A romániai választások és a magyarországi népszavazás következményei most kezdenek igazán megmutatkozni. A Szövetség erejét meghaladó kormányzati pozíciót vállalt, ezért saját struktúráját, személyi állományát kell újjárendeznie, frissítenie. A román kormánypártokkal és ellenzékkel való viszonya bizonytalan, buktatókkal teli. Talpon maradásának záloga lehet az a szerep, amit az RMDSZ az ország külpolitikájában betölteni készül: tágabb, uniós és regionális szinten egyaránt. A magyar–magyar viszony ezentúl tehát nem nemzeti belügy, konfliktusaink vagy együttműködési készségünk Brüsszelig hatnak, és erőteljesebben meghatározzák mindazt, ami a magyar és román belpolitikában történik, mint valaha.
Radikális váltás készül az úgynevezett „határon túli politikában”. Egy évtizede ismert és kiszámítható módon viszonyulnak egymáshoz a magyar és a határon túli szervezetek, kiépültek a kapcsolattartást és egyeztetést meghatározó intézmények, egyszemélyes intézménnyé nőtte ki magát néhány pártpolitikus. Úgy tűnik, ez a korszak lezárul, és új korszak indul. Még időszerűtlen a kérdés, hogy milyen intézményes változások várhatók, de nagyon is időszerű a kérdés: kik lesznek „a határon túli politika” új emberei.
Két dudás, egy-egy csárda
A változás jelei nem egyértelműek, de jelentéssel telik. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Fidesz-MPSZ között megváltozott az üzenetváltás hangneme. És egyáltalán: mintha elindult volna valamiféle párbeszéd. A MÁÉRT ülésén a két szervezet az MDF-fel és a többi határon túli szervezettel közös zárónyilatkozatot fogadott el, amiből a kormánypártok (MSZP, SZDSZ – az RMDSZ nem deklarált szövetségesei) önszántukból kimaradtak. Orbán Viktor meleg hangú levélben gratulált az RMDSZ választásokon elért eredményeihez, majd nem sokkal később újabb levélben köszöntötte a szövetségi elnököt államminiszterré való kinevezése alkalmából. A közismerten jobbközépre húzó magyarországi hetilap, a Heti Válasz interjút közölt Markó Bélával (ennek már önmagában is hírértéke van), amelyben az elnök kifejtette: „Orbán Viktorral az ősszel kétszer is hosszan tárgyaltam a Fidesz és az RMDSZ viszonyáról. Ezek után úgy érzem, mögöttünk van már az az időszak, amikor ez a viszony rossznak volt mondható” (HV, 2005. január 6.). Nehéz, de nem megválaszolhatatlan kérdés, miért is volt a Fidesz–RMDSZ viszony ennyire kilátástalanul rossz. Ha félretesszük a személyes konfliktusokat (két meghatározó RMDSZ-es politikus – Verestóy Attila és Borbély László – Fidesz-„indexen” van), és csupán a két párt politikai irányvonalát, politikai szövetségeseit és struktúráját tekintjük, akkor nagyon is egyértelmű kellene hogy legyen a sikeres együttműködés. A Fidesz is, az RMDSZ is tagja az Európai Néppártnak. A Fidesz is, az RMDSZ is egy szűk elit által irányított politikai alakulat. (Pontosabban: az egyiket szűk, a másikat még szűkebb elit irányítja.) És igazából mind a két szervezet: egyszemélyes párt. Az egyiket úgy hívják (még): Orbán Viktor pártja. A másikat úgy hívják (még): Markó Béla szövetsége. A két politikus két teljesen különböző személyiséggel bír, mégis nagyon sok közöttük a hasonlóság. Orbán és Markó is (teljesen más eszközökkel, hangnemmel) elsősorban retorikai győzelmet arat választóiért és választói fölött. Minden lényeges döntés, ami a két szervezetet érinti, személyi döntés. És ezeket a személyi, szereposztást érintő döntéseket mindig csakis a két első ember hozza meg. Mindkét politikust és mindkét szervezetet pragmatizmus jellemzi. Csakhogy mindeddig nem volt semmilyen közös érdek, amely tárgyalóasztalhoz kényszeríthette volna a különbözőségükben is hasonló feleket.
Nemzet csak egy van
A Fidesz politikájában szinte a megalakulástól kezdve a legfontosabb programpontok közé tartozik a határon túli magyar kisebbségek ügyének rendezése, érdekvédelme. Nehéz megmondani, hogy mennyiben Antall József öröksége ez a fajta elkötelezettség. Orbán Viktor kvalitásait és politikai fejlődését meghatározta az egykori miniszterelnök. A legfontosabb különbség Orbán és Antall határon túli politikája között, hogy Antall valóban eszmei és elvi kérdést csinált az ügyből. Orbán azonban mindezek mellett a belpolitikában is kamatoztatható hasznot várt a határon túli kötelezettségvállalásért.
A Fidesz nemzetpolitikája arra az elvre épül, hogy a magyar nemzet egységes, vagyis a határon túli politikai elit(ek) ennek az össznemzeti politikai gyakorlatnak fontos szereplője (szereplői), tehát Budapestnek komoly beleszólása van/kell hogy legyen az ottani ügyekbe. Ennek a gondolatkörnek legfőbb képviselője Németh Zsolt, aki az 1993-as pártalelnökké való kinevezése után gyakorlatilag napjainkig a Fidesz legfontosabb kisebbségi szakpolitikusának számított.
A koncepciót több mint egy évtizedig tartották, bár kezdettől fogva láthatóak a gyengéi. Egyrészt a szó magyarországi értelmében Erdélyben nincs politikai elit, amely mögött az egész erdélyi társadalmat átfogó politikai intézményrendszer állna. A döntéshozók szűk köre ismert, de ők semmiképpen sem sorolhatók be a magyar politikai érdekszférába. És semmiképpen sem darálhatók be a Fidesz-hierarchiába.
Markó Béla és vele az RMDSZ pont a Németh Zsolt által fémjelzett nemzetpolitikával ellentétes stratégiára törekedett. És ennek lényege: önállóság minden szinten, egyenrangú tárgyalófélnek maradni úgy a román, mint a magyar belpolitikában. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartottak igényt egyre nagyobb döntéshozói jogkörre. Épp ezért vállaltak mindig kormányzati feladatokat az éppen aktuális román kormányban. Ez volt az egyik első támadási felület a Fidesz–RMDSZ viszonyban. A Fidesz árulásnak minősítette az Iliescu-kormánnyal való együttműködést, és ennek kialakítóit, Borbély Lászlót és Verestóy Attilát ma sem tartják tárgyalópartnernek. Markó Béla ugyanilyen persona non grata Fidesz-szempontból, de őt elsősorban nem a román politikai kapcsolatai miatt utasítják el, hanem következetes függetlenségéért. Markó az a figura, akiből soha nem lehet feltétel nélküli szövetségest faragni, és mivel a Fidesz elképzelése szerint a nemzetpolitika egy és oszthatatlan csárda, abban pedig egyetlen dudás fér el, Markónak kívül a helye.
A Fidesz politikája az elmúlt évtized alatt radikalizálódott, jobbra tolódott. Amíg a kilencvenes évek elején-közepén az alapelv csupán az volt: nem egyezkedni az akkori Iliescu-kormánnyal, addig a 2004-es romániai választásokig ez teljesen átfogalmazódott. Önállósítani az erdélyi magyar politikát, kiszakadni a román politikai térből. (És beépülni a magyarországiba, idomulni a reménybeli új Fidesz-kormányhoz.) Ennek a nagyszabású tervnek lett a fedőneve az autonómia-terv, amely aztán különös életre kelt az erdélyi közéletben.
Zöld-fehér RMDSZ
Erdély nem az a hely, ahol könnyű lenne politikailag színt vallani. Az MDF-kormánytól örökölt külpolitika kezdetben szorosan meghatározta a Fidesz–RMDSZ viszonyt. Ráadásul a kilencvenes évek elején az akkor még MDF-es elit (amelynek ma java része a Fideszhez tartozik) nagyon szoros kapcsolatokat alakított ki az RMDSZ holdudvarával. Olyan kulturális intézményekkel és tekintélyes közéleti személyiségekkel, akikhez Markó szorosan kötődött. Maga a Szövetség – kimondatlanul, hiszen a politikai elköteleződés az RMDSZ-ben tabu – jobboldali szervezetként van nyilvántartva. Az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, sőt a Szövetség ajánlja be a Fideszt a Néppártnak, Markó elmegy a Fidesz kongresszusára – a szocialistákét kihagyja –, 1997-ben aztán együtt alapítják az MDF-fel és a fiatal demokratákkal a Közép-európai Demokrata Fórumot. Mindezek ellenére az RMDSZ-es folklór szerint a Szövetségben akkor az volt a jelszó, hogy „a válogatottnak és nem a Fradinak szurkolunk”. Tehát a mindenkori budapesti kormánnyal próbálnak együttműködni.
Az RMDSZ-ben azonban ekkorra már elleplezhetetlenné váltak a belső konfliktusok, megkezdődött a hierarchiaharc. És Markó ellenzéke ezt a lényegi elnemkötelezettséget támadta. A támadásnak jó alapul szolgált a román–magyar alapszerződés megkötése, amelyet Erdélyben nagyon sokan vitattak és utasítottak el. Ekkor érett meg az idő arra, hogy a Fidesz-szempontból megregulázhatatlan Markó leváltására megfelelőnek látszó kihívó jelentkezzen: Tőkés László. És ekkor tűnt úgy, hogy Tőkés mögé politikai intézmény építhető. Ez az első kísérlet arra, hogy az RMDSZ-t belülről, a Fidesz képére és hasonlatosságára újraépítsék. Létrejön a Reform Tömörülés. Az RMDSZ további sorsát az határozza meg, hogy Markó döntött: nagyobb hasznot hozhat a korabeli viszonyok között a jó román kormánykapcsolat és az ezzel járó szövetségen belüli vérveszteség, mint a szervezeti felfrissülés. Az RT hatását és utóéletét jelzi, hogy a lapunknak nyilatkozó Révész Máriusz, Fideszes pártszóvivő – aki az említett időszakban még csak tanulóéveit tölti a pesti önkormányzatban – most szinte pontról pontra felmondta az RMDSZ-vezetés ellen a Reform Tömörülésben a kilencvenes években megfogalmazott ellenvetéseket. A Szövetség 1996 óta elhagyta a régi célkitűzéseit, az RMDSZ románpártoló politikájával legitimálja az EU felé Bukarest elnyomó kisebbségpolitikáját, egyes vezetői egyéni érdekekért cserbenhagyták a magyarság érdekeit, „begyulladtak” attól, hogy a sarkukra álljanak, lényegében lemondtak az autonómia követeléséről – nyilatkozta.
Tévedés ne essék: az RMDSZ válaszként soha nem kötelezte el magát baloldalon. Sőt: gyakorlatilag működése óta semmit nem tett azért, hogy az erdélyi baloldal megerősödjön, képviseletet nyerjen. A liberális platform ugyan jól működik, de nem ez határozza meg az RMDSZ arculatát. Az RMDSZ egyelőre, akár elismeri, akár nem, egy jobboldali szervezet, és ez a kettős állampolgárságról szóló népszavazás körüli vitában vált nyilvánvalóvá. A tét azonban az, hogy a jobbról importált autonómia-programot a deklarációkon túl hogyan váltja valóra. Ez lesz az RMDSZ színvallásának pillanata. Egyelőre a színteszt azt mutatja, hogy az RMDSZ mégis zöld-fehér színekben játszik.
1998-ra beért a Fidesz intézményépítő elképzelése, megnyerte a magyarországi választásokat. Ugyanaz a taktika Erdélyben bukáshoz vezetett. Kincses Előd 1999-ben alulmarad Markóval szemben, Tőkés László hektikus politikai megnyilatkozásai lehetetlenné tesznek minden intézményépítő szándékot. Tulajdonképpen nem Markó nyeri meg ezt a meccset, hanem kihívói veszítik el. Erdélyben emberhiány van, nincs elég katona az ellentáborok felállításában. Itt az győz, aki egy táborban tudja tartani a még talpon maradókat. Integrálni kell, bármi áron. És ennek a mestere Markó.
A tét nagy, és pénzre váltható. Ekkor készül a kedvezménytörvény, folyik a Sapientia alapítása-elindítása. Több forrásból szivárog (pontosabban ömlik) a Fidesz-befolyás és -pénz Erdélybe. Stratégiai kérdés, hogy kinek van rátekintése erre a pénzügyi és adminisztratív beépülésre. Budapestről a státusirodák élére Székely Istvánt állítják. Markó válaszlépése: Nagy Zsolt párhuzamos kinevezése. A káposzta is megmarad, a kecske is jóllakik. És a továbbiakban már nem csak az lesz a kérdés, ki kinek az embere, hanem hogy ki a használható ember. Nagy és Székely olyan befektetés, amely most, hét év után térülhet meg igazán.
Ez a politikai húzd meg – ereszd meg korszaka. A Markó-kompromisszumoknak jól meghatározható határa van. 2000-ben üzen a pártütők felé: „az egységbe is bele lehet fáradni”, aki akar, mehet.
És ugyanekkor jön rá arra Orbán, hogy Markó ugyan kellemetlen, de megkerülhetetlen figurája a „határon túli politikának”. Az Orbán-kormány legfontosabb megvalósításainak egyike a kedvezménytörvény létrehozása. Ahhoz, hogy ezt keresztülverje a nemzetközi fórumokon (Velencei Bizottság), és meggyőzze Nastasét, hogy szüksége van az RMDSZ támogatására. Az RMDSZ kívülről támogatja a román parlamentben a PSD-t, tehát Nastase a Markó-csapat befolyása révén meggyőzhető.
A törvény létrejött, de nagy hiányossága, hogy nem teremtett tiszta alapokat a pénzek minden tekintetben ellenőrzött és hatékony felhasználásához, megerősítette a kijárásos támogatáspolitikát, a kézi irányítást. Mindenestre Markó egyik sikere, hogy sokan a kedvezménytörvény biztosította RMDSZ-es lehetőségek miatt maradnak a Szövetségben (Toró T. Tibor szerint 2000 „az RMDSZ-ben maradás éve volt”), de eközben Takács Csaba játssza a nehéztüzérség szerepét, továbbra is azzal „vádolja” a Fideszt, hogy az RT-n keresztül át akarja venni a hatalmat.
Gyilkos és áldozat
Közben kormányváltás. A finomabb, zsarolós, belsőépítkezős politikának vége. Ugyanakkor a 2002-es választások során igazolódott be Orbán régi, és helyes meglátása: jelentős szavazatokat hozhat a „határon túli politika”. A gyászos emlékű 2002-es magyarországi választási kampány egyenes adásban megy Erdélyben, itt is családtagok ugranak egymás torkának, itt is politikai agitáció folyik az iskolában. A felhevült pillanatokban csak lekerül a maszk néhány RMDSZ-es politikusról. Ráduly Róbert március 15-ei beszédében figyelmezteti az ünneplőket: most mindenki menjen haza, és telefonáljon a magyarországi rokonoknak. Hogy tudják, hova húz a nemzet szíve.
Új, keményebb eszközöket keres a Fidesz, és megint abba a hibába esik, amelybe néhány évvel korábban belebukott. Ellenszervezeteket kíván létrehozni, és Erdélyben is elindul a polgári körökéhez hasonló mozgalom. Fideszes forrásunk mondta: a párt tiszta lapot akart, saját emberekkel. Ez a nagyszabású politikai kaland nem sok realitásérzékről árulkodik: az RMDSZ fegyelmezett szavazóbázisát kívánták megbontani. És árnyékkormányt készültek állítani egy olyan szervezetnek, amely maga is csak árnyéka önmagának. Az RMDSZ is olyan emberhiánnyal küzd, hogy rajta kívül politikailag potens szereplőket találni, kinevelni lehetetlen.
Nem volt kétségük, hogy a frissen alakuló politikai szervezetek megnyerik a választásokat. A kedvezménytörvény juttatásai után joggal számíthattak a Fidesz és Orbán erdélyi népszerűségére, mozgósító erejére. A kampány alatt szinte minden hétre akad egy nagyágyú az MPSZ kampányában Ádertől, Némethen keresztül Kövérig. (És a fantasztikus politikai kalandokba bonyolódó Bayer Zsoltig.) Orbán a bálványosi szabadegyetem rendezvényén gyakorlatilag lemondásra szólítja fel az RMDSZ vezetőségét, mondván, politikájukkal ne rántsák magukkal az erdélyi magyarokat. Erdélyi, megválasztott politikusként viselkedik. Nem küzd a legitimitás problémájával. A Fidesz célja egy olyan helyzet kialakítása, ami a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának megalakulása előtt jellemezte az ottaniak viszonyát: megtörni az RMDSZ monopóliumát, hogy aztán egy teljesen új szerveződést lehessen tető alá hozni, melyben a Fidesznek jelentős részvénycsomagja van
Először ekkor vált síkot a magyar–magyar politikai viszály. A Fidesz nemzetközi szintre viszi a konfliktust. Az Európai Parlamenthez (EP) és az Európai Néppárthoz fordul a román választási törvény ellen tiltakozva. Majd ugyanilyen port ver az MPSZ meghiúsult politikai kezdeményezései körül. Ebben az új offenzívában főszerepet játszik Orbán, Németh Zsolt és a Fidesz EP-s képviselőnője, Gál Kinga.
A külpolitikai erőpróba ekkor még az RMDSZ-ellenzék megerősítését, illetve az RMDSZ néppárti tekintélyvesztését szolgálja. A választásokon azonban minden erőfeszítés ellenére elbukik a külső támogatással létrehozott RMDSZ-ellenzék, és ezzel párhuzamosan az RMDSZ nem várt előnyhöz jut. Az MPSZ elvérzése nem csak eseti vesztesége a Fidesznek. Közel egy évtizedes pénzbeli, kapcsolati és eszmei befektetései lesznek oda. Az MPSZ politikusai olyannyira alulteljesítenek, hogy ebből a politikai pozícióból, ilyen formában, ilyen felállásban nincs visszatérés.
Marad az örök Markó és az RMDSZ, akivel az eltelt négy évben olyan viszonyba került a Fidesz, amilyenben csak a potenciális gyilkos lehet potenciális áldozatával. És most, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával az egykori potenciális áldozatra osztották a főszerepet. Folynak az uniós csatlakozási tárgyalások, és egyáltalán nem mindegy, hogy Brüsszelben partnerei vagy ellenfelei egymásnak a Fideszes és az RMDSZ-es EP-kiküldöttek. Most már nem csak néhány magyar parlamenti hely múlik azon, hogy kit támogatnak az erdélyi magyarok.
Németh után...
Nem csak a Fidesz kényszerül békekötésre (vagy legalábbis tűzszünetre). A kettős állampolgársági népszavazás idején a magyar kormánypártok viselkedése az RMDSZ-t ismét közel sodorja a Fideszhez. Markó felméri: politikai öngyilkosság lenne belenézni az erdélyi magyarság arcába, és azt mondani: nem egyértelműen hasznos és elfogadható számunkra a kettős állampolgárság intézménye. Úgyhogy szembefordul a Gyurcsány-kormánnyal, az SZDSZ-szel, és pillanatokon belül a Fidesz mellett találja magát. A Szövetség belépése a D. A.-féle jobbközép koalícióba szintén ezt a jobbratolódást erősíti.
Az RMDSZ számára létkérdés, hogy az EP-s képviselőkkel jól együttműködjön, legyen az fideszes vagy sem. Tehát ebben a tekintetben nem folytathat egyirányú politikát. Jelen pillanatban a Gyurcsány-kormány működik, és egyáltalán nem eldöntött meccs a 2006-os magyarországi választás. Most tehát az RMDSZ, mint eddig mindig, kivár; nincs külön stratégiája a magyarországi politikai kapcsolatokat illetően. A kérdés az, hogy a Gyurcsány-kormány változtat-e azon a sajnos hagyományosnak mondható gyakorlaton, hogy a baloldali, liberális politika (látszólag vagy sem) másod-, harmadrendű kérdésként kezeli a „határon túli” kérdést. (A népszavazáson elbukott ez a kormány. Nem azzal, amit mondott. Hanem azzal, ahogyan mondta.)
A legizgalmasabb kérdés, hogy változtat-e a Fidesz? Mindaz, ami elválasztotta a Fideszt és az RMDSZ-t (az aktuális román kormányhoz való viszony, a pénzforrások fölötti ellenőrzés, amelyek alatt most, az eddigi gyakorlattól eltérően, nem magyarországi, hanem uniós forrásokat értünk) most összekötheti a két szervezetet.
Az együttműködés érdekében az RMDSZ újra kell hogy építse a román kapcsolatait, be kell épülnie a román elitbe, és el kell távolodnia azoktól a kapcsolataitól, amelyek az előző kormányhoz kötötték, és amelyet a Fidesz tarthatatlannak ítélt. De még ennél is fontosabb, hogy végre létrejöjjön egy eddig elképzelhetetlen Fidesz–RMDSZ-szövetség. Az akció fedőneve most is: autonómia.
A Fidesznek pedig le kell nyelnie a békát, és tárgyalópartnerekként kell elfogadni azokat, akiket eddig elutasított. Verestóy és Borbély valószínűleg továbbra is az érinthetetlen kategóriában marad. De mi lesz Markóval? Kvalitásait a vezérerényre érzékeny Orbán valószínűleg elismerte végül. A Fidesz-másodvonal azonban soha nem fog megbékélni vele. A Fidesz–RMDSZ viszony most nem csak a pártközi közeledésről szól. Kérdés, meddig lehet fenntartani a két egyszemélyes szervezetet?
Stratégiailag pedig változtatni kell azon az általunk Németh-modellnek nevezett koncepción, amely a határon túli politikai hídfők kiépítésére alapult. A határon túl létrejöttek az életképes politikai szervezetek, a politikai evolúcióban fennmaradtak a cselekvőképes politikusok, és eltűntek azok, akiknek nem volt ereje maradni. Két eset lehetséges: vagy elfogadja a Fidesz ezt a képletet, és akkor marad egy, az Orbán nevével fémjelzett tárgyalásos stratégia, vagy nem fogadja el, és akkor a Fideszen belüli ellentét ránő az Erdély-politikára. Jön Kövér, aki deklaráltan „nemzetbiztonsági problémának” tekinti Romániát, és dacára az eddigi sikertelenségnek, megint nekimegy az egész Markó-féle csapatnak. A vállalkozás nem olyan reménytelen, mint amennyire az eddigi Fidesz–RMDSZ-történet sejtetni engedi. A nagy adu a csatlakozási tárgyalás. Ha az előretolt helyőrség, Gál Kinga, a parlamentben megnehezíti a tárgyalásokat, ténykedésének köszönhetően szigorodik Románia monitorizálása, és emiatt konfliktusba keveredik az RMDSZ a román kormánnyal, akkor komoly gondok elé nézhetünk. Most az RMDSZ stabilitása a Basescu-kabinetben nagymértékben attól függ, mi történik Brüsszelben, mit hoz onnan a román konyhára a Szövetség. Nagyon jó célpontot találhat magának Kövér, ha lehetőséget kaphat a torpedózásra.
A szakítópróba az autonómia-terv, amelyet a maga módján most úgy az RMDSZ, mint a Fidesz, SZDSZ és MSZP is megpróbál felvállalni, képviselni. Még az is megtörténhet, ha a Fideszen belül a kevésbé radikális vonal érvényesül, hogy eddig még nem tapasztalt többpárti együttműködés alakul ki. (És ez, az RMDSZ részvételével, újraírhatja a magyar belpolitikát.)
Az SZDSZ nagyon ügyes kampányhúzással vette át az autonómia-labdát, amikor a népszavazáson az „autonómiát, nem kettős állampolgárságot” jelszóval szerepelt. Ha sikerül kialakítani egy „nemzeti minimumot”, és minden európai fórumon közös erővel és összehangolt koncepcióval képviselni ezt a tervet, akkor valóban átalakulhat a magyar–magyar viszony.
Erre utal, hogy a magyar EP-képviselők között jelentős levelezés indult el az ügyben történő összefogásért, és Gyurcsány is kemény – főleg Szlovákiát megdöbbentő – kijelentéseket tett az autonómia szükségességéről. Az egyetértés azonban nem egyértelmű. A Verespatak-ügyben megint a Fidesz mutatkozott radikálisnak, a Gyurcsány-kormány szőrmentén kezelte az ügyet, pedig Tariceanu budapesti látogatásakor lehetőség lett volna a határozottabb fellépésre. Markóra mint az integrációért felelős államminiszterre való tekintettel azonban nem tiltakoztak az aranybánya megnyitása ellen. (Majdhogynem) szimbolikus kérdés, de jól jelzi: melyik párt jár az együttműködés és melyik az elkülönülés útján. Kövér Lászlótól radikális nyilatkozatai miatt sokáig megvonta a nyilvánosságot a Fidesz. Most megint szót kapott, és ez jelezheti azt is, hogy ő van lépéselőnyben az Orbán–Kövér alternatívát illetően, és azt is, hogy ő határozza meg a következő évek „határon túli” politikáját. A határon túli magyarok ügyében összehívott négypárti (Fidesz, MDF, MSZP, SZDSZ) egyeztetésen kijelentette, hogy egyáltalán nem is kíváncsi a kormánypártok javaslataira, sőt még kezet sem fogott a képviselőikkel. Jelzésértékű, hogy Németh Zsolt „eltűnt”, az utóbbi időben alig jelentkezett, pedig korábban nap mint nap járta Erdélyt, kampányolt például a kettős állampolgárság megszavazása érdekében. Helyette januárban főleg Orbán tárgyalt a határon túliakkal. Jellemző, hogy közel két hete próbálunk Némethtel kapcsolatba lépni, de minden igyekezetünk sikertelen volt. Ebben a külpolitikailag nagyon mozgalmas időszakban szabadságon van.
Új fiú jól söpör
Markó is, Orbán is ugyanaz előtt a probléma előtt találja magát: egy olyan szervezet élén állnak, amely „túlfutotta magát”, amely frissítésre és átszervezésre szorul. Ha elmarad a renoválás, akkor egyre élesebb konfliktusok elébe néznek. Egyre gyakrabban merül fel mindkettőjükkel kapcsolatban az utódlás kérdése. S bár egyikőjük mögött sem áll olyan kvalitású ember, aki át tudná venni a feladatokat (és egyikőjük sem akarja átadni még a helyét), azért a kérdés nem megkerülhető. És ezen a ponton érdekesen találkozik a Fidesz–RMDSZ párhuzamos történet.
Új, előtörténet nélküli, de jó politikai kvalitásokkal megáldott, kitűnően képzett és nagyon befolyásos pozícióban lévő emberre van szükségük – Erdélyben. Markónak azért, hogy a háta mögött legyen biztosíték, Orbánnak azért, hogy végre, évtizednyi hiábavaló próbálkozás után egy engedelmesebb szövetségest neveljen fel maga mellé. Olyasvalakire van szükség, aki kellő kapcsolatokkal rendelkezik nem csak a román minisztériumokban, kormányban, de a hasonló magyar intézményekben is. Olyasvalakire, akinek stratégiai szerepe van az Unió és Románia közötti politikai és üzleti kapcsolatokban. Legyen megbízható, legyen mögötte tapasztalat és elég politikai siker. Olyasvalaki, aki már bizonyította, hogy megbízható. Ha megvan ez az ember, akkor Orbán, sokkal taktikusabban és finomabban, de újra megpróbálhatja belülről háziasítani az RMDSZ-t.
A Fideszben most nem nagy a nyilatkozó kedv, hiába kerestük meg a szóvivőt, Révész Máriuszt, Balla Mihályt az RMDSZ-es ügyekben illetékes (volt?) képviselőt, hiába kerestük Németh Zsoltot, Gál Kingát, nem akadt, aki időszerűnek tekintette volna a Fidesz határon túli politikájáról való nyilatkozatot. Ezért aztán zár- de nem végszóként e befejezetlen történethez: azt az információt kaptuk, hogy a Fidesz kinézte már a maga kompromisszum-emberét. Úgy hívják, hogy Nagy Zsolt.
Kövér László vs. Németh Zsolt
A Fidesz tizenhét éves történetének egyik legfontosabb jellemzője, a politikai tömörülés belső életét jól ismerők szerint, az, hogy a legfontosabb kérdéseket, a politikai stratégiát, a taktikai mozgásteret mindig egy szűk, a legfelsőbb pártvezetéshez tartozó csoport dönti el, szabja meg. Ezek a politikusok szinte változatlanul abból a harminchét „alapító” atyából kerülnek ki, akik 1988-ban lefektették a párt alapjait, s ezek közül is nagy tekintélynek örvend Kövér László és Németh Zsolt. Helyesebben, ők azok, akik hosszú ideje a határon túli magyar kisebbséghez való viszony kialakításában igen fontos szerepet játszanak. Kövér párton belüli befolyása gyakorlatilag csak Orbán Viktoréhoz mérhető. Németh felett áll a párthierarchiában, kompetenciája sokkal szélesebb spektrumot fog át. A pártélet szervezője – akármi is legyen a perpillanatnyi funkciója, választmányi elnök vagy frakcióvezető –, a működési és szervezeti szabályzat egyik kidolgozója, aki ellentmondást nem tűrően irányítja a helyi szervezeteket, tartja a fegyelmet, figyel a „kilengésekre”. Látóköre a maga módján kiterjed egész Közép-Európára, tehát nemcsak a belpolitika meghatározója. A nyolcvanas évek végén a Magyar Tudományos Akadémia és a Soros Alapítvány közös kutatási programjában a közép-európai társadalmi mozgalmakat vizsgálja, alapítója a problémakörrel nagyon sokat foglalkozó Fideszes think-thanknek, a Századvég folyóiratnak, és nagy elismerésre tett szert a dunai nemzetek együttműködéséről írt dolgozatával. A rendszerváltást tárgyalásos úton megvalósító Ellenzéki Kerekasztal egyik résztvevőjeként beható ismeretekre tett szert a kilencvenes évek elején formálódó politikai elit tagjainak viselt dolgairól. Mind rajongói, mind kritikusai elismerik hihetetlen taktikai és szervezési képességeit. A magyar és az európai politika háttérjátszmáira való rálátását elsősorban mint a Fidesz titkosszolgálati-ügyekben járatos szakértője szerezte: 1991-ben a parlament belügyi bizottságának, 1990 és ’93, 1994 és ’98 között a nemzetbiztonsági bizottságnak tagja, jelenleg elnöke. 1998 júliusa és 2000 májusa között ő az Orbán-kabinet polgári titkosszolgálatokért felelős minisztere. Felfogása szerint Magyarországnak „nincsenek barátai, csak érdekei”.
Németh Zsolt szakpolitikus, aki jól ismeri a részleteket, a szakterületén ügyes vitapartner, de kevésbé képes a kérdéseket olyan széles (de egyben sokszor vonalas) összefüggéseiben látni és láttatni, mint Kövér. A nyolcvanas években ő is különféle kisebbségkutató projektek résztvevőjeként indul (MTA Magyarságkutató Intézet, Közép-Európa Kutatócsoport), a kilencvenes években hol a parlament kisebbségi, hol a külügyi bizottságában dolgozik – jelenleg az utóbbi elnöke –, 1998 és 2002 között külügyi államtitkár, a kedvezménytörvény egyik legfőbb zászlóvivője. A pártbeli befolyása – annak ellenére, hogy csaknem öt évig alelnök – messze nem olyan nagy, mint Kövéré, nem tartozik az Orbán körüli legszűkebb csoporthoz.
A határon túli szervezetekhez való viszony ügyében úgy tűnt, hogy közös platformon állnak, annak a stratégiának a fő szorgalmazói, hogy létre kell hozni, illetve támogatni kell a Fideszhez közel álló politikai mozgalmakat. Eddig főleg a kárpátaljai (KMKSZ kontra UMDSZ), illetve az erdélyi (MPSZ kontra RMDSZ) területen szereztek „érdemeket”. Kövér a radikálisabb figura, nagy megrökönyödést okozott, amikor az Erdélyi Nemzeti Tanács alakuló ünnepségén a fegyveres felkelésen morfondírozott. A kettős állampolgársági népszavazás elindításáról mindketten nagyon rossz véleménnyel voltak (jellemző, hogy Kövér szerint a sikertelenség csak a szomszédos soviniszta titkosszolgálatok alá adta a lovat), de a párt döntése után – melyben vélhetőleg Kövér meghatározó szerepet játszott – felsorakoztak a kezdeményezés mögött. December 5. után mintha Németh kissé visszahúzódott volna, ugyanis Kövér nem vele, hanem Bayer Zsolttal indult erdélyi „bocsánatkérő” körútra, és a népszavazási csorbát kiküszöbölni hivatott négypárti egyeztetésen is ő volt a Fidesz fő tárgyalója – más kérdés, hogy nem fogott kezet a kormánypártok küldötteivel, és minden onnan érkező javaslatot csípőből elutasított. Németh mindössze Kasza Józseffel tárgyalt egy ízben, illetve most január közepén Erdélyben járt magánlátogatáson, amikor is a kolozsvári polgármesterrel, Emil Bockal folytatott egy kisebb konzultációt, Orbán Viktor Európai Néppárti üzenetét továbbítva a román kormánypártoknak. Kisebbségi ügyekben már nem szólalt fel.
Megjelent az A hét című romániai magyar hetilap 2005. február 3-ai számában
- Folyamatos jelen [7]