1985. június 14–16. között 45 magyar értelmiségi találkozott[SZJ] Monoron, hogy kicseréljék véleményüket a nemzet helyzetéről, a tennivalókról és a cselekvési lehetőségekről.
Idézzük Donáth Ferenc megnyitó szavait.
„Barátaink, üdvözlünk benneteket!
Gondolatainkat kicserélni jöttünk össze, mivel nyomós körülmények sürgetik, hogy keressük a kiutat társadalmunk romló állapotából és az ország nehéz helyzetéből. Ez jogunk és kötelességünk is. Az országban nő a feszültség, és erősödik a bizonytalanság. Nagy társadalmi rétegek évek óta tartó életszínvonal-romlása az, ami a feszültséget okozza. A bizonytalanságot pedig az erősíti, hogy az emberek egyre inkább fölismerik, hogy a kormány nem ura szavának. A feszültségek növekedése láttán az emberek azt kérdik: mégis, meddig gondolja helyénvalónak az állam, hogy gyakoroltatja velünk a lemondást? Holott jóval többet dolgozunk, mint a hetvenes esztendőkben. A bizonytalanság több forrásból is fakad. A kormányzat is bizonytalan. A gazdaság hatalmán kívül eső tényezők kijelölte kényszerpályán mozog. Hol van már a vezetésnek az a biztonsága, amellyel évekkel ezelőtt bejelentette, hogy az olajárrobbanás hatásait távol tartja határainktól?[SZJ] Ez az önbizalom rég a múlté. A kormány bizonytalanságát növeli a félelem. A félelem attól, hogy a gazdasági válság politikai válságba torkollik. Tegyük hozzá: ez a félelem nem alaptalan. A vezetés elmulasztotta a kedvező időpontot, hogy egy következetesen demokratikus és nemzeti kívánalmukat kielégítő programmal álljon a nemzet színe elé. Bizonytalanság árad a világból is. Nem tudjuk, nem is tudhatjuk, hogy a fegyverkezési versenyt sikerül-e korlátok közé szorítani, vagy elszabadul. Mi szívvel-lélekkel a megegyezés mellett vagyunk, ez népünk elemi érdeke is. De tanácskozásaink során a rosszabb lehetőséget is figyelembe kell vennünk – amire a jelek talán inkább mutatnak, mint a megegyezésre –, hiszen egy hidegháborús légkör olyan korlátozásokkal jár együtt, amelyek természetesen valamennyiünket érintenének. Beszélgetéseinknek négy rövid tanulmány ad keretet. Ezek a tanulmányok jól körülhatárolt, határozott állásfoglalásokat és javaslatokat tartalmaznak. Igen alkalmasak a megvitatásra. Minden referátum megvitatását az opponensek hozzászólásával indítjuk.”
A négy előadás sorrendben a következő volt:
Csurka István: Új magyar önépítés (bírálója Szabó Miklós);
Csoóri Sándor: Eltemetetlen gondok a Duna-tájon (Kenedi János);
Bauer Tamás: Nyolc észrevétel a kongresszusi irányelvekhez (Laki Mihály);
Kis János: Korlátainkról és lehetőségeinkről (Vásárhelyi Miklós).
Ezek a szövegek azóta egy sokszorosított kéziratban hozzáférhetővé váltak. A szöveggyűjtemény bevezetője a vita jegyzőkönyvének közreadását is ígéri.[SZJ]
Monoron Csoóri előadásának tárgya, a kisebbségi kérdés váltotta ki a legnagyobb vitát; a legsikeresebb a Bauer Tamás szövegének vitájában felszólaló közgazdászok szereplése volt.
A legelevenebb utóélete azonban Csurka István esszéjének lett. Gépiratos és xeroxmásolatok tömege, szenvedélyes hívek és szenvedélyes ellenzők polémiái jelzik, hogy Csurka fontos dolgokról fontos dolgokat mondott. A hatalomból is az ő szavai váltották ki a legtöbb indulatot. Az ősztől kezdve egyre-másra támadták Csurkát főszerkesztői értekezleteken, kultúrpolitikai tájékoztatókon, „eligazításokon”. Végül megjött az adminisztratív büntetés is: idén januárban letiltották az író új darabjának próbáit.[SZJ]
Büntetés másokat is sújtott Monorért: Szabó Miklós történész ellen munkahelyi főnöke hozott fegyelmi határozatot, a tanácskozás három párttag résztvevőjének ügyében pedig pártfegyelmi vizsgálatot indítottak.[SZJ] Még többen voltak, akikkel – a belügy vagy a párt utasítására hivatkozva – „elbeszélgettek” a főnökeik.
Ugyanakkor a tanácskozás öt résztvevőjét (Antal László és Bauer Tamás közgazdászokat, Fekete Gyula írót, Levendel László orvost és Sára Sándor filmrendezőt) beválasztották a Hazafias Népfront országos tanácsába. Közülük csak Fekete Gyula volt már korábban is a tanács tagja.
A hivatalos reagálásoknál fontosabbnak tartjuk azonban a tanácskozás társadalmi visszhangját. A baráti társaságokban és házi vitakörökben elhangzott vélemények sokaságáról persze csak töredékes képünk lehet; szerkesztőségünk azonban kapott egy-két írásos hozzászólást is. Ezeket alább közreadjuk. Kettőt hazai szerző írt: Győrik György Csurka egyik állításával vitázik, Szalai Pál pedig Csoórihoz fűz megjegyzéseket. A harmadik szöveget Münchenből, postán küldte el Kasza László, aki a tanácskozás egész szervezési módját kifogásolja.
Kasza levelét azért tartottuk helyesnek közölni, mert ellenezzük a hidegháborús tabukat. Lapunk eddig is szót adott mindenkinek, aki a sajtóetika szabályait betartja. Amellett az írásban foglalt véleményt sokan osztják Magyarországon. Kívánatosnak tartjuk, hogy ez a nézet a hazai nyilvánosság előtt hangot kapjon.
Szokásunkhoz híven Kaszával sem szállunk vitába, csupán egy tárgyi pontatlanságot igazítanánk ki szövegében, mint azonnal ki fog tűnni, azt sem polemikus céllal. A demokratikus ellenzéknek – írja Kasza – „a jelek szerint nem volt döntő szava a monori tanácskozás megszervezésében”. Az ellenzék nem szervezett csoport; mint ilyen sem Monoron, sem másutt nem lépett föl. De a tanácskozás kezdeményezői[SZJ] között ellenzékiként ismert személyek is voltak; egyikük lapunk szerkesztőségének tagja, Kis János. Nem érezte úgy, hogy az ő szava kevésbé nyomott volna a latban, mint bárki másé. A bírálat ily módon neki is szól, és úgy van rendjén, hogy ha a címzett rendelkezik a közlés eszközeivel, adjon teret a neki szóló fenntartásoknak.