Nádor Attila

Nyomtatóbarát változat

Vidéki származású pesti munkás lévén, gyakran járok haza szüleimhez, barátaimhoz. Elmondhatom, hogy örömmel és érdeklődéssel olvassák a Hírmondó és a Beszélő számait, és őszinte tisztelettel beszélnek a számomra is ismeretlen szerkesztőkről.

Az én barátai körömben is több évtizedes múltra tekint vissza a „passzív rezisztencia”, amiről Bak Ilona írt a Beszélő 10-es számában. Épp ezért örömmel olvastam cikkét, habár azzal nem teljes mértékben értek egyet.

1956 őszén az általános iskola 7. osztályába jártam. Egy életre szóló emlékünk maradt az a forradalmi hangulat, amely október 23-án a mi kisvárosunkba is elért. Úgy éreztük, ehhez hasonló lehetett 1848. március 15-e is. Megkezdődött a csillaghullás, a magyar zászlókból a Rákosi-címer kivágása. Rajzlapból Kossuth-címert készítettünk, átlós irányban fekete gyászszalagot rá, s az elesett felkelők iránti együttérzés jeléül ezt hordta mindenki a kabátja gallérján.

Mit tehettünk mást, 13-14 éves gyerekek? Nem jártunk oroszórákra. A többség titkos szavazáson az angol nyelv mellett döntött. De nem sokáig tanulhattunk angolul. Fordult a kocka, újra az oroszt tanították. S mi nem voltunk hajlandók felelni. Sorban kaptuk az egyeseket. Megbuktatni mégsem mertek! Az úttörőkhöz a fél osztály nem lépett vissza. Végül burkolt és nyílt fenyegetésekkel a többséget beléptették, heten maradtunk „függetlenek”.

Mondanom sem kell, hogy a KISZ-be sem léptünk be. A KISZ-tagokkal való beszélgetésekből kiderült, hogy ők sem kaptak semmiféle erkölcsi pluszt a „mozgalomtól”.

Március 15-én és október 23-án rendszeresen szabadságot veszünk ki. Javaslatom március 15-ére: a kokárda közepére tűzzétek ki a Kossuth-címert!

Kommunista szombatokra mi sem járunk. Egyszer kíváncsiságból elmentem; pofafürdő volt az, ivászattal egybekötve.

A Szolidaritás betiltásakor a Lengyelország című újság egy összetépett példányát visszaküldtük a varsói szerkesztőség címére, a következő szöveggel: „Elvtárs urak! Hazudtatok! Éljen a Szolidaritás!”

A szovjet árukat magától értetődően bojkottáljuk. Vegyék csak a párttagok, akik a szovjet hatalmat akarják. Nekünk jók az agonizáló kapitalizmus termékei is.

A Mozgó Világ szerkesztőségének leváltása óta[SZJ] hazai lapokat sem vásárolunk. Egy kivétel van: a Heti Világgazdaság. Véleményünk szerint ez az egyetlen újság, amely tárgyilagosan foglalkozik a világ és benne Magyarország problémáival.

Mi az, amit nem helyeslek Bak Ilona cikkében? Nem helyeslem, hogy ő és társai „elirányítják” a cseh, szlovák és román turistákat. Ők ugyanolyan elnyomottak, mint mi vagyunk. A félrevezetésük nem használ nekünk, inkább keresni kell a párbeszéd lehetőségeit! A harmadik világgal kapcsolatban is a Beszélő szerkesztőinek adok igazat.

„Világ proletárjai, egyesüljetek” – ez legyen a mi jelszavunk is, Lengyelországtól Afganisztánig.

• Ellenvélemény