A budapesti Dózsa György utat 1944 őszén Aréna útnak nevezték. Akkoriban az 51. szám alatti laktanyában (Vonat laktanya) volt az I. számú fogatolt vonatosztály körlete. Az alakulat parancsnoka Máder Béla százados, a helyettese Nagy László volt, az egyik beosztott tiszt Zentai (vagy Zentay) Károly zászlós.1
Ma, hatvan évvel később, Ausztráliában él egy 83 éves ember, Charles Zentai, akinek neve az elmúlt hetekben a sajtóban annak kapcsán forgott, hogy a Simon Wiesenthal központ kérte a magyar hatóságokat: derítsék ki, hogy azonos-e a hajdani zászlóssal, és részese volt-e egy 18 éves fiatalember, Balázs Péter meggyilkolásának. Amennyiben az derülne ki ugyanis, hogy gyanúsítható ilyen cselekménnyel, hivatalból vádat emelnének ellene, mivel a polgári lakosság elleni erőszakot a büntető törvénykönyv háborús bűncselekménynek minősíti, és elévülés nélkül, tehát akár hatvan év múltán is büntetni rendeli.2
A nyilas hatalomátvétel után Budapesten totális terror uralkodott. Zsidónak abban az időben az utcára menni életveszélyes vállalkozás volt. Még abban a két órában is, amikor szabad volt bevásárolni. Árpádsávos karszalaggal járőröző egyenruhások és pártszolgálatosok kényre-kedvre igazoltattak mindenkit, és akinek a papírjait nem találták rendben, azt bevitték a nyilas házak valamelyikébe. Az Aréna úti laktanyából is indult katonai járőr, amely a saját körletébe kísérte a lefogottakat, ott aztán a tisztek – kihallgatás ürügyén – agyba-főbe verték őket. Többen állították, hogy 1944. november 7-én egy fiatalembert halálra vertek.
Balázs Péter zsidó fiatalember 1944 áprilisában behívót kapott, de annak nem tett eleget. Munkaszolgálat helyett hamis, keresztény személyi iratokkal élt Budapesten. 1944. november 7-én elment otthonról, és eltűnt.
Balázs Dezső budafoki ügyvéd, az eltűnt Balázs Péter apja, 1948. április 19-én feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályán Zentai Károly ellen. A feljelentő Zentait személyesen nem ismerte, soha nem látta, a személyleírást egy ismerőse közölte vele. E szerint a feljelentett kb. 168 cm magas, zömök testalkatú férfi, szeme kékes, bajusza nincs, haja gesztenyebarna. Részlet a feljelentésből: „Én 20 évig folytattam Budafokon ügyvédi gyakorlatot. Zentai ismert engem is, ismerte a fiamat is.3 Fiam a Felső Építő Ipariskola téli tagozatának volt tanulója. Képesített kőmíves segéd volt. Zentai tudta, hogy fiam bejár az Építőmunkások szakszervezetébe, és részt vesz az ellenállási mozgalomban. Tiszttársai előtt többször említette, hogy szeretné fiamat elfogni. Zentai 1944. november 8-án a kora délutáni órákban fiamat a Bajcsy Zsilinszky úton, egy villamoson meglátta, elfogta, és bevitte az Aréna út 51. sz. alatt levő laktanyába.4 Ott bevitte a századiroda mellett levő külön szobába. Ott délután 3 órától kezdve Nagy Lajossal együtt bántalmazták. A bántalmazásban részt vett Máder Béla százados is. A kínzások délután 3-tól fél 8-ig tartottak. Fél 8-kor fiam már haldoklott. Az iroda mellett levő szobában feküdt a földön, és halál kínjában hörgött. Zentai Károly, Nagy Lajos és Máder ekkor elmentek borozni. Mahr János honvédnek meghagyták, hogy maradjon a haldoklónál, és ne engedjen be hozzá senkit. Mahr bement a haldokló fiamhoz, pokrócot tett a feje alá, majd látva, hogy a vér a fiú torkán akadt, szólt Mádernek, hogy nem volna-e helyes orvost hívni. Máder azt mondta, hogy felesleges, mert a fiú úgyis meg fog halni. Ez már el van intézve. Ezután Mahr Jánost elküldték. Ugyanakkor a fogdában fogva volt hat munkaszolgálatos zsidó. Máder Béla felhivatta ezt a hat munkaszolgálatost. Egyenként bevitte őket abba a szobába, ahol a pokróccal letakarva fiam haldokolt, és halálkínjában hörgött, Máder Béla egyenkint behivatta a hat munkaszolgálatost, és rámutatva a haldokló fiamra mondotta: »Halljátok ezt a gyönyörű zenét! Ez már el van intézve. Ti is így jártok. Ti is így fogtok énekelni.« Ezután behozatta pisztolyát, és abba hat töltényt helyezett, és a hat munkaszolgálatosnak megparancsolta, hogy mondják el a haldoklók héber imáját, mert ki fogja őket végezni. Tényleg nem végezte ki, azt mondotta, most fáradt, holnap lesz a kivégzés. Félóra múlva fiam kiszenvedett. Ekkor megjött Zentai is. Eleinte nem tudták mit tegyenek a holttesttel. A laktanya udvarán akarták elásni, de később megváltoztatták szándékukat. Úgy határoztak, hogy a holttestet a Dunába dobják. Zentai Károly megparancsolta Monori József szakaszvezetőnek, hogy fogjon be egy kocsiba. Ez megtörtént. Ezután Zentai és Nagy fiam holttestét feltette a kocsira, szénával betakarták, és az Aréna-úton haladva levitték a Dunához. Ott köveket kötöttek rá, és bedobták a vízbe. Ez a vád.”5
A vád természetesen csak akkor áll meg, ha bizonyíték támasztja alá. A történtek tisztázása az erre hivatott hatóság dolga. Tudni kellene, hogy az eltűnt Balázs Péter volt-e, akit elfogtak és agyonvertek, tudni kell, hogy az akkori Zentai zászlós valóban a tettesek egyike-e, és nem utolsósorban azt is egyértelművé kell tenni, hogy az ausztráliai Perth mai lakója azonos-e a hajdani katonatiszttel. Sajtóhírekből úgy tudni, hogy Charles Zentai nem tagadja, hogy azonos az egykori zászlóssal, de azt állítja, hogy ártatlan a fiatalember halálában, az ominózus esemény idején már nem volt Magyarországon. A kívülálló számára ez egy kissé érdekes, hiszen egy katona általában csak akkor hagyja el az alakulatát, ha átvezényelik vagy ha megszökik. Zentai eddig egyikről sem tett említést. Azt viszont a parancsnoktól lehet tudni, hogy az I. számú fogatolt vonatosztály novemberben 8-án indult el Hántára, közel a Bakony kapujához.6 L. Sándor 1945. november 16-án úgy emlékezett, hogy november 10–15. között, egy szombat este indultak, és másnap délelőtt értek Bicskére. M. László szerint az osztály november 11-én települt Hántára.
A háború után Máder Béla századost és Nagy Lajos főhadnagyot felelősségre vonták. Az eljárás során közvetlen bizonyíték nem került elő. Így életszerű, hiszen valószínűtlen, hogy azokban a napokban pontos naplót vezettek volna minden elfogottról, fényképezték volna őket, és jegyzőkönyvezték volna a kihallgatásokat. Még ha lett volna is ilyen dokumentum, a háborús események, a Németországig való visszavonulás során megsemmisülhetett. Maradnak tehát a tanúvallomásokról készült jegyzőkönyvek, amelyeket a Budapesti Népbíróság megmaradt iratai között, a Fővárosi Levéltárban őriznek.7 Azok között van a Zentai Károlyra vonatkozó iratok dossziéja is. A Nagy és Máder ügyében kihallgatott tanúk is többször beszéltek Zentai zászlósról. A következőkben ezekből a vallomásokból idézünk.
Előrebocsátjuk azonban, hogy a vallomásokat célszerű kellő távolságtartással fogadni, csak adalékok kinek-kinek a tájékozódáshoz, a véleménye kialakításához. Ítélkezni a bíróság dolga. A korabeli rendőrségen, a katonapolitikai osztályon, a népügyészségen tett vallomásokat a későbbi években az elemzők is fenntartással kezelték. Elismerve, hogy a háborút követő rendkívüli helyzetben a társadalmi igazságosság érvényesítése megkívánta a különleges eljárást, tehát el kellett térni az igazságszolgáltatás addig megszokott rendjétől, számoltak azzal, hogy a felelősségre vonásban erős szerepet kaptak az érzelmek. A kihallgatók nem voltak gyakorlottak, egy részük legfeljebb abban szerzett rutint, hogyan kell elviselni a vallatást. Továbbá az is igaz, hogy a nyomozó- és a vádlószervezetek gyakorlatilag a kommunisták kezébe kerültek, és rövidesen pártpolitikai szolgálatokat is tettek. Mindezek ellenére az ilyen és hasonló esetek megítélésében a pártpolitikának valószínűleg nincs szerepe, annál inkább a lelkiismeretnek. Ma is viták övezik az egykori háborús bűnök felidézését, még inkább az esetleges felelősségre vonás értelmét. A helyzet kétségtelenül kényelmetlen: a rossz múlttal kell szembenézni.
Máder Bélát az amerikai hadsereg 1945-ben kiszolgáltatta a magyar hatóságoknak, a budapesti népbíróság 1946. március 21-én életfogytiglani kényszermunkára ítélte, 1956 szeptemberében szabadult.8 Nagy Lajost szovjet hadifogság után 1947 nyarán állították elő, az év végén került bíróság elé. A Budapesti Népbíróság 1948. február 26-án más bűncselekmények mellett Balázs Péter meggyilkolásában is bűnösnek mondta ki, és ezért halálra ítélte.9 A köztársasági elnök kegyelme folytán a büntetést életfogytig tartó kényszermunkára változtatták.10 1956 végén elhagyta az országot.
A tanúk egy része az alakulat katonája volt, mások elfogott, letartóztatott, fogdában őrzött zsidók. A vallomások néhány ponton egybevágnak, másutt kiegészítik egymást. Elsősorban azt bizonyítják, hogy az alakulat katonái rendszeresen járták a várost, és igazoltattak, letartóztattak embereket. K. Endre azt mondta el, hogy október 15-én, a proklamáció elhangzása után leszedték a ruhájukról és a lakóházukról a sárga csillagot. Jött egy járőr, és elvitte őket a laktanyába. Nagy és Máder megverte őket. B. Péter: „1944. október 15-én este bevittek engemet negyvened magammal az Aréna úti laktanyába. Miután Máder százados kihallgatott bennünket, kb. 10 embert ott tartottak, köztük engem is. Ott egy szobában, arccal fal felé fordítottak bennünket, és a tisztek és tisztesek verni kezdtek.” M. József, írnok: „Tudok arról, hogy október 19-e után készültségek indultak a laktanyából, sőt esetenként tiszti járőrök is, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy a zsidókat, szökött katonákat, munkaszolgálatosokat behozza a laktanyába. Hallomásból tudok arról, hogy ezeket a behozott embereket megverték, kínozták, azonban én ezt a saját szememmel nem láttam, csupán ennek következményeképpen azt, hogy be voltak kötözve. Visszaemlékezésem szerint voltak napok, mikor 7-8 embert hoztak be, ezt onnan is tudom, mert szolgálati jegyet kellett kiállítanom az ilyen esetekről, melyet beküldtünk a városparancsnoksághoz.” P. Miklós 1948 februárjában emlékezett rá, hogy Ostffyasszonyfán (Szombathely közelében) Nagy Lajos többek jelenlétében beszélt az Aréna út környékén tartott razziákról, amelyek során több embert elfogtak, azokat megverték, és a verésekben ő is részt vett. „Elbeszélte azt is, hogy egyvalakit, akit kikészítettek, bedobták a Dunába. Egy segítőtársa is volt, amint mondotta: Zentai.”11 M. János tanúvallomásának részlete: „Azt mindenki tudta, hogy Nagy Lajos és Zentai ütlegelik az elfogottakat.” P. Imre is tanúja volt a behozott munkaszolgálatosok ütlegelésének: „Ezeket az igazoltatásokat legtöbbször Nagy Lajos és Zentai Károly zls. végezték az elképzelhető legkegyetlenebb ütlegelések és kegyetlenkedések kíséretében.” Dr. H. Jenőnek 1945 januárjában Nagy Lajos volt a századparancsnoka. Nagy többször dicsekedett, hogy járőröket küldtek ki, akik összefogdosták a zsidókat, bevitték a laktanyába, ahol ő orrba verte és pofozta őket. „Azt is elmondta, hogy az egyik zsidót úgy megverték, hogy meghalt.”
Egy karpaszományos őrvezető, civilben tanító, 1944 augusztusában került az alakulathoz, és rövidesen írnok lett. 1947. december 4-én a bíróság előtt ezt mondta: „Emlékszem arra, hogy egy alkalommal egy fiatalembert hoztak be a laktanyába, azért, mert nem viselt sárga csillagot. Zentai és a vádlott hallgatták ki. Amikor a fiatalembert behozták, engem kiküldtek a szobából, és amikor este 7 órakor mentem a szolgálatot kiírni, a szomszéd szobából nyöszörgést hallottam, de oda nem mentem be.”
Nagy Lajos is beszélt 1947-ben egy 17-18 év körüli zsidó fiúról, akit Zentai zászlós vitt be, és aki egy budafoki ügyvédnek vagy orvosnak a gyereke. „Ez történhetett d. u. 3 órakor, én magam négy órakor bent voltam ugyan a laktanyában Máder szds-nál, azonban ekkor még nem tudtam róla. Tudomást csak este 8 óra felé szereztem, mikor ismételten bementem a laktanyába. Ekkor mondotta nekem Zentai, hogy ez a fiú és a családja régi ismerőse, őt a Vilmos császár úton a villamosról szedte le, behozta, és megverte.” A vallomás mérlegelésénél tekintetbe lehet venni, hogy Nagy akkor már fogházban volt, saját főbenjáró ügyében készült a tárgyalásra. Később azt állította, hogy a Katonapolitikai Osztályon azért vallott a kihallgató kívánalmának megfelelően, mert el akart kerülni onnan, továbbá megígérték, hogy akkor érintkezhet a családjával.12
M. János is beszámolt egy meg nem nevezett fiatalember megveréséről, amelyben Nagy és Máder vett részt, Zentai nevét nem említette meg. „A másik eset úgy történt meg, hogy egyik délután, mikor az irodába mentem be, láttam, hogy a készültség a folyosón őriz egy fiatalembert. Utána ezt a fiatalembert bevitték Máder szobájába, ahol ütlegelni kezdték. A fiatalember ütlegelését magam nem láttam, azonban az írnok társaim közölték velem, hogy ezt a fiatalembert odabenn bokszkesztyűvel verik. Ha nem is mondták volna ezt a tényt írnok társaim, a kiszűrődő zajból megállapíthattam, hogy mi folyik benn a szobában. A verés több órán keresztül folyt, mialatt nekünk a szobába belépni sem volt szabad. […] A 8 órai takarodó előtt kevéssel a verés zaja abbamaradt. Én takarodókor a szobámba mentem, hogy lefeküdjek, mikor az irodára hivattak. Mikor az irodán jelentkeztem, Máder és Nagy fogadtak, bevittek a belső szobába, ahol a délután behozott fiatalember eszméletlenül, a felismerhetetlenségig összeverve egy nagy víztócsa közepén feküdt a padlón. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy behozatalakor rajta semmi külsérelmi nyom nem látszott, és tökéletesen egészségesnek tűnt. Mádertól azt a parancsot kaptam, hogy maradjak a szobában. Nagy Lajos ezt a parancsot olyképen egészítette ki, hogy visszaérkeztükig maradjak ott, hátha időközben a fiatalember magához tér. Én a meglepetéstől egy szót sem tudtam szólni. Máder és Nagy ezután elhagyták az irodát. Próbáltam valamiképp segíteni a fiatalemberen, azonban az szemmel láthatóan már a végét járta. Teljesen eszméletén kívül volt, hörgött, a szemei szinte már meg voltak üvegesedve. Máderék kb. egy óra múlva visszatértek, mikoris én jelentettem nekik, hogy nem kellene-e orvost hivatni, mert megítélésem szerint a fiatalember torkára alvadt a vér, és meg fog fulladni. Máder elutasított azzal, hogy ez nem tartozik rám, majd odalépett a fiatalemberhez, és elkezdte rugdosni, noszogatva, hogy keljen fel. Még azzal is megfenyegette a haldoklót, hogy ha nem kel fel, egy nagy gödörbe temeti el. Közben Nagy Lajos rám szólt, hogy menjek el, és figyelmeztetett arra, hogy nehogy valakinek is elmondjam az esetet. Ez az eset Hántára való kitelepülésünk előtt való héten történt. Arról, hogy ezzel a fiatalemberrel végeredményben mi történt, csak most, a közelmúltban értesültem, így arról konkrét tudomásom nincs.”
Részlet M. József tanúvallomásából: „1944. november elején az irodában tartózkodtam, amikor egy fiatalembert hoztak be az irodába. Kb. egy félóráig tartózkodott a fiatalember a szobában, mikor Nagy és Zentay behívták őt a belső szobába, bennünket pedig kiküldtek az irodából. Ez 3 óra felé történt. Én vacsora után, úgy 7 óra tájban visszamentem az irodába, ahol Máder, Zentay és Nagy tartózkodtak. A belső szoba akkor már le volt zárva… Pótlólag megjegyezni kívánom, hogy mikor 7 órakor fent voltam az irodában, a bezárt szobából nyöszörgést hallottam.”
A parancsnok vallomásai legalább két, egymást némileg kiegészítő leírást tartalmaznak. Máder Béla az 1948. március 22-én felvett jegyzőkönyv szerint: „Tudomásom szerint, mint már azt ügyemben és Nagy Lajos ügyében tartott tárgyaláson is vallottam, hogy az Aréna úti laktanyában agyonvert fiatalember halálában, mely az ütlegelések következtében állott be, Zentainak is tevőleges szerepe volt. Ő egyébként, mikor én az irodába megérkeztem, s mikor ez a fiatalember már a földön fekve haldoklott, az irodában Nagy Lajossal együtt jelen volt, s a haldokló pulzusát fogta. Emlékezetem szerint ő mondotta el nekem, hogy ezt a fiatalembert ő fogta el az utcán, és ő állította elő a laktanyába.” Más alkalommal azt vallotta, hogy 1944. november 7-én délután, úgy négy óra tájban hazament a családjához.13 „A századnál a tisztek közül csak egyedül Zentai zls. maradt bent. Emlékezetem szerint, mikor a századkörletet otthagytam, kb. 10-12 musz [munkaszolgálatos] volt a folyosón és az irodában, akiknek az adatait vette fel Zentai zls. Arról nincs tudomásom, hogy ezek között ott lett volna Balázs Péter is. A laktanyába csak este 11 órakor tértem vissza. A napos jelentkezett, és utána bementem az irodámba. Ebben az időben már ott volt Zentain kívül Nagy fhdgy. is, valamint ott volt még 4 vagy 5 musz. A szomszéd szobában ekkor megláttam egy embert, aki a földön feküdt, és hörgött. Azt, hogy ki ez, vagy mi történt vele, nem kérdeztem meg egyik beosztottamtól sem, azonban a szobába szólítottam az éppen ott tartózkodó musz-okat, és azt mondtam, hogy nézzék meg, így fognak mindannyian járni.”
Itt megszakítjuk a vallomást, mert az érintettek egyike, Z. Imre másként emlékezik ugyanerre. Őt is november első napjaiban vitték a laktanyába, néhány nap múlva öt másik munkaszolgálatossal felvezették a fogdából a századirodába. Ott volt az irodában Máder Béla százados, Nagy Lajos főhadnagy és Zentai Károly zászlós. A történteket a továbbiakban úgy adta elő, ahogyan azt Balázs Dezső feljelentéséből már idéztük: az agonizáló halálhörgését „zenének” titulálta, eljátszotta, hogy kivégzésre készül, kaddist mondatott…
Következzék Máder vallomásának befejezése: „Utána a musz-okat visszarendeltem a fogdába, és a tiszteknek elrendeltem, hogy ők is feküdjenek le. Én magam is visszavonultam az irodámba, megittam egy pár pohár bort, és éjjel 2-1/2 3 órakor lefeküdtem. Reggel kb. 7 órakor keltem, kimentem a századkörletbe, a napos jelentette, hogy semmi különös esemény nem történt az éjjel.” (Kiemelés: V. GY.)
Mások szerint azonban történt. M. Józsefet éjjel 11 óra tájban az irodába hívatták, és azt az utasítást adták, hogy fogjon be az egyik kocsiba, és álljon az iroda elé. „Nagy és Zentai kihoztak az irodahelyiségből egy holttestet, azt feltettük a kocsira, majd szalmával letakartuk, Nagy Lajos és Zentai felültek a bakra, én pedig a kocsi oldalára, és kihajtottak a kocsival az Aréna úton át a Duna partra. Útközben beszélgetett Nagy és Zentai arról, hogy nem kellett volna olyan erősen ütlegelni a fiút, mint ahogy azt megtették. A Duna partra kiérve egy rendőrrel is találkoztunk, azonban ez nem állított meg bennünket, így zavartalanul hajtottak a Duna partra, ott megfogták a holttestet, és bedobták a Dunába.”14
A továbbiakban még azt kellene tisztázni, hogy az utcán lefogott, és a laktanyában előállított, majd halálra kínzott fiatalember azonos-e Balázs Péterrel. Ennek megvilágítására két tanú szolgált információval. M. János: „1948. február 26-án, a Nagy Lajos ellen megtartott főtárgyaláson tanúként voltam kihallgatva, és ott felmutattak nekem egy fényképet, melyen két fiatalember volt lefényképezve. A felmutatott fényképen határozottan felismertem azt a fiatalembert, akit behoztak, és akit Nagy és Máder bántalmaztak.” A géppel írott vallomásban, ahonnan ezeket a mondatokat idéztük, Zentai neve eredetileg több helyen szerepel, de mindenütt kitörölték, a név valamennyi betűjét, minden előfordulásnál x-szel felülütötték. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kihallgatáson Zentai neve is szóba került, de a tanú rá nem emlékezett. Utólag, hallomásból értesült arról, hogy Zentai is részes volt a gyilkosságban. Az áldozatot azonban felismerte. A tárgyaláson M. József is felismerte azt a fiatalembert, akit aznap vittek be a laktanyába, amikor a hullaszállítás történt. Balázs Péter volt.
1948. április 21-én a népügyész azt indítványozta, hogy a „Népbíróság a távollevő Zentay /Steiner/ Károly [adatai] volt zls, terhelt ellen az 1945. VII tc által törvényerőre emelt Nbr. 11. §. 5. pontjába ütköző háborús bűntett miatt a Bp. 475. §-a alapján bocsásson ki elfogatóparancsot Németország amerikai övezetéből, ahol a terhelt jelenlegi pontos lakcíme [...]. Kiadatás céljából az igazságügy-miniszter úrhoz tegyen jelentést, ehhez csatolja a távollevő fentiekben közölt leírását, továbbá az ellene kibocsátott elfogatóparancsnak hiteles kiadmányát.” A Budapesti Népbíróság 1948. április 29. napján az elfogatóparancsot kiadta.15 Egyidejűleg kérte az igazságügy-minisztert, hogy nevezett kiadatását eszközölje ki. A minisztérium illetékese május 20-án értesítést küldött, hogy a kiadatás és a hazaszállítás iránt diplomáciai úton intézkedett.16
A kiadatásra nem került sor, nem tudni, miért. Az amerikaiak nem találták meg a terheltet? A bürokrácia útvesztőiben elkallódott a kiadatási kérelem? Valami más oka volt, hogy lenyelték? Talán amerikai levéltárakban a kérdésekre választ lehet kapni.
Az apa sokat tett, hogy fia gyilkosait bíróság elé állítsák. 1970-ben úgy halt meg, hogy erre csak részben került sor. Családja történetét könyvbe is foglalta. Halló! Itt Péter! Péter beszél!17 című könyve előszavát Kéthly Anna írta. Az apa hagyatékában maradt iratokat a család – még az Utolsó Esély akció meghirdetése előtt – átadta Simon Wiesenthal megbízottjának. A manapság sokat emlegetett III/III egyik alosztálya 1968-ban megállapította, hogy Zentai esetében „a kiadatási eljárás eredménye az iratokból nem tűnik ki”, és javaslatot tettek a körözés fenntartására.18 A legutóbbi sajtóhírek azt sejtetik, hogy most történni fog valami.
A feljelentés végén az elkeseredett apa a következőket írta: „Nincs az a megtorlás, amely az én szívemen ejtett sebet behegeszteni tudná, mert ez a seb begyógyulni soha nem fog. Megölték azt a 18 éves fiút, ki még gyermek volt, kit még jutalmaztam, ha jó volt, büntettem, ha rossz volt, megölték, azok, akiket azért nem nevezek fenevadaknak, mert nem akarom megsérteni a fenevadakat.”
A Zentai-ügy felbukkanására a magyar közvélemény egy része gyorsan és határozottan reagált: az egyik bulvárlapban megjelent cikkre például az olvasók penetráns zsidózással, minden képzeletet alulmúló gyűlölködéssel válaszoltak. A mocskolódás e bajnokai természetesen nem törődnek azzal, hogy megint egy olyan ügyről van szó, amelyben csak az áldozat zsidó.
Jegyzetek
1 A név az iratokban kétféle végződéssel szerepel. A Zentai felvett név, eredetileg: Steiner Károly. A névírás bizonytalansága is oka lehetett, hogy az ellene tett feljelentés először más személy dossziéjába került.
2 Lásd: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről XI. fejezet I. és II. cím 153–165. §, ill. 67. § (4). Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés, valamint az emberiség elleni egyéb bűncselekmény (XI. fejezet) miatt kiszabott büntetés.
3 Zentai Károly a család emlékezete szerint korábban Balázs Péter leventeoktatója volt Budafokon.
4 Az esemény időpontjában a felszabadulás után Bajcsy Zsilinszky Endréről elnevezett utat még Vilmos császár útnak hívták.
5 Budapest Fővárosi Levéltár (BFL) XXV.1.a Nb 2228/1948 Zentay Károly.
6 Hánta közigazgatásilag Kisbér város része. Az időpontot Máder Béla 1947. augusztus 21-i, Nagy Lajos ügyében tett tanúvallomása tartalmazza.
7 Az üggyel kapcsolatban különösen: BFL Nb 2228/1948 Zentay Károly, Nb. 3165/1947 (Nagy Lajos), Nb. 582/1946 Máder Béla.
8 NB. IX. 582/1946 sz. ítélet.
9 HB. XI. 3165/1947. sz. ítélet.
10 Nb. VI. 3765/1947/7 Jkv az 1948. augusztus 5-i másodfokú ítélethirdetésről.
11 Budapest, 1948. február 13-án felvett jegyzőkönyv.
12 A Budapesti Népügyészségen 1947. október 22-én felvett jegyzőkönyv.
13 Budapesten, 1947. augusztus 21-én felvett jegyzőkönyv.
14 Szentesen, 1947. augusztus 19-én felvett jegyzőkönyv.
15 Nb. III.2228/1948/2. szám.
16 56.693/1948. I.M. VII. szám.
17 Halló! Itt Péter! Péter beszél! Egy budapesti zsidó család története az 1944-es esztendőben. Magyar Kultúrművek, Farkas István kiadása, Bp. V. Nádor u. 20., é. n., 180 oldal.
18 ÁBTL 3.1.9 V-120693, 11–3.