Skip to main content

Nyugdíjasok, lakótelepen

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hogyan él ma egy lakótelepi, egyedülálló nyugdíjas? B., M. és N. néni sorsa, helyzete hasonló. Ugyanazon a lakótelepen élnek, egyforma szoba-konyha komfortos garzonlakásban.

Mindhárman nehéz életet tudnak maguk mögött. Abból a társadalmi rétegből valók, ahol a lányoknak is már 13-14 évesen munkába kellett állniuk. A legnehezebb segédmunka jutott nekik: téglagyár, palagyár, üveggyár, építőipar. Nem csoda, ha az első kínálkozó alkalmat megragadva férjhez mentek. Sorsuk innentől is hasonló: a férjek vonzalma a különféle gyümölcsök erjedt levéhez és a gond felhőit elűző hiábavaló elfoglaltságok és kapcsolatok iránt erősebb volt, mint a családi kötelék. „A legnagyszerűbb férj és önfeláldozó családapa” kitüntető címet (M. és N. néni szerint túlságosan későn) csak a koporsónál érdemelték ki. B. néni keserű panaszából kiderül, hogy ő még mindig nem élvezheti a békés öregséget, mert bár sok éve elvált rabiátus férjétől, élete hajdani megszomorítója most ágynak esvén az ő irgalmára szorul. B. néni úgy látja, hogy férje korábbi latorságaiért fizet jelenlegi helyzetében, és nagy-nagy szomorúsággal gondol arra, hogy ha minden gonoszság elnyeri is a büntetését, neki már semmiképpen nem adatik meg, hogy férje távozását megérje.

B. néni a legidősebb, 80 éves, őt követi M. néni a maga 76 évével. N. néni mindössze 69 esztendős. Nyugdíjfizetéskor hasonló összeget hoz nekik a postás. Mindhármuk jövedelme az elmúlt esztendőben kétszer is emelkedett januártól 5-500 Ft-tal. 3407, 3503, ill. 3305 Ft-ot kapnak. Más jövedelmük nincs.

Lakásuk másoktól kiselejtezett vagy bizományiban vásárolt bútorokkal van berendezve. Ruházkodásra nem költenek már, könyvet nem vásárolnak, moziba, színházba nem járnak, sőt újságot sem járatnak, hiszen „mindezt pótolja a tévé”.

Mindhárman többféle, súlyos betegségben szenvednek, mely diétát tenne szükségessé. Ez azonban megvalósíthatatlan. A lakás rezsije ugyanis (téli és nyári időszak eltéréseit figyelembe véve) 1300-1500 Ft között van. Marad napi 60-70 Ft. Mindhárman fogadják időnként gyermekeiket, unokáikat, akik „higgye el, hogy inkább visznek, mint hoznak”. B. néni „hála Istennek” nem szereti a húst. M. és N. nénik pedig tudják, melyik napon érkezik a piacra csirke szárny, vagy vesznek 27 Ft-ért húsos csontot. Nem fordul meg a fejükben, hogy egyszer elmehetnének üdülni, „inkább a temetőbe” járogatnak ki néha, „ott jó a levegő és csend van”.

Karácsonykor mindhárman a kis műanyag karácsonyfát vették elő. M. néni nagy sóhajtozva vette tudomásul, hogy a decemberi 1675 Ft-os rezsiszámla (nyugdíja akkor még csupán 3003 Ft volt) szertefoszlatta karácsonyi ábrándjait. Az ünnep másnapján lélegzetvisszafojtva lopakodott vissza a csöngetést követően a kémlelőnyílástól. Néhány évvel fiatalabb húga állt az ajtóban. „Azt hazudtam neki utólag – sírta –, hogy a kórházban töltöttem az ünnepet. Tudja, neki majdnem ezer forinttal kevesebb a nyugdíja, mint nekem. De most semmit sem tudtam sütni. Mivel kínáltam volna meg?!”












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon