A kormány akciói
1.
<?xml:namespace prefix = o />
A Duna Kör megalakulása, a nyilvános viták szaporodása láttán a kormány 1984-ben szigorú publikációs tilalmat rendelt el a vízerőműrendszer egész témáját illetően, tehát a pártoló véleményekre is. Ez azt a reményt keltette, hogy talán az újragondoláshoz szükségesnek ítélt tiszteletteljes némaságot célozza a tilalom, nehogy nyomás alatt hozottnak tűnjék az új döntés. 1985. augusztus 15-én azonban a kormány megtörte a hallgatást és nem módosítást, halasztást vagy bármi ehhez hasonlót hozott nyilvánosságra, hanem az eredeti terv végrehajtásának végleges szándékát.
Nevezetesen: bejelentették a környezetvédelmi hatástanulmány elkészültét. Ez a tanulmány némi pótköltséggel ugyan, de teljes mértékben kivitelezhetőnek minősíti az eredeti tervet. A tanulmányt a vízerőműrendszer gazdája, az Országos Vízügyi Hivatal készítette, kizárva a munkából a bíráló szakembereket, sőt az országos környezetvédelmi hatóságot is, mely a tanulmány elkészítését korábban előírta. Mikor ez tiltakozott, átszervezték a hatóságot és új vezetőt neveztek ki az élére, íme a régi hatóság egy bizalmas dokumentuma, amely nemcsak arról tanúskodik, hogy a környezetvédelem káposztáját a vízügy kecskéire bízza a kormány, hanem arról is, miért cselekszik így: mert a hivatalos környezetvédelmi intézmény is elvetette a GNV-terv lényegét.
Az OKTH[SZJ] Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos álláspontja.
1. A jelenleg folyamatban lévő környezeti hatásvizsgálatokban az OKTH-nak érdemibb szerepet kell betöltenie. Saját szakértői közreműködésével részt kell vennie az egyes hatásvizsgálati részfeladatok kidolgozásában is. Nem lehet megelégedni a kész anyagok megvitatásával és a szintetizált anyagok véleményezésével. A Szlovák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia között olyan szakértői konzultációra van szükség, amely lehetővé teszi a közös Duna-szakasz környezeti hatásvizsgálatának azonos szempontok és metodika szerinti elvégzését.
2. A Régi-Dunába az eredetileg tervezett 50-200 m3/s vízhozamnál nagyobb, mintegy 500-600 m3/s vízhozam bevezetése a magyar fél alapvető érdeke:
– vízminőségi és hidrobiológiái okokból;
– az ártér biológiai viszonyainak megőrzéséhez és az esztétikai szempontok érvényesítéséhez;
– a folyó határ jellegének megtartásához;
– a folyó hajózhatóságának a fenntartásához.
3. A dunakiliti duzzasztógát szivárgóvizeivel és a Mosoni-Dunába vezetendő megfelelő vízmennyiséggel meg kell akadályozni a Szigetköz jelenlegi talajvízhelyzetének romlását.
4. A vízlépcsőrendszer bármelyik erőművének (akár Gabcikovo, akár Nagymaros külön-külön, akár a kettő egy rendszerben működő) csúcsrajáratását környezetszennyező következményei miatt nem tartjuk elfogadhatónak.
5. A nagymarosi vízlépcső létesítésével kapcsolatban a tervben szereplő változattal szemben más megoldást tartunk kívánatosnak:
a vízlépcső végleges elhagyását;
amennyiben ez nem valósítható meg, akkor az Ipoly torkolata közelébe történő elhelyezését.
Budapest, 1984. március 14.
Dr. Gonda György államtitkár
(Duna Kör hírei, 3)
2.
Ezzel egyidejűleg a kormány szokatlanul magas összegekkel díjazandó tervpályázatot írt ki a nagymarosi vízlépcső építészeti és környezetrendezési megoldásaira, hangsúlyozva, hogy nem a koncepciót, hanem a külső képet kell a pályázóknak bezöldíteniük. Így a kiírás konkrétan említi a kérdést, hogyan lehetne növényekkel beültetni a Dunakanyart Visegrádnál átszelő betonkolosszust.
3.
A Népszabadság karácsonyi száma adta tudtul, hogy Ausztria pénzhitellel és építőipari kapacitással vesz részt a GNV létrehozásában, amiért Magyarországnak mindössze a kész erőmű által termelt árammal kell majd fizetnie bizonyos időszakon keresztül. A hotelépítésekhez hasonló konstrukció bejelentése azt sugallta, hogy Ausztria leveszi a gondot Magyarország válláról. E szerződésekkel természetesen újabb nemzetközi kötelezettség szűkíti majd a kormány mozgásterét.
4.
Az augusztusi bejelentéssel egy időben megszüntették a hírzárlatot, de csak azért, hogy megnyissák az utat a propagandacikkek áradata előtt. A kampány csúcspontján megszólalt Szabó László is, szokása szerint minden ismertetés mellőzésével kriminalizálva az ellenvéleményeket, sőt ezúttal az osztrák környezetvédőket is. Jelezvén ezzel, hogy a Belügyminisztérium felhatalmazást kapott a GNV társadalmi vitatásának elfojtására.
Kormányzati részről tehát a fejlemények az átmeneti bizonytalanság végéről és változatlan szándékról tanúskodnak. Az első három intézkedés a szakemberek: a környezetvédő, az építész- és a közgazdász-közvélemény felháborodását hivatott leszerelni. A negyedik a bíráló szakértők tömegtámogatását, az új típusú társadalmi mozgalmat igyekszik megijeszteni. Célszerűnek látszik ugyanebben a sorrendben szemügyre venni a társadalom reagálását.
A társadalom reagálása: Hivatalos szakértők
Világossá téve, hogy a döntés végleges, a kormány igen megnehezítette a véleménymondást még a hivatalos intézmények nyilvánosságtól mentes csatornáiban is. A környezeti hatástanulmány dolgában az MTA ezúttal nem kapott megbízást egységes állásfoglalás kidolgozására, amint az egyezményes terv esetében történt. Zárt körű kerekasztal-vitát rendezhetett csupán. Néhány részlet az 1985. júniusi vita alapján készült akadémiai „véleményből”:
„Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács 1983. június 21-i határozata megállapította, hogy a GNV létesítéséhez készített egyezményes terv az ökológiai hatásokkal és a várható következményekkel átfogóan nem foglalkozott. Az ökológiai vizsgálatok hiányos volta a KHT[SZJ] elkészítésével sem szűnt meg.”
„Az alternatív műszaki megoldások vizsgálatától a tanulmány készítői eltekintettek.”
„Állásfoglalásunk szerint a Duna szennyezettségét a GNV-től függetlenül is elfogadható szintre kell csökkenteni. A GNV megvalósításával jelentkező üdülési hasznosítást csak akkor tekinthetjük »nyereségnek«, ha a Duna vízminősége javul.”
„A KHT állítását, miszerint a kedvezőtlen hatások kiküszöbölése az összberuházás 2-3 százalékával egyenlő többletkiadást jelent, egyszerű kijelentésnél nem tekinthetjük többnek, megalapozottságát nem látjuk.”
„Az MTA elnökségének 1983. december 20-i megállapításával összhangban javasoljuk a társadalmi hatások vizsgálatát és a gazdaságossági számítások elvégzését.”
„Kívánatos, hogy kormányunk a GNV létesítésével összefüggő kérdésekben is megnyugtató tájékoztatási politikát folytasson. A döntésekről az előterjesztők és az előkészítésben részt vett intézmények feltüntetésével kell hivatalos tájékoztatást adni.”
(Duna Kör Hírei, 3)
Az ökológusok véleménye tehát egyértelmű; a közgazdászokéhoz tegyük hozzá, máig sem hoztak nyilvánosságra az óriásberuházásról gazdaságossági számításokat. Az osztrák részvétel tervének bejelentése óta is az osztrák sajtóból kell tájékozódnunk. Onnan meg is tudhatunk egyet-mást.
„Ausztria számára ez a terv számos előnnyel jár. A rosszul kihasznált építési ágazat munkához jut. Ezenkívül Ausztria a kilencvenes években megtakaríthat egy erőműépítést. Magyarország főleg télen és az átmeneti évszakokban szállít majd energiát Ausztriának.”
(Die Presse, 1985. november 29.)
Az üzlet magyar oldalát így látja egy közgazdásznak a Hírmondó 1986-os első számában közölt elemzése:
„Az osztrák hitelből épülő bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer a történelem legsajátságosabb energiatakarékosságát fogja produkálni: nem növelni, hanem csökkenteni fogja az ország rendelkezésére álló elektromos energia mennyiségét. Magyarázat: az osztrák hitelt a nagymarosi erőmű által megtermelt energiából kell törleszteni, 1996-tól húsz éven keresztül; az itt megtermelt és Magyarországot megillető áram mennyisége azonban a törlesztésre nem elegendő, így feltehetően majd más erőművekben megtermelt áramból fogja a hiányt pótolni az energiafelhasználás csökkentését szívügyének tekintő kormányzatunk.”
Ami az építészeket illeti, több mint háromszázan vették ki a nagymarosi rendezés pályázatát, ám a legtöbben csupán azért, hogy a kiíró bizottság címére tiltakozással egyenértékű kérdéseket küldhessenek, ahogyan ezt a kiírás megengedte. Mindössze hatan adtak be pályázatot, s ez a Magyar Építőművészek Szövetsége által 1984-ben kimondott elutasító vélemény kollektív fenntartását jelenti.
A társadalom reagálása: a környezetvédő mozgalom
1.
Amikor a kormány nyilvánosságra hozta az önigazoló környezeti hatástanulmányt, a Duna Kör egy része már reménytelennek érezte, hogy a kormány teljes visszavonulót fújjon – hiszen erre éppen a mozgalom által kikényszerített KHT-val lett volna jó alkalma. De talán el lehet kerülni a legrosszabbat: a bősi erőmű csúcsra járatását, a nagymarosi erőmű felépítését, az Öreg-Duna elapasztását. Ugyanezt az álláspontot képviseli a sáncokon belül az MTA, és ezt javasolja Gonda államtitkár fent idézett 1984-es memoranduma is. Ez a „mérsékelt” szárny a Duna Barátai néven külön felhívást bocsátott ki.
„MENTSÜK MEG A DUNAKANYART!
a tervezett bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer (GNV) káros hatásaitól!
A csehszlovák–magyar vízlépcsőrendszer tervezett módon való megépítése jóvátehetetlen beavatkozást jelentene a Dunakanyar történelmi-táji egységébe. A visegrádi fellegvár lábainál, a két part közé befeszülő merev erőmű és hajózsiliprendszer a legszebb Duna-táj harmóniáját, a Duna széles ívét törné meg. Ipari tájjá változna a vidék, az ország és a főváros kedvenc kirándulóhelye. Elszennyeződne a folyó vize, a part mentén lévő ivóvízbázisok, és tetemes vízromlás állna be a Budapest ivóvizét adó szentendrei-szigeti kutaknál is.
Az építkezés hosszú évei alatt a terület üdülésre teljesen alkalmatlanná válna!
A károk részei lennének annak a folyamatnak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökségi jelentése 1983-ban úgy fogalmazott meg, hogy »az egész GNV-koncepció alapvető hibája, hogy egy látszólagos energetikai optimum megvalósítása a Duna magyar oldalán egy rendkívül durva beavatkozást kényszerít ki, ezáltal a magyar Duna-szakasz alárendelt, a gabcikovói (bősi) erőmű üzemét segédüzemként kiszolgáló szakasszá degradálódik.«
Mindez a két ország között megkötött és megerősített, érvényes államközi szerződések alapján!!! Annak ellenére, hogy 1985 augusztusában az MTA egy – a GNV alternatív megoldásait értékelő – vizsgálatában leszögezi, hogy »a 30 éve megkezdett beruházás jelenlegi stádiumában (politikai, gazdasági, beruházás-előkészítési stb.) gazdasági megfontolások szerinti ésszerű megoldás már nem elképzelhető.« (Milyen megfontolások alapján döntöttek tehát a folytatás mellett, mikor tudták már, hogy az egyetlen ökológiailag és ökonómiailag ésszerű megoldás csak az lenne, ha nem építenék fel a vízlépcsőrendszert?!)
Pedig ma még van olyan ésszerű megoldás, amely alapjában nem módosítja a szerződéseket, figyelembe veszi a már elkészült munkákat, nem sérti a csehszlovák érdekeket, s így nem hozza lehetetlen helyzetbe a magyar politikusokat sem, mégis radikálisan csökkenti a beruházás költségeit és a környezeti károk kockázatát:
– a Dunakanyar megmenekülne attól, hogy ipari tájjá váljon, ha a Bősnél (Gabcikovónál) épülő vízierőművet nem csúcsenergia-termelésre építenék ki, mert így nem lenne szükség a csúcsüzemelés segédüzemének, a nagymarosi kompenzációs erőműnek a megépítésére. (A jó példáért nem kell messze menni, hiszen Ausztriában a 11 darab dunai erőműből egy sem termel csúcsenergiát!)
A DUNAKANYARBA TERVEZETT ERŐMŰRE TEHÁT NINCS SZÜKSÉG!
– sem energiatermelés szempontjából – mivel még a legelszántabb vízépítőnek sem jutna eszébe Nagymarosnál egy önálló vízerőmű építése (annak hatalmas költségei és a termelhető energia jelentéktelensége miatt);
– sem a hajózásnak, mivel a korszerű módszerekkel végrehajtott, az erőmű költségeihez képest elenyésző költségű folyamszabályozással messzemenően kielégíthetők a nemzetközi hajózás feltételei és elkerülhetők a zsilipeléssel járó idő– és energiaráfordítások is;
– sem az árvízvédelemnek, mivel a Duna magyarországi szakaszának több mint 80 százalékán a védelem megnyugtatóan megoldott, s nincs szükség arra, hogy a vízlépcső által felduzzasztott vízszintre kelljen a védelmi rendszert, horribilis költségekért, újra kiépíteni;
– sem a nehézségekkel küzdő magyar gazdaságnak, amelyet a nagymarosi vízlépcső megépítése nélküli megoldásnál mintegy 40 százalékkal kisebb költségek terhelnének, s ez a becslések szerint, 1993-as elkészülési áron 30-32 milliárd forint megtakarítást jelentene. (Gondoljuk meg, hány alacsony nyugdíjú állampolgár helyzetét lehetne ebből az összegből javítani vagy hány telefonvonalat, kórházi férőhelyet, lakást lehetne létesíteni belőle, hány kilométer út- és vasútvonal felújítására fordíthatnánk ezt a hatalmas összeget! Fordíthatnánk, ha ez a pénz a rendelkezésünkre állna. Az igazság azonban az, hogy külföldi hiteleket kell felvennünk a vízlépcsők megépítésére, majd az általunk termelt energiával évtizedekig törlesztjük majd azokat. Mi maradna nekünk? A tönkretett természet, a lerombolt táj, az elszennyezett vizek, a nyomasztó adósság!)
TILTAKOZZUNK A NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐ MEGÉPÍTÉSE ELLEN!
Ne engedjük, hogy egy felesleges létesítménnyel romboljuk a magyar tájat és gazdaságot! Nem vagyunk ilyen gazdagok!
Minden lehetséges fórumon vessük fel a nagymarosi vízlépcső kérdését! Kérjünk kielégítő tájékoztatást!
Ne higgyünk a GNV kérdésében elkészített „komplex környezeti hatástanulmányban”, mivel annak felelőse a vízlépcsőrendszer-tervező és végsőkig védelmező Országos Vízügyi Hivatal volt, amely nem vette figyelembe a vízlépcsőrendszerre vonatkozó negatív megállapításokat, meg sem vizsgálta a vízlépcsőrendszer lehetséges tervváltozatait és a vízlépcsőrendszer gazdasági hatásait!
Követeljük, hogy a vízlépcsőrendszert ellenzők is kifejthessék véleményüket!
Jogunk van szólni!
Rendezzünk társadalmi vitákat, leveleinkkel is forduljunk a sajtóhoz, a rádióhoz, a televízióhoz ebben a kérdésben!
Választott tanácstagjainkat, képviselőinket, a kormány és a vezető testületek tagjait kérjük fel az ügy és a felelősségek tisztázására, a társadalom és az ország érdekeinek védelmére!
Mert súlyos történelmi felelősség terheli azokat, akik ma – a káros következmények ismerete ellenére – újra elrendelik vagy tovább engedik a vízlépcsőrendszer terv szerinti felépítését. Övék a véges emberi felelősség, de az okozott károk végtelenek lesznek, és visszafordíthatatlanok, amelyeket az elkövetkező nemzedékek fognak megszenvedni!
Budapest, 1985. október
A DUNA BARÁTAI
Kérjük, terjessze ezt a lapot!”
Ha a Duna Barátainak fellépése a konstruktív ösztönök, egy másik szárny, a Kékek fellépése az önvédelmi reflexek működését mutatta. Minden egyes országgyűlési képviselőnek elküldték az alábbi levelet. Hasonló szöveggel az ország több pontján tízezer röplapot juttattak el „a lakossághoz és a Duna menti területeken élő értelmiségiekhez” azzal, hogy forduljanak ők is a képviselőkhöz. Ha nem tévedünk, ez volt 1956 óta a legnagyobb röplapkampány.
„Tisztelt Képviselő!
A Minisztertanács aug. 15-én megtárgyalta a Gabcikovo–Nagymaros Vízlépcsőrendszer ügyének helyzetét és várható környezeti hatásairól az Országos Vízügyi Hivatal által készített jelentést. A MT dicséretben részesítette a »világviszonylatban is ritkának« minősített hatásvizsgálatot, és ennek alapján a GNV továbbépítése mellett döntött.
Meggyőződésünk, hogy világviszonylatban ritkának csak az mondható, hogy a tervek elfogadása után nyolc évvel került sor ilyen vizsgálatra, és az az elképesztő és botrányos felelőtlenség, ahogy a jelentés és ennek nyomán a döntés megszületett.
A lakosságnak és a szakmai köröknek a vízerőmű terveivel való elégedetlensége és fölháborodása kényszerítette ki a hatástanulmány utólagos elkészítését. Ezt azonban a GNV terveinek elkészítőjére, megvalósításának fő szorgalmazójára, az OVH-ra bízták. Az OVH hatalmi, anyagi és presztízsszempontjai miatt bagatellizálja a várható negatív következményeket és károkat. A tanulmányt még szűk szakmai körökben sem lehetett megvitatni. Az OVH és az őket támogató érdekcsoportok minden eszközzel a kritikai vélemények elhallgatására törekszenek.
A közlemény és a helyzetkép tisztázatlanul hagy alapvető fontosságú problémákat, mint például:
a kiegészítő beruházásokkal együtt mennyibe fog kerülni a mű; nem esik szó a GNV legsúlyosabb hibaforrásának tartott csúcsenergia-termelésről, amelynek koncepcióját az ötvenes években alakították ki; mennyi a megtérülési idő; mi lesz a bp-i ivóvízellátással; mi a biztosíték, hogy a csehszlovák fél megvalósítja a szükséges környezetvédelmi beruházásait, csökkentve a Dunába jutó, magyarországinál nyolcszor nagyobb szennyezését; szabad-e szuverenitásunkat csorbítva föladni felségjogainkat a határ egy szakaszán; az ország legföldrengésveszélyesebb területén mi a biztosíték arra, hogy az emberek feje fölött levő több száz millió köbméter víz nem okoz katasztrófát?
Úgy véljük, hogy a most lezárult vizsgálat nem teremtette meg a megalapozott döntés feltételeit.
Mindannyiunkat felelősség terhel a vízierőmű káraiért, ha nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt annak megakadályozásáért. Különleges felelősség terheli azonban Önt, az ország legfőbb képviseleti és törvényhozó testületének tagját.
Az Országgyűlés nem tárgyalta meg közvetlen formában a GNV építésének problémáját, ami ilyen horderejű és vitás kérdésben megengedhetetlen. Ez növeli a hibás és bűnös döntések lehetőségét, és névlegessé teszi az Országgyűlés szerepét.
A parlamentnek joga és kötelessége az MT döntéseinek felügyelete és esetleges felülvizsgálata, módosítása. Kérjük és fölszólítjuk Önt, a GNV nagy valószínűséggel bekövetkező káros hatásainak elkerülése végett tegyen meg mindent: az Országgyűlés tárgyalja meg a vízlépcső ügyét; teremtsék meg a nyílt, demokratikus vita s ezáltal a felelős döntés lehetőségét; független és elfogulatlan szakemberek bevonásával vizsgálják meg újra a mű létesítésének gazdasági és környezeti hatásait; vizsgálják meg a jelenlegi tervek eddig eltitkolt alternatíváit; induljon eljárás a korábbi döntések hibáit elkövetők felelősségének megállapítására.
Levelünket valamennyi képviselőtársának és az Országgyűlés elnökének, valamint az Ön választópolgárainak is elküldik. Ha ennek ellenére arról értesül, hogy valamelyik képviselőtársa nem kapta meg a levelet, kérjük, tájékoztassa annak tartalmáról, és arról, hogy cenzúrázzák a leveleit.
Tisztelettel:
a KÉKEK”[SZJ]
2.
Az osztrák hitel új helyzetet teremtett. Hogy győzzön a GNV ügyében, a kormány még az eredeti ürügyről, az itt nyerhető csekély energiáról is lemondott. Ezzel a kormány elvesztette ugyan maradék érveit is, de egyúttal igen megnehezítette a környezetvédő-mozgalom dolgát. Hiszen vége szakadt a reménynek, hogy vitában derüljön fény arra, mi szolgálja az ország javát. S bár a mozgalomban sokan szerették volna elkerülni, hogy pusztán tiltakozó szerepre kárhoztassák őket, most, amikor más nem volt már hátra, ismét egységes hangon szólaltak meg a Duna Barátai, a Kékek és a Duna Kör.
Két cél köré kristályosodtak ki az akciók. Az első: a magyar közvélemény nyilvánítsa ki, ezúttal nem kér az osztrák segítségből, a tervet továbbra is elveti, a kormány társadalmi felhatalmazás nélkül bocsátja áruba az ország értékeit.
Ezt fejezte ki a népszavazás követelése. A Duna Körtől független kezdeményező csoport felhívásához eddig több ezren csatlakoztak. Különös jelentősége van annak, hogy 1921 óta először merül fel a népszavazási intézmény alkalmazásának gondolata. Mécs Imre, a kezdeményezés ügyintézője elmondta: az ügyben kapott ugyan levelet az Elnöki Tanács egyik titkárától, de az Elnöki Tanács még nem adott hivatalos választ.
„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához
Budapest 1986. január
Tisztelt Elnöki Tanács!
1985. augusztus 15-én kiadott nyilatkozata szerint a magyar kormány ismételten elkötelezte magát a Bős(Gabcikovo)–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése mellett. Az elmúlt években szakmai körökben hevesen vitatták a tervet, és a közvélemény egy része is aggodalmát fejezte ki. A kormány azonban nem adott nyilvánosságot a vitának és nem tájékoztatta a társadalmat. A kormánynyilatkozat után viszont – egyoldalú döntése igazolására – sajtókampányba kezdett. Az Országos Vízügyi Hivatal – a kormánnyal egyetértésben – semmi lényegeset nem változtatott azon a koncepción, amelyet a tudósok kifogásoltak. Ehelyett harmadik, osztrák partnert vont be a munkába. Az osztrák kormány a közvélemény nyomására felfüggesztette a hainburgi erőmű építését, a csehszlovák–magyar Duna-szakaszt viszont saját tőkéjeként használja majd. A megtermelendő csekély elektromos áram kétharmadát egy negyed évszázadig elviszi, miközben a környezeti károkat Magyarország és Csehszlovákia lakossága szenvedi el.
A vízlépcsőrendszer megépülése esetén Magyarország 30 km-es szakaszán elveszti a Dunát mint természetes határfolyót, és veszélybe kerül milliók egészséges ivóvize. Az építkezés károsítja a Dunakanyart és visszafordíthatatlan környezetkárosodási folyamatokat indíthat el az egész felső Duna-szakaszon. A károk messze meghaladják egy-egy téves döntés gazdasági következményeit és elmaradnak azok a beruházások (pl. a hatékony állami támogatás a lakásépítésben, a telefonhálózat bővítése, az egészségügyi ellátás színvonalának gyors javítása), amelyek elengedhetetlenül szükségesek és sürgetőek.
A társadalomnak jogában áll tudni, milyen áldozatot követel tőle egy-egy gazdaságpolitikai és politikai döntés, és jogában áll eldönteni, hogy az ezzel együttjáró áldozatot vállalja-e, a következményeit elviseli-e. A magyar állam- és pártvezetés – a gazdasági nehézségekre hivatkozva – az elmúlt években többször kérte a társadalom türelmét, megértését és támogatását. Fontosnak tartjuk, hogy az államvezetés a vízlépcsőrendszer felépítésére vonatkozó történelmi súlyú döntés felelősségét ossza meg a magyar társadalommal.
Kérjük a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, éljen alkotmányos jogával (30. paragrafus 1/d), és a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítéséről rendezzen nyilvános vitát, majd rendeljen el népszavazást.
Bába Iván irodalomkutató, 1024 Budapest
Csoóri Sándor író, 1024 Budapest
Donáth Ferenc közgazdász, 1125 Budapest
Kenedi János kritikus, 1118 Budapest
Kis János filozófus, 1118 Budapest
Mécs Imre mérnök, 1121 Budapest
Vargha János újságíró, Pilisborosjenő
Fentiek tanúsítjuk, hogy a jelen levelet velünk együtt 2655 magyar állampolgár írta alá, akiknek neve és foglalkozása a mellékelt 57 oldalas listán szerepel, abc-sorrendben. (Az x-szel jelölt aláírások olvasata bizonytalan.)
Levelezési cím: Mécs Imre 1121 Budapest, Zugligeti út 33.
(Telefon: 364-853)
A mellékelt 57 oldalas lista hitelességét annak minden oldalán aláírásunkkal hitelesítjük:
Magyar Fruzsina dramaturg, 1015 Budapest, Batthyány u. 50.
Pajkossy Gábor történész, 1125 Budapest
Vit László mérnök, 1071 Budapest, Damjanich u. 51.
E közjogi indítványunkhoz bárki csatlakozhat, akár úgy, hogy a szövegét aláírja, akár úgy, hogy önálló levelet küld az Elnöki Tanácsnak, illetve jelentkezik a megadott címeken, de megkereshetők a Beszélő szerkesztői is. Az aláírások gyűjtése és beküldése folyamatos. Alapvetően közérdekű beadványunkat a lakosság tájékoztatása érdekében február elején megküldtük a Magyar Távirati Irodának, az összes központi napilap főszerkesztőjének, a Magyar Rádió Esti Magazin és 168 óra műsorának főszerkesztői számára, a Magyar Televízió »A hét« és a »TV híradó« a Valóság, az Élet és Irodalom, a Heti Világgazdaság, az Ötlet főszerkesztőinek. Sajnálatos és sajtóviszonyainkra, valamint tájékoztatási kultúránkra jellemző, hogy egyetlen hivatott szerv sem reagált az első országos népszavazást kérő akcióra.
A népszavazás kezdeményezői”
A második lehetséges cél: az osztrák közvélemény befolyásolása abban a reményben, hogy az megakadályozza az osztrák részvételt a jelenlegi káros formájában.
Váratlan segítséget nyújtott ehhez a Duna Kör látványos nemzetközi elismerése a Right Livelihood Foundation, az egyik „alternatív” világszervezet díja által, amit sokan alternatív Nobel-díjként emlegetnek. Ezt is Stockholmban, mégpedig éppen a Nobel-hullás időszakában adják át évente; 1985-ben a Duna Körön kívül egy indiai szervezet és két amerikai biológus kapta a – fordítsuk így – Helyes Megélhetési Mód díját. A díjból huszonötezer dollár jutott a Duna Körre. Vargha Jánost és dr. Vásárhelyi Juditot delegálta a kör az átvételi ünnepségre, de csak Vargha kapta meg a kiutazási engedélyt az ünnepségre.
Vargha János beszéde a díj átvételekor a svéd parlament épületében, 1985. december 9-én
„Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm Önöket a Duna Kör nevében, s elöljáróban azt a két és fél évszázados esetet idézném fel, amely Lagadóban történt Gulliver vendéglátójával: Volt neki egy pompásan működő malma, hatalmas folyó szolgáltatta a vízerőt hozzá: annyit őrölt, hogy családjának s egy csomó bérlőjének is bőven elegendő volt mindig. Körülbelül hét évvel ezelőtt megjelent nála a Királyi Kitalátorok különbizottsága azzal a javaslattal, hogy malmát a föld színével tegye egyenlővé, építsen másikat a hegy túlsó oldalán, vágasson hosszú csatornát végig a hegygerincen egy vízgyűjtőmedence számára; ide a vizet pumpákkal és tolattyúkkal fel kell tolni, hogy legyen aztán, ami hajtja a malmot. A vízesés formájában alázuhanó folyó százszor kisebb térfogattal, százszor nagyobb erővel forgatja majd a kerekeket, mint az olyan víztömeg, amely egy nívón áll a lapátokkal. Mivel abban az időben elég rossz lábon állt az udvarral – mesélte tovább –, és barátai is nagyon rábeszélték, engedett a felsőbb nyomásnak. Két évig száz ember dolgozott az új vízműveken; az egész munka totális csőddel végződött; a Kitalátorok egyszerűen odébbálltak, minden ódiumot persze a gazdára kenve – még azóta is kacagnak rajta, miközben minden útjukba eső vízimalomnál elölről kezdik a kísérletet, a biztos siker ugyanolyan lelkes garanciájával és ugyanolyan tökéletes kudarccal. (Szentkuthy Miklós fordítása)
Hölgyeim és Uraim!
Azóta is szorgosan alakítják át a természetet a lelkes tervtudósok munkájuk nyomát ott hagyván a Volgán, a Níluson, a Tennesseen és még az új-zélandi Waitaki folyón is. Komoly következményekkel járt a tevékenységük, például a Kaszpi-tenger a Szovjetunióban megállíthatatlanul zsugorodik, Egyiptomban terjed a szkizosztomiázis és a Nílus torkolatában eltűnik a hal, a Rajna menti földek Badenben kiszáradnak.
De a tudósoknak és magas védnökeiknek egyre nehezebb a dolguk: szembekerülnek a folyók partján lakó emberekkel, akik keményen védelmezik hazájuk értékeit. Igaz, gyakran eredménytelenül védekeznek. Az eladósodott Brazília dollármilliárdokat pazarolt az Itaipu-gátra, amelynek vízgyűjtője hamarosan eliszaposodik. A Victoria-gát Srí Lankában brit »segítséggel« épül, hogy 210 megawattért megsemmisítsen mintegy 5000 hold termőföldet. Bajorország is arra készül, hogy a Rajna–Majna–Duna-csatorna építését bármi áron befejezze.
Másrészről viszont a Fülöp-szigeteken a Chico-gátrendszer tervét felfüggesztették, mert a helyiek ellenálltak, hogy megvédjék a törzsi földeket. A Szovjetunióban Zaligin orosz író és mérnök sikeresen kezdeményezte, hogy akadályozzák meg az Ob alsó folyásánál egy szükségtelen és káros gát építését. Nemrég az osztrák környezetvédők Hainburgnál a szó szoros értelmében saját testükkel védték meg a dunai erdőket.
A mi csoportunk, a Duna Kör, azzal a céllal vesz részt a Gabcikovo–Nagymaros Vízierőmű-rendszer elleni tiltakozásban, hogy megvédje a dunai környezetet és annak áldásos kihatásait. Ez a terv tartalmaz egy 60 km2-es víztározót, egy 30 km hosszú betonnal burkolt oldalcsatornát, mely a gabcikovói csúcserőműnél 18 méter magasra emelkedik, továbbá egy másik vízerőművet Nagymarosnál, a kedves Dunakanyarban.
Az építkezés alapvetően megváltoztatná a folyó közel kétszáz kilométeres szakaszának és a környező talajvíznek a hidraulikus, fizikai, kémiai és biológiai állapotát. Ezek a változások ártanának az ivóvíz-utánpótlásnak, a folyóvíznek és a festői tájnak is. Évtizedekkel ezelőtti tervről van szó, amelynek akkori kizárólagos szempontja a maximális energia kinyerése és a víziutak járhatóságának növelése volt, olyan mértékig, melyet a folyón elképzelhető legnagyobb forgalom se indokol. Ráadásul ez volna a viszonylag legdrágább elektromos erőmű Magyarországon, s ugyanennyi pénzért kétszer ennyi energiát lehetne megtakarítani, ha a pénzt az energiafogyasztás ésszerűsítésére költenék. De végképp értelmetlenné vált a terv, amikor káros ökológiai következményei világossá váltak. Különös jelentősége van az ivóvíz-utánpótlás kérdésének, mert a helyzet Magyarországon és Szlovákiában is rossz.
Magyarország 3500 településéből 1500-nak nincs iható vize. Ezeken a területeken két és fél millió lakos plasztikzacskóban vagy tartálykocsiban kap ivóvizet, vagy ezek híján szennyezett vízre fanyalodik.
Azzal, hogy a folyó átlagos vízhozamának 97,5 százalékát a szigetelt oldalcsatornába terelik, Csehszlovákia és Magyarország napi két és fél millió köbméter kiváló minőségű és szó szerint életfontosságú mederszűrte vízkapacitást veszít. Ennek egy részét Magyarországon hivatalosan is olyan hosszú távú tartalékként tartják számon, mely legalább 3 millió ember ellátására elegendő. Továbbá: fokozatosan elszennyeződne a mély alluviális rétegekben tárolódó 13 köbkilométernyire becsült iható víz, mivel a folyó eltérítése megszünteti ennek a nagy föld alatti víztárolónak a szűrt Duna-vízzel való folyamatos ellátását, ami kimossa és eltávolítja a mezőgazdasági, ipari és háztartási eredetű szennyező anyagokat. A másik gátnál, Nagymaros térségében a mederszűrte vízkapacitást a folyómeder feltöltődése veszélyezteti. Az osztrák és a jugoszláv Duna-gátak tapasztalatai alátámasztják a vízminőség romlásának és az ivóvíztermelő kapacitás jelentős csökkenésének a veszélyét. A mellékelt anyagok részletes információval szolgálnak ezekről a jelenségekről.
Sajnos, ezeket és a hasonló szempontokat teljesen mellőzték, amikor ennek a vízi erőműnek az építéséről döntöttek. Ennek egyik lehetséges magyarázata történelmi. A Gabcikovo–Nagymaros-terv ősképe politikai és technikai tekintetben az úgynevezett Nagy Elzászi Csatorna a Rajna francia–német határszakaszán. Megjegyzendő, hogy a környezeti károk miatt Franciaország lemondott kizárólagos jogairól a csatornával kapcsolatban, melyeket a versailles-i békeszerződés rögzített. Félúton Basel és Strasbourg között a csatorna építését az ötvenes években abbahagyták.
Hölgyeim és Uraim, a Gabcikovo–Nagymaros építkezések tervét történelmi tévedésnek tartjuk politikai és társadalmi szempontból, s nem utolsósorban a Duna ökológiai szerepe miatt. S újabb történelmi hibának tartjuk az osztrákok döntő részvételét, melynek segítségével a tervek szerint azon az áron jutnának energiához, hogy a szomszédos országok környezetét károsítják.
A Duna Kör egyetért a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének 1983-as véleményével, amelyben javasolta, hogy állítsák le a tervet. Ugyancsak egyetértünk az Akadémia 1985-ös javaslatával, hogy a döntés előtt végezzenek gazdasági elemzéseket. Hozzátesszük, hogy a környezeti követelmények és elsősorban az ivóvíztartalékok kérdését is újra kell mérlegelni.
A Duna Kör folytatja a Dunát védő munkáját. Ez a díj hatásosan segít bennünket, minthogy arra készülünk, hogy a pénzt a témával kapcsolatos környezetvédelmi tanulmányokra fordítsuk. Egyelőre azonban nem vesszük fel a díj összegét, mivel a Duna Kör még nem kapott garanciát arra, hogy saját maga el is költheti. Természetesen tudósítjuk majd Önöket az ez ügyben folyamatban levő megbeszélések kimeneteléről. Köszönjük.”
Dr. Vásárhelyi Judit távollétében felolvasott beszéde
„Hölgyeim és Uraim!
Vargha úr, a szakértő után engedjék meg nekem, a könyvtárosnak, hogy ama sok ezernyi laikus társam nevében szóljak néhány szót, akik meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a jóvátehetetlen kihatású tervnek a kivitelezését meg kell akadályozni.
A Duna Kör, ez a formális szervezettség nélküli csoport 1984 őszén alakult ki, abban az időben, amikor a közönséget foglalkoztatni kezdte a vízi erőmű terve. Nyilvános vitákat rendeztek az egyetemeken, a kollégiumokban és a hivatalos Népfront klubjaiban, s ezeken százak vettek részt. Tudományos, szakmai és irodalmi körökben is mind erőteljesebben bírálták a tervet. Mint az imént elhangzott, a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége is azt javasolta, állítsák le a megindult munkát. A szakmai csoportok közül az építészek és a mérnökök léptek fel elsőként, technikai és erkölcsi indítékok alapján; országos szövetségük hivatalosan állást foglalt a terv ellen és ezt a mai napig is fenntartja. Híven ahhoz a kelet-közép-európai hagyományhoz, hogy az irodalmárok állást foglalnak a térség életfontosságú kérdéseiben, kiváló írók tucatjai fejezték ki aggodalmukat a terv miatt. De a Magyar Írók Szövetségének nyílt vitáját politikai nyomásra bizonytalan időre elhalasztották. A közönség növekvő érdeklődése, művészek, történészek, jogászok, szociológusok és tanárok kezdeményezték a Dunát védő egyesület megalapítását. Ám a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet elfektették a hatóságok. A kérelem aláírói úgy döntöttek, hogy ilyen körülmények között is gyűjteni és publikálni fogják a tervet érintő információkat. Ennek különös jelentősége volt 1984 nyara óta, amikor szigorú publikációs tilalom lépett érvénybe a tervet érintő bármely ellenérvre vagy akár támogatásra. Ezzel a magyar vízügyi hatóságok információs monopóliumát sikerült megtörni. 1984 tavaszán aláírásgyűjtő kampány is indult. A mintegy tízezer aláíró 1984 novemberében azt kérte a kormánytól, hogy állítsa le a munkálatokat és dolgozza át a terveket a környezeti követelményekkel összhangban. Mind a kormány, mind a parlament válasz nélkül hagyta a petíciót. A Duna Kör azonban mindezek után is lehetségesnek tartja a dialógust.
Hölgyeim és Uraim!
A tervek szellemi és anyagi értékeket egyaránt veszélyeztetnek: milliók ivóvizét; tájat és természetet; a hainburgihoz hasonló erdőket; tucatnyi növény- és állatfajtát; a Dunakanyart, mely országunk egyik legszebb része és tízezrek üdülőhelye; történelmi településeket. Tekintettel a védelemre szoruló értékek komplexitására, a kritikai tevékenységnek több tudományág segítségére van szüksége. A Duna Kör mindvégig tehetetlen lett volna, ha nem kapott volna támogatást a legkiválóbb szakemberektől.
Akárcsak a többi környezetvédelmi kezdeményezés Magyarországon, a Duna Kör is a társadalom általános aktivizálódásában gyökerezik. Különböző rétegek, csoportok, szakmai egyesülések törekszenek manapság a korábbinál nagyobb autonómiára. Mind több ember óhajtja, hogy a kisebb-nagyobb közösségek jelenét és jövőjét érintő döntéseket ne zárt ajtók mögött hozzák, hanem társadalmi részvételre alapozzák. Mindaz, amit ez a megtisztelő díj elismer, hölgyeim és uraim, csupán ennek a demokratizációra irányuló általános törekvésnek a kifejeződése. Különösen jó dolog, hogy a petíciók aláírói és a viták résztvevői között mind több kétkezi dolgozó és vidéki ember vesz részt az ökológiai kezdeményezésben.
»Az egyszerű állampolgár nem ítélheti meg a tudományos adatokat. Amit megtehet és meg is kell tennie, hogy a józan ész ítéletével befolyásolja a probléma országos vitatását« – mondja Barbara Wards. Tevékenységünk során láthattuk, hogy Magyarországon nő az ilyen felelősségtudatos állampolgárok száma. Ezeknek az állampolgároknak a véleményét és meggyőződését tolmácsolom. És az ő nevükben tartom kivételes megtiszteltetésnek, hogy köszönetünket és hálánkat kifejezhetem a Foundationnak a Duna Körnek ítélt díjért.
Dr. Vásárhelyi Judit”
Hazafelé vezető útján Vargha tájékozódott a Duna-államok környezetvédőinek álláspontjáról, és nagyfokú szolidaritást tapasztalt. Osztrák környezetvédők mind gyakrabban látogattak Budapestre, s az együttműködést 1986. január 16-án „hivatalosan” is megpecsételték. Első ízben rendeztek független sajtóértekezletet nyilvános helyen – korábban ilyesmire csak lakásokban került sor. Stílszerűen a Zöldfa étteremben tartották, s bár szoros körben üldögélő civil ruhás rendőrök között, de beavatkozástól mentesen. Felolvasták és ott helyben aláírták az alábbi nyilatkozatot:
„Mi, német, osztrák és magyar környezetvédők, tiltakozunk a magyar, csehszlovák és osztrák kormány azon törekvése ellen, hogy a Duna Hainburg és Nagymaros közötti szakaszát energiatermelő csatornává alakítsák át, veszélybe sodorva a folyó élővilágát, a part menti ivóvízkészleteket, erdőségeket, a védett és védelemre szoruló tájakat és kulturális értékeket.
Bár a többi kormány felelősségét ez nem csökkenti, külön tiltakozunk Ausztriának a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer építésében való részvétele ellen. Mivel az osztrák kormány a hainburgi vízi erőmű tervének feladásával elismerte a tervezett létesítmény káros és értelmetlen voltát, részvétele a környezetrombolás tudatos exportja más országokba.
Minden demokratikus, békés és alkotmányos lehetőséget megragadunk arra, hogy az érintett kormányokat szándékuktól eltérítsük, és őket a Duna menti népek valóságos érdekeinek figyelembevételére késztessük.
Felhívunk mindenkit, hogy csatlakozzon nyilatkozatunkhoz!”
(Duna Kör hírei, 3)
A nyilatkozatot huszonketten írták alá, többek között a nyugatnémet Zöldek pártjának egyik tartományi titkára, és több neves osztrák környezetvédő. A Duna Kört tizenöt név képviseli.
Nyílt levélben fordult az osztrák közvéleményhez a Kékek csoportja is.
„Nyílt levél az osztrák állampolgárokhoz
Kritikus helyzetben fordulunk Önökhöz abban a hiszemben, hogy népeink érdekei környezetünk védelmét illetően egybeesnek, s ezt felismerve segítséget nyújtanak egymásnak.
Hogy jobban érzékelni tudják problémánkat, képzeljék el, hogy a hainburgi vízi erőmű vagy a zwentendorfi atomerőmű mondjuk amerikai »segítséggel« mégis megépülne. Mi lenne az Önök véleménye az amerikai kormányról?
A nemrégiben megkötött hitelmegállapodás szerint Magyarországon a hainburginál valószínűleg sokszorta súlyosabb környezeti károkat okozó Gabcikovo(Bős)–Nagymaros Vízlépcsőrendszer (GNV) az osztrák tőke részvételével épülne meg.
A kibontakozott tiltakozó mozgalom és a szakemberek többségének elutasító véleménye ellenére a magyar döntési rendszer demokratikus kontrolljának hiánya, a kényszerítő erejű »szövetségesi hűség« miatt nem sikerült elérni a vízerőműrendszer megépítéséről való lemondást, de még a tervek környezetvédelmi szempontú, jelentősebb mértékű módosítását sem.
Mindezek ellenére maradt remény: a magyar kormány nem rendelkezett a szükséges pénzeszközökkel. A mostani hitelmegállapodással ez az utolsó remény is eltűnni látszik, ezért különösen súlyos és tragikus számunkra az osztrák kormány lépése.
Tudatában vagyunk annak, hogy Ausztria számára gazdaságilag igen kedvező ez a hitelmegállapodás: szabad építőipari kapacitásaik lekötését eredményezi, munkaalkalmat teremt, környezeti károk nélkül tiszta energiához jutnak.
Az osztrák kormány döntésének »csupán« annyi az ára, hogy Önök hozzájárulnak Magyarország értékeinek pusztításához, a Duna elszennyezéséhez, jelentős ivóvízbázis tönkretételéhez, erdők eltüntetéséhez, mezőgazdasági területek tönkretételéhez, az árvízveszély növeléséhez, százezrek életfeltételeinek megváltoztatásához, kulturális-esztétikai értékeink rombolásához. Nem más ez, mint a fejletlenebb ország kizsákmányolása a fejlettebb által, természeti erőforrásaival folytatott rablógazdálkodás révén.
A Budapesten rendezett Európai Kulturális Fórum központi témája volt az európaiság kérdése. A mostani osztrák döntés a szkeptikusokat és a pesszimistákat látszik igazolni: ez az európai értékeknek a megcsúfolását jelenti, s a népeink közti baráti kapcsolat megrontásához vezethet.
Kérjük Önöket, az osztrák közvéleményt, lépjenek föl annak érdekében, hogy a két ország ne környezetünk elpusztításában működjön közre, hanem ellenkezőleg, annak védelmében.
Akadályozzák meg a GNV építésében való osztrák részvételt! A megállapodás véglegesítésére 1986 márciusában kerülne sor. Addig még újra lehet gondolni a döntést és következményeit.
Budapest, 1986. január
A KÉKEK”
Dossziénk záródokumentumai azt az eseményt idézik, mely ígéretes jeladás helyett meglehetős zűrzavarba és kudarcélménybe fulladt. Szerkesztőségi cikkünkben kifejezzük véleményünket a mi szokásos szemszögünkből, az állampolgári önállóság perspektívájából. Itt megjegyezzük még, hogy mind a Duna Kör, mind Schobesberger, a Zöldfa-nyilatkozat egyik aláírója és a februári sétára érkezett osztrák csoport vezetője kijelentette: a séták és a közös fellépések folytatódnak.
„Környezetvédelmi séták
1986. február 8-án, szombaton tanulmányi kirándulást rendezünk a Margitszigetre. Témája: »Mindennapi ivóvizünk és a dunai vízlépcsők«. Találkozunk 1/2 12-kor a Batthyány téren, a villamosmegállónál. Mindenkit szeretettel várunk
a Duna Kör”
„Közlemény
A Duna Kör az 1986. február 8-ra tervezett környezetvédelmi sétát elhalasztja.
A séta célja, mint azt a meghívó is feltünteti, tanulmányi kirándulás. A bűnügyi rendőrség azonban közölte, hogy a séta közérdeket sért és veszélyezteti a közbiztonságot. A Duna Kör több résztvevőjének tudomására hozták, hogy provokációk várhatók. Mint tervezett tüntetésről számoltak be a sétáról egyes külföldi hírközlő szervek is.
A Duna Kör békés eszközökkel kívánja elérni, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer környezetpusztító tervét elvessék, éppen ezért tiltakozik céljainak bármilyen oldalról történő hamis beállítása ellen. Ilyen körülmények között nem látja biztosítva, hogy a meghirdetett séta a tervezett erőszakmentes formában zajlik le, ezért annak elhalasztására kényszerül.
Budapest, 1986. február 6-án
a Duna Kör”
Végül egy más természetű értesülés.
Intézményeknél tett látogatásai során több politikai bizottsági tag, így Aczél György és Grósz Károly is úgy nyilatkozott, hogy ők ellene vannak a GNV-nek, de hát a külpolitikai kényszerek... Dossziénk azt is bizonyítja, hogy ha céljuk valóban nem csupán személyes népszerűség hajhászása s mellesleg a harag Csehszlovákia felé való átirányítása, akkor még mindig számtalan lehetősége van a hatalomnak a cselekvésre. Erre utal a szovjet természetátalakító tervek leállítása is. Valójában a magyar kormány még mindig úgy cselekszik, mintha a GNV-terv születése idején, az ötvenes években élnénk. Nemhogy vitát, módosításokat vállalva, közmegegyezésre törekedve, hanem gumibotos erőszakkal és szabólászlói hazug sikerpropagandával. Csakhogy: „azok az idők elmúltak.” Ezek az új „hibák és bűnök” olyan kormány művei, amelyet idejében figyelmeztettek. A magyar pártban még mindig döntő szava van azoknak, akik azt hiszik, hogy amit nem engednek megnyilvánulni, az nincs.
A GNV – ha megépül – ennek a filozófiának éppoly gyűlöletes és kihívó emlékművévé válik, mint amilyen a Sztálin-szobor volt.
- Duna-dosszié [8]