Megdöbbenéssel olvasom, illetve hallom azokat a felháborodott véleményeket, amelyek az ön által kezdeményezett utcanév-visszaváltoztatásokat kifogásolják. Az értetlenkedők képtelenek felfogni, hogy az antifasiszta ellenállók, a munkásmozgalom vértanúi, a marxizmus klasszikusai mellett, miért akarja ön Dózsa György emlékét is megsemmisíteni, és végképp nem értik, hogy mi kifogása van a Hatvany Lajos vagy a Móra Ferenc utca ellen.
Szalai Pál azzal a feltételezéssel él (lásd Mit vétett Hatvany Lajos? c. írását a Világ 1990. II. 22-i számában), hogy ön szerint talán az őszirózsás forradalomban való részvételük miatt kellene az utóbbiaknak eltűnni a bal-, illetve a jobbfenéken. Szerintem azonban ez rosszindulatú interpretáció. Hosszasan tanulmányoztam az ön által beterjesztett proskripciós listát, a rajta szereplő – politikailag igen heterogén – neveket, míg végre rájöttem elgondolásának pofonegyszerű nyitjára. Dehogyis akarja ön Dózsa Györgytől Hatvany Lajosig mindazokat kiiktatni a magyar nép emlékezetéből, akiknek a nevéről bármiféle forradalomra lehetne asszociálni! Egyszerűen csak vissza akarja állítani a Horthy-korszak patinás városképének megfelelő utcaneveket, és evégből kell minden 1945 után keletkezett elnevezést annullálnia.
Ám minden szabály alól van kivétel, így ön is megkegyelmezett egy-két újabb keletű utcanévnek, feltéve, hogy semmiféle baloldali radikális, vagy pláne kommunista gyanú nem tapad viselőjéhez. Ha valamiért önt vád érheti, akkor éppen azért, hogy ebben a vonatkozásban nem volt eléggé körültekintő! Ugyanis nem javasolta a Bajcsy-Zsilinszky út visszakeresztelését Vilmos császár útra.
Köztudomású ugyanis, hogy bármenynyire is feddhetetlen volt a fiatal Bajcsy-Zsilinszky politikai magatartása, a harmincas évektől kezdve mindinkább eltávolodott fajtiszta múltjától, és először az októbristákkal és a polgári radikálisokkal keresett szövetséget a náci befolyás ellen, majd – a lejtőn nehéz megállni! – eljutott a szociáldemokrata és a kommunista párt képviselőivel való összefogásig. Sőt – kimondani is szégyen – tanúvallomást tett a Szovjetunióból illegális pártmunkára hazaküldött Schönherz Zoltán mellett, és kijelentette, hogy kommunisták is lehetnek jó hazafiak.
Bajcsy-Zsilinszkyt 1944-ben három ifjúkommunistával együtt végezték ki Sopronkőhidán. Úgy lenne logikus, ha az ő nevét megörökítő táblákat is egyszerre semmisítenék meg azokkal, amelyek kommunista harcostársainak emlékét őrzi. S akkor végre kellemetlen reminiszcenciák nélkül sétálhatnának a pesti polgárok a Horthy-korszak idillikus világát idéző utcákon.
- Visszabeszélő [6]