Skip to main content

Zsigó Vilmos meghalt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Alighanem az elsők közölt ítélték „szigorított javító-nevelő munkára” közveszélyes munkakerülésért 1985 májusában Zsigó Vilit, a nagy múltú Szatmárcseke szülöttét. Fecske törzsőrmesternek, a rendőrség körzeti megbízottjának immár nem kellett beérnie Zsigó Vili 30 napos elzárásával, kényszer-elvonókúráival és állandó rendőri felügyelet alá helyezésével. Az új törvényerejű rendeletet alkalmazva alaposan sittre – vagyis munkatáborba – vághatta ezt a fiatalembert, akinek a viselkedésével nem volt megelégedve. Tény, hogy Vili nemigen dolgozott – saját állítása szerint legfőképpen azért nem, mert állandó refje miatt nem hagyhatta el a falut, ott pedig az egyetlen munkáltatónál, a tsz-nél nem akadt számára hely. Ha ivott, dühöngeni kezdett, s pimaszkodott is a törzsőrmesterrel, akit a helybeli cigányok általában „faluparancsnoknak” tisztelnek mind a mai napig. (Legújabban a faluparancsnoki tisztet, vagyis a körzeti megbízotti beosztást ifj. Fecske, a szatmárcsekei dinasztiaalapító fia vette át, s az idősebbik Fecske nyugdíjba vonult.) Viszont az is tény, hogy Zsigó Vili nem követett el semmiféle bűnt; ha elkövetett volna, nem kellett volna rendőri elzárásokkal fegyelmezni. Egyébként bizonyos fokig különös figura volt, amennyire futó ismeretségünk során meg tudtam állapítani: jó kötésű, sőt erős, holott környezetében mindenki vézna és kicsi, mégsem nősült meg soha, és nem volt egyetlen gyereke sem. Gyerekkorában elütötte egy motor, s megsérült a feje. Munkaképesség-csökkenést mindazonáltal nem állapítottak meg.

1987 nyarán Zsigó Vilmos második „szigorított javító-nevelő munkáját” töltötte a martonvásári b.v.-i intézetben. (Ezek szerint az új büntetésnem sem hoz 100 százalékos eredményt, Zsigó Vili nem javult meg eléggé.) Levelet írt haza, ebben arról panaszkodott, hogy éti csigákat kell mosnia, s ezt nagyon utálja. Egész életében iszonyodott a csigáktól. Ezt követően szülei – béna, ágyban fekvő apja és mitikusan kiaszott, nyomorult édesanyja – táviratot kaptak a b.v.-i intézettől, mely szerint fiuk öngyilkos lett és meghalt.

A testvérek összeszedtek valami pénzt, s egyik bátyja elindult, hogy hazahozza Vili holttestét. Még csak nem is láthatta: a székesfehérvári kórházban nem mutatták meg neki. Ellenben kiderült, hogy a szállítás közel 20 ezer forintba kerülne. Ennyi nem volt, Vili a fehérvári temető rab-parcellájába került állami költségen. Három hónappal a haláleset után ismét hivatalos levél érkezett Zsigóékhoz, ezúttal a székesfehérvári rendőrkapitányságról.

A kapitányság vizsgálatot folytatott Zsigó Vilmos rendkívüli halála ügyében. Bár „azzal az előzménnyel szállították a székesfehérvári kórházba, hogy Eleniumot szedett be”, a „vegyészeti és szövettani vizsgálat során szervezetében gyógyszerhatóanyagot nem mutattak ki. Halálát agyvérzés okozta.”

Harminchárom éves volt, a szigorított javító-nevelő munkáról szóló ítélet végrehajtását megelőző többszörös orvosi vizsgálat, melynek szűrőjén az elítélteknek legalább a harmada fennakad, egészségesnek nyilvánította.

Zsigó Vili – így vagy úgy – belepusztult a kitartó nevelésbe.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon