Alighanem az elsők közölt ítélték „szigorított javító-nevelő munkára” közveszélyes munkakerülésért 1985 májusában Zsigó Vilit, a nagy múltú Szatmárcseke szülöttét. Fecske törzsőrmesternek, a rendőrség körzeti megbízottjának immár nem kellett beérnie Zsigó Vili 30 napos elzárásával, kényszer-elvonókúráival és állandó rendőri felügyelet alá helyezésével. Az új törvényerejű rendeletet alkalmazva alaposan sittre – vagyis munkatáborba – vághatta ezt a fiatalembert, akinek a viselkedésével nem volt megelégedve. Tény, hogy Vili nemigen dolgozott – saját állítása szerint legfőképpen azért nem, mert állandó refje miatt nem hagyhatta el a falut, ott pedig az egyetlen munkáltatónál, a tsz-nél nem akadt számára hely. Ha ivott, dühöngeni kezdett, s pimaszkodott is a törzsőrmesterrel, akit a helybeli cigányok általában „faluparancsnoknak” tisztelnek mind a mai napig. (Legújabban a faluparancsnoki tisztet, vagyis a körzeti megbízotti beosztást ifj. Fecske, a szatmárcsekei dinasztiaalapító fia vette át, s az idősebbik Fecske nyugdíjba vonult.) Viszont az is tény, hogy Zsigó Vili nem követett el semmiféle bűnt; ha elkövetett volna, nem kellett volna rendőri elzárásokkal fegyelmezni. Egyébként bizonyos fokig különös figura volt, amennyire futó ismeretségünk során meg tudtam állapítani: jó kötésű, sőt erős, holott környezetében mindenki vézna és kicsi, mégsem nősült meg soha, és nem volt egyetlen gyereke sem. Gyerekkorában elütötte egy motor, s megsérült a feje. Munkaképesség-csökkenést mindazonáltal nem állapítottak meg.
1987 nyarán Zsigó Vilmos második „szigorított javító-nevelő munkáját” töltötte a martonvásári b.v.-i intézetben. (Ezek szerint az új büntetésnem sem hoz 100 százalékos eredményt, Zsigó Vili nem javult meg eléggé.) Levelet írt haza, ebben arról panaszkodott, hogy éti csigákat kell mosnia, s ezt nagyon utálja. Egész életében iszonyodott a csigáktól. Ezt követően szülei – béna, ágyban fekvő apja és mitikusan kiaszott, nyomorult édesanyja – táviratot kaptak a b.v.-i intézettől, mely szerint fiuk öngyilkos lett és meghalt.
A testvérek összeszedtek valami pénzt, s egyik bátyja elindult, hogy hazahozza Vili holttestét. Még csak nem is láthatta: a székesfehérvári kórházban nem mutatták meg neki. Ellenben kiderült, hogy a szállítás közel 20 ezer forintba kerülne. Ennyi nem volt, Vili a fehérvári temető rab-parcellájába került állami költségen. Három hónappal a haláleset után ismét hivatalos levél érkezett Zsigóékhoz, ezúttal a székesfehérvári rendőrkapitányságról.
A kapitányság vizsgálatot folytatott Zsigó Vilmos rendkívüli halála ügyében. Bár „azzal az előzménnyel szállították a székesfehérvári kórházba, hogy Eleniumot szedett be”, a „vegyészeti és szövettani vizsgálat során szervezetében gyógyszerhatóanyagot nem mutattak ki. Halálát agyvérzés okozta.”
Harminchárom éves volt, a szigorított javító-nevelő munkáról szóló ítélet végrehajtását megelőző többszörös orvosi vizsgálat, melynek szűrőjén az elítélteknek legalább a harmada fennakad, egészségesnek nyilvánította.
Zsigó Vili – így vagy úgy – belepusztult a kitartó nevelésbe.