„Nagyapám hibás abban, hogy burzsoá családból származom. Nagyon szegény emberként kezdte, de végtelenül dolgos volt. Elvégezte az építészetet, valahonnan pénzt kért kölcsön, kikövezte a Prágai teret, úgyhogy építési vállalkozó lett. Így hát az első úgynevezett self made man generációhoz tartozott, akik a semmiből kezdték és sokra vitték. Prágában egy sor szecessziós házat épített, például azt is, ahol családunk már a század eleje óta él.”
„Apám örökölte a vállalatot nagyapám után. A háború után, amikor államosításra került sor, természetesen elvették tőle, s ráadásul még kellemetlenné is tették az életét”.
„Aztán nemcsak az apám, hanem én is állandó tárgya és céltáblája lettem a burzsoázia elleni osztályharcnak. Nem tudtam tanulni, s semmi értelmeset csinálni. Mindenből kihagytak, mindenhonnan elkergettek és izoláltak. Ez persze életérzésemet is formálta. Az abszurditás mindig nyilvánvalóbb annak, aki kívül áll, akit kihagynak, s aki nem azonosul a dolgok rutinszerű folyamatával, aki e dolgokat alulról látja”.
1968 augusztusában a bevonuló szovjet tankok félbeszakították Havel karrierjét. Utolsó „hivatalos” műve, a Cechy Krasné, Cechy mé (Szép vagy Csehország, én Csehországom) című rádióműsor volt. „A dalt összeszerkesztettem különféle állami vezetők beszédeinek részleteivel, úgy, hogy egyfajta ritmizált hangkollázs jött létre. Például az egyik elkezd egy mondatot, a másik befejezi. Ez a fajta kapcsolás nagyon nyomasztóan hat az emberre. A montázs Dubcek egyik beszédének részletével végződik. Amikor Dubcek visszatért a Kremlből a tárgyalásról, ahová politikusainkat erőszakkal vitték el, rövid beszédet tartott, amelyben egyszer csak el kezdett improvizálni: Bocsássanak meg… hogy ilyen nehezen beszélek… és hogy improvizálok… hogy nem pontosan fejezem ki magam… de biztosan megértik… hogy ennek… mi az oka. Aztán hosszú csend, majd mély sóhaj következik. Nekem úgy tűnt, hogy ez nemzeti történelmünk utóbbi évtizedei fölötti sóhaj volt.”
(Részletek az 1989 első felében Havelről forgatott BBC-filmből.)
- Külföld [6]