A lécek vastag oldalán sűrű sorban sok a lámpa, mintha arra tenne próbát a fény, hogy saját mozdulatát kitalálja. Látsszon benne puha kabát, sötét gombsor, gyalogkocsis kezén lengő rojtos ostor, vagy ha vékony táska oldalán fél malacot hord a vézna lányka, ne üljön kétség a táska tartalmára. Most egy férfi jön alattuk, gömbös pára hagyja el a száját, úgy siet, mint ki térdig forralt borban hagyta a párját, s ha hazaér, decis pohárral meri körül a bokáját. Kisfiú jön, nagy táska van nála, még reggel elment az iskolába, de oly szórakozott, zsebében ott érik az uzsonnája. Megáll, lába elé teszi a táskát, s valami furcsa gondolatba merül. Talán sokallja a lámpát? Nem, csak tetszik neki a fényár, ahogy így télen a fény bogár s lepke nélkül járkál. Mire hazaér, a füzetben magától lesz meg a lecke, s mire anyja szavára megfelelne, hogy merre járt ilyen soká, úgy alszik az asztalra borulva, mint színültig telt mézespohár.