A napilapok pletykarovatában hetente több tudósítás olvasható kisebb-nagyobb rendőri sikerekről, bűnözők leleplezéséről, a törvényekkel konfliktusba keveredők megzabolázásáról. Ki tudja miért, a sajtó érdeklődését nem keltette fel az az intézkedés, melyet 1986. május 11-én vasárnap, 15.30-kor Zalaegerszegen Kovács László rendőr alezredes egy százados, egy főhadnagy és további két, ismeretlen rendfokozatú nyomozótiszt társaságában „foganatosított”. Mi történhetett, hogy ilyen magas rangú rendőrtisztek kényszerültek felállni a vasárnap délutáni kávé mellől, hogy akcióba lépjenek?!
Ismerkedjünk meg az előzményekkel! A hetvenes évek közepén két értelmiségi házaspár Budaörs egyik szerény családi házában hétről hétre közös imádkozással töltött egy estét. Mindannyian katolikus vallási háttérből jöttek, egyikük, Németh Sándor világi teológusként több évet eltöltött a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián. Úgy érezték, formális vallásosságuk és vallásuk formaságai nem adnak feleletet életük fontos kérdéseire. Eljutottak egy karizmatikus szabadegyházi közösségbe, ahol eddig nem tapasztalt lelki élményben volt részük. Mégis, úgy tűnt, ez a közösség sem jelent számukra igazi otthont. „Saját családot” kellene alapítaniuk. A dolog jobban alakult, mint az első pillanatban gondolták. Közösségüknek ma, alig tíz év után, több mint ötszáz tagja van.
A különös jelenségre természetesen a rendőrség is felfigyelt, azonban a szokásos, apró bosszantásokon (munkahelyi besúgásokon, útlevélbevonásokon, rendőrségi kihallgatásokon) túlmenő komolyabb zaklatásra nem került sor. Egy csapásra megváltozott azonban a helyzet, amikor a csoport, egy másik, elismerésért küzdő (korábban engedéllyel rendelkezett) felekezettel, az Isten Gyülekezetével fúzióra lépve kísérletet tett helyzetének normalizálására. Már az sem ígért semmi jót, hogy az 1983. szeptember 11-én beadott elismertetési kérelemre az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) közel egy éven át még csak nem is reagált. A várakozás okozta kedvetlenség arra bírta az Isten Gyülekezetét, hogy eredeti elképzeléséből engedve, egy elismert, független kisegyház vezetőjét kérje meg, képviselje a közösség érdekeit. Erről a lépésről is tájékoztatták az ÁEH-t, melynek komor falai közül továbbra sem szivárgott ki semmiféle válasz. Meglepő módon azonban a Magyar Ifjúság (1984. március 9-i és március 30-i számában) „Könyörgés Szántó Annáért”, „Adják vissza az unokámat” és „Kinek szól a fenyegetés?” c. írásaiban vállalkozott az „üzenet átadására”. Az ízléstelen, uszító hangnemű írások (melyekről a Beszélő 10. számában „Az emberiség ellenségei” címmel írtam) nem eredményeztek komolyabb megrendülést – legalábbis a Magyar Ifjúság olvasói körében. A cikkek írója, Seszták Ágnes csupán egyetlen, erősen az ő stílusjegyeit hordozó olvasói „hozzászólás”-sal tudott előrukkolni. („Adják vissza az unokámat!”) Más módszer kívántatott hát. Az ÁEH bevonta a megoldásba a Szabadegyházak Tanácsát, melyről hamar kiderült, hogy a legalizálásban nem tud és nem is akar segíteni, ám sikeresen szembefordította egymással az Isten Gyülekezete alaptörzsét, a képviselésre vállalkozó független kisegyházat és a budaörsi közösséget, kihasználva az Isten Gyülekezete képviselőinek bölcstelenségét és karakterbeli erőtlenségeit. Németh Sándor (a budaörsi közösség vezetője) ekkor a csoport nevében új beadvánnyal fordult az ÁEH-hoz: Nyilvánítsa az akkor már mintegy 500 tagot számláló és az ország több pontján működő felekezetet Hit Gyülekezete néven törvényesen elismert vallásfelekezetté. Ezt a lépést az is sürgette, hogy egyre gorombább lett a rendőri „közreműködés”. A gyülekezet egyik idős tagjának életveszélyes megfenyegetéséről szóló nyilatkozatot a Külön-Beszélő 2. (1984. novemberi) száma ismertette.
Az ÁEH azonban továbbra is „fontolva halad”, s mindmáig nem adott jogszerű választ a Hit Gyülekezete beadványára. Azért történt egy s más. A közösség kezdte kinőni a budaörsi házat, melynek egyik toldalék épületrésze erősen megromlott. Annak rendje és módja szerint engedélyért folyamodtak hát a helyi tanácshoz, hogy a házrészt újraépíthessék s egy kicsit megnagyobbíthassák. Szóban teljes támogatásról biztosították őket, azzal a bátorítással, hogy nyugodtan hozzákezdhetnek a bontáshoz. Különös módon az utolsó tégla kibillentése után megjelentek a helyszínen a tanács dolgozói, és színlelt felháborodással közölték, hogy a bontáshoz nem adtak engedélyt, és nem fognak hozzájárulni az újjáépítéshez. A gyülekezet, a korábbi tapasztalatoktól ösztönözve, a tiltó határozat megérkezése előtt, napok alatt fölépítette és korszerűsítette a toldalékot. Hónapokig tartó huzavona kezdődött, bontási felszólításokkal, s végül Némethéknek a kormányhoz kellett fordulniuk, hogy a Megyei Tanács hozzájáruljon az épület lábon maradásához. Ilyen előzmények után érkezett a közösség a május 11-i eseményekhez.
A Hit Gyülekezete zalaegerszegi pásztora, Lévai Tibor, Ady Endre u. 53. sz. alatti házában éppen elkezdődött az évek óta ugyanebben az időpontban tartott istentisztelet. Az öt rendőrtiszt megvárta, míg mindenki megérkezik, azután csendesen belopakodtak, át a kerten, be az épületbe, és kihívatták az Istent dicsérő gyülekezetből Lévai Tibort. Gorombán felelősségre vonták, majd felszólították, hogy oszlassa fel az istentiszteletet. Gyorsan körül is néztek a helyiségben, kiürítették s megszámolták a kollektát,[SZJ] de nem vitték el a pénzt. Többszöri kérésre sem tudtak házkutatási parancsot felmutatni, ehelyett valamennyi résztvevőt igazoltatták, s adataikat följegyezték. Ott helyben hozzá is kezdtek néhány személy kihallgatásához. Ezután Lévai Tibort és a gyülekezet további két tagját előállították, illetve berendelték a rendőrségre, ahol több órán át tartó kihallgatásnak vetették alá őket. Különösen törvénysértő volt Kovács Ildikó gyülekezeti tag kihallgatása, akit börtönnel, meghurcolással fenyegetve rávettek arra, hogy a rendőrök által elkészített jegyzőkönyvet írja alá. A leány ezután súlyos lelki válságba kerülve írásban visszavonta aláírását. Lévai Tiborral közölték, hogy rendőri felügyelet alá helyezik, ha még egy istentiszteletet merészel tartani a lakásán. Az ügy annál is inkább elgondolkoztató, mivel a Hit Gyülekezete nemcsak az ÁEH-lal, hanem a Szabadegyházak Tanácsával is állandó tárgyalásban áll, s mint utóbb kiderült, Szakács József, a SZET elnöke tudott a rendőri akcióról.
A Hit Gyülekezete természetesen tiltakozást nyújtott be a belügyminiszterhez és más állami szervekhez (köztük az ÁEH-hoz) is. A belügyminiszternek címzett levél így zárul: „A zalaegerszegi nyomozók tevékenysége... azt a benyomást keltette, mintha egyházügyi és egyházpolitikai kérdésekben a rendőrség lenne hivatott intézkedni és dönteni... Mélységes felháborodásunknak adunk hangot és nyomatékosan tiltakozunk ez ellen a tettleges vallásüldözés ellen. Tesszük ezt annyival is inkább, mert közösségünk hitélete semmiben sem sérti sem a közrendet, sem a közerkölcsöt, sem a közbiztonságot, sem mások jogos érdekeit. Nem hiszünk és nem tanítunk semmi olyat, ami ne a Biblián alapulna. Kérjük ezért Belügyminiszter Urat, hogy szíveskedjék az irányítása alá tartozó nyomozók eljárását kivizsgálni, és megfelelő intézkedésekkel odahatni, hogy a leírthoz hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.
Életére, munkájára és az egész magyar rendőrségre Isten áldását kívánva stb.”
Bűn ellen küzd-e a rendőrség, amikor törvénytelen akciókat hajt végre, megfélemlítve, megalázva ártatlan, ártalmatlan, becsületes állampolgárokat?
A Magyar Nemzet május 4-i száma közli a Vatikán egyik állásfoglalását a „szektákról”: „A katolikus egyháznak lépnie kell a szekták »kihívásával« szemben, hiszen ezek a szervezetek csupán »visszaélnek« az elégedetlen emberek szükségleteivel – ez az alapgondolat jut kifejezésre abban a vatikáni jelentésben, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra a keresztény egyház központjában.” Összefüggés lenne a zalaegerszegi akciót csupán néhány nappal megelőző újsághír és Kovács László alezredes intézkedése között? A vatikáni hír adta netán az alapötletet, vagy vallásos buzgalom áll a rendőrtisztek (s netán némelyik hazai hivatal) intézkedései mögött? Meggyőződésem, hogy vannak „érdemszerzőbb” megoldások. A Hit Gyülekezetének elismerése és vallásgyakorlásuk törvényszerű tűrése például ezek közé tartozna.
- Állam és egyház [8]