(négy-öt dimenzió)
Már többször megnéztem a villamost,
Felnagyítottam, tükröztem magára,
Véletlenül fejre is állítottam,
Mégsem értettem, hol van ott fasor,
És hová lett az autóút, habár
Túlzottan nem hiányzott. Negyven év
Így megmásít mindent, visszafelé?
Gondoltam, ülnék a villamoson,
Pár évvel a születésem előtt,
És egész máshogy alakulna minden,
Nem az lennék, senki nem lenne az,
És nem járnék annyit ezen az úton,
Busszal, bambán, hogy rá sem ismerek.
Aztán próbáltam megfordítva is,
A látványra vetíteni a képet.
De annyi autó között ennyi fát?
Végül is valahogy hazafelé,
Már nem akarva, nem is próbálgatva,
A bűvös kocka mégis helyrefordult.
Mert ez az út nekem hozzád vezet,
Bárhogy is húz a kép látószöge.