A Beszélő szerkesztői

Nyomtatóbarát változat

A közfelfogás szerint Magyarországon a hatvanas évek elején véget ért a megtorlás korszaka, és elérkezett a kiengesztelődés ideje. A változás valóban szembeszökő volt. A vádakat ugyan nem vonták vissza, de az elítéltek jó részét kiengedték a börtönökből. Az állásukból elbocsátottak többnyire visszatérhettek hivatásukhoz. A kulturális és tudományos intézmények éléről fokozatosan eltávolították a politikai biztosokat, félreállították a revizionizmus elleni kampány hangoskodott. Idővel regényt is kiadtak, filmet is bemutattak, melyben '56 nem a hivatalos propaganda kliséi szerint jelenik meg, hanem ahogy a mindennapi élet egy-egy szegletében az emberek átélték.

Mégsem mondhatjuk, hogy az 1963-as amnesztia egyértelműen lezárta a megtorlás korszakát. Ötvenhatért még ma is sokan bűnhődnek. A Nagy Imre-per évfordulóján erre és a kormányzat mulasztásaira emlékeztetjük a közvéleményt.

1. A Budapesten kivégzetteket az új köztemető egyik távoli sarkában helyezték el, sírjukra nem írták rá a nevüket

Adjanak módot a hozzátartozóknak, hogy azonosíthassák a sírokat, és sírjelet állíthassanak szeretteiknek.

2. Aki büntetett előéletű, nem kap erkölcsi bizonyítványt, megtagadható az útlevélkérelme. A rövidebb szabadságvesztésre ítéltek priusza idővel elévül, a többiek szabadulásuk után kérhetik a bíróságtól mentesítésüket, a kegyelmet nyert halálraítéltek priuszát az Elnöki Tanács semmisítheti meg, ugyancsak kegyelmi úton. Az utóbbi két kategóriába tartozók közül sokan azt mondják: elítélésüket sem kérték, nem kérik priuszuk törlését sem.

Az Elnöki Tanács - kegyelmi jogkörével élve - mentesítsen mindenkit a büntetett előélet hátrányai alól, akit 1947 és 1963 között államellenes bűncselekmény címén ítélték el. Azoknak az ügyét, akiket a felkelésben való részvétel miatt, de köztörvényesként (emberölés címén) ítéltek el, a bíróság vizsgálja felül, és ha a cselekmény valójában politikai jellegű volt, terjessze fel az Elnöki Tanácshoz, az egykori elítélt priuszának törlése érdekében.

3. Sok egykori elítéltet még ma is zaklat a rendőrség. Nyomozók keresik fel a lakásán, „elbeszélgetnek” vele, munkahelyén „érdeklődnek” utána. Mindezt azért, mert 25 éve búróság előtt állt, s mert egykori rabtársaival, elvbarátaival nem szakította meg a kapcsolatot.

A belügyminiszter utasítsa alkalmazottait: hagyjanak fel a törvénytelen és állambiztonsági szempontokkal igazolhatatlan zaklatásokkal.

4. Aki munkaviszonyát öt évnél hosszabb időre megszakítja, elveszti a korábbi szolgálati évei után járó nyugdíjjogosultságát; de ha később ismét folyamatosan dolgozik öt évet, visszanyeri. Ezt a jogszabályt a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. sz. törvény módosította; akinek azért szakadt meg öt évnél hosszabb időre a munkaviszonya, mert háborús, nép-, ill. államellenes bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélték, nem kaphatja meg a korábbi szolgálati évei után járó nyugdíjjogosultságát. Az új paragrafus voltaképpen az '56-os elítéltek ellen irányul. A rendelkezés mindenképpen jogsértő, mert a büntetést olyan hátránnyal tetézi, amely az ítéletben nem szerepelt.

Az Országgyűlés vizsgálja felül az 1975. évi II. sz. törvényt, és törölje az említett paragrafust.

5. Az '56 utáni nyomozati és vizsgálati eljárások során sok gyanúsítottól elkobozták személyes iratait: leveleket, irodalmi munkákat, tanulmányokat, így került a BM kezére Nagy Imre romániai száműzetésben írt „apológiája” is.

Az illetékesek vizsgálják át a Belügyminisztérium, az Igazságügy-minisztérium és a bíróság archívumait, és szolgáltassák vissza a kéziratokat tulajdonosuknak vagy hozzátartozóiknak; a forrásértékű szövegek másolatát helyezzék el levéltárakban.

6. Tankönyvekben, brosúrákban, újságcikkekben még mindig előfordulnak kegyeletsértő állítások az '56-os események kivégzett résztvevőiről.

Ne rágalmazzák a történelmi folyamatok szereplőit; a sajtó is szigorúan tartsa tiszteletben a halottak becsületét.

• Befejezetlen múlt