A Magyar Demokrata Fórum (MDF) létrehozásának szándékát a lakiteleki tanácskozáson, 1987. szeptember 27-én elfogadott nyilatkozat jelentette be:
„Az ország és a magyarság sorsáért érzett felelősségtől áthatva, az egybegyűltek szükségesnek és időszerűnek érzik olyan keretek létrehozását, amelyek arra szolgálnak, hogy a társadalom tagjai valódi partnerként vehessenek részt a közmegegyezés kialakulásában. Viták után a résztvevők egyetértettek abban, hogy egy ilyen közmegegyezés csak valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg. Az a véleményük, hogy csak társadalmi részvétellel lehet megoldani a válságot, mégpedig mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével. A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése. Ezért javasolják egy magyar demokrata fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. Egy ilyen fórum alkalmas lenne súlyos gondjaink megvitatására, egy-egy témakör elemzésére, alternatív megoldási javaslatok elkészítésére. Ezt a fórumot a résztvevők nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak.”
Az 1988. január 30-án Budapesten, a Jurta Színházban rendezett vita szervezői eleget tettek a nyilatkozat ígéretének. Az összejövetelen bárki megjelenhetett, aki akart (a részvételi íveket több mint ötszázan írták alá) s a felszólalások is tükrözték a közönség sokszínűségét. Nem a rendezőkön múlott, hogy a hatalom képviselői távol maradtak, sőt az előadásra felkért párttagokat és a meghívott országgyűlési képviselőket is eltiltották a részvételtől. Így a vita óhatatlanul csonka lett: elmaradt Schmidt Péter, Kukorelli István és Bihari Mihály előadása, s nem szólalt meg egyetlen képviselő sem. Végül is az Országgyűlés jogállásáról egyetlen expozé hangzott el, Halmai Gáboré, aki a házszabályok kérdéséről beszélt. Sólyom László előadás értékű hozzászólása képviselte még az államjogi szemléletet; Sólyom a nyugati demokráciák válságjelenségeiből kiindulva elsősorban azt hangsúlyozta, hogy saját szakértői apparátus nélkül a parlamenti képviselők nem tudják ellenőrzésük alá vonni az államigazgatást.
A politizáló közönség hangját két bevezető előadás szólaltatta meg. Csurka István arról beszélt, hogy a mai parlament kettős kötöttségű: valójában a párttól függ, annak akaratát kell szentesítenie, elvben azonban mégiscsak a népszuverenitás letéteményese. Nagyon nehéz a párttól való függésből kibontakoznia és a választók akaratának képviseletévé válnia, de az önmagára ébredő közvélemény segítheti ebben a törekvésében. Für Lajos a parlamentarizmus 700 éves történelmi előzményeit tekintette át, a korai rendi képviselettől az 1945/48 közötti időszakig. Az utána szóló Szabad György nemiképp vitatkozva Fürrel, fölhívta rá a figyelmet, hogy a modern parlamenti demokrácia hagyományainak meghatározásakor célszerű cezúrát húzni a népképviseleti eszme kezdeteinél.
A délelőtt 10-től este 7-ig tartó vita több, egymást metsző tengely mentén haladt. Az egész tanácskozáson végighúzódó kérdések egyike az volt: mi legyen a formálódó társadalmi erők viszonya a hatalomhoz. Talán a szervezők közé tartozó Bíró Zoltán képviselte a legvilágosabban azt az álláspontot, hogy a frontvonalak nem a hatalom és a társadalom között húzódnak, hanem a hatalomban és a társadalomban egyaránt jelenlévő, reformpárti csoportok és a reformhatalmon belüli és kívüli ellenzői között. Többen hangot adtak az óhajnak, hogy mielőbb kezdődjék párbeszéd a vezetés és a progresszió független csoportjai között; a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság nyílt levele a tárgyalások menetrendjére is javaslatot tett: dolgozzák ki a független csoportok közös platformját néhány héten belül, majd üljön asztalhoz e csoportok és a pártvezetés 4-4 küldötte, valamint 4 országgyűlési képviselő, és még a tavasszal terjesszenek a nyilvánosság elé közös kibontakozási programot. A másik pólust Varga Tibor felszólalása jelölte ki. Varga rokonszenves pátosszal deklarálta, hogy nem kér, hanem követel: követeli az ember mivoltánál fogva kijáró jogokat, a népszavazást minden lényeges országos ügyben, a szovjet csapatok azonnali távozását és a többpártrendszerre való áttérést. Bár a szenvedélyes beszéd alapeszméjével a közönség nyilvánvalóan rokonszenvezett, mégis érezhető volt, hogy a jelenlévők elsöprő többsége szerint a demokrácia és a függetlenség kérdéseit ma nem így kell föltenni. Ezt fontos pillanatnak tartottuk. Azt bizonyította, hogy nincs szükség a szónoki szabadság korlátozására; bárki bármit elmondhat, a vita politikai határait világosan kijelöli, hogy maga a közönség mit tart képviselhetőnek. A sietős párbeszédajánlat képviselhető alternatíváját ez a közönség más szónokoknál találta meg; azoknál, akik – mint Csengey Dénes – a kompromisszumos megoldások lehetőségeit keresve emlékeztettek rá, hogy a hatalom nem áll készen a dialógusra: fenntartja a konszenzus értelmezésének monopóliumát, és maga kívánja meghatározni, hogy ki párbeszédképes és ki nem az. Ehhez a vonulathoz kapcsolódtak Kiss Gy. Csaba szavai: jó, hogy most sokan itt vannak, akik Lakitelken nem lehettek jelen; kívánatos, hogy a fórumon mindazok a szellemi áramlatok képviselve legyenek, amelyek a független magyar közgondolkodásnak részét alkotják, így például a liberálisok vagy szociáldemokraták is. Kiss Gy. Csaba arról is beszélt, hogy az írószövetség alkudozásaival eljátszotta erkölcsi tőkéjét, amit az 1986. decemberi közgyűlésen, majd az arra következő küzdelmekben szerzett.
Egy másik fontos vitakérdés a parlamentarizmus és a többpártrendszer viszonya volt. Számos felszólaló világossá tette, hogy valódi parlamenti demokrácia nem lehetséges versengő politikai pártok nélkül, s hogy a többpártrendszer távlati céljáról nem szabad lemondani (Konrád György, Göncz Árpád és mások). Azonban egyikük sem fogalmazott úgy, mintha a pártpluralizmus a közvetlen követelések közé tartoznék, s akik a parlament reformjával kapcsolatban részletes javaslatokat terjesztettek elő, nem is érintették a többpártrendszer ügyét. Ilyen körülmények között azonban, mint Kis János rámutatott, óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan lehet olyan rövid távú programot adni, amely mégiscsak kijelöli az első lépéseket a többpártrendszerű demokrácia felé. A parlament felértékelése mellett a párt hatalmának törvényi korlátozását említette meg e lépések között.
A vita egésze azt a benyomást kelti, hogy e probléma nyilvános átgondolása még épp csak hogy megkezdődött. Általában is megállapítható, hogy kevés volt a parlamenti demokrácia felé vezető útról elmélkedő, érdemi hozzászólás: Mécs Imrét említhetjük, aki a választási törvény reformját sürgette, Fasang Árpádot, aki az országos lista kompromisszumos intézményével foglalkozott, és Kőszeg Ferencet, aki az útlevéljog példáján mutatta be: hová vezet, ha az állampolgári jogokat szabályozó rendelkezést nem a parlament hozza meg, hanem a végrehajtó hatalom.
A vitára erősen rányomta bélyegét a közfelháborodás és nyugtalanság, amit a romániai menekültek számának hirtelen növekedése és a magyar kormányzat magatartása váltott ki. Sok hozzászóló említette meg a menekültügyet, néhányan kizárólag erről beszéltek. Németh Géza református lelkész az egyházán belüli Szeretetszolgálat tevékenységét ismertette, és felsorolta, hogy milyen természetű támogatásra van szükség az áttelepülés különböző fázisaiban. Tamás Gáspár Miklós a menekültek megsegítésére alakult Menedék Bizottság első nyilatkozatát olvasta fel (a felhívás szövegét lásd lapunk más helyén).
A hozzászólások egy része a vitára kitűzött kérdésekhez csak közvetve kapcsolódott, s az ország általános állapotait ecsetelte, nem ritkán nagy retorikai erővel. Ezek közül kiemelnénk Lévai Sándor nyugdíjas csepeli munkás nagysikerű szónoklatát; nekünk különösen rokonszenves volt Bertha Zoltán debreceni író beszéde, melynek vezérmotívuma az volt, hogy a társadalom most fellélegzik, de a hatalom csupán eltűri – mert kénytelen eltűrni – a nagyobb nyíltságot; nem fogadja el, hogy önkényét az állampolgárok jogai korlátozzák. Bertha kijelentette, hogy az ún. értékválság nem a túlzott szabadság, hanem a szabadsághiány következménye, és szükségesnek mondotta, hogy létrejöjjön valamilyen független társadalmi testület, amely képes a társadalom nevében megnyilatkozni.
Este a tanácskozás résztvevői nyilatkozatot fogadtak el. A szöveg tartalma és nyilvánosságra hozatalának módja körül némiképp kaotikus vita támadt, amit érzésünk szerint nem az álláspont közötti túlzott távolság magyaráz (a nyilatkozatot végül is 7 ellenszavazattal szemben fogadták el, s majdnem ekkora többség értett egyet abban is, hogy a hivatalos hírközlő szerveknek egy hetet, de csak egy hetet kell adni, hogy elsőként tehessék közzé a szövegét): inkább az lehetett az ok, hogy még csak most csiszolódnak ki a Fórum működésének demokratikus játékszabályai.
A vita végén az MDF szervezői bejelentették, hogy egy hónapon belül újabb tanácskozást kívánnak összehívni, ezúttal a nemzeti kisebbségek ügyéről.
A tanácskozáson Fekete Gyula, Für Lajos és Bíró Zoltán elnökölt.
Alább közöljük a résztvevők által elfogadott nyilatkozat szövegét. Mivel a szervezők tudtul adták, hogy a vita jegyzőkönyvét a lehető legrövidebb időn belül meg kívánják jelentetni, a Beszélő nem kérte el a szónokoktól beszédeik szövegét. Ketten azonban maguk ajánlották fel közlésre beszédüket: Benke László és Konrád György ajánlatát megtiszteltetésnek vesszük, hozzászólásukat lapunk más helyén tesszük közzé.
Nyilatkozat
A Lakitelken 1987. szeptember 27-én megalakult Magyar Demokrata Fórum 1988. január 30-án Budapesten, a Jurta Színházban tartotta összejövetelét. A fórum résztvevői (több mint 500-an) azért gyűltek egybe, hogy eszmecserét folytassanak a képviseleti demokráciáról, különös tekintettel az Országgyűlésre. A résztvevők a tanácskozás és a vita alapján az alábbi nyilatkozat közzétételéről döntöttek.
Társadalmunkban súlyos politikai válság van. A feszültségek növekedése elkerülhetetlen a szocializmus rendszerének mélyreható reformja nélkül. A demokrácia intézményes feltételei és garanciái nélkül nincs társadalmi fejlődés, nem érvényesülnek a személyiségi jogok, a politikai, vallási és etnikai kisebbségek jogai, nincs biztosítéka az erkölcsi-szellemi értékek gyarapodásának, közkinccsé tételének és a gazdasági fejlődésnek.
Ezért fel kell számolni az ellenőrizhetetlen hatalmi monopóliumokat és annak lehetőségét, hogy bármely szervezet vagy személy az alkotmány és a törvények fölé emelkedhessék.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy nyilvánosan működő, demokratikusan megválasztott, csak a választóiknak felelős parlamentre van szükség.
A szocialista politikai rendszer demokratikus reformja érdekében javasoljuk:
I. Az Országgyűlés alkosson új, demokratikus választójogi törvényt. Az ennek alapján megválasztandó új Országgyűlés dolgozzon ki új alkotmányt. Az alkotmány fejezze ki a társadalomban létrejött változásokat, küszöbölje ki jelen alkotmányunk ellentmondásait:
a) tisztázza az állam és a párt közjogi viszonyát,
b) tételesen sorolja fel az állampolgárok személyes és politikai jogait és ezek garanciáit,
c) rendelkezzék alkotmánybírósági felállításáról.
II. Kívánatosnak tartjuk már a jelenlegi Országgyűlés működésében is a következő reformokat:
1. A törvényhozási jogok gyakorlása és a végrehajtás ellenőrzése érdekében az Országgyűlés működése legyen folyamatos.
2. A párt vezető testületei hozzák nyilvánosságra a törvénytervezetekkel kapcsolatos javaslataikat és véleményüket.
3. A parlamenti nyilvánosságot és a képviselők interpellációs és javaslattevő jogát korlátozó szabályokat és gyakorlatot el kell törölni.
4. Az azonos véleményt valló képviselők – egy-egy vita kapcsán eseti jelleggel és folyamatos működés alapján is – parlamenti frakciókat alkothassanak.
5. Intézményesíteni kell a kormány programja és politikája, illetve egyes miniszterek feletti bizalmi szavazást. A bizalmi szavazás és a személyi választások titkosak legyenek. Bármely képviselő kezdeményezhesse a bizalmi szavazást.
6. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a képviselők hivatásszerűen is elláthassák képviselői megbízatásukat, képviselői feladataik ellátásához képviselői irodát és szakértőkből álló döntés-előkészítő stábot tarthassanak fenn. Ennek anyagi és szervezeti feltételeit egyenlően kell biztosítani minden képviselő számára.
7. A parlamenti ülések és a bizottsági viták jegyzőkönyvét gyorsított eljárásban teljes egészében nyilvánosságra kell hozni.
A Magyar Demokrata Fórum előkészítő bizottságot kér fel a demokratikus parlament elveinek és működésének kidolgozására.