Magam is furcsállom, amit teszek: hozzászólok egy vitához[SZJ] abban a reményben, hogy véleményem nyilvánossághoz jut, ugyanakkor helytelenítem ezt a vitát, és remélem, hogy nem folytatódik tovább.
Nem mintha kétségbe vonnám Átutazó jogát a különvéleményre és a neki tetsző viselkedésre. És bár – ha alaposan körülnézünk – talán akadna egy-két fontosabb vitatéma is, a szerkesztő jogát sem vitatom: arról nyit vitát, amiről óhajt.
Csak egyszerűen gusztustalannak érzem ezt az egészet: a finomkodó lelkizést, az emelkedett irodalmiasságot, Shakespeare és Dánia emlegetését, amikor olyan jelenséggel van dolgunk, melynek becsületes magyar neve gyávaság.
Nem kötelező kockázatokat vállalni, még kevésbé kötelező hősnek lenni. Az eredetileg szóban forgó ügy azonban nem kívánt senkitől hősi áldozatot, kockázatot is csak szerényet. Annál szerényebbet, minél többen voltak (vagy lettek volna), akik vállalják. Mert ezer embert kirúgni az állásából egy aláírás miatt – ez bajos. Tíz embert ki lehet. De miért maradnánk tízen, ha lehetünk ezren is?
A gyávák miatt nem lehetünk. És visszataszítónak találom, ha valaki ebből a gyávaságból szinte ideológiát csinál, egész lélektani tanulmányt gyárt hozzá, és e körül folyik a vita huzamosan. Miközben hallgatnak (mert csak az aláírásukat adták, amikor kellett) olyan emberek, akik pillanatnyi habozás nélkül kiálltak Krassó Györgyért, holott sohasem ismerték.
Visszataszító Átutazó egész habitusa. Azon kezdve, hogy „Átutazó”. Elvégre mindannyian átutazók vagyunk – nemcsak ezen az árnyékvilágon, hanem annak Magyarország nevű parcellájában is. Lehet, hogy holnap után egy világpolitikai válság, egy neosztalinista fordulat a Gulag rabjaivá tesz minden másképp gondolkodót, és akkor – mint már sokan 1947–1949 között vagy 1956 után – majd a Kárpátokon leszünk „átutazók”, esetleg Norilszkig. Vagy emigrációba kényszerülünk. De amíg itt vagyunk, megtesszük, amit politikai tisztességünk megkövetel. És nem átutazó mivoltunkat hangsúlyozzuk.
Nem Krassó jelleméről kell itt vitázni, hanem az Átutazókéról. Nem az a kérdés, hogy az ellenzéknek ez vagy az az ismertebb tagja „hivatásos ellenzéki”-e, hanem az a kérdés, miért lapulnak sokan, akik „bensőleg” egyetértenek az ellenzékkel, vagy legalábbis nem értenek egyet a hatalommal. Az a kérdés, hogy nem változnék-e meg nyomban minőségileg az ellenzék egész helyzete, és nem válnék-e tárgytalanná a „hivatásos ellenzékiség” mondvacsinált kérdése, mihelyt osztoznának a munkában azok az ezrek is, akik ma pozícióik biztonságából „drukkolnak” az ellenzéknek.
Denunciáns jellegűnek érzem a „hivatásos ellenzékiség” emlegetését Átutazó részéről. Hallatára nekem is a Rényi-féle stílus jut az eszembe, és a Fekete Sándor sanda vagdalkozásaira gondolok.[SZJ] És legalábbis balszerencsésnek érzem Átutazó legutóbbi megnyilatkozásának a címét is: mintha a SZER közismert és igen hasznos rovatát, a Gondolatforgatót igyekeznék hitelétől megfosztani.
A Beszélőtől szép, hogy teret kínál Kasza Lászlónak, e rovat vezetőjének, de remélem, Kaszának okosabb dolga is lesz, hogysem belebocsátkozzék ebbe a kelleténél hosszabbra nyúlt vitába.
Ebben az országban már-már derék embernek számít az az intézményi vezető, aki nem páros, hanem csak fél lábbal rúg bele ellenzékinek ismert beosztottjába, reformernek minősül az a történész, közgazdász vagy szociológus, akinek nem minden szava, csak minden negyedik szava hazugság vagy hamisítás, és szinte ellenállóként tartják számon azt a kormánymegbízatásban eljáró személyt, aki az ellenzék tanácsára kiteszi a vesszőt a mellékmondatban, miközben az ellenzék állításait cáfolja a főmondatban. Ebben az országban liberálisnak tartják a rendőrséget, mert egy betiltott, néma tüntetésen nem ötven embert ver agyba-főbe, csak ötöt vagy hármat. Nálunk másképp gondolkodónak számíthatja magát olyan gyáva alak is, mint Átutazó, aki csak négy fal között, lámpaoltás után és egymagában „gondolkodik másképp”, de inkább eltűri mások jogtalan meghurcolását, semmint aláírása megadásával „kockáztatná” drágalátos biztonságát, kényelmét és karrierjét.
Meddig tart még ez a züllés és hová vezet? – ezen lenne érdemes vitázni.
- Ellenvélemény [8]