Előtörténet
Emlékeznek még első számunkra? Ilyesmi nálunk nem fordulhat elő címmel, egy hazai politikai pszichiátriai ügyet ismertettem, a „paranoiássá” nyilvánított Jakab Károly szátoki lakosét.
Jakab 1917-ben született, okleveles mezőgazdász, jelenleg nyugdíjas és éjjeliőr. 1948-ig a Nemzeti Parasztpárt járási vezetője volt 1956-ban újjáalakult pártja megyei titkára. A Rákosi-korszakban két évet töltött börtönben, 1974-ben ismét letartóztatták, „államellenes izgatás” címén. A vád szerint a munkásszálláson, ahol lakott két-három nemkívánatos politikai kijelentést tett. Emiatt 1975-ben hat hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Elvégezvén az ilyenkor szokásos vizsgálatokat teljes mértékben beszámíthatónak találták.) 1978-ban a helyi tanács levelet kapott Jakabtól, amelyben a demokratizmus hiányát és a közbizalommal való visszaélést vetette a tisztségviselők szemére. „Hatóság megsértése” címén újabb per indult ellene, mondván: a levél „kijelentései alkalmasak voltak arra, hogy a tanács működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák”. De ekkor a vádhatóság már nem börtönt kért a bíróságtól, hanem kényszergyógykezelést elmebeteggé nyilváníttatta Jakabot. Ezzel sem elégedett meg az ügyészség, 1979-ben cselekvőképességét korlátozó gondnokság alá helyeztette. A szükséges szakvéleményt dr. Bácsik Katalin balassagyarmati pszichiáter adta, aki szerint „rendszerezett politikai tartalmú téveszmék” indokolták a kényszergyógykezelést és a gondnokságot. Jakabot ezután többször beidézték a helyi idegosztályra, hetekig, hónapokig benn tartották. Gyógyszerezték a magatehetetlenségig, elektrosokkolták. A zárójelentések (szó szerint közöltük őket)[SZJ] fenntartották a „politikai téveszmékkel” kapcsolatos diagnózist.
Jakab nem törődött bele sorsába. Gondozóinak tudta nélkül önként befeküdt a budapesti Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetbe. Egyhetes vizsgálat után, 1980 decemberében Kapusi Gyula pszichológus és osztályvezető főorvos ilyen véleményt adott róla: „Nem tartjuk elmebetegnek. Ügyei önálló vitelére alkalmasnak tartjuk.” Jakab kérelmezte a gondnokság alóli fölmentését. De a „Lipót” véleménye nem „igazságügyi szakvélemény”, ezért nem fogadták el.
1981 szeptemberében, amikor az ügyéről szóló beszámoló készült, Jakabot ismét benn tartották a balassagyarmati kórház zárt elmeosztályán. Akkor telefonon beszéltem dr. Bácsik Katalinnal. Beszámolóm a doktornő szavaival zárult „Jakab gyógyíthatatlan. Ez a fajta betegség gyógyíthatatlan.”
A felülvizsgálatok
Jakabnak nemhogy betegségtudatot nem sikerült kifejlesztenie magában, hanem úgy látta, hogy a balassagyarmati pszichiátria „kezelései” tönkreteszik. Rendszeresen megfosztották öntudatától. Legutóbbi bentlétekor, 1981 szeptemberében a zártosztályi folyosón (túlzsúfoltság miatt ott is voltak ágyak és matracok) tűrhetetlen mellkasfájdalommal tért magához. Nem mert szólni róla, nehogy „elmebetegségből” fakadó vádaskodásnak vegyék panaszát. Kivárta, míg elengedik; a röntgen tíz nap után is bordarepedést mutatott ki.
Csak találgatni lehet, mi okozta a sérülést elektrosokkos rángás mellékhatása-e, vagy az, hogy a folyosón botorkálók ráléptek a magatehetetlen emberre.
Megújította tehát a gondnokság eltörlése iránti bírósági keresetét, s addig is új gondozót igyekezett találni. Kérésére 1981 végén a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem átvállalta felügyeletét; orvosa dr. Gerevich József lett. Ezután már csak havonta egyszer kellett a klinikán megjelennie. Dr. Gerevich jelentését később csatolták a bíróság számára készült szakértői jelentéshez; beszélgetéseik és vizsgálatai alapján sem gyógykezelésre, sem gondnokság alatt tartásra nem látott indokot. Ő sem „igazságügyi szakértő” azonban, véleménye így csak adalék lehetett a bíróságon.
Időközben elkészült a bíróság által kinevezett igazságügyi szakértő, dr. Samu István salgótarjáni pszichiáter szakvéleménye. A tanulmányt, mint minden más periratot is, Jakab Károly a rendelkezésünkre bocsátotta. Dr. Samu kimerítő vizsgálatokat végzett, és ezekhez elvi záradékot fűzött a pszichiátria és a politika viszonyáról (alább – dokumentumként – közöljük a szakvéleménynek ezt a fejezetét).
Maga a vizsgálat „teljes mértékben betegség nélkülinek” tartja Jakab elmeállapotát Samu szerint vagy azok a korábbi vizsgálati eredmények a helytállóak, melyek egészségesnek tekintették Jakabot, vagy Jakab azóta tökéletesen meggyógyult.
Hírlapi közjáték
Két hónapra rá, hogy Jakab megújította keresetét a Nógrád Megyei Főügyészség ellen, 1982. augusztus 7-én cikk jelent meg róla a Nógrád c. napilapban. Tartalmánál csak a szerző személye meglepőbb. Ezt a cikket is közöljük dokumentumként, de tájékozódás végett hozzáfűzünk egyet s mást.
Tudomásunk szerint ez az első közlemény a magyar sajtóban, amely nem sorok közötti utalásokban, hanem nyíltan vitatkozik a Beszélővel. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a cikk szerzője olvasta is, amivel vitába száll: interjúnak, beszélgetésnek mondja a Jakab-ügyről szóló beszámolónkat. Ha olvasta volna, azt sem állíthatná, hogy Jakabot nem politikai véleménye miatt nyilvánították elmebetegnek. Hiszen cikkünk bőségesen idézett a bírósági, szakértői és kórházi iratokból, amelyek mind „politikai téveszmékkel” indokolták a „paranoia” diagnózist, a kényszergyógykezelést és a gondnokság alá helyezést. A Nógrád állításával ellentétben Jakab bizony politikai üldözést szenvedett 1948 óta is. A kényszergyógykezelést is politikai per során, újabb börtönbüntetés helyett indítványozta az ügyészség.
Ennyit a propagandisztikus torzításokról. De ennél fontosabb, hogy a cikk súlyosan sérti Jakab személyiségi jogait. Nyilvánosság előtt elmebetegnek nevezni valakit még akkor is törvénybe ütköző, ha az illető valóban az volna, s egyúttal módjában állna megvédeni magát.
Mi tagadás, az „üldöztetési tébolyban” elmarasztalt Jakabnak eszébe ötlött, hogy pert indítson a cikk szerzője ellen. Nem kétséges, hogy ezt a pert – elvben – csak megnyerni lehetett volna. Most a nyilvánosság előtt vállalom a felelősséget, amiért lebeszéltem őt erről.
(Valamiféle magánelégtételt azért kapott Jakab. Levelet írt a cikk szerzőjének, aki válaszolt neki. A válaszlevél leszögezi, hogy nem volt szándékában Jakabot emberi méltóságában megsérteni, s csupán azért ragadott tollat hogy cáfolja egy illegális ellenzéki lap, ill. a Szabad Európa Rádió híreszteléseit.)
De talán mégsem lett volna annyira könnyű futam a per. A bíróság esetleg a Beszélő sajtóperének vélhette volna az ügyet. Ráadásul: hol talált volna Jakab olyan bírát Nógrád megyében, aki elfogulatlan a cikk szerzője iránt?
Ugyanis – s talán ez a legstílusosabb a Nógrád cikkében – a szerző nem más, mint dr. Horváth János megyei bíró. Annak a megyei bíróságnak a tagja, amely Jakab már megindított gondnoksági perében a fellebbviteli fokozat; az esetleges hitelrontási perben pedig itt kellene bemutatni a kifogásolt cikket. Van-e olyan fairplay-szabály, amelyet dr. Horváth ne szegett volna meg a cikk megírásával? Ítéljék meg kollégái.
Amikor a cikk megjelent, a járási bíróság már kitűzte a tárgyalás napját Jakab gondnokságának ügyében. Senki sem csodálkozott azon, hogy a tárgyalást elnapolták. Furcsa helyzetben kellett döntést hoznia a bíróságnak: a megyei pártlapból már ismerte a fellebbviteli fórum ellentmondást nem tűrő álláspontját.
Az ítélet
Örömmel jelentjük: van független magyar bíróság. Mégpedig ugyanaz, amely Jakabot korábban elmebeteggé nyilvánította.
Októberben és decemberben megtartották a tárgyalást; azért két részben, mert az ügyész – saját bevallása szerint olvasatlanul – visszautasította dr. Samu István szakvéleményét. A bíró megkérdezte tőle, miért nem fogadja el a jelentést. „Csak a következtetéseket olvastam – hangzott az ügyész válasza –, nem tudom, hogy azok ellentmondanak-e a vizsgálatnak. De ellentmondanak néhány eddigi szakvéleménynek!” A bíróság ellenszakértőt jelölt ki, mégpedig az országban lehetséges legmagasabb fokon: az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet dr. Boda Lívia kapta a megbízást.
Decemberben került sor a végtárgyalásra. Már nem voltam egyedül a hallgatóság padján, ott ült mellettem a megyei bíróság elnöke is. Dr. Boda szakvéleménye szintén egészségesnek mondja Jakabot. Az ügyész ezt a jelentést sem fogadta el. Nagyjából így hangzott a bíró és az ügyész párbeszéde:
Bíró: Alperes képviselője, fenntartja-e álláspontját a megismételt szakértői vizsgálat után is?
Ügyész: Fenntartom.
Bíró: Ezt azért indokolni kellene.
Ügyész: Nem vitatkozom a szakértőkkel. Az ügyészség álláspontja szerint a felperes gondnokság alatt tartása indokolt és a közérdeket szolgálja. A bíróság feladata, hogy mérlegeljen, mégpedig minden szempontot figyelembe véve.
Bíró: Az ön álláspontja szerint van itt más szempont is, mint az orvosi?
Ügyész: Nincs hozzátennivalóm. Mérlegeljen a bíróság, az a feladata.
Bíró: (Nem utasítja rendre az alperest.)
Háromévi „elmebetegség” (kényszergyógykezelés, többszöri zárt osztály és elektrosokk, nyilvános megbélyegzés) után a rétsági járásbíróság megszüntette Jakab Károly gondnokság alá helyezését, megítélt számára 250 Ft perköltséget, és figyelmeztette, hogy ismét büntethetővé vált. Az ügyészség nem fellebbezett. Az ítélet 1983. január 20-án jogerőre emelkedett.