt élő magyarság, a határainkon innen és túl élő magyarok erkölcsi képviseletét – ugyanazzal az indulatteljes elszántsággal, ahogy fél századdal korábban a puszták népének képviseletét vállalta. Fiatalabb hívei és követői már természetes módon éltek a második nyilvánosság lehetőségeivel. Amikor pedig ’82 nyarán a hatalom durván rátámadt a második nyilvánosság képviselőire, az indulat Illyés Gyula kezébe adta a tollat: aláírta a tiltakozólevelet, amelyben neves értelmiségiek felemelték szavukat a rendőrségi zaklatások ellen.
Az AB Független Kiadó és Rajk László szamizdat-butikja tette hozzáférhetővé legalább az olvasók egy része számára Illyés két művét, melyekre a cenzúra éretlennek ítélte a magyar nemzetet: a Szellem és erőszak című esszégyűjteményt és az 1956-os forradalom „Talpra, magyar!”-ját, az Egy mondat a zsarnokságrólt, ez utóbbi Magyarországon a demokratikus ellenzék 1981. október 21-i megemlékezésén hangzott el huszonöt év után először nyilvánosan. Illyés az esszék némelyikében talán túlzott és valószínűleg hiábavaló engedményt tett. De napirenden tartotta, hosszú időn át nyilvánosan egyedül ő tartotta napirenden a határainkon túl élő magyarság ügyét. Erről gondolkodni, ebben az ügyben nyíltan beszélni: a második nyilvánosság tőle is tanult. Hiszen Illyés soha nem mulasztotta el, hogy figyelmeztessen: szomszédainkkal a kölcsönös vádaskodás helyett a megbékélésre kell törekednünk.
Magyarországon 1948 óta a politikai kultúrát visszaszorították a szóbeliség szintjére. Aki tehát Illyés szellemi nagyságáról gondolkodik, a művek számbavétele mellett nem feledkezhet meg egy hétköznapi tényről: politizáló emberek közt – munkahelyen vagy társaságban – nem múlt el nap, hogy ne hangzott volna el Illyés Gyula neve.
Ezzel a hétköznapisággal búcsúzunk Illyés Gyulától.
Illyés Gyula temetésén lapunk és az AB Független Kiadó nevében koszorút helyeztünk el a síron, az alábbi feliratokkal:
„…nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban…”
A Beszélő szerkesztősége – AB Független Kiadó
(Az idézetet az Egy mondat a zsarnokságról c. versből vettük.)