Amit látok, nem szép, nem csúnya, termelőmód, hatalmi szerkezet,
kölcsönösen gondoljuk egymást, de hogy kifejtsem magam, belőle, tudnom kell,
amilyen szárazon csak lehet, hogy benne állok, mint a szög.
Konrád György
A kelet-európai iparosítás hőskorában játszódó Wajda-film, Az ígéret földje hőseinek visszatérő mottója: „Neked sincs semmid, nekem sincs semmim, épp itt az ideje, hogy gyárat alapítsunk!” A kelet-európai szocializmusban, a személyes gazdasági autonómia kivívásának hőskorában hasonlót mond Kenedi értelmiségi szabadfoglalkozású hőse (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért nevezzük ÉSZ-nek).
„Minthogy pénzünk, protekciónk, beadott lakásigényünk nem volt…”
ÉSZ tipikus építtető. Panaszkodik, sajnáltatja magát. Hogy nincs pénze. Persze, annyi nincs. De azért lassan kiderül, hogy mégis van. Nem is kevés. (A lakás is pénz, még ha a papáé is, merthogy a mama szerezte protekciós lakást már elherdálta.) Annyit mindenesetre induló tőkének „összekapar”, hogy második vonalbeli telkét meg tudja vásárolni.
De tovább panaszkodik: hogy nincs protekciója. Szerencsére azért nem tagadja le, hogy mind a papának, mind a mamának, sőt neki magának is akad egy-egy kollégája, régi iskola- vagy mozgalmi társa, aki segít.
És panaszkodik, hogy nincs beadott lakáskérelme. Valóban, ez nincs neki. De nem is szeretne Kelenföldre, Újpalotára vagy Óbudára kerülni, még ha ironizál is első társa Rózsadomb-mániáján. Tudja, hogy anyagi lehetőségei és társadalmi helyzete révén a Frank-hegyet úgyis megszerzi magának.
De hagyjuk a sirámokat. Építtetői népszokás ez, melyben mindenki részt vesz, akár van rá oka, akár nincs. Szerencsére ÉSZ csak az elején panaszkodik, utána munkába lendül: végigjárja a lehetőségeiből adódó utak szinte mindegyikét, és bennünket is bevezet lakásépítésének rejtelmeibe.
Olvasó! Ne csüggedj, ha nem ÉSZ lehetőségeivel indulsz. Olvasd végig Kenedi könyvét, magad is sokkal jobban el fogsz igazodni az építkezés útvesztői között.
Hősünk először a FIK – Illetékhivatal – Telekkönyv háromfejű sárkányával mérkőzik meg. Figyelj nagyon, olvasó! Megtudhatod, hogy milyen viszonyban áll egymással az ingatlan ára és az adásvételi szerződésben szereplő összeg, és hogy ebből kinek mi a haszna. Megtakaríthatod magadnak ÉSZ első botladozásait, ha jól figyelsz. Megtudod, milyen összegnél mennyit kell borítékba tenned, megtudod, mit jelent az „ügyintézés feddhetetlensége”, és azt is, mi hasznot hoz neked az „adminisztráció kiszámítható lomhasága”.
És mint a népmesében, a háromfejűt a kétfejű sárkány követi. Egyik feje a Fővárosi Tanács mellett működő MTSZB (Magán Tervezői Szakértői Bizottság), a másik a kerületi tanács építési előadója. A két fej, hogy egy képzavarral éljek: mint a két kéz. Nem tudja az egyik, mit csinál a másik. Nem is érdekli. A fontos úgyis a második fej, akinek neve is van: a „Hegy réme”. A legveszélyesebb ellenfél. A bürokrata, aki nem fogad el pénzt. (Olvasni is hátborzongató!) És még azzal a csellel is él, hogy állampolgár-szabásúra maszkírozza magát. Ám ÉSZ kihúzza a lába alól a nem létező paragrafust, és győz.
De máris itt az egyfejű. Az OTP. Aki jóságos, előzékeny, udvarias – de nem fizet, csak keveset. Már a költségvetéshez képest is, de a lakásépítés valódi költségeihez mérten végképp keveset. Igaz, cserébe elnéző. Nem kér számlát, nem ellenőriz, bemondásra elhiszi a kilencven százalékos kezdő „készültséget”, és kifizeti. A maradék tíz százalékot csak az építkezés végén, a „Hegy réme” bólintása után. Így ÉSZ – export szellemi bérmunkát végző papájával és annak munkatársaival létrehozza a Szindikátust, hogy a hazai és a külföldi piac előnyeit összeházasítva előteremtse a szükséges pénzt.
Ennél a fejezetnél engedd el magad, olvasó. A pompásan kidolgozott kereskedelmi játékban csak a kisszámú kiválasztott vehet részt. ÉSZ ilyen. Te csak élvezd a fordulatos és sikeres történetet. Jól fogsz szórakozni. Hogy aztán […] a sűrű masszára, melyből ma a lakások jelentősebb részét gyúrják.
Figyelj a könyv többi szereplőjére! P, a házmester legkisebb gyermeke (népmesei elem), a virtuóz, viszontszeretetre éhes szövetkezeti anyagbeszerző, aki kis Zsukján cementet, meszet, kamintet, szőnyegpadló-ragasztót s ha kell, kontárt is szállít. Z. az áruforgalmi osztályvezető, aki hajnalban a Nárciszban fogadja ügyfeleit, napközben pedig titkárnős, telefonos, feketekávés vállalati irodájában. A „pártépítőből” építési vállalkozóvá emelkedett régi ismerős, aki F-et és S-t, a „rózsaszín kezű” kőműveseket ajánlja: falazni ugyan nem tudnak, de faanyagot mélyen áron alul beszerezni igen. A pesti színház fő ácsmestere, aki próbál pancsert fogni, s bár ez nem sikerül neki, a tetőt viszont megcsinálja a színházból kölcsönzött körfűrésszel. A szakszervezetis bádogos, a gyufacímkegyűjtő- és klubtárs, a sztárgázsis beatzenész villanyszerelő mester, C úr, a hites könyvvizsgáló, aki HILTI fúrójával keresi meg a maga és vadászkutyája budai villájára valót. És B, a Zilje nyergében vándorló munkaerő-toborzó, a szervezés zsenije, aki egyesíti magában a munkaközvetítőt és a szakszervezetet, sőt a vajdaválasztásokon is elsöprő sikerrel indulhatna. Meg a névtelenek: büntetett és büntetlen előéletű gépkocsivezetők és rakodómunkások, mesteremberek és kontárok, titkárnők és anyagbeszerzők, eladók és üzletvezetők, becsüsök és seftelők, fekete-benzinkutasok és Zil-supert tankolók, gépkölcsönző nagyhalak és fahulladékot lopó pitiánerek. Anyagot, szerszámot, gépet és alkatrészt árusítók és olykor – a nagyobb üzlet reményében – ajándékozók. Munkaidőben és munkaidőn kívül, nyíltan vagy lopakodva munkaerejüket, szaktudásukat áruba bocsátók. Mind-mind a Nagy Lakásépítő Népi Játék szereplői. ÉSZ háza már felépült, de ők továbbra is játékban vannak. Hajtanak megélhetésükért, lakásuk felépítéséért, majd tovább. Nap mint nap találkozhatunk velük.
De nemcsak a szereplőkkel ismertet meg bennünket ÉSZ, hanem a tereppel is, ahol mozognak. Alkalmi sofőrei kabinjában eljutunk a legnagyobb budapesti kavicsbányába: a metróépítkezésekhez; útközben megtudjuk, mi az összefüggés a gépkocsivezetők bére, a ben-zinfejadag és a feketefuvar közölt. Csalit vásárolva meglepetten tapasztaljuk, hogy van olcsó legális homok: az Erdei Termék Vállalatnál, csak előítélete eltereli az építtetőt a legális csatornák felől. A téglagyárban szemtanúi leszünk a gyári rakodók spontán bérharcának, kisfuvart szállítva találkozunk a feketefuvarozók „tisztes céhe” által is kirekesztett tehertaxis hiénákkal. Betérünk melegedni a nagykereskedelmi vállalat elegáns közönségszolgálatához, ahol kellemes környezetben megosztjuk híreinket a többi betérővel. Eljutunk a legkiterjedtebb közönségszolgálathoz is, ahol minden szinte azonnal kapható: a lakótelepi építkezések raktáraihoz. És ha még mindig hiányzik valami, ÉSZ fiatalkori ideológiájának továbbvivőit, egy kommuna lakóit látogatjuk meg segítségért: betonból öntött pop-reál fűtőtesteket találunk otthonukban. Vas- és Edénybolt, Ferroglobus, Metalloglobus, áfészek és maszekok, a Skála és a Hilton (!), szakközépiskolai tanműhely és művésztelep… Hol Pesten vagyunk, hol vidéken. Egyszer telefon mellett, másszor utcán, autót stoppolva. És közben mindig jön a hír: hol, mit és mennyiért érdemes vásárolni vagy beszerezni. A kínálat korlátlan, csak a lelőhely és a hivatalos árhoz viszonyított arány változik.
És most lássuk, Olvasó, mi minden kapható! Az alkalmi fuvar házhoz hozza a járdalapot és a fenyő fűrészárut, a sódert és a homokot, a meszet és a cementet. Kis utánjárás, s máris kerül olcsó olajtartály, kazán, olajégő, huszadáron hungarocell. A baráti kapcsolatok megszerzik a bojlert és a frizsidert, a tartós üzleti kapcsolat a nitrohígítót és a zománcfestéket. Az alkalmi munkavállaló hozza magával a táblaüveget, de tud szerezni egy kis homlokzatfestéket is. A belvárosi széplányoknak is érdemes udvarolni, nem elveszett idő ez sem: ebből lesz a dán szőnyegpadló. A fűrészgépet a szomszéd csinálja meg, olcsón, cserébe ÉSZ beavatja „titkaiba”.
Zúg a fejed, Olvasó? Mégis figyelj, s Kenedi könyvének minden mondatát többször rágd át, segítségével visszaszoríthatod a palackba az építkezés gonosz szellemét, vagy a tenyerére ülhetsz, ahogy tetszik. Mert ÉSZ nemcsak építkezik, gondolkodik is. Szocializmusról, elidegenedésről, pénzről, hiányról. Az építőiparról és kereskedelemről. A feketéről és a fehérről. A protekció és a korrupció helyes arányáról. És felállítja korunk anyagbeszerzőjének ideáltípusát. „Fönt megszerezzük az engedélyt, a papírokat, lent csúsztatunk egy kis hálapénzt.” Ennyi az egész.
Ha ötletei nem válnak be, ÉSZ ügyesen blöfföl. Nem sajátja az ötlet, sokan csinálják. Elvtársnak adja ki magát. Feleség-titkárnőjén keresztül bejelentkezik és ledorongol. Amikor nem lót-fut, intézkedik, betonoz vagy szervez, akkor moralizál. Melyik haszon a tisztességesebb? Amit bölcsésztudása vagy amit vállalkozói tudása jövedelmez? Amelyik többet hoz, dönti el a kérdést. Vevőt keresni az olcsón szerzett többlet-építőanyagra: nem kedvére való. Az ismerősöket, félismerősöket, szomszédokat részesíti előnyben. Mert szorong. Szorongása részben alkati, részben a közhangulat váltja ki belőle. Valóban, a közhangulat ellentmondásos. Sokszor még azok is rosszallóan nyilatkoznak az efféle építkezésről, akik maguk is csak így juthatnak lakáshoz, vagy hasznot húznak a dologból. A-tól Z-ig urak nem gondolkodnak ezen, s nem is szoronganak. Nem tehetik. Időnként egy kicsit félnek. De ha meg akarnak élni, s lakást, házat építeni, akkor nincs más választásuk: csinálják. Maguknak. Önös érdekből. A többi nem az ő dolguk.
Csoóri Sándor fel is rója nekik: „Több millió külön akarat a saját gazdasági érdekét kereste, mi lenyűgöző lehetett volna, ha ráadásként egy mindenkit átjáró eszmei érdek is megfogalmazódik. Sajnos a lassú izmosodás egyre láthatóbban izomfitogtatássá fajult.” (Egy nomád értelmiségi. AB, 1982.) Azt gondolom és vallom, hogy évente magánerőből fölépülő több tízezer lakás, a kisgazdaságokban megtermelt több tízezer tonna élelem valóban lenyűgöző. És hogy akik mindezt előteremtik, utána „izomfitogtatásból telekre, hétvégi házra, autóra vagy kisvállalkozásra hajtanak: természetesen. Igazuk van. Ha nincsenek intézményes garanciák a boldogulásra, rövid távon kell hajtani. A „mindenkit átjáró eszmei érdek” megfogalmazása nem az ő feladatuk.
Hanem az értelmiségieké. Akik saját autonómiájuk kivívásában messze elmaradtak P, B és társaik mögött. Kenedi könyvének legnagyobb érdeme, hogy az elsők között mutatja be ennek a nagy tömeg embernek a „harcát”. Sőt, nemcsak bemutatja, hanem ÉSZ segítségével a „több millió külön akarat” közötti összefüggést is próbálja fölvázolni. Olyan vállalkozás ez, mely mindeddig majdnem teljesen hiányzott az értelmiségi szakmunkák közül. Zsille Zoltán és Juhász Pál tanulmányai a ritka kivételek. Ezek a munkák előfutárai lehetnek az értelmiség és a közvetlen munkavállalók kapcsolatfelvételének, a sajátos magyar viszonyok között. A kontárok, alkalmi munkavállalók, a feketefuvarosok és a többiek is: végzik a munkájukat, és jól végzik. ÉSZ kezdetben még intézményes garanciákat próbál keresni, hogy biztosítsa magának a minőségi munkát (szakszervezetis bádogos, pártkáder közvetítette kőművesek). Ám hamar rájön, hogy a viszontsegítések és a további megbízások, a vevőkör kibővülésének esélye biztosabb garancia ennél. P érzelmei a féltékenységig ívelnek, az újpesti bérbeadó asztalos szimpátiája alapján méri a géphasználat idejét. Az alkalmi gazdasági kapcsolatok személyes kapcsolatokká alakulnak át. ÉSZ elgondolkodik rajta, hová vezet ez. Új értékeket fedez föl, új kapcsolatrendszereket, új kultúrát. Evolúciót emleget. Igaza van. És még inkább igaza lenne, ha megváltozna az általa megismert folyamat társadalmi és állami megítélése. Ha mindez valamilyen formában legalitást élvezhetne.
Kenedi csak ÉSZ átalakulását kíséri végig, de mi továbbgondolhatjuk B és C meg a többiek fejlődésének lehetséges útját. Sőt a könyv segít nekünk abban is, hogy saját átformálódásunk meginduljon, ha másban nem: legalább hősei megítélésében.
Olvasó! Kenedi könyvét nemcsak nélkülözhetetlen építési tanácsadóként, kézikönyvként ajánlom neked. Olvasd és terjeszd, hasznosítsd a benne írtakat, keresd a kapcsolatot hőseivel, könnyedén megtalálod őket. ÉSZ megosztotta veled tudását, kamatait gyarapítod, és az ország a tiéd lesz.
Hivatkozott cikkek
- Kritika [7]