A Beszélő 11. számának Négymillió állampolgár... című írása szerint társadalmunkban a jogi formák végső soron nem számítanak, minden az erőviszonyokon múlik. Miután a cikk felvázolja a munkahelyi erőviszonyokat, igazolva a fenti tételt, mégis a jogi formákra helyezi a hangsúlyt.
Számos részlete mellett a Négymillió állampolgár...
Tudvalévő, a bolsevik ideológia feltétlen engedelmességet, a Vezérbe és a Pártba vetett megingathatatlan hitet követelt az egyéntől.
Kedves Feri!
Kezembe került kéziratos tanulmányod a hazai könyvkiadás mizériáiról. Megállapításaidban tagadhatatlanul van igazság, dokumentációd viszont helyenként pletykagyanús; pletykán itt valótlan vagy félig valótlan sztorikra gondolok.
Bizonyos körülmények folytán meglehetősen tájékozott vagyok a Magyarország felfedezése ügyei felől, s ezért meglepett egyik kéziratunk sorsának interpretálása írásodban. Tájékoztatásodra ismertetem Vekerdi László (pontosabban Bakos István–Vekerdi László szerzőpáros) kéziratának történetét.
Úgy érzem, ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely ledönti ezt a rendszert, és egy újat épít.
Zbigniew Bujak
Nehéz részt venni egy másik nemzet problémáit vitató polémiában. A nemzeti sajátosságok miatt nem lehet ugyanolyan politikai recepteket javasolni a különböző társadalmak kérdéseinek megoldására – ezt az egységes kommunista rendszer bevezetésében jelentkező nehézségek is bizonyították. Ezt tudva mégis szeretnék csatlakozni a Beszélő hasábjain folyó vitához.
A Beszélő 13/14. száma bírálatot közölt –b–-től George Orwell „Animal Farm”-járól, illetve az AB Független Kiadó által megjelentetett „Állati gazdaság”-ról. Ehhez szeretnék a fordító jogán néhány megjegyzést fűzni.
Az eredeti mű szándékát, egykori és jelen aktualitását, úgy hiszem, –b– hitelesen és lényeglátóan elemzi. Bírálatának külön érdeme, hogy a politikai „védelmet”, a mű eszmei indoklását nem egy esetben átengedi az arra leghivatottabbnak, felidézvén az író néhány, magyarul még nem publikált forrásértékű nyilatkozatát. (George Orwell előszava az ukrán kiadáshoz, levele T.
I.
T. G. M. Irredenta? című cikkével kapcsolatban egy problémát szeretnék felvetni. A cikk álláspontja megegyezik az én álláspontommal, melyet a Hírmondó 6–7. és 8. számaiban kifejtettem: miközben a hazai neosovén hullámtól elhatárolom magam, elsősorban magyar–román (bár inkább magyar–erdélyi és erdélyi–román) vonatkozásban én is lehetségesnek és szükségesnek tartom az 1920. és 1947. évi határok revízióját. Sőt nem látok ellentmondást egy ilyen határrevízió és a kelet-európai államszövetség gondolata között.
A Beszélő 13/14. számában ketten is válaszoltak Dánia hű fia című írásomra. „Átutazóval” se Magyar Fruzsina, se Szilágyi Sándor nem ért egyet, és én ezt természetesnek találom, hiszen épp az késztette őket írásra, hogy nem értenek velem egyet.
Magyar Fruzsina mindazonáltal megértette, miről van szó a Dánia hű fiában: tépelődésről, hangos gondolkodásról; és Aláírom című szép írásában maga is effélét művel. A Tagkönyvcsere?!, Szilágyi Sándor tollából, egészen más hangot üt meg.
Orosz István a Beszélő 9-ben körvonalaz egy „korlátozott autonómiájú iskolát”, s cikke bevezetésében felkéri érdekelt olvasóit, hogy kapcsolódjanak be a koncepció kidolgozásába. Ennek jegyében némileg kiegészítem, némileg vitatom a szerző gondolatait.
Nem hinném, hogy Orosz Istvánnak és az iskola kérdései iránt érdeklődő olvasóknak újat mondok, mégis felhívom rá a figyelmüket: mai iskolánk csődje a nem végrehajtott s az adott feltételek mellett teljességgel végrehajthatatlan tanterv-utasításos szisztéma eredménye.
Egy-két éve még a Valóságban is lehetett róla írni, most már a dunai vízlépcsőrendszer is az olyan témák közé került, amelyekről csak a Beszélőben és a Hírmondóban jelennek meg tárgyszerű cikkek. Közben ugyanis a magyar kormány aláírt az ügyben egy újabb egyezményt, pedig a korábbinál is jobban tudja, hogy a dologba annak idején bele se lett volna szabad kezdenie. Úgy látszik, ettől lesz valami tabuvá.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét