Az 1989. október 29-i spanyol választások előtt egy hónappal négy ellenzéki párt sajtókonferencián hívta fel a közvélemény figyelmét arra, hogy a szocialista irányítású spanyol televízió a választási előkampány során manipulálja a közvéleményt. A konzervatív Néppárt ellenőrző bizottság felállítását is javasolta. A délutáni híradó indirekt formában közölte a hírt, lényeges információkat elhallgattak. Például azt, hogy a pártok nem a szakembereket, hanem a főigazgatóságot bírálták. Az esti híradóban a Tv főigazgatója dörgedelmes hangon védelmébe vette a szakemberek szabadságát és függetlenségét.
A televízió Spanyolországban is döntő szerepet játszik a szavazatok megszerzésében. Az első csatornát naponta 28 millióan nézik. A Néppárt szerint még egyetlen demokratikus rendszer kormánya sem manipulálta annyira a televíziós információt, mint a Spanyol Szocialista Munkáspárt. Ez alkalommal az információ és a technika különösen fontos szerepet játszott, mert az előzetes közvélemény-kutatások szerint a párt parlamenti abszolút többségét veszély fenyegette, elsősorban a milliósra becsült ingadozókon és a szavazók fő tartalékát jelentő falusiakon, nyugdíjasokon és háziasszonyokon múlhatott.
Az SSZMP választási jelmondata: „Spanyolország fejlődésben” az államot a párttal azonosította. Az RTV híreiben „spanyol kormány” helyett elkezdtek egyszerűen „Spanyolországról” beszélni. A kampány célja, hogy a szavazó 4 fogalmat kapcsoljon össze: Spanyolországot, Felipe Gonzálezt, az SSZMP-t és a fejlődést. Az üzenet tehát: Spanyolország én vagyok. A választásokra való felkészülés során abszolút elsőbbséget kaptak a spanyol gazdasági helyzet javulására vonatkozó hírek. Az SSZMP és a szocialista szakszervezet (UGT) közötti ellentéteket igyekeztek elkenni.
A választási kampány kellős közepén a konzervatívok bosszantására fellegvárukban, Valladolidban rendezett nemzetközi happeninget Felipe González barátjával és elvtársával, Francois Mitterrand-nal. Közvetlenül ezután Madridban parolázott Bush elnökkel a kábítószer-ellenes küzdelem csúcstalálkozóján, viszont a legnagyobb diszkrécióval lemondott egy sokkal kevésbé előnyös találkozót Wörner NATO-főtitkárral, mivel a NATO-ellenes hangulat sok szavazatot vihetett volna el.
Mitterrand 1987-es választási videóján szintén külföldi kollégái között forgolódott. A Franciaországgal köztudomásúlag hűvös viszonyban lévő Nagy-Britannia miniszterelnöke, Margaret Thatcher borzalmasan festett a felvételen. Egy szakértőcsoport elemzései szerint a technikusok szándékosan torzították el az anyagot, Thatcher asszony szemeit elsötétítették, arcát elzöldítették, fogait elfeketítették, amitől arca ijesztő maszk benyomását keltette. Reagannel, Kohllal és a japán miniszterelnökkel persze idilli képeket vettek fel.
Az SSZMP választási gyűléseinek riportjait a Televízió majdnem mindig tapssal és üdvrivalgással kezdte, a kamerák előnyös premier plánban, szemből mutatták a jelöltet, ami a nézőt négyszemközti beszélgetésbe vonja be, és ez jelentősen növeli az üzenet meggyőző erejét. A néppárt gyűlései egészen másképp prezentálták Manuel Fraga arcát; gyakran ellenfényben, alulról vették fel, autoriter személy képzetét keltve, és elnyomva a nézőben a családiasság érzését. Adolfo Suárez nagygyűlését sötéten, rossz világítással, hiányos technikával mutatták be, és a lekevert hangra rámondták, hogy a Demokratikus és Szociális Centrum hívei „kevesen gyűltek össze, de lelkesek voltak”. José Maria Aznart, a Néppárt jelöltjét kigombolt zakóban filmezték; az egyenetlen természetes fény, a szüntelenül mozgásban lévő kamera az instabilitás érzetét keltette, ráadásul a riporter a politikust „ifjú reménységként” mutatta be.
A manipuláció ősi módszere bizonyos mondatok kiragadása szövegkörnyezetükből. Fokozza a hatást, ha a kiragadott mondatokat a bemondó szövegébe illesztik bele, miközben a háttérben a szónokot látjuk. A kommunista Julio Anguita beszédéből például csak azt emelték ki, hogy „az Egyesült Baloldal képes birtokába venni az utcát”.
A spanyol televízió felelősei tagadják a manipulációt, semlegességüket, függetlenségüket bizonygatják. Az ellenzék és a sajtó azonban a szocialista kormány alelnökét vádolja, aki az 1982-es szocialista választási győzelem óta a saját megbízható embereit ültette a megfelelő pozíciókba: ő áll a Tv utolsó három főigazgatóságának kinevezése és leváltása mögött. A tömegtájékoztatást az alelnök hűséges emberei: a Tv főigazgatója, a hírigazgató és a Rádió főnöke irányítják – állítja az ellenzék –; az állami Tv a kormány(párti)-Tv szinonimája.
- Külföld [6]