Kovács András: Olvasói levél
Úgy látszik, a háborús idők változó alakban, de törvényszerűen újrateremtik az öreg obsitost, Garay János hősét. Ezúttal a Beszélő lapjaira lopakodott be: a 22.
Ellenvélemény
Kubinyi Ferenc: Levél a Beszélő szerkesztőihez az optika tárgyában
Kedves barátaim!
Szeptemberben, a lakiteleki almafák alatt hárman vagy négyen összeverődve beszélgettünk. Azt latolgattuk, hogy milyen nagy lehet a folyóirat olvasótábora? Szándékosan kerülöm a szamizdat elnevezést. A Beszélő – véleményem szerint – már régen nem az, függetlenül a hivatalos megítélésétől és státusától. Az idő, az Unitában megjelent Pozsgay-interjútól függetlenül is engem és a folyóirat elnevezést látszik igazolni. A lapot sokan olvassák. A párt és állami szervezetekben persze hivatalból. Ez azonban a minoritás. A másik a nagy többség.
(Máriáss András): A Beszélő szerkesztőinek!
A Beszélő két legutóbbi számában közölte a Hertelendy Lászlóval folytatott beszélgetést. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a Beszélő a jövőben is ilyen nyitott legyen a legkülönbözőbb irányzatok, nézetek és elképzelések felé.
Két felháborodott levélíró szerint a szerkesztők rosszul tették, hogy közreadták ezt a beszélgetést. Szerintem a Beszélő szerkesztőit ezért csak dicsérni lehet.
Ugyan miért ne közölnék egy olyan személy emlékeit, aki annak idején valóban benne élt az úgynevezett közélet sűrűjében.
Duray Miklós: Vádaskodás vagy helyesbítés?
1986 októberében véletlenül eljutott hozzám az ÉGTÁJAK KÖZÖTT – MENTA, 1986. szeptemberi dátummal jelzett magyarországi szamizdat egy példánya, amelynek kiadója a budapesti Vox Humana Kör. E stencillel készült lapban végre elolvashattam Janics Kálmánnak, a Hontalanság évei c. könyv magyar körökben jól ismert szerzőjének kivonatosan közölt cikkét, amelyet állítólag Kutyaszorító c. könyvem kemény bírálatának szánt. Janics írásáról eddig is sokat hallottam.
Nádor Attila: Passzív rezisztencia
Vidéki származású pesti munkás lévén, gyakran járok haza szüleimhez, barátaimhoz. Elmondhatom, hogy örömmel és érdeklődéssel olvassák a Hírmondó és a Beszélő számait, és őszinte tisztelettel beszélnek a számomra is ismeretlen szerkesztőkről.
Az én barátai körömben is több évtizedes múltra tekint vissza a „passzív rezisztencia”, amiről Bak Ilona írt a Beszélő 10-es számában. Épp ezért örömmel olvastam cikkét, habár azzal nem teljes mértékben értek egyet.
1956 őszén az általános iskola 7. osztályába jártam.
Koppány Bálint [Zay László]: A harmadik sajtó
Hány újság, hetilap, folyóirat, periodika jelenik meg Magyarországon, s hány példányban: ezt bárki megtudhatja a statisztikai zsebkönyvekből. Nehezebb volna számot vetni azzal, hányan olvassák ezeket, és még nehezebb, hogy hányan értik azt, amit olvasnak.
„Magyar napilapokat nem járatunk, nem vásárolunk” – írja tiltakozásai sorában Bak Ilona a Beszélő 10-ben. Érthető. A magyar napilapok és az írott sajtó – irányított sajtó. Cenzúra természetesen nincsen, a válogatott főszerkesztők valamennyien tudják, mit szabad és mit nem, sőt, azt is, hogy mit kell közölni újságjaikban.
Szilágyi Sándor: Tagkönyvcsere?!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kitörő lelkesedéssel olvastam Átutazó cikkét. De örülök neki, hogy megjelent, mert olyasmiről szól, ami régóta beszédtéma a – hogy is fejezzem ki magam – Beszélő (meg a Hírmondó meg a többi) olvasóinak körében. Mit jelent ellenzékinek lenni? Megéri-e a nyílt ellenzékiséggel járó kellemetlenségeket a... mi is? A tiszta lelkiismeret? De nem hatékonyabb-e ugyanazt az ügyet „belül”, a hivatalos keretek feszegetésével képviselni? S nincs-e valami feltűnési viszketegség ebben az egész ellenzékieskedésben?
Szalai Pál: „Fekete–kék–vörös”
Böhm Vilmos visszaemlékezéseiben („Az 1947. évi választások”, Beszélő 15.) egyetlen vitatható pontot látok: a választásokon fellépő ellenzéki pártok jellemzését. A Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Pártról azt mondja Böhm, hogy „fasiszta jellegű programmal állott a választók elé”, a Barankovics-féle Demokrata Néppártról pedig, hogy „katolikus-klerikális jellegű..., irányítója a püspöki kar”.
Teljességgel megértem Böhmnek, a magyar szocialista mozgalom e nagy alakjának még az elfogultságait is, de azonosítani nem tudom magamat velük.
Magyar Fruzsina: Aláírom
„Ti jobban reszkettek.” – Giordano Bruno mondta az inkvizítorainak
Döbbent szomorúsággal olvastam a Beszélő 12-ben Átutazó „Dánia hű fia” című névtelenül kitárulkozó vallomását.
Félelem. A cementnél keményebben köt meg, a legtartósabb állapot – olyan, melyet – ha egyszer létrejött – nem lehet megsemmisíteni. Ha egyszer befészkelte magát az emberbe, egyesül vele, részévé válik, megsemmisíteni csak az ember egészével együtt lehet.
Nagy Pál: Párt és szakszervezet
A Beszélő 11. számában közölt, Négymillió állampolgár... című cikk érdekes elemzéseket közölt a vállalati szakszervezet és a vállalatvezetés viszonyáról. De alig foglalkozik a párt és a szakszervezet kapcsolatával. Pedig a szakszervezetek lehetőségeit ez legalább olyan erősen behatárolja, mint a gazdasági irányításhoz való viszony. Talán még annál is erősebben. Ezért erről szeretnék néhány tényt hozzáfűzni a Beszélő cikkéhez.
A vállalaton belüli párt–szakszervezet viszony teljesen rendezetlen.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét