–efhá– [F. Havas Gábor]

Nyomtatóbarát változat

A Raoul Wallenberg Egyesület „hírhedt” tényfeltáró bizottsága és a Phralipe Független Cigány Szervezet miskolci képviselői február elején megbeszélést kezdeményeztek a miskolci városi tanács illetékeseivel. Tavaly február óta – amikor a gettóellenes küzdelem megindult – a sokadikat. A gettó nem épült fel, a tanács harcmodort váltott, de egyébként maradt minden a régiben. (Lásd „Hány ember fér el egy szobában?”, Beszélő, új folyam, I. évfolyam 2. szám.)

Az újabb megbeszélést az tette szükségessé, hogy a tanács fölszámolja a Török utcai nyomortelepet, de nem hajlandó valamennyi ott élő ember elhelyezkedéséről gondoskodni. Öt család ugyanis fáskamrában lakik, s ezeket természetesen önkényesen foglalták el.

Kertész Béláné, a lakásosztály vezetője szakszerű magyarázattal szolgál: szanálás esetében a tanács csak a korábbival megegyező színvonalú lakásról köteles gondoskodni, üres fáskamrájuk nincs, így a problémát nem tudják megoldani. Kertész Béláné jogérzéke rendkívül fejlett. Ha cigányokról van szó, bármikor előhúzza a kalapból azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ügyfél elutasítását. A jogi érvelés lefegyverző és kikezdhetetlen.

Hogy más síkra tereljék a beszélgetést, az érdekvédők felvetik: a tanács egyéb részlegeinek talán volna némi kötelezettsége a szociális prevenció területén. Ha gondoskodnának arról, hogy a jogszabályok dzsungelében eligazodni képtelen fél- vagy egészen analfabéta családok is időben beadják lakáskérvényüket, ha szociálpolitikai eszközökkel megpróbálnák csírájában elfojtani a díjhátralékok felhalmozódását és a reménytelenné váló eladósodási folyamatot, ha megkísérelnének munkát szerezni, képzést szervezni az iskolába már nem járó, remény nélkül csatangoló szakképzetlen fiataloknak, röviden: ha létezne szociális gondozás, akkor talán a lakásosztály sem tudná ilyen pompásan villogtatni a jogszabályok fegyverét.

Az érdekvédők megemlítik, hogy Horváth Aladár, a Phralipe helyi titkára társadalmi munkában néhány hét alatt negyven családot juttatott lakáskérvényhez. „Na ja, de mi nem kaptunk több százezer forint támogatást a SZETA-tól!” – feleli erre a sokmilliós szociálpolitikai költségvetéssel dolgozó városi tanács illetékes előadója. (Az önkéntes társadalmi szervezetként működő SZETA az önkéntes támogatók forintocskáiból 140 ezret ajánlott fel a legszegényebb miskolci családok támogatására. Ebből a pénzből a Phralipe helyi szervezete összesen 100 család lakáskérvényét kívánja biztosítani oly módon, hogy a 2-5 ezer forintos letéti díj teljes összegének kifizetésére képtelen családok esetében hozzájárul a költségekhez.)

A beszélgetés során fölmerül az is, hogy a tanácsnak miért olyan sürgős a Török utcai telep fölszámolása, ha nem tud valamennyi ott élő család elhelyezéséről gondoskodni. A válasz szerint a döntés tanácstagi kezdeményezés nyomán született. A tanács nem tűrhette tovább ölbe tett kézzel, hogy ilyen áldatlan körülmények között élnek emberek. (A szabad ég alatt mégiscsak más.)

Folyik tovább az iszapbirkózás. Az elnökhelyettes a „fáskamrások” megoldatlan helyzetére utalva közli, hogy Miskolcon megnyílt az első átmeneti szállás. Igaz, egyelőre csak férfiakat tud fogadni. Ez a fáskamralakók közül elsősorban a kétgyerekes házaspárokat nyugtathatja meg. Az egyik ilyen házaspár öt évvel ezelőtt adta be lakáskérvényét, de az érvényét vesztette, mert két éve a telep egyik megüresedett lakását önkényesen elfoglalták. Két héttel később ugyan tanácsi határozattal visszaebrudalták őket a fáskamrába, de a városi tanács ma is érvényben lévő határozatának megfelelően, mint önkényes lakásfoglalók, öt évre kizárták magukat a tanácsi lakáselosztásból. De ha nem zárták volna ki, most akkor sem lennének jobb helyzetben, mert szanálásnál a lakáskérvénynek nincs jelentősége.

Az érdekvédők újabb javaslattal állnak elő. Arra hivatkoznak, hogy miután a miskolci tanács a „gettó” felépítésére vonatkozó saját korábbi határozatát visszavonta, megegyezés született a „gettóellenes” szervezetek és a tanács között: az eredetileg a „gettó” felépítésére szánt 100 millió forintból a városi tanács különböző eszközökkel (magánépítkezés ösztönzése, vásárlás stb.) külön lakásalapot biztosít, és lépcsőzetes cserékkel 100, különösen rossz lakásviszonyok között élő család soron kívüli elhelyezéséről gondoskodik. Kézenfekvőnek tűnik, hogy ebből a lehetőségből elsősorban azok részesüljenek, akiket korábban a „gettó”-ba költöztetés veszélye fenyegetett. Márpedig a Török utcai nyomortelep lakói közéjük tartoznak.

Amikor a városi tanács még védeni próbálta a „gettó”-tervet, azzal érvelt, hogy ebben a városban vannak olyan rettenetes körülmények között élő családok, akiknek a „gettóba” kerülés valóságos megváltást jelentene. Ki is küldték Lódi Györgyöt, a televízió helyi tudósítóját, aki annak rendje-módja szerint megkérdezte a fáskamrában élő családokat, hogy hajlandók lennének-e újonnan épített, szoba-konyhás lakásba költözni. Mit ad isten, a megkérdezettek igennel válaszoltak – fogalmuk sem volt arról, hogy mire megy ki a játék –, és a tanácsi álláspontot támogató riportot le is vetítették a televízió Hét című, nagy nézettségnek örvendő műsorában. A „gettó” felépítésének tervét azonban mégis megtorpedózta az érdekvédelmi szervezetek kitartó küzdelme, miért érezne most kötelezettséget a tanács az akkor csőbe húzott családokkal szemben?

A beszélgetés végére sok-sok fölösleges vargabetű után végre mégiscsak körvonalazódik valamiféle kompromisszumos megoldás lehetősége. A „fáskamrások” ügyét kiemelik a szanálási eljárásból, és az imént említett soron kívüli keret terhére oldják meg. Így a szent jogszabályokat sem éri sérelem.

Az érdekvédők később elmentek a Török utcába, ahol a már lebontott épületek romhalmai között megtalálták az ominózus fáskamrákat. Mindkét gyerekes család frissen érkezett, azonos szövegű tanácsi határozatot lobogtatott.

„Miskolc, Török u. 12. sz. alatti lakosok – szanálás miatti – elhelyezésre vonatkozó kérelmét elutasítom.

Kötelezem nevezetteket, hogy a jogerőre emelkedést követően 8 napon belül az általuk használt helyiséget ürítsék ki, és azt a MIK Vállalat illetékes Házkezelőségének adják le. (…)

Indoklás

Miskolc Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának döntése értelmében a Miskolc, Török u. 12. sz. alatti lakások (helyiségek) szanálásra, felszámolásra kerülnek. (…)

Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet értelmében szanálás miatt csak azok a bérlők kerülhetnek elhelyezésre, akiknek megszűnt a bérleti jogviszonyuk az érintett területen.

Mivel nevezettek a Miskolc, Török u. 12. sz. alatt fáskamrában laknak, így elhelyezésükre lakást biztosítani nincs lehetőség.

Miskolc, 1990. február 5.

Kertész Béláné dr.
osztályvezető”
















Az általa hozott határozatról Kertész Béláné dr. a megbeszélésen elfelejtett említést tenni. Sőt, úgy látszik, a maga részéről továbbra is lezártnak tekinti az ügyet. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a határozatot azóta sem vonta vissza.

• A létminimum alatt