A hazai ellenzék október 23-án este emlékezett meg a forradalom 30. évfordulójáról. Az összejövetelen, amelyen 50-60-an vettek részt – nem is fértek volna el többen Nagy Jenő és Vétek Mária lakásában – Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke beszélt a forradalomról. Öskü Csaba verseit, Szilágyi Sándor az évforduló alkalmából írt esszéjét olvasta fel.
A jelenleg Londonban élő Krassó György 1986 őszén itthoni és külföldi ismerőseihez, barátaihoz fordult, és arra kérte őket (a forradalom tanúit meg a fiatalabb nemzedékekhez tartozókat egyaránt), mondják el, miképpen gondolnak 1956-ra. A hangszalagra mondott szövegeknek (amelyekből a szerkesztő műsoros kazettát és később esetleg kötetet kíván összeállítani) egy része – köztük Krassó Györgyé – a Szabad Európa Rádióban is elhangzott. Lapunk kérésére Krassó György eljuttatta hozzánk megemlékezése szövegét.
Az ünnepi emlékezéseket általában nem szokás kritikailag elemezni. Krassó György és Szilágyi Sándor írása azonban – keletkezésük alkalma ezt szinte elkerülhetetlenné tette – nem megemlékezés csupán. Mindkettő arról szól, mi is voltaképpen a magyar forradalom eleven, ma is útmutatóul szolgáló tanulsága. A kérdést sokan felteszik maguknak, az idők változtával újra meg újra, és nemcsak Magyarországon, de szerte Kelet-Európában. Ha nem elégszünk meg át nem élt, retorikus válaszokkal, a felelet lényegesen befolyásolja politikai állásfoglalásunkat, sőt egész morális magatartásunkra kihat. Aki meggyőződése szerint a demokratikus ellenzékhez tartozik, szinte nem is teheti meg, hogy ne próbálja tisztázni viszonyát a forradalom hagyományához.
Ez magyarázza, hogy Szilágyi Sándor megemlékezése nyomban elhangzása után vitát kavart: Pálinkás Róbert a helyszínen mondta el ellenvéleményét, Mikes Tamás nyílt levélben fordult az esszé szerzőjéhez. Krassó írásának megérkezése új dimenziót adott a polémiának: a két esszében két diametriálisan ellentétes „political philosophy” tükröződött. Kőszeg Ferencet ez a szemléletesen feltáruló ellentét késztette arra, hogy mindkét írással vitázva írja le a maga nézeteit.
Lapunk szerkesztősége nem rendelkezik a lenini bölcsességgel, hogy a különféle elhajlások között rámutasson a helyes útra. A különböző vélemények együttes közlésével épp azt szeretnénk jelezni, hogy a demokratikus ellenzéken belül igen ellentétes nézetek élnek és élhetnek egymás mellett, s hogy a kelet-európai ellenzék nyilatkozatának záró mondata (1956 „közös örökség és közös buzdító erő valamennyiünk számára”), amelyet természetes egyetértéssel írtunk alá valamennyien, kinek-kinek mást jelent.
A négy cikk egyúttal vitaindító is: szívesen közölnénk újabb hozzászólásokat. Ezúttal nem emlékezéseket várunk, hanem elsősorban politikai gondolatokat. Mit jelent a forradalom tradíciója a politizáló ember számára ma, a kádárizmus alkonyi órájában?
- Vita [10]