1. Az átalakulási törvény általános indoklása megállapítja, hogy a beterjesztendő javaslat egyszerű technikai norma, amely egyáltalán nem gátolja a tulajdoni reform hosszú távú kibontakozását. Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak. Általában is képtelenség, hogy valamely törvény csak üres jogi forma legyen, hiszen forma tartalom nélkül sohasem létezhet. Az átalakulási törvény is „tartalmas forma” – bár ezt a törekvést leplezni kívánja –: a vállalatok saját tulajdonának piac- és versenyellenes koncepcióját rejti magában. Ez egyértelműen kiderül abból az egyszerű osztozkodási eljárásként beállított szabályból, miszerint a vállalati tanácsok által irányított vállalatok maguknál tarthatják a vagyonmérlegben szereplő üzletrész nyolcvan százalékának megfelelő részvényt. Minthogy magát az átalakítást a törvényjavaslat szerint – két szűk kivételtől eltekintve – csakis a vállalat kezdeményezheti, ő készítteti saját vagyonmérlegét, ő választja ki leendő tulajdonosait, így végeredményben burkoltan a tulajdonreformot valósítja meg, méghozzá a társadalom által ellenőrizhetetlen és befolyásolhatatlan módon.
2. E tulajdonreform lényege, hogy a társadalmi vagyon feletti rendelkezési jogokat ingyenesen szétosztja a vállalati tanácsokat és más vállalati irányító szerveket uraló menedzserek között. Az átalakulási törvény nyomán kialakuló tulajdonszerkezet végleg rögzítené a mai monopóliumokat, a piacellenes és a versenyt kizáró vagy torzító összefonódásokat, és megakadályozná a valódi tőkepiac létrejöttét.
3. Az átalakulás előfeltételeként szereplő 20 százalékos külső tőkebevonás nem a hatékonyság garanciája, hanem éppen ellenkezőleg, az állami vagyon olcsó kiárusítására ad alkalmat. Ha ugyanis a vagyonmérleg szerinti üzletrész nyolcvan százaléka a vállalatot illeti, akkor ez húszszázalékos pótlólagos tőke befizetése mellett az új tulajdonos kezébe kerül. A szerencsés kiválasztott tehát saját magának fizet, hisz lényegében megszerzi az egész vállalatot.
4. A régi menedzsergárda által kiválasztott és vele összefonódott új tulajdonos mindenképpen abban érdekelt, hogy a vállalatnál megtartott nyolcvanszázaléknyi részvényt az átalakulástól számított három éven belül értékesítse, különben az – ellenőrzési jogokkal együtt – az állami vagyonkezelő tulajdonába kerül. Ez a mesterséges eladási hullám nem lesz tekintettel a tőkepiac felvevőképességére, így az árfolyamok meredeken csökkenni fognak, további üzletrészek ismét áron alul kerülnek majd a vásárlóképes tulajdonosok birtokába. Ez – a törvényjavaslat általános indoklásával ugyancsak ellentétben – torzítja és fékezi a tőkepiac kiépülését.
5. A fizetőképesség fenti korlátját van hivatva feloldani a meghitelezett ideiglenes részvény konstrukciója, amely lehetővé teszi a minimális – gazdálkodó szervezetek esetén alig 10 százalékos – befizetés melletti tulajdonszerzést is. Minthogy ilyen körülmények között a leendő tulajdonosok körében már a fizetőképesség sem szelektál, nyilvánvaló, hogy a régi tulajdonosok fogják ezt megtenni tisztázatlan elvek alapján. Az ún. meghitelezett ideiglenes részvény alkalmazása tehát azért elfogadhatatlan, mert megnyitja az utat a leendő tulajdonosok piacellenes kiválogatása előtt, és végső soron a jelenlegi monopóliumok további, a versenyt kizáró megerősödését eredményezi.
6. Az átalakulási törvény jelen tervezetének előterjesztői szerint a vállalati saját tulajdonnak nincs hatékony alternatívája, mert a bürokratikus állami tulajdon már bebizonyította életképtelenségét. Súlyos félremagyarázás azonban azt állítani, hogy az állami tulajdon csak a mai bürokratikus, igazgatási formájában létezhet, és az állami tulajdont kizárólag a minisztériumok képviselhetik. A törvénytervezetben is jelzett állami vagyonkezelő egy kis létszámú, közvetlenül a parlamentnek alárendelt és általa ellenőrzött, kuratórium által irányított intézmény lenne, amely önmaga ráadásul nem is gazdálkodna, hanem csak megszemélyesítené az állam ún. vállalkozói vagyonát. Az állami vagyonkezelésről kidolgozandó külön törvény arra kötelezné, hogy a birtokában lévő vagyonegységeket piaci alapon működő, egymással versenyző ún. másodlagos vagyonkezelő intézményekre bízza. Ezekkel a szervezetekkel különféle szerződéseket köthetne. A parlamenttől kapott felhatalmazásnak megfelelően megbízást adhatna a vagyonegységek lehető legmagasabb áron történő eladására (reprivatizálás), a vagyonérték hosszabb távú maximálására (a részvénycsomag tőzsdei bevezetésére és összetételének szabad módosítására), a vállalatok átszervezésére és modernizálására stb. Az állami vagyonkezelő a részvények jelentős részét átadná a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítás tulajdonába. Hosszabb távon az állam vállalkozói vagyonát kezelő központi vagyonalap részesedése csökkenne, a társadalmi vagyon túlnyomó többsége átkerülne a valóban vagyonérdekelt és piaci alapon működő végső tulajdonosok birtokába. Mindazonáltal ez a folyamat irányított és a társadalom által ellenőrizhető lenne. A tulajdon decentralizálódása együtt haladna előre a tőkepiac felvevőképességének bővülésével, a formálódó új tulajdonszerkezet valóban kiegyenlített, piacerősítő jellegét pedig a versenyvédő törvénykezés garantálná. A modern többpártrendszerű politikai felépítmény így egy szintén modern, európai szabású piacgazdasági alapon nyugodna. Az átalakulási törvény jelenlegi tervezetének elfogadása végső soron ezt akadályozná meg azzal, hogy a pártállam fennállásának negyvenedik évében észrevétlenül átmentené és tisztán gazdasági előjogokként tartósítaná a régi uralkodó elit politikai privilégiumát.
7. Ha a törvény-előkészítő által technikai normának minősített osztozkodási szabályokat elhagyjuk, akkor az átalakulási törvény jelenlegi tervezete kiürül. Ezért nem lehetséges ezt a jogszabálytervezetet módosítani, hibáit kiküszöbölni, hanem koncepcionálisan újat kell alkotni. Ennek közgazdaságilag ésszerű és társadalmilag elfogadható alapelemei a tulajdonreform egészére vonatkozó koncepciókban már kirajzolódtak, a valóban technikai részletek jogi formába öntése után az átalakulási törvény szeptemberben az Országgyűlés elé terjeszthető.
Budapest, 1989. május 24.
Bokros Lajos
Magyar Nemzeti Bank
Tőkepiaci Főosztály
(Interjú formájában megjelent: Magyar Nemzet, máj. 25.)